Anonymous2!
Miert gondolod,hogy Magyarorszag nem befogado orszag?
En azt lattam,hogy altalaban kedvesek kulfoldiekhez (amerikaiakhoz vagy
nyugat-europaiakhoz) - ha pedig az illeto megprobal magyarul kommunikalni
akkor azt dijazzak. vagy ez csak a felszin? Erdekelne,miert ez a velemenyed.
Mishi!
Mindig is nagyon irigyeltem azokat,akiknek ket anyanyelvuk van.
Ismerek egy kisfiut (angol papa,magyar mama), aki magyarorszagi vakaciojarol
Angliaba hazaterve nem volt hajlando megszolalni angolul (kb 7 eves volt ekkor).
Ez nehany napig tartott,aztan vegul megiscsak elkezdett beszzelni.
Mind a ket nyelven tokeletesen beszel. Mikor itthon volt,akkor sem volt
hajlando angolul beszelni. egy szot sem. amikor a nagyszulok produkalni
akartak a gyereket masok elott,hogy milyen klasszul beszel angolul,akkor pedig
letagadta,hogy beszel angolul. Az apukanak meg azt hiszem rosszul is
esett a dolog.
Veled elofordult ilyesmi?Es mi lehet az oka?
Szerintem a szuloknek nagyon kovetkezeteseknek kell lenniuk,hogy a gyerek
mindket nyelvet megtanulja. Nekem nagyon furcsa az, ha egy kulfoldon elo
magyar hazasparnak a gyerekei nem beszelnek magyarul. Ezek szerint otthon
nem beszelnek magyarul?
Tobb vegyes hazassagban elo part ismerek.Pl mama lengyel-papa amerikai
vagy mama kinai - papa amerikai stb. ---Mindegyikben a feleseg a nem amerikai.
Es a gyerekeik beszelik a feleseg anyanyelvet is,meghozza jol. De a mama csakis
az anyanyelven beszel a gyerekkel.
Egy masik erdekes pelda volt szamomra egy magyar hazaspar,akik az USAban elnek,
a gyerek is ott szuletett. A gyerek keson kezdett el beszelni. Akkor
viszont egyszerre mindket nyelvet. Jol beszel magyarul,de mikor beszeltem vele
akkor neha hallottam,hogy egy-egy amerikai kifejezest fordit onkentelenul is
magyarra. Ertelmes volt,amit mondott,de a szulei ,megis raszoltak:
ezt nem igy mondjuk magyarul! Hogy is van ez helyesen?
(Nagyon tetszett!!!!)
Sziasztok!
Nagyon erdekesek a hozzaszolasok.
En azt gondolom,hogy az amerikai es magyar "kultura" kozotti kulonbsegeket
nem olyan nehez megszokni. Foleg ha a tarsad megerto.
(Meg jo is,hogy van Halaadas,mert akkor Halaadaskor ugyis kotelezo az amerikai
szulokhoz menni,es igy Karacsonykor lehet hazajonni!)
Ami szerintem nehez lehet:
1.Nehez a csaladot,baratokat Magyarorszagon hagyni. Ez raadasul valahogy az
ido mulasaval lesz rosszabb. Hiaba szerzel baratokat kint.
2.Azt hiszem vikilany irt arrol,hogy mar pszichologussal is beszelt arrol,hogy
a leendo gyerekeket hogyan tanitsa magyarra,ugyhogy ebbol gondolom,hogy
gyerekeket is szeretnetek.
Az USA-ban a szules utan max. 3 honapig lehet otthon maradni a gyerekkel,
utana vissza kell menni dolgozni (vagy,ha a ferj keres eleget,akkor termeszetesen
otthon is lehet maradni,persze ugy,hogy a munkadat feladod-esetleg ha szerencsed
van fel-allast talalhatsz) ----Ez szerintem nagyon nehez. Minden tiszteletem azoke
a noke,akik ezt vegigcsinaljak. Es itt nem csak karrier-ehes nokrol van szo,
akik nem akarnak lemaradni.
Nagyon sok no csinalja ezt,es ez a termeszetes
nekik. A gyerekre vagy baby-sitter vigyaz vagy bolcsodebe kuldik. Egy normalis
bolcsode nagyon draga (egy normalis baby-sitter is).
