Decemberben beszerezetem egy Sony SLV SE830-as videot. Természetesen szép, meg jó, meg ismerős, mert előtte egy SX70-est használtam. Egyedül a Smart Search hiányzik róla, de úgy látom, hogy egyik Sony vidóban sincs már benne ez a funkció. Sajnos.
Csak most volt időm próbálgatni, és 2-3 videotékás szalaggal és egy gyári műsorossal (Lesz ez még így se) azt tapasztaltam, hogy a kép tetején 4-5 cm magasságban teljesen "elhúzódik" a kép bal felé. Általában olyan jeleneteknél produkálja, ahol erős fény árnyék különbség van.
Saját és másik videó felvett anyagánál nincs ilyen probléma, sőt 2 másik műsoros kazettánál sem csinálta.
Viszont a Lesz ez még így se egy ősrégi, 2 fejes Grundig videóba, ua kábelekkel, ua TV-vel nem produkálja a hibát.
Hát a drop-out egyszerűen fogalmazva a leggyakoribb képhiba, képpont-kiesés. Tulajdonképpen a képen felvillanó fehér pontokról van szó, amik jobbra elkenôdnek. Változatos helyeken is felvillanhatnak, de egy bizonyos vízszintes sorban szinte állandóan is elôfordulhat.
A fej és a szalag kapcsolatát befolyásoló tényezôk, mint fizikai sérülés, porszemek, a rossz kidolgozású, olcsó fejdob, a kopott videófej, és a gyenge minôségű szalag is okozza.
A szalagok elején és végén a csévélômag egyenetlenségei a szalagba is átnyomódnak, így ezeken a részeken még sokkal gyakoribb.
Az üzembehelyezés egyszerű, többféle géppel (DVD lejátszó, külső erősítő, másik vhs) könnyen összeköthető (ellentétben az 50-essel). A eddigi kényelmetlenségeket mind ki lehetet vele küszöbölnöm. A távirányító jó felépítésű, logikus, bár nekem az eddigi sonyk után szoknom kell. Csak egy RF kábel jár hozzá, de ez gondolom minden készüléknél így van (miért nem lehet egy scartot adni hozzá?) A tuner beállítása egyszerű, jól szerkeszthető.
Próbálkoztam régi kazetták lejátszásával és új felvételek készítésével. Utóbbinál a vártnál több a dropout mindenhol, pedig teljesen új kazettákról (EMTEC EQ) van szó. Normális ez?!? más kazikkal kellene próbálkozni? az ntsc playback lehetne jobb is mint a régi sony-n (laserdisc-ről készített felvétel). A hangok felvétele mindenhol nagyon szép (sztereo adásokat vettem fel). Az LP érezhetően rosszabb minőséget ad, az EP-t el lehet felejteni, hacsak nem studióbeszélgetést vesz fel valaki. Én ettől a CVC-t többet vártam. Érdekes, hogy egy szűz gyári kazettán is megjelentek a dropoutok, persze, lehet, hogy a szalag ócska. A legszebb felvételt természetesen egy gyári macrovision free dvd lejátszóról készítettem.
A Shoviewet és VPS-t nem próbáltam, de ezzel nem lehet baj.
Ami nagyon gyenge az a Használati utasítás.
Nos az alább volt szó a mechanika hangosságról: én ezt egy csendes gépnek minősítem mind a régi sonym után, mind pedig az üzletben megnézett újakoz képest. Engem nem zavar a gyorstekerésnél a késleltetett megállás se, ha az tényleg a szalagot védi.
nos ennyi jut eszembe, ha van még valami, ami valakit érdekel, akkor azt kipróbálom vele.
Thomsonéknál a 6xy0-s sorozatban minél nagyobb y-t érdemes kifogni, ha x=>3, mert annál több "extra" fícsör van. 6x00-től 6x20-ig áruházi verziók, bár, a 20 már majdnem használható. Ha lesz még a 64..-ből is 80, akkor arra érdemes rámozdulni.
Egy kis DVD-ügyben kérnék tanácsot.
Nagyon tervezek január folyamán valamikor egy DVD-felvevőt venni, de mindenképpen olyat, amiben winchester is van, vagyis nemcsak DVD-lemezre rögzít.
Prosiban látok most egy olyat, hogy Thomson DTH7000E, merevlemezes (40GB, 30 órányi felvétel)
Ezt 119.990-ért hirdetik.
Közben egypár helyen (MediaMarkt, ElectroWorld) személyesen is nézegettem, és korábban láttam is elég pöpecnek kinéző Panasonic típust 240-250 ezer körüli áron, ami most pillanatnyilag nincs sehol, mert elfogyott, de majd lesz. Mindegy, január második felénél előbb úgysem tervezem a vásárlást, mert addigra lesz egybe a pénz.
Kérdésem főként az volna: ennyivel jobb lehet a Panasonic, hogy bő egy százassal többe kerül??
Mert pl a jelenlegi TV-m és VHS-em is Thomson, abszolút jók, nincs velük gondom, tehát nincs ellenemre a márka.
De ha tényleg annyival komolyabb gép lenne az a Panasonic (számát sajna nem tudom), akkor szerintetek megérné inkább azt venni??
