Minden, ami navigációs eszközökkel, és azokra telepített jogtiszta navigációs szoftverekkel kapcsolatos.
A warezolásnak, nem jogtiszta szoftverekre vonatkozó hozzászólásoknak ebben a topikban tiltás a következménye.
Azt persze nem értem XP alatt miért nem ment a frissítés - a Garmin oldaláról letöltött, XP-re készült progikkal (ráadásul az XP SP3 egyáltalán nem működik, csak az SP2-re készülttel, pedig SP3-at használok).
Meg az egész homályos, ahogy az előbb írtam is.
GPS szakértő nem vagyok, de pár FW frissítéssel már elboldogultam.
Pláne zavar, hogy az üres sávokból nekem az jön le, hogy látta a műholdakat, csak nem tudott velük kommunikálni. (Most egyenként sikerült neki, volt hogy a fele üres volt a csíkoknak - műholdjeleknek - a másik pedig tele volt, vagyis attól már vett infót is, nem csak a jelet detektálta, aztán a végére mind kitöltődött).
És persze az előző GPS-em volt vagy 10-15 éves, és még mindig az eredeti FW volt benne - gond nélkül ment míg a sógor agyon nem verte. De ez egy más történet....
Az első "jel" az volt, hogy az üres csíkok elkezdtek teli sávokká válni, ekkor már kicsit optimista voltam, aztán magára hagytam kb. egy fél órára, és föléledt!
Nem tejesen értem mitől, miért, de ezt csak túlélem valahogy.
(Legfeljebb bosszant a dolog: ha kint németben próbálom, ott se ment volna alapból? Egy ottani frissítés után ott ment volna? És az ottani frissítéssel itt jó lenne? És egyáltalán, mi történik ha egy hétig - évig - évtizedig megint kikapcsolva tartom, vagy legközelebb Kamcsatkán kapcsolom be két hét múlva?)
Semmilyen FW-t nem töltöttem bele, a gyári: SV:4.50, hangfájl 2.00, GPS sv:2.38b
Letöltöttem és telepítettem a WebUpdaterLegacy_WindowsXPSP2andolder__240.exe-t (a WebUpdater_WindowsXPSP3andnewer__257.exe nem működött, pedig XP SP3 alatt próbáltam).
És csak nyelvi meg egyéb frissítéseket ajánlott fel (sikeres volt), de FW-t nem.
A Garmin express meg nem megy fel az XP-re, úgyhogy most keresek egy újabb op-rendszeres gépet, hátha..
"Sziasztok, egy Garmin 205 ketyerét kaptam egy barátomtól"
És azt is írtam, hogy eredeti, nem hack-kelt állapotában van és parkoltatása előtt működött. A legutóbbi találatok listája is bizonyítja, valamint azt, hogy nagyon keveset ment (elég rövid a lista, és karcmentes a kütyü).
Mit nem lehet ezen érteni (vagy félreérteni)?
És nem akarok mást, mint újra működésre bírni, szóval a netről összevadászott fájlokkal nem szívesen kockáztatnám a legalitás elvesztését.
Lévén régóta nem írok szakcikkeket és ahogy nézem ez eléggé hiányzik a piacon, pár régi cikkből néhány alapvető dologra had hívjam fel a figyelmet.
Amikor a kütyüt kibontod, többnyire a szabad ég alatt találnia kell műholdjelet. Természetesen a készülék " a kisujjából nem tudja kiszopni" hogy a Föld mely pontján tették ki az ég alá, emiatt sokszor sokáig... igen sokáig is eltarthat a GPSfix megszerzése. A gyártók többsége un. almanach file-ba sokminden más mellett, előre belekódolja az adott időben működő és az adott időben a föld különböző pontjain várható GPS műholdak adatait. Ezek az almanach file-ok segítenek abban, hogy a Kínában gyártott kütyü ne hülyüljön meg, ha legközelebb Budapesten teszed ki az ablakba (persze ekkor se kéne neki).
Megesik, hogy ha huzamosabb ideig nincs bekapcsolva a készülék a régi almanach file kvázi lehetetlenné teszi a pozició megfelelő megtalálását. (Mondjuk a Garminnál ez pont nem kéne gondot jelentsen).
Magától érthetődő dolog, hogy a műholdak némelyike elromlik, rossz jelet ad, stb. Ilyenkor a készülékgyártók a frimware cseréjével általában cserélik az almanach file-t is és a probléma megoldva. Telefonok esetében az AGPS eleve javít a helyzeten, illetve mobil kapcsolaton szinte naponta frissíthetik az almanach file-t ha szükséges.