Persze, mondhatjatok azt is,hogy Magyarorszagon is nehez gyereket vallalni,es ez is
igaz.
Tobben a topic elejen borulatok voltak a "kulturalis" kulonbsegek miatt.
Ez viszont,amint az elobb is irtam,szerintem nem nagy gond,inkabb
erdekesse teszi majd a kinti eleteteket!!!!
MIndenesetre en sok szerencset szeretnek kivanni vikilanynak,meg Classic Girl-nek
meg Tunderviragnak.
Igen azon túl, hogy Magyarország nem befogadó ország, a nyelvi nehézségeket nem is említettem. Voltunk Magyarországon látogatóban, és ott mindíg kellett valaki aki segít a páromnak (legtöbbször persze én magam). Ő (mint sok más amerikai) túl őnálló ahhoz, hogy hoszabb távon így éljen (magyarul megtanulni meg nem megy egyhamar). És minderre jön rá az, hogy Amerika nem éppen a legkedveltebb oszrág Magyarországon (sem) - megjegyzem van, hogy jogosan - és van aki ezt személyre vetíti le (persze nem a barátokra és a családra gondolok itt). Amerikában nem kell a magyarnak ilyentől tartania (hiszen legtöbbször azt sem tudják, hogy hol van Magyarország).
Viszont az amerikai "kultúrát" is bizony szokni kell, pláne európai
(magyar) háttérrel (ezért is írtam a kintlét szükségességét). Én
tapasztalatból tudtam, hogy nekem nem több a bajom ezzel az életformával
mint a magyarral (sőt!), így nem ért meglepetés. A barátok és a család
persze hiányoznak, de tudod, ha belegondolok néha jobb így távol, mert nem
szeretem, ha beleszónak, hogy mit és hogyan csinálok (mint azt egyes
családtagok "jóakaróan" teszik néha). Félévente hazajárni viszont nem tudnék ha akarnék se: pénz van rá, node ki ad ennyi szabadságot Amerikában? (és nejem se éppen Magyarországon szeretné tölteni minden évben azt a kevés időt).
Én sem értek mindenben veled egyet, Anonymus. Nem azzal van a baj, hogy kishazánk nem befogadó ország. Néhány kivételtől eltekintve jó az emberek hozzáállása, ha amerikaival találkoznak. De itt a nyelvtudáson van a lényeg, és ez nálunk nagy súllyal esett latba. Képzeld el, hogy egy olyan országban élsz, ahol nem érted a feliratokat, nem tudsz elmenni a sarki közértbe, mert ott kérni kell a pultnál, nem tudsz számlákat befizetni. Egyszóval azon kívül, hogy dolgozni jársz és megkeresed a napi betevőt, nem tudsz részt vállalni a napi teendőkből. Ugyanaz a pszichológus ismerősöm mondta, hogy a magyar nőknek, mondjuk az amerikai nőkkel összehasonlítva, nagyobb igényük van arra, hogy felnézzenek a párjukra, hogy számíthassanak rá. Ez pedig egy olyan kapcsolatban, ahol minden után nekem kell rohangálni, minden helyzetben fordítani, szájhúzogatós eladókkal ordibálni, míg szegény férjem csak áll és nem tud segíteni, nem tud mellémállni, na ez az, ami hosszú távon nagyon megrontaná a legszebbnek induló kapcsolatot is. Nem mondom azt, hogy ez senkinek nem sikerülhet, de én túl nagynak ítéltem a kockázatot.
Igen, a családom miatt nehéz volt úgy dönteni, hogy kimegyek, de ők támogatnak, mert látják, hogy boldog vagyok és a jó oldaláról nézik a dolgokat. És ha mi tudtunk találkozni kéthavonta, akkor remélem kivitelezhető lesz, hogy negyedévente vagy félévente lássam őket.
