Még az is előfordulhat, hogy válaszol. De ehhez minimum jól kell kérdezni.
Figyelem!
A topik címében az SOS nem azt jelenti, hogy itt gyorsan lehet segítséget kapni hanem azt, hogy
Összefoglaló jelleggel a többi fórum moderációs topikjaihoz innen célszerű elindulni: Közlemények
A nem ennek megfelelő kérdések törlődnek.
J.G. lesz majd a nick, ahogy a rendszer odaenged. A jelenlegi J.G.-ből csináltam J.G.2.-őt, azzal történik valami. Hiába törölnénk, emlékszik rá a rendszer. Majd próbálkoznod kell. Ezt a nickedet addig szabadlábra helyezem. Ha ezzel nem tudsz már belépni, akkor annak az az oka, hogy már J.G.-re változott.
Ugyan erre az e-mail címre tegnap regisztráltam az J.G. nicket, nem tudom össze lehet-e vonni [még nem jelentkeztem be oda], vagy esetleg azt törölni ezt pedig átnevezni J.G. -re
J.Gagarin hoz való kötődést viszont fennt szeretném tartani személyes okok miatt, így az abszolút névtörtlés t elszeretném kerülni.
Ill. ha J.G. lesz az új nickem akkor a bejelentkezést is azon kell csinálnom vagy az marad a régiben?
Pedig de. A nickneved a Modus szerint problematikus. Az ott leírt eljárás szerint nem töröltem a nickedet. Kéne egy másikat választani, és akkor új nicket kaphatnál. Az ok egyszerű. A regisztráció óta eltelt idő alatt nem vette észre a moderáció ezt a nicket. Ha ez megvan, akkor visszakapod a jogaidat. Tehát: mi legyen a nicked?
-as hozzászólás után lehettem esetleg kimoderálva, mikor egy számomra felháborító
offtopicos hosszú hozzászólásra (Marylin Mansonnal kapcsolatos) reagáltam, szerintem kultúrált formában. Bár egyesek jóérzését sérthette, ezt nem vitatom, de szerintem a hozzászólásom kultúrált volt, nem lejárató, s kifejezetten sértő sem.
Sajnos nem mentettem el magamnak sem az eredeti hozászólást, sem a reagálásom, így legfeljebb az Index archivumában van meg.
Tovább érdekelne, hogy kitiltásom egy egész, számomra fontos forumcsoportról meddig fog tartani.
Eddig egy olyan választ kaptam, hogy esetleg nickemmel lehet gond (mint ismert történelmi személy), számomra ez azért nehezen elfogadható, mert 3 éve megvan, ill. szerintem semmi vitatható esemény/cselekmény nem köthető az űrhajós Gagarinhoz.
Közben egyéb vonalon is érdelkődöm, de azért remélem ide is kapok majd egy kielégítő választ.
a hármas tagolást figyelembe véve, mennyit az esélye, hogy pl. a "mániás depresszió" topic átkerüljék a "betegek egymást közt"-be?
Túl sokan vitáznak elméleti cuccokról, ami ha arról van szó, hogy a topic egészségügyi, akkor offtopic végig, mert Magyarországon hivatalosan elismert terápiás módszertanok hatékonysága a "tét", ha meg csak arról, hogy betegek összejönnek egymás között, akkor meg ...
Szerintem ha összekapjuk magunkat, akkor el tudnánk a (nem egészen ezt) tanult kolléga mellett asszisztálgatni. Hogy a folyamat előzményeit is megemlítsem, apasági keresettel ugye nem akartok minket megtalálni? :-)
ez jo tettszik nagyon bár egy kicsit sértö de igaz Nagyon jo duma én csak azért irtam ide mert ez mégis csak az index oldala... tudtam hogy nem ez az én topikom viszont a moderátorok általában rendes kedves föképp hozzáértö személyek (még egy szülést is levezetnének) azért kösz U.I az elején irtam hogy tudom ez nem idevalo........
az outlokk azé nyilik mert ugy állitottad be a géped hogy az legyen a default levelező a mailto: ra kattintáskor. Egyébkánt nincs vele semmi baj. Ha megnyilik, ott az emeilcim amire kuldeni akar, aztán oda kuldhatsz akár a citromrol is. dudas hölgyet/urat nem ismerem, szoval nemtom mi a baja ha van. De itt nem is fogjuk megmondani, ha belenéznél ebbe a forumcsoportba, látnád, hogy nagyon el vagy tévedve.
Tudod, olyan vagy, mint aki lát egy peace jelet a kocsma falára felfirkálva, aztán bebaszod az ajtot, és megkérdezed, bocsi, elromlott a mercedesem, itt biztos van szerelő, mer hasonlot láttam a falon.
oké dudas@mail.index.hu ra irtam volna a citromailes cimemröl nem ment illetve a levél elment de jött is a hibaüzenet , az impresszumra kattintottam outlook expressz ablakot nyit amit nem használok nem is fogok és bocs hogy itt kérdeztem
haliho tudom nem ide tartozik de nam tudok levelet irni az index szerkesztöségének csak az outlook on keresztül lehetne(talán ) mi lehet a hiba miért jönnkek vissza a levelek?
