A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
"ugyanis így számos probléma magyarázhatóvá válik."
Azt elhiszem, de ebből nem következik az, hogy "valójában tényleg nulla".
"Mondom: vigyázó szemedet a foton nulla nyugalmi tömegére vessed!"
Ha igazad lenne, akkor nem azt mondanák a tudósok, hogy az Univerzum valószínűleg lapos, hanem hogy lapos. Mint ahogy nem azt mondják, hogy a foton nyugalmi tömege valószínűleg nulla, hanem hogy nulla.
"A kísérletek nem azt mutatják, hogy a látható Univerzum lapos, hanem hogy közel van a laposhoz."
Viszont van még egy egész sor egyéb körülmény, ami azt mutatja, hogy hiába nem lehet a nulla görbületet kimérni, az valójában tényleg nulla, ugyanis így számos probléma magyarázhatóvá válik.
Mondom: vigyázó szemedet a foton nulla nyugalmi tömegére vessed!
A hipergömb 3D felülete POZITÍV görbületű. Az univerzum görbülete pedig a mérések szerint VALÓSZÍNŰLEG (Siphersh kedvéért) nulla görbületű, vagy nagyon-nagyon-nagyon picinykét negatív. Így pedig a hipergömb felület kiesik a lehetőségek közül.
Írtam volt: a 20. század végére a kozmológia precíziós mérési tudományág lett. Az összes elképzelésnek illeszkednie kell a mérési adatokra, vége már a kötetlen fantáziálásnak és ötletelésnek, ami a múlt század legnagyobb részét meghatározta.
A szavannai majom által megszokott arányokhoz képest. Az embernek az 1/100 is már majdnem nulla. A nullához közeli értékek esetében csalóka lehet a kicsiség, mert nagyon pici abszolút értékbeli különbség nagyon sokszoros különbséget jelenthet.
"a hibahatáron belül a mért középérték negatív, azaz biztosan nem lehet gömbi geometria!"
Ez nem tudom, mit akar jelenteni. Az, hogy a középérték negatív, az nem jelenti azt, hogy nincsenek pozitív értékek a hibahatáron belül.
A kísérletek nem azt mutatják, hogy a látható Univerzum lapos, hanem hogy közel van a laposhoz.
'Például egy kocka alakú doménből hajtogatott hipertórusz esetén ami kimegy a kocka alján az a tetején bejön, ami kimegy jobbról, az balról érkezik vissza, és ami előrefelé hagyja el a domént, az hátul jelenik meg.'
"Nemrégiben még azt bizonygattad, hogy a semmiből keletkezés igenis lehetséges, de hagyjuk…"
Valószínűleg akkor sem értetted meg a magyarázatot, és most sem érted. Akinek a specrel egyidejűségek-relativitása nem megy a fejébe, az ne akarjon kozmológiázni, mert édeskevés hozzá a képessége.
Egy véges de határtalan 2D felületen játszódik. Ami felül kimegy a képernyőről, az bejön alul, ami balra kimegy a képernyőről az a jobb szélen jelenik meg. Hiába csak egy téglalap a játéktér a monitoron, ez bizony egy sík-hipertórusz felülete.
Na, ennek analógiájaként képzelhető el az összes többi hipertórusz, amelyek éppen 3D domének átellenes falai "összegörbítésével" origamizhatóak össze. Például egy kocka alakú doménből hajtogatott hipertórusz esetén ami kimegy a kocka alján az a tetején bejön, ami kimegy jobbról, az balról érkezik vissza, és ami előrefelé hagyja el a domént, az hátul jelenik meg. Véges térfogat (egy kocka doménnyi) de mégis határtalan, sehol egy "fal".