Ami pedig az együttélést illeti, még ha úgy gondolnám is, hogy ez az amit akarok, akkor is nagyon kockázatos. Fél évre kimehetek legálisan, de nem csinálhatok semmit. Csak ülnék a lakásban és várnám, hogy ő hazajöjjön a munkából. És ehhez itthon fel kell adnom a munkámat, az albérletemet, gyakorlatilag az egész életemet. Ismerve magamat, rövid idő alatt bediliznék és őt hibáztatnám mindenért. Ehhez persze jön még az is, hogy a családom nem támogatja, én nem értek vele egyet, szóval egy hihetetlenül zavaros helyzet lenne, aminek lehet, hogy az lenne a vége, hogy elrontottunk mindent.
Nem értek veled egyet Anonymous, szerintem az a lényeg, hogy az adott közeg befogadó-e. Ha az amerikai srácnak jó képzettsége van és könnyen talál munkát, akkor már csak az számít, hogy a leányzó családja, barátai befogadják, teszem azt tudnak hozzá szólni, de Classic esetében még magyar származású és tud is magyarul a srác nem értem miért kellene külföldön tesztelni a dolgot. Egy vegyes kapcsolat kialakulásá eredendően sok alkalmazkodást és türelmet igényel, szerintem ha itt működik akkor külhonban is fog.
Viki az, akinek nehezebb döntést kell hozni, mert ő már döntött a "fejes ugrásról", biztos nem volt egyszerű döntés, gondolom a szüleinek még nehezebb elfogadni, hogy olyan messze lesz, de szerintem már átgondolta és sikerülni fog.
Nekem sem lesz könnyű, mivel nem kaptam vallásos neveltetést, ott pedig a lakosság 99 %-a katolikus, a barátom családja is templomba járó meg minden, de ő elfogadta, hog én nem hiszek, azt is vállaltam, hogy a család kedvéért eljárok vele a templomba. Az első áldozással is próbálkozom még kiköltözés előtt, mert fontos neki a templomi esküvő. Nehéz dolog ez, mert én nem hiszek.
Ez csak egy felvillantot szikra a másik kultúrából.
Mondom nem azért írtam az olaszt. Csak az borzasztó volt, hogy ennyi hülye csaj csak azért tanul, hogy hozzámenjen egy dszigolóhoz (csak igy magyarosan).
A barátok sokat jelentenek. Régebben azt mondtam, hogy egy kapcsolat nem zavarhatja meg a barátaimmal való kapcsolatot, de úgy látszik az nem volt igazi szerelm mint a mostani. Most már úgy vagyok vele, hogy ha kimegyünk akkor szépen elköszönök, tartjuk emailon a kapcsolatot, meghívom őket néha néha, meg gondolom sűrűn jönnénk haza, de egyelőre erről nincs szó. Ő otthagyta a barátait, persze hiányoznak, de neki fontosabb hogy együtt legyünk, és fejest ugrik az itteni életbe. A barátai irigylik őt, hiába él "rosszabb" helyen, de hogy mert változtatni, új életet kezdett..stb., és hogy megtalálta az igazit. A sör cigit úgy értettem, hogy tényleg ha nincs otthon egy darab sajt, amit imádok, akkor autóba kell ülni. Ő nagyon nem szerette hogy naponta 4 órát autózik. Egyelőre ennyi.A buli meg már egyáltalán nem érdekel. Tudunk ketten bulizni :) ha kell berugunk vagy akármi. :)))
A kiköltözésről és együttélésröl:
A véleményem, hogy egy amerikai hosszútávon nehezebben bírkózik meg kis hazánkkal mint egy magyar amerikával. És ez nem az amerikai miatt van, hanem mert Magyarország nem "befogadó" ország, míg Amerika az. Így, szerintem, hosszútávon igazán csak az amerikai lét müködik a vegyesházasságban.
Persze sok magyar nehezen dolgozza fel az amerikai kúltúra másságát (a befogadás ellenére), hiszen itt mások az ünnepek, mások a hagyományok, stb. Ezért, szerintem egy módon lehet a vegyesházasságra felkészülni: Hosszabb együttélés az USÁ-ban (házasság nélkül). Így az új kultúrát és jelöltet is "ki lehet vesézni". Persze ez nem túl egyszerü papírügyileg (bevándorlási hivatal). Mondom mindezt úgy, hogy én közel két évig éltem együtt Amerikában azzal a leányzóval aki késöbb a feleségem lett. Arra vigyázni kell, hogy egyes államokban bizonyos együttélés után de facto házasok lesztek!! :))) HA valaki nagyon alkalmazkadó, és nem zavarja a próba nélküli fejes egy új kultúrába (esetleg már élt benne), akkor talán ki lehet hagyni a próba-szakaszt. De én nem tenném.