Ha visszaolvasol ebben a topikban, akkor láthatod, hogy az SOS-ben, annak is az Egészségügyi fórumokban kicsit szigorúbb moderációs elveket foganatosítottunk. Három szintje van neki. A leggyengébb a moderáció a Betegek egymás közt-ben, oda orvos be nem teszi a lábát. Ott sem tanácsos reklámozni nagyon, mert a fórum szabályai szerint az nem megy. A következő szint a Természetgyógyászat. Ebben a fórumban minden olyat szabad, amely a hivatalos természetgyógyászat szerint szabad. A többi fórumban pedig az egészségügy etikai szabályai érvényesek. Így ez nem a ti döntésetek, hogy mi OK és mi nem. Irányadó lehet az ebben a topikban az elején már leírt álláspont, és a reklámozóknak beírt üzenetek, álláspontok.
Hogy a dolog világosabb legyen: Ha egy orvos egy kezelést elrendel, akkor OK, a felír valami gyógyszert az is. Ha a beteg és/vagy hozzátartozó más egyéb anyagot, kezelést mesél, mond el, mértékkel az is OK. A "csodaszerek"-ek már nem. A konkrét esetben a flavonoidokról beszélni, az teljesen rendben van. A konkrét cégek emlegetése, MLM rendszerek ajánlgatása viszont már nincs rendben. Ha pl. a flavonoid.lap.hu oldalra küldte volna a többieket, akkor az sem zavart volna.
Amúgy pedig konkrét figyelmeztetést kaptam. A többi, Hajnibaba által említett beírást górcső alá fogom venni.
Szeretném tudni mi volt Hajnibaba vétke? Már nem olvashatom az általád törölt hsz-t. Kérlek magyarázd meg, hogy mi az emelemzve reklámozott. Láttam, hogy a folyamatosan olvasó topictársaim sem értettek egyet a cselekedeteddel.
Eddig mindig jól kezeltük a reklámozókat, a topicnak nincs szüksége védelemre.
Ha mi nem kérjük a segitségedet, ne fáradj a törléssel és kitiltással, mi felnöttek vagyunk és meg tudjuk magunkat védeni. Nem panaszkodni akarok, hanem megkérni téged, hogy hagyd békén a topicot. Rendben?
Várom válaszodat Hajnibaba tettérQl és az általam ismeretlen szóról!
Hajnibaba uj nickként, megdöbbentüen hasonlo stilussal mint pár más már kitiltott nick, Multilevel Marketing (azaz piramisjáték) modszerrel reklámozott- egyébként valszleg nem káros, de nem is hasznos, de roppant drága terméket.
a topik hozzászólói MIND segítséget kérő és adó személyek- a néha betérő csodaszer javaslókat IS el tudja rendezni a topik tagsága, ha mégsem akkor kérik a segitségedet!
önkezű törlésed-megitélésed a MI értékrendünk szerint jelen esetben HIBÁS volt de mert jogodban áll-megtehetted.
oké
DE!: nem panaszkondni akarunk hanem tudni-mikor adod vissza a topik baráti-segitő-együttérző-meghallgató-ráfigyelő segitségére szoruló nick gazdájának a szólásszabadságát??? -hangsulyozom, nem volt vétke!!örökös tiltásra itélendő tette-szava!!-ezért a kérdés: meddig szól a tiltás?
SOS topikok belsőellenőreként empátiát is érdemes trenirozni, nem csak MLM kutató szemüveget feltenni
/bár már az a hsz nincs ott, iyg sokan nyilván nem is értik-de egy sulyos korral harcoló társaságnak nincs energiája idejönni, válaszra várva.
nem ezt érdemli az a topik!
nagyon nem.
bölcs-megértő tekintetet-és finom figyelmeztetést-de nem kilökést egyből!
csúnya bánásmód.
méltatlan.
/ki a fenét érdekelnek az üzleti vállalkozások, mlm vagy bármilyen! egy a cél!! csakis egy! segiteni minden informácioval!
és dönthessen szabadon a topikolvasó, hogy él vagy sem vele.
érted te ezt.
nemes dolog a belátás-visszaállitás.
és Hajnibaba-nem az a jó védekezés-ha hozunk másokat hasonló hibákkal!
annyira jól kezelte évek során a reklámnak mondható beszólásokat a topik! /ha már nem tudta akkor kérte!!! a moderáció segitségét!
A Fórumot olvasva van egy halom reklám,telefonszám és cím./Pl:12017,12016,12015/
Azt nem kimondottan értem hogy mi az ,emelemezve reklámozott.
Ennél a betegségnél szerintem ez nem reklám hanem segítség és talán egy utolsó lehetőség a családoknak.Úgy vettem észre,hogy ez az oldal a segítségről szól,vagy nem?
Ugyan semmi közöm az adott oldalhoz, de kipróbáltam. Egyszer újra kell regisztrálni (félig-meddig), és akkor már beengedi az embert többször is. Ilyen.
Segítséget kérek! Nem találtam más helyet, ahol jelezhetném a problémámat.
Megpróbáltam bejelentkezni a fotozz.hu-ra, ami már többször sikerült, most egyszerűen nem vesz tudomást róla, hogy regisztrált indexes vagyok, mindíg az új regisztrációt kínálja fel.