Igen ezt már én is megfigyeltem nála, a rangadókon nem megy neki annyira, Cziglertől pl. kifejezetten retteg, fóbiája van. De tegnap nagyon elkapta a fonalat. Akárcsak egy másik, (szintén mindkettőnk számára jó ismerős) center: Gémes Lecsó:-))
Az igazi játékról is pár szó. Remek védekezéssel és Bukva kiváló centerjátékával győztük le a szabolcsiakat (a rádió szerint, de majd ma TV-n is megnézem), volt is törlesztenivalónk ui. tavaly ott egy ponttal kaptunk ki. Az Albacomp botlás káröröm, de jól jött mindenkinek az élmezőnyben, jó lenne ma is legalább egy meglepetést látni.
Akkor a Feribá által felállított pontversenyen pillanatnyilag a köv. az állás 4 végeredményt követően.
andrej11 4 pont (3 jó végkimenetel és a Szolnok meccsen kettővel lőtt mellé)
kaposvari 8 pont (4 jó előjel, Klíma és Alba meccsen kettővel, Szolnok meccsen eggyel mellé)
Feribá 3 pont (a különbségek nagyok voltak)
kwest 5 pont (3 jó, a ZTE meccs majdnem telitalálat)
belfera 9 pont, de többet ilyet nem adunk meg, a tippet a kezdés előtt le kell adni. (3 találatból két telitalálat, de minket kissé lebecsült:-)
Ma még két meccs lesz, lehet a pontokat tovább gyűjteni és újaknak is tippelni.
Csak egy emlékezetes játékos Paksról: Oleg Stankievics. Egy kupameccsen szerettem bele a játékába. Százhalombattát kellett nagyságrendileg 30-cal megverni a továbbjutáshoz. Az ASE megcsinálta Oleg vezetésével. Lepattanóknál illetve zsákolás közben féltem attól, hogy beveri a fejét a gyűrűbe. Kb. 30-at vállalt.
Na, most majd kezdhetek magyarázkodni.
Azért remélem elhiszitek, hogy még nem ismertem az eredményt a tippem leadásakor.
Én mindenesetre tudom, és nekem ennyi elég. :-)
Remélem a többi tippem is legalább ennyire bejön majd.
Engem is megérintett az utóbbi néhány hozzászólás nosztalgiázása, beugrott néhány általatok említett név, és előástam a féltve őrzött házi archívumom (értsd Vas Népe és Népsport cikkek 1988-tól).
Feri bá!
Ha minden igaz, akkor a MAFC (Armaghani, Mokos, Gergely, Lesti) és a Sopron (Rozwadovszki, Dokmanovics, Molnár Csabi, Sterbencz Tamás) a két csapat, ami nem jutott eszedbe.
A paksi csapatban akkoriban Radovics játszott irányítót.
Nagy kedvenced Morgen Frici egy 26 pontos szolnoki zakó után 0 dobott ponttal is csupa nagybetűt kapott az - akkor még - Népsportban.
Egy hihetetlen eredmény 92-ből:
Tungsram SC - Kaposcukor 151-100 (73-48) !!!!!
Elődöntők ugyanezen évből, egyazon napon Budapesten :
Honvéd - ZTE 1100 néző !!!
Tungsram - Körmend 1000 néző !!!
A 21. helyért(!!):
Salgótarjáni Kohász - Dunai Kőolaj 1000 néző !!!!!
Megtaláltam kedvenc tudósításom is az utolérhetetlen Weisz "Kuki" bácsitól egy Sopron-Körmend meccsről:
" A soproniak letámadása meglepte a vendégeket, olyannyira, hogy Liepa már az első percben zsákolt."
Szerintem fenomenális ez az ok-okozat összefüggés!
:-))
A tippelést én is jó ötletnek tartom, már a Körmend oldalán is résztvevője vagyok a játéknak.
Mellesleg ott kwest állok néhány hellyel. :-))
Hú de nagyon vert minket az Oroszlány annak idején...Pláne Szczubial volt nagyon jó az akkori mezőnyben. Nekünk meg volt egy Tóniónk (bár lehet, hogy ő akkor már nem is játszott...).