Szia Viki, jó kérdés. Párom ma ált munkába életében először -tkp. még van három vizsgája az egyetemből- és először vidéki gyakorlatra küldték szállodai elhelyezéssel, teljes ellátással. Hát oda most nem mehetek. Először azt mondták hat hónap, tegnap esti verziókén csak öt. Még kell egy kis idő, addig várok türelmesen. Azután remélem minél előbb.
Nektek mikor lesz az esküvő?Azt hiszem Amerikába nem is olyan könnyű vízumot kapni, nem vagyok jártas. Sok macera a szervezés? Öröm volt olvasni, hogy már utanájártál a kétnyelvű nevelésnek is. Én a tévében láttam egyszer egy műsort, a lényeget a következetességre tette a szakértő és állítólag így a gyerek fogékonyabb lesz az új dolgokra, jobban fejlődik az intelligenciája. Hozzászólásaid alapján szerintem sikerülni fog neked, úgy tűnik jól átgondolt és igaz érzelmeken alapul a kapcsolatod.
Pá, holnap visszanézek.
Kedves Classic, egyetértek a Vikilánnyal, hogy szerencsés helyzetben vagytok, hogy választhattok. Én egyébként nem jártam olasz tagozatra, egy szót sem tudtam olaszul és Olaszországban sem jártam. Párommal Németországban ismerkedtem meg véletlenül és mai napig a társalgás fő nyelve az angol. Eszem ágában sem volt kiköltözni, mint ahogy Téged sem az motivál. A dolgok így alakultak.
Ps.: a bulit, sört, cigit te kezdted el emlegetni. Én csak azt akartam megkérdezni, hogy az itteni haverok, buli milyen súllyal esnek a mérlegbe? Őszintén. De megsértődtél válasz helyett!
Egyébként azt hiszem ti már eldöntöttétek, hogy egy darabig itt éltek, aztán valahogy lesz, az meg, hogy mást mit mond szerintem nem számít.
De igazad van. Ő is azt látta bennem hogy nem az a fajta vagyok aki csak azt akarja hogy vigyék ki. Ő meg azért jött ide (csak miattam jött magyarországra) mert .... ez hosszú. Mindegy. A szerelemért.
Örülj neki, hogy megvan a lehetőségetek, hogy választhattok. Vagy kimentek, vagy maradtok. Nekünk kicsit nehezebb a helyzetünk, mert a párom nem beszél magyarul. Nem nagyon talált neki tetsző munkát itt, ezért döntöttünk úgy, hogy kimegyünk, és nekem már az is sokat jelentett, hogy nem zárkózott el a lehetőségtől, hogy itt éljünk. Ha ti ezt akarjátok, akkor legyen így. Még mindig kimehettek bármikor, ha akartok. Lehet, hogy pár év múlva, már te is a fűnyírós variációt találod vonzóbbnak. De szvsz a lényeg, hogy úgysem tudsz olyat tenni, hogy mindenki elfogadja a döntésedet és egyetértsen veled.