Ha belülről nézzük, akkor a legegyszerűbb T3 hipertórusz így néz ki a Földnél egy kicsit nagyobb domén esetén:
felhívtam rá a figyelmedet, hogy az Univerzum energiái a kozmológiai infláció során keletkeztek az üres (vagyis gerjesztetlen) Higgs skalármező zérusponti energiájából. Azáltal, hogy ez a negatív nyomású skalármező gravitációsan tatszító hatású, s a tér ettől beinduló tárulása során nem változik az energiasűrűsége. Tehát nem a semmiből, hanem egy jól meghatározott energiamennyiségből indulva jött létre a ma belátható Univerzumban lévő minden energia.
Nemrégiben még azt bizonygattad, hogy a semmiből keletkezés igenis lehetséges, de hagyjuk…
Mármost, ha a Higgs-skalármező előbb létezett, mint mikor az Ősrobbanás kezdeti pillanatában megindult az expanzió, akkor ennek a mezőnek, vagyis a Higgs-bozonoknak az időbeli világvonala az Ősrobbanás elé kell, hogy érjen, tehát e-szerint is volt valami az Ősrobbanás előtt. S persze további kérdésként merül fel, hogy ez a Higgs-skalármező hogyan került abba a gerjesztetlen állapotába, vagyis ennek mi volt az előzménye. Az nem magyarázat, hogy egy „kvantumfluktuáció” lépett fel, mert az semmiben sem különbözik attól, mintha azt mondanánk, hogy „abrakadabra, hipp és hopp, legyen világegyetem!”…Mert ugyan ki vagy mi készteti az üres mezőt arra, hogy fluktuálódjon, gerjesztődjön?...
Akárhogy is nézzük, ha nem feltételezünk fel valamilyen valós fizikai előzményét az expanziónak, akkor az nem más, mint mitikus teremtés vagy varázslás.
Aki a relativitáselmélet ilyen alapvető összefüggéseiben tájékozatlan, az nem lehet képes értelmesen hozzászólni a kozmológiához.
Mondtam már, hogy hagyd ezt abba, mert akkor én is kénytelen leszek ismét rámutatni arra, hogy engem ne oktasson olyan a kozmológiában, aki nincs tisztában azzal, hogy a szupermasszív fekete lyukak miért nem sugároznak.
"És ha az a kérdés, hogy lehet-e például hipergömb, akkor tök mindegy, hogy milyen kicsi a görbülete, mert ez a hipergömb akármilyen nagy is lehet."
Itt jön a képbe a laposság-probléma!
Ha az univerzumnak jelenleg elképesztően icipici pozitív vagy negatív görbülete van, akkor mivel a tágulás folyamatában egy pozitív visszacsatolás ezt a görbületet növelni igyekszik, a mostani icipici érték egyúttal azt jelenti, hogy az induláskor elképesztően-kolosszálisan-precíziósan-pontosan icipici értéknek kellett ennek a görbületnek lennie. Máskülönben mára már érzékelhetővé növekedett volna. De mivel manapság is gyakorlatilag nulla görbületet mérünk (amúgy a hibahatáron belül a mért középérték negatív, azaz biztosan nem lehet gömbi geometria!) a legegyszerűbb és legvalószínűbb megoldás erre az, hogy valami fizikai okból ez egzaktul tényleg nulla, mint a foton tömege. A nulla görbületű univerzumot pedig ha megszakadnak is a gravitációs visszacsatolások, nem tudják kimozdítani a nulla értékből, ezért 13,8 milliárd évvel később is csodálatosan "közel van" a görbület mérhető értéke a nullához.
Mérési tény max. az lehet, hogy kisebb, mint valamennyi."
Egy részről igazad van. Más részről pedig nincs.
Azt, hogy valami precízen végtelen tizedesjegyig nulla, nem lehet lemérni. Azonban ha a mérések - egyre finomodó hibahatárral - minden esetben a nulla érték közeli eredményeket dobnak ki, és a nulla érték az adott modell szempontjából kitüntetett jelentőségű (például sokkal kevesebb mellékesen megnyilvánuló következménnyel jár), akkor jól tesszük, hogyha a mérési hibahatároktól függetlenül úgy tekintjük, hogy az az érték tényleg nulla. Csak mi ezt nem tudjuk megmérni.