Tényleg, kik voltak akkor nálunk? Szaffnauer, Antoni, Főnök, Tarnai? A Friciék később jöttek, nem?
Szóvalj mesélj, mert én már rohadtul nem emlékszem pontosan (de ha mondod, be fog ugrani), csak arra, hogy anno még a "Kettesbe" jártunk meccsre...
Ja, említetted a Drinket. Hát arról asszem a Mokosnál többet egyetlen magyar kosárlabdázó sem tud :)))
Ez tényleg érdekes. Emlékszem, mikor tavaly Szhelyen voltunk meccsen, az étteremben a pincér mesélte, hogy nagy kosárfan. Aztán amikor kérdeztük, hogy akkor ugye jön az esti, meccsre akkor mondta, hogy persze, csak nem ide, hanem Körmendre:-)). Nálunk viszont tényleg nem fogsz találni Dombóvár drukkert, nem is szeretik a csarnokunkat, nem emlékszem, hogy valaha is nyertek volna itt, még a másodosztályban sem. Na meg a szurkolók viszonya is. Gazdaságilag viszont megérné nekik. 30km, kocsival 20 perc.
Pedig a mi esetünkben (kupameccs) még erről is volt szó, de aztán letettek róla. Az indoklás: szurkolói nyomás :))
Persze megértem; elég furcsa lenne, ha például mi Szombathelyen játszanánk a hazai meccseinket (pedig nem kockáztatok sokat, ha azt mondom, hogy Szombathelyen legalább annyi Körmend-szurkoló van, mint falcós).
Annyira emlékszem még rájuk, hogy ott játszott Nagy Imi (Guba), a Klíma-Vill mai szakosztályvezetője, de magára a csapatra vagy eredményeire nem nagyon.
Ha pedig tippverseny, egy másik játékot is kitaláltam:-). Írjon mindenki egy listát arról, hogy kinek mely csapatok szimpatikusak ill. unszimpatikusak az nb1-ben. Lehet 12-es sorrendet is felállítani, vagy csak kiemelni 3-3 csapatot pozitív ill. negatív oldalon. Ez teljesen szubjektív szavazás lenne, egyéni érzések alapján, mindegy hogy mi befolyásolja. És szerintem senki ne sértődjön meg rajta, ez egy izgalmas JÁTÉK:-)) Indokolni se kell a listát, persze lehet ha valaki akarja. Ha benne vagytok, kezdje valaki én nem merem:-))
Nyíregyháza-Kaposvár -8 (nem könnyű ott parádézni)
Debrecen-Alba -8 (keleten minden egyforma)
ZTE-Paks -14 (Bodrogi nélkül?)
Dombóvár-Szolnok -16 (majdnem a végéig szoros lesz)
Szeged-Falco -4 (hülye egy tornaterem van ott (itt))
MAFC-Körmend -12 (Curley)
Nem emléxel az Oroszlányra?!? Szerinted remek válogatott centeretek, Bognár hol pattogtatott Somogyország előtt?
Szczubial (a jelenlegi lengyel szöv. kap.), Weglorz, Munteán, Bognár...Remek csapat volt a Bányász, különösen a 88/89-es szezonban. Ha nem lejt a döntőben a csepeli pálya, akkor most eggyel több a vidéki bajnokok sora. Így "csak" ezüstöt nyertek. Dombóváron tényleg nem lesz meccs egy ideig, de arról még nem hallottam, hogy hol rendezik őket. Nem ártana tudni, mert 12-én velük játszunk.
Az én tippeim:
Nyíregyháza-Kaposvár -20 (Sima)
Debrecen-Alba -3 (Nagy meccs lesz, elképzelhető a hosszabbítás, de Williams megnyeri a meccset)
ZTE-Paks -9 (Remélem eljutok)
Dombóvár-Szolnok -29 (Lapov tarthatatlan Riley-nak)
Szeged-Falco -9 (Több, mint 200 ponttal)
MAFC-Körmend -29 (Csakhogy ebben is egyezzenek piros-fekete testvéreikkel)
Hajaj..az a bajnoki döntő volt nekem a csúcspont, pedig elbuktuk. Persze sokáig tartották magukat bizonyos pletykák arról, hogy kell az az ötödik meccs (bevétel, meg ilyesmi - ki tudja, hogy volt). Annyian szerintem még soha nem voltak (és nem is lesznek) a körmendi csarnokban, mint az ötödik meccsen, de hát nagyon sima volt...