Ja, és amúgy is azzal tömik a hazánkba érkező amerikaiak fejét, hogy a magyar lányok csak ki akarják vitetni magukat. Te bebizonyítottad az ellenkezőjét. Én meg rontottam a statisztikát:))
Sziasztok, érdeklődéssel olvastam a témát és színesítem is mivel én Olaszországba készülök férjhez menni. Nos erről is megvan az általános közvélemény "dzsigoló", "háziasszony leszel 10 gyerekkel" meg valójában el sem hitték, hogy idáig eljuthat a dolog. Ja! Észak-Olaszországba! Ez szokott lenni az első kérdés, mivel a dél-olaszok már tényleg nagyon eltérő mentalitás. Már előre tisztáztuk, hogy dolgozni akarok majd. A beilleszkedést szerintem az határozza meg, hogy az adott másik kultúrán belül milyen műveltségű, intelligenciájú közegbe kerül az ember. Az észak-olaszországi buszjáraton sok kiköltözött vagy kiköltözöttet meglátogatóval beszélgettem és ha teszem azt valaki egy alacsonyabb műveltségi rétegű pl. gyári munkáshoz ment az tényleg sok ellenállásba, tévhitbe ütközött és munkát se tudott válallni (nem volt megfelelő ismerettség). A párom művelt családból származik, testvérek, barátok diplomásak(nem a diploma mérvadó, csak viszonyításképpen),de amíg nem beszélem túl jól az olaszt addig angolul is tudtam kommunikálni, soha nem éreztem, hogy idegenként kezelnének vagy lenéznének.
Ps.: Egy kiköltözés és külföldi házasság bürokratikus útvesztői is megérnének egy topicot.
Kedves Classid, igazán nem értem, hogy most mi a fontos neked? A cigi, sör, buli? Én nem Amerika, nem a pénz miatt, de inkább valami nyugis "fűnyírós" helyen szeretnék családot alapítani.Szóval most őszintén mik szólnak a te szemedben az itt maradás és mi a kiutazás mellett? Szerintem az a lényeg, hogy mindkét fél jól érezze magát az adott helyen és találjon neki tetsző munkát és akkor egyensúlyban vannak a dolgok.
Bocsi, kicsit talán hosszú lett.
Itt viszont Veled értek egyet :-))) Tudod nekem nagy családom van, és egy nagy családban mindig mindenre van példa... Ennek megfelelően van egy 56-os rokonom, aki kiment először Németországba, majd onnan az USA-ba, és a lánya (aki 2-3 éves korában került ki) felnőttként hazaköltözött, itt ment férjhez, itt vált el, itt szült gyerekeket, itt ment újra férjhez... Nos őt - szinte - mindenki hülyének nézte (elsősorban az anyja), én nem... (Én olyan hülye vagyok, hogy szeretek Magyarországon élni.... :-)))
jaaaaaaaj, ne vedd már a szívedre, szerintem egyikünk sem akart téged kioktatni. én részemről abban bízok, hogy ha valaki, aki hason cipőben jár, mint én tettem, meghallgat, talán jobban figyel majd a problémákra, és tanulni igyekszik az én ballépéseoűimből. Ha ez esetleg megnyugtat, ugyanazon körülményekbe ha visszakerülnék - a mai tapasztalataim nélkül - akkor biztosan nem döntök másként, sőt nem is hagyom, hogy bárki beleszóljon az én döntésembe. Ha a tapsztaslataimat is "visszavinném" magammal, akkor azért persze nem.
(Tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy a lakásvásárlás után, sőt az apróság megérkezése után, tehát évek multán jöttek a hétköznapok tényleges gondjai)
Én már tudjátok mit unok de ku***ra? Hogy mindenki azt mondja nekem hogy miért nem vitetem ki magam Amerikába, miért nem hagyott itt ezt a szar életet. És hogy a párom egy hülye, mert itt akar próbálkozni.
Miért éljek egy kis lakótelepen, napi 4 órát autózva, hogy ne tudjak elmenni egyet bulizni, hogy lemenjek egy sajtért, cigiért, vagy egy sörért, be kelljen ülnöm az autóba, a kertemet fűnyíróval állandóan vágni..nekem ez nem kell. Annyi pénz meg nincs hogy nagyvárosban éljünk. Egyelőre.
Most az nem érdekel, hogy több pénzem van, szebb ruhákat tudok venni és autó van a seggem alatt.
És állandóan hülyének néz mindenki hogy itt vagyunk.
Szerintetek is rohanni kéne a "NAGY AMERIKÁBA?" Csak azért, hogy több pénzed legyen?
Valszeg igazad van, ez nálam már nyilván "szakmai ártalom", nem tudok nem arra gondolni, hogy ha a lányom állna elém egy amerikai/német/francia/délamerikai pasival, akkor mit éreznék... Talán Te voltál a peches, akire ráöntöttem a dolgot, és ő majd megússza... Bocs!
