Hakuna Matata! Milyen gyönyörű szó!
Hakuna matata, nem ráz, mégis jó!
Csak annyit jelent szép az élet itt BENT :)
Tiszta élvezet, a bölcselet
Hakuna Matataaa!
még cirka 2 hét mire ez elkészül :) de a másikat ami kész lett, átküldöm most :)
"Kopogtatás törte meg az engem körbeölelő csendet. Egy, majd még egy. Odavágtam az ajtóhoz a fejem alatt levő párnát, de a kopogás nem hagyott alább. - Jen, engedj be!- hallottam barátnőm hangját az ajtó másik oldaláról. "Feltápászkodtam az ágyról, és nehéz léptekkel elindultam, hogy beengedjem. Lakat le, majd csikordult a zárban a kulcs. Ott állt előttem, és rettentő dühösnek látszott. Őszintén szólva, rohadtul nem hatott meg. Ahogy az sem, hogy ,amint meglátott, minden egyes vonása ellazult. - Úristen Jen, minden rendben van? - kérdezte, és meg akart ölelni, de valamiért megtorpant a mozdulat közben. Arrébb lökött és bevágtázott a nappaliba. Felemelt egy üres whiskys üveget a sok közül a földről. -Mi ez? - morrant rám. - Építgetem vissza a lelkemet, ami darabokra tört múlt éjjel- válaszoltam sután."
"Csak ennyit suttogtam elcsukló hangon a fülébe: Bye,bye Blackbird. Aztán hátrébb léptem. Minden egyes arcvonását megpróbáltam a szívembe vésni, hogy ugyanúgy emlékezzek majd rá, mint ahogy itt áll előttem. Egyetlen pillanatra elakadtam a szeménél, mely kérdőn ragyogott rám. Zavartan elkaptam a fejem, és elsétáltam anélkül, hogy visszanéztem volna."
Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halkszavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.
"Elegem lett. Felpattantam és oda léptem hozzá, megragadtam a karját, és közelebb rántottam, hogy hallja, amit mondok. Szólásra nyitotta a száját, de oda tapasztottam az ujjam, hogy hallgasson. - Innentől kezdve nem érdekel, mit csinálsz, kivel, és hol. Nem vagyok hajlandó ezt eltűrni. Pláne tőled nem- suttogtam a fülébe, majd megpusziltam a száját, és eltaszítottam magamtól. A keze az utolsó pillanatig az enyémen pihent, és mikor pár méterre eltávolodtam tőle, utánam kapott. Nem érdekelt, és elrántottam a karomat előle. Nem akartam, hogy hozzámérjen, nem akartam tudni róla. Többé már soha. "
Ha a biosz a :-), akkor hogyhogy az a második? Vagy ez nem sorrend volt? Nah, egyébként szimpatikus szakok (kivéve a pedagógia, bár az nem tudom, mit takar pontosan). :-)
"Bent dübörgött a zene, de egyedül csak az érdekelt, hogy dűlőre jussak az érzéseimmel. Szótlanul ültem előtte, és fogalmazgattam a választ a kérdésére: Mi van veled? Nem tudtam rá válaszolni. Tudtam, hogy tudja mi a bajom. És végre felhozta egy régebbi beszélgetésünket. Eltalálta. Az akkor felvázolt téma volt a problémám. És annál világosabban nem tudtam volna neki elmagyarázni, hogy mekkora zűrzavar van bennem. Szerettem, de nem tudom milyen szemmel. Csak annyiban voltam biztos, hogy jobban szeretem, mint egy átlag barátot. Ezzel is tisztában volt, mert elmondtam neki mindent, és mégis fájt. Fájt, ha rá kellett néznem, de csak mert tudtam, hogy igazat beszél. Az egyik válaszom után néma tanácstalanságba burkolózott és leguggolt elém. Fejét puhán pihentette a térdemen, és szavakat nem találva csak ingatta. Aztán más kiutat nem lelve felállt és mondta, hogy menjünk vissza. Makacsul tartottam a pozíciómat, és a térdemre borultam. Egy kéz érintését éreztem a hátamon, és rá pár másodpercre ott zengett a tudatomban a halk duruzsolása: jaj, ne csináld már.