Aztán a következőt sima 0-3-mal buktuk, emlékszem, hatalmas barátság volt Egerszegen a két tábor között, mi bajnokcsapatoztunk, ők meg azt kiabálták, hogy kupagyőztes. Ismerve a két tábor viszonyát, nem semmi.
Oroszlány! Az volt az a csapat, amelyiket a szövetség tett tönkre. Akkor még nagyon Pest-központú volt ez a sportág is. Nehezen viselték a vidéki sikereket. Az Oroszlánynak nagyon pici volt a tornaterme, és hoztak egy olyan szabályt ami miatt abban nem lehetett játszani. Ők pedig nem tudták bővíteni, így megszüntek.
Volt két kiváló lengyel kosarasuk, de nem tudom hogyan kell leírni a nevüket, így nem kisérletezek.
Nem vagyok adatbank, csak nagyon szeretem ezt a játékot (is) és van ami hoszú idő után is elég jól bennem marad. Ez az idény volt az ASE első éve a legjobbak közt így nem csoda, hogy minden részletre emléxem. Egyébként fantasztikus volt. Ki ne emlékezne a varázslatos bajnoki döntőre? A ZTE a hetedik helyről lett bajnok, de hogyan!!!
1. mérkőzés
Körmend-ZTE
Nyernek a zalaiak (0-1)
2. mérkőzés
A Körmend idegenben javít (1-1)
3. mérkőzés
A ZTE megint nyer a katlanban, a meccs döntő momentuma, hogy Farkas lefogja Bell-t. (1-2)
4. mérkőzés
7000-en (!) készülődnek Zalavárosban a bajnokavatásra, ám az MTE gigászi küzdelemben kétszeres hosszabbítással nyer. (2-2)
5. mérkőzés
Ismét KÉK AZ ISTEN Körmenden. Bajnok a ZTE (2-3)
Valahogy így történt.
Okac remek center volt. 216 centi remek kézzel és jó védekezéssel. Amikor megkapta a spanyol ajánlatot még a bútorait is otthagyta Fehérváron úgy rohant Hispániába.
Böhm sem volt rossz, de ő még Okac-nál is kevesebbet játszott. Jó kis csapat volt az a Vidi, ha nem lett volna az a buzi Kovács az irányítója (ugye kedves kaposvari barátom). Egyszer Pakson kijött oldalra és meccs közben ugatott a közönséghez. Hegedűs - Kovács irányítókettős. Rengeteget tudtak a játékról, de nagy tapló volt mindkettő.
:-) Kár, hogy nincs ilyen adatbázis, kíváncsi lennék rá. Ilyen csapatot, hogy Oroszlány, nem is emlékszem rá.
Jó a tippelési pontrendszer. Tippjeim:
NYKE-Klíma-Vill -11
Debrecen-Albacomp +4
ZTE-Paks -5
Dombóvár-Szolnok -8
Szeged-Falco -6
MAFC-Körmend -16
Szívem szerint több meglepetést is szeretnék látni.
Egyébként hallottam egy olyan pletykát, hogy a dombóváriak a csarnokuk bővítése miatt nálunk játszák a szolnok és a paks elleni meccseiket. A mai NS szerint a szolnoki meccs Dombóváron lesz. Hallott erről valaki valamit?
Ha ilyen linkről tudsz azonnal írd meg és én fel is hívom az asszonyt, hogy két napig nem megyek haza. Sajnos nem tudok ilyenről, pedig milyen jó lenne ha nekünk is lenne olyan remek dokumentációs adatbázisunk, mint az nba.com. Ezt a tabellát a fejemből kaptam elő, ezért nem biztos, hogy helyes, de van rá 90 százalék.
Tipp: Ha eltalálod az eredményt az 1 pont, ha a különbséget is az +3 pont, ha csak egyel lősz mellé, az + 2, ha kettővel az +1. Mondjuk..