(52 órányi felvételes a vinyója az eladó elmondása szerint)
Van egy kis bugasa, amikor megy a motor, en halkabbat tartanek idealisnak. Aludni boven lehet mellette /bar ez ugye az ember alvokajatol fugg/, de egy csendes delutanon tokegyedul, ugy, hogy nem akarod uvoltetni a tv-t, sajna behallatszik. De menj el vmi szakboltba, es kerj meg egy csokat, h rakjon be egy kazit, azt fuleld meg magadnak ;). De ennel sokkal sokkal hangosabb, ahogy csevel egy kazettat ;)) /igaz, 1 perc alatt vegez egy 180-assal, azt meg ki lehet birni/.
Van egy daewoo sztereó videóm, 6fejes etc, és mostanában elszállt az előlapi rca bemenete, de csak a video része, a hang szépen megy, de a kép az nuku (standard kék :) ). Valószínű akkor ment el, amikor a notebookomat akartam rábűvölni, és a ki-behúzógatásoktól.
Mennyiért javítanak ilyesmit?
Nem szeretném ha a fél videót kicseréltetnék velem, annyit nem ér az egész...akkor már az egyik hátsó scart bemenetet kivezetem előre egy csatlakozóval...
Enyem is szlovak. Egyelore nincs gaz vele, no meg ugy is van ra 2 ev gar :)
A 60-as nagy elonye az 50-hez kepest, hogy a 60-as van feketeben is ;)))
Nekem egyelore egy dolog van, amit nagyon nem komalok benne, hogy az idozitett felvetelre programozasnal a datumformatum magyar nyelv eseten is megmarad DD/MM-nak, azt jol megkavar mindig, hogy akkor most melyik honap, hanyadika, meg mi meg hogy... :/
Köszi, épp bejött a weboldaluk.
körülnézek ma du. a városban (Pécs).
Bár épp olvastam egy nem túl szépet a 60-asról, egy horvát sráctól, aki szlovákiai gyártmányt fogott ki. Az elektronika OK volt, csak néhány belső rész nem volt rendesen rögzítve....
Pana nv hv60-nak nehogy nekimozdulj 47-ert, az most 39 900 a legolcsobb helyen. Asszem elektroworld, vagy videopart /perpill behalt a weboldaluk, talan hetfon megfixelik/.
Nos naiv voltam.
A Thomson 6410-en nincs RCA audió kimenet (29E ft).
Pana NV-HV50 szintén nincs (33E ft), csak az NV60-on (47E, ha jól emléxem, @tesco), 2 scart-tal (+DVD-nek, mert a TV-n csak 1 scart van). (Netdepon drágábbak.)
Lehet, hogy nagyon láma kérdés, de hogy vigye ki az ember a hangot tovább? szórakozzon scart elosztókkal? (+ 5-10 E ft)
Kedves fórumozók,
végigolvastam a topicot :) (4-5 óra)
Ennek az oka természetesen új gép beszerzése volt, tehát az, amivel a legtöbb ide beeső újonc jelentkezik.
Az eddig használt (Sony SLV-X55DH, DA Pro 4 Head, 772-4 hozzászólás körül emlegetve volt ez a még "súlyos" fajta) géppel a probléma az rosszabbodó LP visszajátszás, tunerprobléma (nem jön be az összes csatorna [UPC, vidéki nagyváros], így nem tudok mindegyikről felvenni), és a sztereo hang hiánya.Tehát ezek kiküszöbölése, illetve tovább apróságok (pl. 2 scart, RCA kiment, NTSC playback) megléte szükségeltetne.
Eredetileg Sony SLV-SE7xx-8xx vagy Panasonic hasonló kaliberű gépre gondoltam (nem s-vhs). Előbbi mellett a szintén Sony TV megléte, illetve egy hasonló gép családban való hibátlan működése szólt. A Pana mellett a netről beszerzett jó tapasztalatok és persze e fórum szólt. Árban úgy nézem kb. azonosak kb. 45-50 E ft, amit azért még pontosítanom kell. A többi márka kiesett.
A forum szakértő megjegyzéseit olvasva (melyekből sokat tanultam és köszönet érte) az az érzés alakult ki bennem, hogy ilyen döbbenetes minőségromlást látva még ennyi pénzt sem érnek meg, ha összevetjük a Thomson VH6300/6400* 25E ft-os (Metro) árával. Van szubjektív info erről a gépről? autotracking? A2 miatt ne aggodalmaskodjak? vagy ez már Daewoo minőség? (egy árban vannak...)
vagy mint valaki írta, hiába olvasgatok teszteket, forumokat, megyek boltokba, kb. ugyanazt fogom kapni ebben a kategóriában?
mivel magam nem fogom szétszedni, tisztogatni a gépet a használt gép rizikósnak tűnik...
___
*igy van hirdetve pedig más a 6300, 6310, stb.
