Én biztosan kint leszek! :-) Nézd, bármennyire is utálatos tény, de mégiscsak Bp a főváros, talán a 2 millió emberből válogatott meccsre itt is összejön annyi néző, mint bármelyik kosaras fellegvárban. Annak ellenére, hogy kevés bp-i csapat van, itt is sokan szeretik a kosárlabdát, ráadásul sokan vagyunk vidékiek is, akik hétközben itt laknak, tanulnak, dolgoznak, legalább mi is látunk vmit. És arról se feledkezz meg, hogy a női NB1-es mezőnyben van két fővárosi csapat is (a BSE nem is a legkutyaütőbb!), szóval legalább egy pici alapja van a dolognak.
A Magyar Rádió pécsi stúdiója mondta valamelyik reggel, hogy a magyar-finn női meccs a fővárosban lesz, a magyar-szlovén pedig Pécsett. Azt nem mondták, hogy ők honnan tudják, és abban a híradásban a férfimeccsekről se volt szó.
Budapesten, nagyszerű. A magyar kosárlabda fellegvárában. Siránkoznak, hogy nincs náluk minőségi kosárlabda, gondolom ezért lesz ott a meccs. Remélem többen lesznek kinn mint a MAFC meccseken.
Az MKSZ szarik rá, hogy felrakja a honlapjára a helyszíneket, pedig alig egy-két hét van addig! Vhol olvastam (de már nem emlékszem, hol), hogy a finnek elleni meccs Bp-en lesz, a többit sajnos nem tudom, és sehol nem is találtam a neten.
A kaposvári "bunyó" nem volt nagy eresztés, a körmendi kemények lökdösődtek a biztonságiakkal. Nem csodálkoztam rajta egyébként, számunkra ők a legunszimpatikusabb csőcselék az országban, (szorosan a dombóváriak mellett) és vice versa úgyhogy várható volt. Akik mutogatva vonulnak be egy csarnokba azok ne várjanak sok jót, persze majd jönnek ide és megmagyarázzák. Amúgy kíváncsi vagyok pl. nálatok, hogy szoktak viselkedni. A dombóvári és paksi akciókról nem hallottam. Ott mi történt?
Hát nem volt semmi ez a hétvégi meccs...Az első negyed végén azt hittem sima, de Miljkovics mester elkezdte tördeltetni a játékot, mi meg utánna az istennek nem tudtunk felpörögni. Szinvonal nulla alá, indulatok tetőfokon. Balhé a pályán és balhé a lelátón.
Egyébként mi a véleményetek arról, hogy a hétvégén Dombóváron, Kaposváron és Pakson is bunyó volt?
Hogyne:-) Örülök egyébként, hogy megvertétek őket, kell faragni a szolnokiak arcából is:-) Egyébként nem tudod miért csak 30-án folytatódik a bajnokság?
Az idei év eddigi legjobb bajnoki meccsét játszotta tegnap a csapat. Végig feszült hangulatban, a Szabó, Király bírópáros szemét módon fújt, Ivkovicsra rászálltak, ki is pontozták hamar. A körmendi tábor az elejétől kezdve provokált, mutogatott, de ez már megszokott itt tőlük. A végén hatalmas szívvel fordított a Klíma, bebizonyítva, hogy sérültekkel is jobb csapat vagyunk. Ja, és a Mujanovics is egy provokatív majom, ha már itt tartunk.
Jöhet a Koracs kupa és a Paks.
Ebben teljesen igazad van, és sajnos nagy baj, hogy egyáltalán nincs megoldás. Az eredménykényszer a jobb csapatokat belehajszolja abba, hogy egyrészt mindenképpen három légióssal játsszanak, másrészt a magyar sztárokat is felvásárolják. A légiósok számának csökkentése jót tehet a válogatottnak, de a nem,zetközi kupákban jelentősen mérsékli az esélyeket (sajnos nincsenek euroligás csapataink, akaik alkalmazhatnának légiósokat kizárólag a nemzetközi meccsekre). Aggasztó, hogy egyre kevesebb fiatal játékos jut stabil játéklehetőséghez az élcsapatokban (sajnos, nálunk Kömenden is így van, a "nagy generáció" beépülése után mintha elvágták volna). A B-csoport sem a legjobb megoldás, mivel a tehetséges fiatalok nagyrészt "ottfelejtődnek", ha egy csapat körülnéz játékosok után, nem ők lesznek azok, akaikre elsőként felfigyelnek.
