Az állomásfelelős engedélyével lehetett forgalmazni. A HA5YAR-en én voltam az állomásfelelős és mivel az állomás az István Gimnáziumban volt, a srácok szünetben vagy lyukas órán jártak be forgalmazni...
Emlékeim szerint "csak úgy" nem lehetett forgalmazni kollektív állomáson sem, egy úgynevezett operátor vizsga kellett hozzá, anélkül semmit nem lehetett csinálni, még felügyelettel sem.
Kitűző nem volt. Legfeljebb helyi specialitásként. Az egyéni megfigyelőszámhoz tartozott egy kis igazolvány féle, a kollektívon nem kellett külön papír, ott az állomásfelelős volt akinek a bőrére ment a játék. Az 1970-es években.
Rémlik valami szürke nyomtatott papir ami kollektiv állomáson való rádiózásra és otthoni megfigyelésre jogosított.Meg volt hozzá valami szovjet mintájú katonai kitűző.Na ez már a múlt században elveszett a papírral együtt..Szerencsére a Northrop-Grummannál szerzett papírjaim megvannak.(de minek? )Lassan ugy is mindent elfelejtek,meg túlhaladt rajtam a technológia.
Első körben én is a '73-as Budapest Napok után hagytam abba. Az akkori ős-HA5YAR-rel kategória elsők és abszolút másodikok lettünk, de a díjat, ami egy ML-400 lett volna, nem adták oda, mert Egervári (HA5EG) másnak szánta... Akkor egy rövid időre átigazoltam a HG5AIR-ra, aztán meg jöttek a gyerekek... Most viszont visszaszereztem a HA5YAR hívójelet...
Legalább lesz egy új fiatal kolléga. HA4VM 12 QSO-t csinált a versenyen. És URH-n, spektrumszkóp/waterfall nélkül, olyan hagyományos, klasszikus módon, amilyen az elmaradott közép-kelet európai családmodell! :-)
Melyik katonai rádió antennája lehet? Nem vagyok ebben a témában otthon.73 ban abbahagytam az amatőrködést ,mert nem szerettem a sorbanállást a klubszoba előtt.(HA5KHS).Talán ujrakezdem.
És máris kérdezném a következőt.Ez egy tripleg..18 db vékony elem van hozzá,amiből kell kilegózni a sugárzót és az ellensúlyokat.És 3 darab van a szputnyikfejen.És a tartóoszlopon van egy kicsi kézi csörlő amivel a függőleges oszlop rögzithető.
Ez lesz az.Csak az enyimen a lengéscsillapítónak hívott vastag fekete(ami talán egy rásütött gumi) az hiányzik.Az szigetelőket kupakokat stb ,nem tartalmazza a vászontok.De a videó alapján megoldható a dolog.Esztergám és marógépem van .Mégegyszer köszönet mindenkinek.