Köszönöm a válaszokat! Kicsit leállt a projekt, mert arra jöttem rá, hogy a húszéves koaxbemenetes Videoton tévét is lecserélném, de ma már nem képes az ipar akkora (nem LCD) tévét gyártani, mint régen, ezért kicsit át kell tervezni a lakást, hogy beférjen a tévé. :-(
És válaszolok is saját kérdésemre, mindenki pihen :), A C-t 470pF kondenzátorral kell csatolni az Y-hoz. 1nF volt otthon, most kiválóan működik kapcsrajz nélkül is... :)
adott az SVHS videóm. Az Y/C kmenete tökéletes maradt , de egyik pillanatról a másikra a kompozit kimenete csak FF képet ad, sőt, ha mellé teszem a C-t, akkor Y-ként működik (azaz színes Y/C) jel kerekedik belőle. Vajon mi szállt el? Tudtomal kondival csatolják, kb. mekkorával, és hol?
1 Hat fej=4 képfej, és két külön hangfej a fejdobon. Ez a feltétele a HIFI STEREO hangrendszernek. Enélkül a magnó álló hangfeje adja a hangot monóban, ami elôtt 2,4 (SP) vagy 1,2 (LP) cm/s sebességel halad a szalag.
Hifi videó esetében a hang LP és EP (még 50% szalagmegtakarítás) MINDIG hifi marad, tehát a TV adáséval azonos minôségű lesz. A kép jelentôsen romlik.
Szexkazetta készítése során kéretik figyelembe venni, hogy a mai videók LP sebesség esetében FEKETE-FEHÉR állóképet anak ki, tehát LP-bem maximum „jaajj, az a kis cuki borotvált szürke....” felkiáltással lelkesedhetünk egy állóképért. (már amelyik magnó képes egyáltalán remegésmentes LP és EP állóképet kiadni a rusnya SCART csatlakozóján.
2 Ami azért jó, mert ha csak egy van, akkor azt csatlakoztatod a TV-be, de nem tudsz más készüléket rákötni, pl DVD lejátszót. Az ilyeneknek az elôlapján van ugyan RCA bemenet, nade oda kábelezgetni egy DVD-t az enyhén lúzerség ugyebár. Tehát: DVD-bôl kábel a video EXT1 SCARTjába, onnét SCART a TV input scartjába. Így a DVD-zéshez nem kell a videót mégcsak bekapcsolni sem, simán átmegy rajta a DVD film! Tök jó!
3 A Tracking a sávkövetés, sávon tartás. A videószalagokra kb 7-8 centi hosszú, átlós, ferde csíkokra írja fel a jeleket az iszonyat gyorsan pörgô videófej (és a hifi hangfej is ha van). A szalag halad szépen a doba felfűzve, elvi mondjuk 2,4 cm/s sebességgel. A fej forgási sebessége és a szalag mozgási sebessége azonban nagyon precíz kell legyen, hogy mikor a fejecske elkezdi leolvasni az egyik ilyen átlós jelcsíkot, akkor mire a végére ér, akkor is pontosan a közepén fusson. Ha a szalag sebessége túl kicsi, (2.38) akkor a végén az elôzô sávba is belekóstol, ha túl gyors akkor meg túl hamar érkezik a következô. Ez az eltérés a szalag használat során keletkezô nyúlásával, fodrozódásaival és a videó mechanikájának fékeinek öregedésével egyre rosszabb lesz. Na ebbôl baj van, a képen ettôl lesznek zavaros, szemcsés, szürke, vízszintes csíkozódások. A HiFi hangsáv a leg kényesebb erre, ô ezek miatt gyakran serceg, kihagy, nagyon idegesítô.
Az auto Tracking egy egyszerű automatika, ami a régi TRACK potmétereket pótolja, ami régen volt a videókon. Feladata, minden felvétel esetén optimalizálni a szalagsebességet, hogy a lehetô legjobb legyen a kép és a hang.
Hátránya, ha nem lehet kikapcsolni, illetve a már beállított értéken RÖGZÍTENI a tracking beállítást, mert akkor sokszor a legkisebb szalagegyenetlenség után is újrakalibrálja magát, miáltal a kép másodpercekre szemcsés lesz, a hifi hang kihagy, és valami ostoba AT felirat villog a magnón, ha még van egyáltalán kijelzôje, ha nem, akkor a képen írja ki.
Az auto Tracking általában manuálisan is módosítható, lejátszás alatt a távirányító valamelyik FÖL-LE gombpárja módosítja az automatika beállítását. Az egyik ilyen irányt nyomva tartva végigpróbálhatjuk, mi történik a teljes beállítás során. A kép egyre szemcsésebb lesz, alul vagy fölül elkezd szétesni, majd képernyôvédôre kapcsol a videó, mert jelet már nem tud adni. Ha tovább nyomjuk a gombot, szép lassan újra kitisztul a kép. Így a gombbal is lehet szépen beállítani a trackinget. A kézi beállítás úgy marad mindaddig, amíg a kazit ki nem vesszük. A két irány gomb egyidôbeni megnyomásával a gép újra visszaáll AUTOTRACKING üzemmódba és ujrakalibrálja a beállítást.
Régi, bizonytalan kazinál az automata beállítást követôen célszerű így átállítani manuálisra akár csak egyetlen egy föl-le gombnyomással, és innentôl nyugton marad a lejátszás során.