Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
Bizony, én is ezt gondolom. : ))) A rettegés mozgat téged egy kapcsolatban, az ilyen pedig elég rossz. Az ilyen elzárkózás kérdésessé teszi, hogy minek neked egyáltalán kapcsolat?
Hát, én nemcsak párkapcsolatot, barátságot sem bírnék ki veled. : ))) Gondold csak el, amikor felhívom a barátnőimet, képes vagyok azt kérdezni, hogy mit csinál éppen, milyen volt a napja, meg ilyesmi. Furcsállnám, ha azt éreztetné velem, hogy nincs közöm hozzá, sokadik ilyenre pedig azt gondolnám, hogy hát akkor hozzá sincs közöm, jó ez így is. : )))
"A nem tartozik rád- nál ha kissé enyhébben kommunikálnál, talán kiderülne, hogy nem cseszegetésből, hanem rosszul értelmezett érdeklődésből teszik. :)"
A "nem tartozik rád" a sokadik lépcsőfok azután, amikor pl megkérdezik, hogy "hol voltál délután" és azt mondom, hogy "erről nem szeretnék beszélni", majd ugyanezt a témát tizedszer is felvetik más formában. A női kíváncsiság borzasztó dolog. :-) Aztán a kiborulás után megkérem, hogy pl hívja fel a kollégámat, akivel együtt voltam a délután... A következő nap ugyanez a sztori. :-)
"Írásaidból az tűnik ki, hogy te amolyan "magányos farkas" vagy. Ha van is csajod, csak alkalmi kapcsolataid, futó kalandjaid lehetnek."
Lehet benne valami. Bár volt 10+ éves kapcsolatom is. :-)
"Miért rossz egy "komoly" kapcsolat? Egyáltalán, te mit értesz komoly kapcsolat alatt?"
A kettő együtt értelmezendő és megválaszolandó: a "komoly" kapcsolat a jövőbe tekint, hosszútávú közös célokat tűz ki, én személy szerint pedig ilyeneket nem szeretnék / nem szeretnék benne részt venni.
Az általad leírt "komoly kapcsolat" ellen semmi kifogásom, ám a(z általam ismert) nőknek ennyi általában ennyi nem elég.
"Csak épp a nők (eddigi tapasztalatom szerint) mind ki akarják sajátítani maguknak a pasit. "
Francokat!
Tapasztalatom szerint éppen a pasik igyekszenek kisajátítani. Az előzőt is azért voltam kitenni 1,5 év kifejezetten jó kapcsolat után, mert "megbolondult" és nyösztetni kezdett a házasság/gyerek témával.
Kösz az irodalmat, tényleg érdemes lesz kikölcsönöznöm.
Amúgy nem olvastam eddig a műveit, de a "Simone de Beauvoir"-féle "élősdi polip" gondolata nagyon-nagyon rég felmerült már bennem - inkább nem idézem a régebbi hozzászólásaimat, mert ez egy békés, csevegő fórum - és nem szeretnék felháborodást kelteni.
A mai világban sajnos egy nő sem engedheti meg magának ezt a luxust. Különben egyszer csak a híd alatt vagy az aluljáróban találja magát két kicsi gyerekkel. :P
Eltérő beállítottság a nők és férfiak közt, ami sokszor félreértésekhez vezethet egy kapcsolatban. A nő úgy gondolja, hogy azzal,hogy kérdezget- próbál kommunikálni- így érdeklődik felőled, azt sugallja, szeret. A férfi meg ezt nyaggatásnak, tartja.
Megértelek amúgy, engem pl. a sógornőm akar mindig mindenről kikérdezni, ami szerintem nem is tartozik rá, és azt sem tudom, honnan tudja.
A nem tartozik rád- nál ha kissé enyhébben kommunikálnál, talán kiderülne, hogy nem cseszegetésből, hanem rosszul értelmezett érdeklődésből teszik. :)
Írásaidból az tűnik ki, hogy te amolyan "magányos farkas" vagy. Ha van is csajod, csak alkalmi kapcsolataid, futó kalandjaid lehetnek.
Erről árulkodik amit most írtál: (Persze nem mindig ugyanaz, mert egy idő után mind megbolondul és "komoly" kapcsolatot akar.)
Miért rossz egy "komoly" kapcsolat? Egyáltalán, te mit értesz komoly kapcsolat alatt?
Amikor én nem akartam gyereket (17-27 éves korom között), akkor is mindig komoly kapcsolatra vágytam. Nálam ez azt jelentette, hogy a párkapcsolat nem csupán tingli-tangli bulizni járogatás, meg jól elvagyunk együtt, van némi szex oszt kész, hanem a kapcsolat tart minimum 1 évig, együtt megyünk nyaralni (ha megyünk) és kb. 1 év után összeköltözünk, élettársi viszonyban együtt élünk. Külön kasszán vagyunk, de jövedelmünk egy részét - megbeszélés alapján - közös kalapba tesszük, nagyobb súlyú döntéseknél kikérjük egymás véleményét. Egymást beillesztjük a saját családunkba és baráti körünkbe.
Amit magunk szerzünk, vagy szüleink segítségével kapunk, az nem lesz közös, részben sem. (Pl. bútor, háztartási vagy szórakoztató elektronikai berendezés, autó, lakás, telek.) De amíg szeretjük egymást, addig magától értetődő, hogy a párunk is használhatja ezeket, pl. lakhat a másik lakásában, ülhet a másik autójában anélkül, hogy megosztott a rezsiköltségeken, benzinpénzen felül "bérleti díjat" kellene érte fizetnie, vagy a "kedves" úton-útfélen az orra alá dörgölné, hogy ez nem a tiéd.
Amit viszont ajándékba adunk a párunknak, azt nem vonjuk vissza esetleges szakításkor sem. (Volt olyan barátnőm, akitől az ex-pasija szakításkor visszakérte a szülinapi ajándékot! Na, ez baromi nagy szemétség.)
Ha adódik valami nehézség, akkor nem futamodik meg egyikünk sem, kiállunk és kitartunk a párunk mellett tűzön-vizen át. Nem csak addig vagyunk együtt, amíg "buli van, mindenki happy, hú de jó". A konfliktusokat őszintén megbeszéljük. Ha kölcsönösen belátjuk, hogy nem megy, akkor elbúcsúzunk egymástól, de nem rögtön az első adódó problémánál adjuk fel a kapcsolatot és abból nem mindig csak a magunknak kényelmes részt akarjuk kivenni.
Akkor egy komoly kapcsolat kifutási idejének úgy 3-5 évet tartottam.
Ez mára annyiban változott, hogy polgári házasságot (bízva abban, hogy ha nem is holtomiglan-holtodiglan, de legalább 10-15-20 évig tart) szeretnék kötni a háttérben vagyonjogi szerződéssel (hogy ha ne adj' Isten elválunk, senki ne kerüljön ki anyagilag vesztesen a kapcsolatból, ne érezze egyikünk sem azt, hogy a másik ki akarja semmizni) ÉS minimum 2, maximum 3 gyermeket szeretnék szülni kis korkülönbséggel. :)