Úgy érzem magam köztetek mint egy 10 éves akit az apukája kioktat. Mindegy.
Mi együtt élünk. Ismerjük a hétköznapok gondjait. Túl vagyunk lakásvásárláson...stb. A házasság ilyen szinten nem változtat.
Bocs, ha Téged elhanyagoltunk, csak Vikilánnyal elkezdtünk erről-arról beszélgetni. Én nem vitatom, hogy a szerelem sokat ér, tudom, hogy milyen klassz másokkal - akiket szeretünk - új világokat, kultúrákat felfedezni, felfedeztetni... Ugyanakkor a házasságnak vannak olyan szakaszai is, amelyek hétköznapokból, fárasztó gyűrődésekből állnak, a problémák általában itt kezdődnek, itt kell észnél lenni, hogy ne menjen tönkre a dolog. Részemről továbbra is azt gondolom, hogy nehezebb, ha két távoli kultúra egyeztetése mellett kell ezt az aprómunkát végezni, amikor amúgy is sok-sok feldolgozni való apróság irritál a másikban, de nagyon kívánom mindkettőtöknek, hogy legyetek boldogok, hosszú, békés - egy életre szóló - házasságban, és életetek végéig csak gazdagodjon a kapcsolatotok... Tudom, hogy nem lehetetlen...
Hát már hogyne szólnánk hozzád. Nagyon örültem, mikor írtad, hogy a párod kedvenc városa Chicago. Hát az igaz, hogy sok pénz kell oda, viszont rengeteg munkalehetőség van. Nekem is sokan mondták, hogy akár folytathatom azt amit itt csináltam, de akár találhatok valami teljesen mást is. Ha az ember nem úgy megy oda, hogy történelmi nevezetességeket fog látni, vagy várnegyedet, hanem egy tipikus amerikai nagyvárost, akkor még szépnek is nevezhető. És neked, hogy tetszett New York?
Látod, én szólok hozzád, mégpedig azt, hogy nagyon egyetértek. Annak ellenére, hogy én is részben erre alapoztam a házasságomat, a falakat pedig azóta már le is bontottuk, már csak az alapozás felszedése van hátra. Kicsit úgy tűnik, hogy nálunk a ház állt egy darabig, de mintha nem lett volna alapozva...
Tudom hogy már itt hozzám senki nem szól egy szót sem, de azért elmondom, hogy az is sokat jelent, hogy a másiktól tanultok valamit. Megismersz más kultúrát, más életmódot, sok új és érdekes témát tudsz a másikkal megismertetni, és ismersz meg te is tőle, és ez csodálatos érzés.
Semmi baj, együttélésügyben viszont Veled értek egyet. :-)))
Nekem sikerült Amerikában átélnem az atlantai olimpiát, azért az baromi zavaró volt, hogy a bemondótól részletesen megtudtuk, hogy a 7-es pályán úszó éppen nem túl esélyes amerikai hölgy milyen ízesítéssel szerette a spenótot kiskorában, míg a lányom egyszer csak megszólalt: nézd annak az úszósapkáján nem "H" betű van? A "mi Ágink" akkor szerzett bronzérmet, az egyik legjobb idővel jutott a döntőbe, de még a rajtnévsort se mondta el a bunkó amcsi riporter. Ez nem volt egyedi eset, ha valahol is volt egy amerikai a láthatáron, akkor a többiekről tudomást se igen vettek... Szóval a maguk módján ők is baromi nacionalisták, megkockáztatom, hogy sokkal inkább, mint mi... Minden házon zászló (ez tulajdonképpen még tetszik is), de mindenki nagyjából arról van meggyőződve, hogy egy tökéletes ország van: az USA...
Bocs haliho, hogy rádfogtam ezt az együttéléses témát, de már ki vagyok rá hegyezve. Mindenki arról akar meggyőzni, hogy boldog házasságok csak akkor léteznek, ha előtte a pár együttélt és ha nem, akkor milyen felelőtlenek és biztos el fognak válni. Kicsit már belefáradtam a védekezésbe és aztán most már inkább támadok. Még egyszer bocsánatot kérek.