Fájt.a lehető legjobban fájt. ott ültem a táncparkett szélén és néztem őket. a sok pia hatására felszínre tört a maró féltékenységem. másfelé fordítottam a fejem. éreztem, hogy a könnyek lassan mardosni kezdik a torkomat. mindezt követően elemi düh, csalódottság tört rám. újból rájuk néztem. az előbbi érzések csak erősödtek. ekkor odajött hozzám. 'jössz?"- hallottam a zenén keresztül a hangját. monoton bólintottam. ekkor újból otthagyott. megint smároltak. kezdtem rohadt türelmetlen lenni. de csak mert valahol mélyen tudtam, hogy sose fognak engem úgy szeretni, ahogy én szeretek. és hogy nekem sose lesz részem abban, amiben neki minden hétvégén van. bántam, hogy hamarabb hazajöttem a nyaralásból. nem voltam erre kíváncsi. pont erre nem. nem miatta bántam, hanem magam miatt. mert éreztem, hogy hasonlót fogok megint érezni, mint oly sokszor. és egyenesen rettegtem ettől az érzéstől. a mardosó féltékenységtől, ami hülyeségekre veszi rá az embert. "
Hja, hát nyáron már voltam ugye 5 napot + tavasszal 2-t, szóval spórolni kell azzal a szabival, mert édes kevés... Szombaton egyszer sem kívánok dolgozni, ha nem muszáj, ősszel majd még kitervelek valami hazai utat - de még nincs ötletem. Plusz a maradék karácsony, Szilveszter környékén. Még nem tudom, hogy jönnek ki ott a napok. De egyelőre azt sem tudom, hogy lesz-e addig szerződésem. Itt meg úgy is minden az utolsó pillanatban dől el, nem érdemes még a szabadságokat oly előre eltervezni. Majd alakul valahogy.
És te mikor, hova készülsz?
Még mindig folyamatosan okosítanak?
P:R
Ui.: képeket majd, majd, majd... valamikor. Éppen azt tervelem, hogy mi legyen. Videót csináljak (hogyan???) vagy bemutatót (PowerPoint) vagy élménybeszámolót írjak vagy mindent, vagy... De majd egy-két kis képet átlökök e-mailben, ha összeszedem a jobbakat. Van több mint 1500...
Dolgozó embernek a nyár már nem feltétlenül nyár, de főleg nem annyi meg úgy. Ez az idő pedig... :-/ Essen az eső, engem sohasem zavart, de hogy nyáron hideg legyen... Az utóbbi két napban majd megfagyok, aztán meg kisüt a nap, és olvadnak le az emberről a göncök. Bírjam ezt követni?
Azonkívül a június 8-ával kezdődő hét ugye egy csoda volt. :-) Itáliában. :-)))
A mostani viszont lehetne jobb is. Melózok, mint az őrült. Azok helyett is, akik nincsenek, meg azok helyett is, akik vannak... Szóval szokásos. :-I
"nem ígérek semmit már, mert teljesen fölösleges, ennek a vége az lesz, hogy az ígéreteim rabja leszek. s saját magam kötöm gúzsba, hogy ne érhessem el többet a kezed, mely mindig szorította az enyém, mikor kellett. ott volt, és ezt megszoktam néha ellökhettél volna, hogy tudjam, milyen az egyedüllét. mikor megtudtam, rohadtul fájt, és újból megfogtam a kezed. nem akartam többet egyedül lenni, mert rájöttem, hogy tényleg fáj."
unatkoztam :)
Miújság felétek? :) Roni mi jót csinálsz igy nyáron? és a többiek? :D na pussszz
Gyöngy, ha véletlenül erre jársz, üzenem, hogy az e-mailben a csatolt állomány nem jött át, ha gondolod, küld a citromail-es címemre, vagy valami. Nem tudom, hogy a freemail szórakozik-e velem, mert eddig csak a képek nem szoktak átjönni néha, de most már a csatolás sem...
