Kínából származik a fás szárú bazsarózsa.
Nagy díszértékű 1-2 méter magasra megnövő cserje. Számos változata ismert,úgy színben, mint szirmok tekintetében.
10. éve gondozom ezt a peonia bokrot, de ilyet még nem tapasztaltam. Vajon a hideg idő miatt szürkülnek és halnak el egyes hajtások, bimbók? Segítsetek, ha tudtok.
A Geraniumok hosszan virágoznak, az Anemonek között is vannak alacsonyabb, magasabb, különböző időpontokban virágzóak, szeretik a félárnyékot de tolerálják a napos helyeket is. Esetleg harangvirágfélék, bögrevirág. Astilbe között is van alacsonyabb-magasabb növésű, szintén félárnyékos helyre való.
Igen, egy ilyen kis "guggonülő", tán 25-30 cm magas és egy kicsit szélesebb, sajnos a neveiket nem tudom, eredetileg volt mindegyik mellett kis tábla, de hát cicák, madarak, családtagok és egyéb viharok letarolták őket, az a sor, amelyiken van a Szásziriszkerttől jött, mind lágyszárú, egy volt a végén fás, egy Rockii (lehet nem pontosan így hívták), de azt egy családtag "kigazolta" az első ősszel. :-(
Nagyon szép ez a fehér! Nekem is van hasonló, de még várni kell, hogy nyíljon. Az az érdekes, hogy volt olyan év, amikor totál ilyen volt a virága és volt, amikor meg tök teltek voltak a virágai. Majd meglátjuk idén milyet tol.
Ez a lágyszárú ezmiez??? Honnan? Stb?? Ez olyan kisebb fajta ugye?
Jaaa. Lehet vetek majd belőle, ha a medvehagyma jól érzi magát, akkor gondolom a metélőfokhagyma is. Apa szereti a fokhagymát. Én is, csak én nem akkora mennyiségben veszem magamhoz. :-))
Van ilyen primulám, amit említettél, de nekem napon van, nem tudom, hol jobb neki. Nekem csak sárga van. De szép a piros is, ahogy nézem a képeken.
Hunyorom van néhány, azok szépek voltak, amíg színesek voltak, már vannak magoncok is, hagyom őket, mert nincsenek útban.
Na, most már tudom, hogy mi a latin neve annak a nefelejcs félének. :-)) Nekem is van, de a sima zöld levelű, szépen virágzik is. Azért az ezüst levelű nagyon szép. Meg látom jó nagy fajták is vannak belőle. Az enyém elég kicsike.
Hát a Thalictrum aguilegiifolium tényleg terjedelmes lenne. Mondjuk a haranglábjaim is igen csak el szokták engedni magukat. Meg van még egy pár "valami", ami azért virágzik is. Mondjuk én a hemerocallys-t is betettem árnyékba. Nem olyan szép, mint napon, de ez van, ezt kell szeretnie. Virág eddig nem volt rajta, mert eddig 2-szer hajtott ki ezelőtt, és mindkét alkalommal párnának használták a kölök komondorok. Idén még nem fedezték fel a kölkek, remélem lesz rajta valami kis virág. Meg bőrlevelet ültettem idén tavasszal, de már másodszor is el kellett ültetnem, mert az egyik kölök nagyon rákapott. Kb a 80 %-át kellet visszaszereznem és visszaültetnem. "Sajnos" gyógynövény. Most állandóan szemmel tartom a bőrkéimet.
Van pár Heuchera magoncom is, ami magától kelt, nálunk jól érzik magukat, de a metélő fokhagymára gondoltam, az szaporodik. Tele van vele az egész kert. Talán még a hunyor és a Primula veris (sárga és piros), ami itt nagyon szapora, vannak Brunnera magoncaim is. Ezüst levelűek az anyatövek, az utódok is zömmel, de nem mind. A harangláb nálunk elég mérsékelten szaporodik. Itt az árnyékos ágyásokban inkább a hasonló levelű Thalictrum aguilegiifolium terjed nagyon magról, de szerintem az Neked köztesnek túl magas lenne.
Melyikre gondolsz, melyik virágzik nyár végén és terjed magról? A heucherára gondoltál?
Van belőle pár, de elég satnyák, valami nem kerek nekik. Lehet, túl nagy az árnyék, vagy túl nagy a szárazság nyáron, nem tudom. És nem láttam belőle szaporulatot sem.
Ami még bevált a félárnyékban is, és még szaporodik is az a harangláb. Mindig találok belőle magoncot, meg is szoktam hagyni őket.
Az egyik fajtám mindig hatalmasra nő meg, össze kell kötni és kikarózni.
Heucherákat nem tartasz köztük? Nekem azok a nagy kedvenceim, és elég strapabíróak is.
Mi idén ettünk először medvehagymát, már annyira elszaporodott a diófa alatt, hogy nem venni észre, ha egy-egy adagot leszedek. De csalódás volt, a metélő fokhagyma finomabb. Egyébként szerintem az is jó köztes növény lehetne, nyár végén-ősz elején virágzik, mikor már nem nagyon van más hagymás, és imádják a rovarok. Nagyon jól terjed magról.
Tavaszi hagymások: kedvenceim a különböző gyöngyikék, hóvirág, különböző gyöngyvirágok ( sajnos a telt virágúból még nem sikerült szereznem ) nagy kedvenc a mocsári kockásliliom ( már van belőle egy kevés magoncom is ).
A fás szárú peóniák közé próbálok olyanokat ültetni, amik vagy máskor virágoznak ( hosták, honyorok, kisebb virágos bokrok ) vagy leveleikkel díszítenek ( páfrányok ) van többféle ibolya, ami magról is szaporodik.
Idén már volt odvas keltike is, valahonnan hozta a szél a magját, tavaly magától lett salátaboglárka, gondolom ő is a széllel jött. Szeretem a medvehagymát is, mert nekem szép, amikor nyílik. Nagyon akartam annó, nem is eszem belőle, de tetszik, hogy évről-évre egyre jobban elterjed a fák alatt. Jól mutatja a az uralkodó szélirányt.
Figyelgetem a kertészetekben, hogy mik virágoznak később, akár ősszel.
Csodaszépek! A Rosea is valami bűbáj :-)! Ha lesz mag, ilyet is szeretnék :-)! Örömmel fogadok bármilyen magot. Milyen "tölteléknövényeket" ültetsz? Hátha lesz olyan magom, amivel viszonozni tudom a kedvességed.
Hát igen. Valami mindig történik, mindig van miért izgulni, aztán sorra nyílnak, és lassan már nem tudom hová ültessem az új szerzeményeket. Meg azért a magoncok is ott vannak, vigyázok rájuk, és talán röpke 8-10 év múlva kiderül, hogy nem is pillangó, hanem csak büdösbogár. De akkor is az én büdösbogaram.
Az a legnagyobb baj a peóniákkal, hogy csak egyszer nyílnak és olyan hamar véget ér a szezon. Alig nyílik ki a legelső, és már el is nyílt a legutolsó.
Láttam már korábban is, irigylésre méltó gyűjteményed van! Milyen különös dolog ez a növényeinkkel...Az elején drukkolunk, hogy megmaradjanak,alig várjuk, hogy nőjenek, gyarapodjanak. Később meg az a kérdés, hova tegyük a sok magoncot :-)