Szóval... első körben rádugnám egy PC-re ezt a kütyüt és egy alapos frimware frissítést eszközölnék rajta. Ehhez semmi más nem kell, egy USB kábel, egy 5 perces regisztráció és k 10 perc míg frissül a cucc. A térépeknek, egyéb tartalmaknak nem lesz baja.
Elvileg ez meg kellene oldja a gondot... ha nem, akkor fizikai a probléma és csak a szervíz tud segíteni rajta.
(amelyik nem az, az kikerül a "barát" kategóriából)
De komolyra fordítva. a kütyü szinte új, komplett, dobozos, karcmentes. Pár Regensburg környékbeli cím van előzményekben 2009 környékéről, azóta bekapcsolva se volt (és jó az akksi is!).
Tehát valaha működött rendesen - de ezt a volt tulaj is állítja.
És ahogy írtam is, talál műholdat - csak nem tud vele kommunikálni valamiért (nem, nem zörög benne semmi).
És hogy előrébbre is jussunk: használ valaki ilyet? Összevetnénk a fájlrendszert stb.
Megkérdezhetnéd tőle nem-e azért adta neked ingyen mert elejtette volt még régen és azóta a leszakadt antenna nem fog semmit de cserébe ha megrázod olyan hangot hallat mint egy majdnem kifogyott gyufásdoboz.
Ezen már túl vagyok, szabad téren ketyegett le a teljes akku-idő....
A GPS jelkeresés állapota (rejtett menü) szerint talál 5-6-7 jelet, de nem zöldülnek ki, vagyis nem tud kommunikálni velük.
A menüben nincs (nem találtam) semmi lehetőséget arra, hogy befolyásoljam az IGO-nál megszokott módon a paramétereket, és nincs ini fájl se, amit lehetne variálni.
szerintem semmi köze hozzá hol van a térkép, (igaz nem ismerem a Garmin 205 készüléket,) de annak is biztosan van gps beállítása, (automata keresés) vagy keresni kell a típushoz leírást, és az abban leírt frekire kell tenni, akkor valószínüleg talál jelet, hacsak nem hibásodott meg a vevő része!
Sziasztok, egy Garmin 205 ketyerét kaptam egy barátomtól, ő használta Németországban legutóbb pár éve. Az EU térkép a belső memóriában van, de három órai keresés után sem talált műholdat. Mit tehetnék? köszi
Sziasztok ! Szeretnék vásárolni egy nyomkövető GPS - t az autómba , de sajnos nagyon analfabéta vagyok ezekhez a kütyükhöz ! Szerintetek milyen típust érdemes vásárolni ami megbízható és van hozzá Magyar nyelvű leírás is mert még a telepítéséhez is analfabéta vagyok ! Vagy valaki tud mondani itt Szombathelyen vagy környékén aki ezzel foglalkozik !
Az android világban az app licenc ahhoz a gugli fiókhoz kötődik, amivel megvásároltad, ez már nem az orrba-szájba hekkelős windows ce :) Nyilvánvalóan nem fut az új telón, hisz nincs feltelepítve. Tehát ha még nem tetted meg, akkor az új telón felveszed az eddig használt gugli accountodat és a Playból feltelepítheted az eddig megvásárolt appokat.
Az alkalmazás egészen biztosan nem CSAK a memóriakártyán volt. Szerintem telepítsd fel az új telefonra, és remélhetőleg megtalálja a licenszet és térképeket a memóriakártyán.
A memóriakártyám, Sim-kártyám átraktam egy új telefonba (Double SIM-es). A memóriakártyámon lévő kifizetett Sygic nincs meg. Hol kell reklamálnom? Mit kell tennem?? Köszönöm.
Sziasztok, Sajnos nem tudom elindítani a gps-t Nem vesz fel semmi töltést.Tipusa: GNS 7"-os. Elég régen volt bekapcsolva,kb 4 hónapja. Feltöltve lett eltéve és most be sem tudom kapcsolni.Megköszönném a segitséget.
Meg kell akkor mérni az antenna csatlakozóján ( a fejegységen) a feszültséget. Ha bekapcsova van fesz, akkor aktív antenna, akkor valóban szarakodhat az erősítő.. (nem gondoltam volna, hogy aktív GPS antennát adnak ehhez....)