Szerintem nem erről van szó. Álalányt fizetnek majd a hallgatók. Apám azt mondta régen volt TV és Rádió díj. Azt hozzák vissza. Ám ez a közszolgálati rádiókra nem vonatkozik. Azokat ingyen hallgathatjuk.
Az 1996. évi I. törvény 116.§ (3) bekezdése szerint a műsorelosztó hálózatok üzemben tartója február 1-jéig köteles bejelenteni az egyes műsorszolgáltatások vételkörzetébe az előző év december 31-éig bekapcsolódott háztartások számát.
Tisztelt Műsorelosztók!
Felhívjuk figyelmüket, hogy az adatbejelentési kötelezettség megkönnyítése érdekében az ORTT kidolgozta az elektronikus adatszolgáltatás lehetőségét, így 2007. január 1-jétől az ORTT honlapján ( http://adatbejelento.ortt.hu ) elérhető felület kitöltésével elektronikus úton is tehetnek bejelentést.
Az új szolgáltatás a műsorelosztók számára azért is előnyös, mert jövő évtől az ORTT folyamatosan végzi az on-line adatbázis karbantartását, így a következő évi adatszolgáltatáskor kizárólag a változások átvezetésére lesz majd szükség.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a szolgáltatás teszt verziója 2006. december 6-ától 18-áig lesz elérhető. A rendszer használati útmutatója a honlapon található. A tesztelés során felmerülő észrevételeit, illetve az adatszolgáltatással kapcsolatos kérdéseit a nyilvantartas@ortt.hu e-mail címre küldheti.
(A rendszer használatához szükséges felhasználói neveket és jelszavakat kipostáztuk az érintett műsorelosztók részére.)
Budapest
erre gondoltál?? Szerintem ennek semmi köze a fizetéshez vagy nem fizetéshez.
Másolni sem tilos. Sőt a lemezeken és filmeken található duma, miszerint a másolást a törvény bünteti, az egyenesen a fogyasztók megtévesztése. Az pedig büntetendő lenne!
Németo.-ban tévé- és rádiókészülékenként kellett fizetni (,drukkoltam is, hogy meg ne találják az általam nem használt, ámde a háziúr által a lakásban helyezett két rádiót :-D), de az egyes rádióadókhoz ennek köze nem volt.
Gondolkodjatok már kicsit, mi köze lenne az ORTT-nek a kereskedelmi rádiók finanszírozásához? :-))) KERESKEDELMI rádió, é'teed! :-)) Ez a topik egy jó nagy marhaság.
Amikor bekapcsolod a rádiót, akkor húzol egy strigulát, amikor kikapcsolod, vagy csatornát váltasz, akkkor egy másikat, és egyidejűleg bedobod a malacperselybe a pénzt. Persze annyi malacperselyt kell tartanod, ahány kerrádiót hallgatni szoktál. A malacperselyejket hónap végén beviszed az APEH helyi kirendeltségébe, és leadod. Ilyenkor veheted meg a következő havi malacperselyeket, mert csakis minősített, zárjeggyel ellátott, közbeszerzett, ücvegzsebes malacpersely a jó, mindenféle kisipari fusicucc nem. A rendelkezések betartását egy ORTT - APEH - ORFK kommandó ellenőrzi, a be nem tartókat csőcseléknek kiáltják ki, a helyszínen felkoncolják, esetleg viperával megverik. (A felkoncolás akkor változtatható át verésre, és veselerúgásra, ha kimászol a tetőablakon, és kelet felé meghajolva tízszer beleüvöltöd az éjszakába, hogy "Rákosi Mátyás elvtárs pajtás!")
Én hallottam valami interjút a rádióban és pampogott egy rádió vezető, hogy szükségük van a pénzre, mert az ORTT-nek vagy kinek százmilliókat fizetnek. Lesz valami kódolás amit sms-ben vehetsz meg aztán hallgathatod a sok DÜM-DÜM zenét!