Analógiás példa: a FOTON NYUGALMI TÖMEGE NULLA, ugye?
Hát egy jó fenét! A mérések alapján 7×10-17 eV-nál biztosan kisebb, de hogy nulla lenne? Azt nem mérték ki! Viszont ha a fotonnak nem egzaktul nulla lenne a nyugalmi tömege, akkor jelentkezne egy sor következmény az elektrodinamikában, amit észrevettünk volna. Úgyhogy hiába nincsen mérési adat a nulla tömegre, tényként elfogadjuk hogy a foton tömege nulla.
Amint azt a különböző, de egyaránt a mai Univerzumhoz vezető inflációs modellek egymástól meglehetősen eltérő szcenáriói mutatják, nagyon sokféle tulajdonságú skalármező, nagyon sokféle kezdeti feltétel kombinációjával lehet univerzumnyi energiát kreálni, egy skalármező vákuumfluktuációjának egyetlen pici térrészében elegendő nagyra növő energiasűrűségű amplitúdójából. Csak hát ez először bitang gyorsan felfúvódik, aztán utána nagyon sokáig, úgy 380000 évig tart, míg legalább egy stabil hidrogénfelhő lesz belőle. Még ettől is sokkal sokkal hosszabb idő, mire annyira csomósodik, hogy beindulnak az első fúziós fotonsugárzó erőművek. Aztán irtó sok idő, mire ezekben annyira tovább strukturálódnak az anyagformák, hogy keletkezik némi stabil fém is. Ekkorra lesznek ugyan már különbözőfajta anyagcsomóink és koncentrált energiaforrásaink, de az egész szerkezet átlagosan rendkívül híg, kis sűrűségű, így kényelmetlenül nagy helyet foglal el. Sokszorosan túlterjeszkedik a kozmológiai horizonton.
De hogy a legelején mennyi időt kell várni arra a bizonyos nagy fluktuációs amplitúdóra, arról nem sokat tudunk mondani. Úgyhogy az energiatermelésnek ez a módja tényleg nem emberi léptékű hasznosításra alkalmas folyamat.
Feketelyuk közelébe kell menni lakni, mert a Világegyetemből minden irányból érkező protonok ott felgyorsulván intenzíven sugároznak. Energia ott aztán van dögivel, és ha minden jól megy, az idők végezetig kitart.
Csak éppen 'örökmozgót' még senkinek nem sikerült csinálnia.
Az áltrel alapján meg tudod mondani, hogyan kellene a kezdeti feltételeket kondicionálni ahhoz, hogy folyamatosan energiát csatolhassunk ki egy önfenntartó rendszerből?
Szokásod szerint megint butaságokat beszélsz. Alig pár napja (mint ahogy már korábban is sokszor) felhívtam rá a figyelmedet, hogy az Univerzum energiái a kozmológiai infláció során keletkeztek az üres (vagyis gerjesztetlen) Higgs skalármező zérusponti energiájából. Azáltal, hogy ez a negatív nyomású skalármező gravitációsan tatszító hatású, s a tér ettől beinduló tárulása során nem változik az energiasűrűsége. Tehát nem a semmiből, hanem egy jól meghatározott energiamennyiségből indulva jött létre a ma belátható Univerzumban lévő minden energia. Mert az energia, az általános relativitáselmélet több mint száz esztendős felismerése szerint, görbült téridőben egyáltalán nem megmaradó mennyiség. Keletkezhet is veszhet is, sőt mindez függ még a megfigyelő rendszerétől is. Mert az energia egyáltalán nem invariáns skalár, hanem vektorkomponens. Ráadásul még a lokális és a globális megmaradás sérülése is egészen különböző dolog.
Aki a relativitáselmélet ilyen alapvető összefüggéseiben tájékozatlan, az nem lehet képes értelmesen hozzászólni a kozmológiához. Pláne nem kritikailag.