Értem mit akarsz mondani, azzal, hogy bizonyos dolgok mást jelentenek nekik és mást nekünk, de ehhez kell a türelem, hogy el tudjam neki magyarázni, meg tudjam vele értetni, hogy miért jelent ez nekem mást. És itt van nagy szükség arra, hogy ő nyitott legyen és türelmes, érdekelje a magyar kultúra, történelem és a magyar emberek. Jó volt látni, hogy az olimpia ideje alatt, jobban szurkolt a magyaroknak, mint az amerikaiaknak, mert látta, hogy ez nekünk milyen sokat jelent, mennyire más a magyarok hozzáállása. Egy amerikai nem sírja végig a himnuszt ötvenszer, mi magyarok felállunk a fotelból és bőgünk, nyolcszor. Ez neki más volt és nagyon tetszett. Egyébként már félig magyarnak tekinti magát. Vagy jó példa még Halloween. Azt hiszem nincs még egy ilyen nap, amit ennyire különbözően ünnepelnénk, és amikor erről beszélgettünk, akkor az anyukája is megemlítette, hogy ő sem szerette soha ezt az ünnepet. Így neki is könnyebb volt ezt elfogadni. Szóval nekem tényleg sokat segít az, hogy a jövendőbeli anyósom is európai.
Szerintem nem én szedtem pontokba a dolgot, de ez a kisebbik baj, nem értem azt, amit írsz:
Azt hiszem haliho (ha mégsem, akkor bocs) szedte pontokba a gondolatait a megismerésről és a barátok itthagyásáról. Én elég régimódi családban nőttem fel, ahol nem támogatják az együttélést és így én sem érezném magam jól ebben a helyzetben. Ezt a hozzáállást el lehet ítélni, lehet bírálni, azt gondolom akinek van kedve nyisson erről külön topicot, ebbe itt most ne menjünk bele. Nincsen nagy baráti társaságom, de azt gondolom, hogy meg fogjuk találni a módját, hogy tudjunk egymásról és ne szakadjon meg a kapcsolat közöttünk. Szóval a megismerés szerintem nem egyenlő együttélés. Ha jól emlékszem, akkor ET2000 volt, aki az egészet felvetette (én csak zajosan helyeseltem :-))), nem tudom ő mire gondolt, én nem együttélésre. A megismerés gátjaként itt az merül fel, hogy tapasztalatom szerint még a metakommunikáció is más. Tehát nemcsak az nem mindegy sokszor, hogy valamit 1 vagy 5 mondattal mondok el, hanem az sem, hogy milyen arckifejezésekkel, gesztusokkal, utalásokkal (ha azt mondod 56 vagy 68 az mást jelent neked, mint egy amerikainak vagy németnek, de egy-egy verssorból jövő képre utalás is sokszor többet mond el, mint két fejezet...). Ezt értettem én a megismerés gátjaként.
Különben Amerikában élő sógornőméknél tapasztalom - mindkét szülő magyar - hogy a gyerekek nagyon gyatrán beszélnek magyarul. Amíg kicsik voltak, otthon voltak (és sokat jártak haza a nagyszülőkhöz), addig igen, de ahogy középiskolások lettek, egyetemre mentek, akkor a magyar, mint szükségtelen nyűg, lassan elmaradt. Most már egyre inkább a szülők is angolul beszélnek otthon, már csak azért is mert bizonyos dolgokat már ők sem tudnak magyarul. Ugyanis a nyelv változik, új dolgok kerülnek elő, a farmer nadrág még jószerivel ismeretlen volt, és ugye angolul nem farmernak hívják, de így van ez egy sor dologgal: az adóra, a választásokra, a kreditrendszerre, társadalombiztosításra, stb., stb. vonatkozó kifejezéseket már ők is csak angolul tudják.
Szintén az Amerikában élő rokonságból kiindulva, őket úgy érzem alapszinten elfogadták. De igazán mély kapcsolatuk nincs. Illetve a gyerekkori, fiatalkori magyar barátok, rokonok. Ezek egy része szintén kiment és "csak"Kanadában van, de egy másik része itthon...