Azt hiszem, hogy még mindig nem érted a dolgot.
Attól, hogy itthon ők a legjobbak, attól még nem lesznek jó kosarasok. Ahogy Zolika is fogalmazott: vakok között félszemű a király.
Az Alba keretében egyébként Bencze, Nunez, Mihalics, Dávid van ott a tavalyi bajnok juniorból, de csupán Bencze Zoli jut néhány percnyi lehetőséghez (belőle még nagyon jó kosaras lehet).
A többiek majd esetleg akkor kapnak néhány perces lehetőséget, ha az Alba ismét kimarad az első négyből, és elküldik a légiósokat (bár most már akkor sem, ugyanis az 5-8 helyért nem lesznek meccsek). Kerettagsággal pedig nem lehet fejlődni, csak játéklehetőséggel. (Igaz, a B csoportban hétről-hétre meccselnek ezek a srácok, de ott azért kicsit alacsonyabb a színvonal)
ajjjajjj Olaj folt a tengerben:-))
Szóval fogalmam nincs mit játszana egy jugo/olasz csapattal az Alba ifi de amig a hazai bajnokságot nyerik nem hiszem hogy bárki más jobb eredményt érne el az olasz vagy jugo csapat ellen ami azt jelenti hogy itthon mégiscsak ök (Albacomp) a legjobbak.
Amugy a felnött csapat keretében több tavalyi junioros is van Sporttárs biztos név szerint tudja mindegyiket én csak annyit mondhatók hogy Nunez Martinnal egy suliba jártunk és évfolyam társam volt ö kerettag.
Egyetértek, de szerintem ezen nehéz változtatni. Fehérváron hasonló a helyzet pl a foci területén.
Ha olvasod az NS-t csak felidegesíted magad, változtatni viszont nem tudsz.
Van benne valami, csak az a gond, hogy aki nem látta a mérkőzést, az az NS alapján formál véleményt.
Az meg egyszerűen felháborító, hogy egy helyi újságíró ennyire az ellenfélhez húz.
Csütörtöki címlap:
két negyedoldalas kép (Brno-Gysev, Szolnok-Kaposvár)
fejléc: "A Kaposvár Szolnokon, az Atomerőmű Körmenden veszített"
képaláírások: "Ami a férfiak hazai küzdelmeit illeti idegenben veszített a legutóbbi évad két döntőse. A Kaposvár Szolnokon, az Atomerőmű Körmenden botlott, ez utóbbi erdemény azt is jelenti, hogy nincs már veretlen csapata a ligának."
Körmendről se kép, se számszerű eredmény.
Én eddig azt hittem, hogy magyar csapat csak külföldi ellenféllel szemben veszíthet, ugyanis két magyar összecsapása esetén az egyik csapat NYER, és nem a másik veszít, vagy botlik. Még jó, hogy nem írták utána, hogy sajnos!!!!
Pénteki cikk a fordulóról:
fejléc: "Mészáros úgy véli, erős hazai pályát kapott a Körmend"
Mészáros szó szerint: "Sok újat nem tudtunk mutatni egymásnak, véleményem szerint a hazai pálya döntött, bár ebbe beleértem a fújást is. Fontos helyzetekben ugyanis nem kaptunk egyforma elbírálást." (Milyen helyzetekre gondolsz, Zacsi?)
Lehet, hogy az én hibám, de sehol sem látom, hogy Zalán használta volna a fejlécben szereplő ERŐS jelzőt.
Szerintem jobban járnánk, ha a soros ellenfél tudósítója írna a hazai meccseinkről. Talán korrektebb lenne, mint Tőke "Szombathelyi" Péter.
Közben meg elsiklottunk egy kis apróság felett (hogy tényleg apróság-e, majd az idő megmondja...)! Szóval: néhány hete a férfi bajnokságnak névadó szponzora lett, most meg már ezen az oldalon el is olvashatjuk, mi a cég célja a pénzeléssel. Nem ártana felhívni az érintettek figyelmét, hogy szerencsére egyre több weboldal, fórum, topik foglalkozik ezzel a témával, próbálják meg egy oldalra gyűjteni őket. Jó lenne látni, hogy ez a közösség is része lesz az Enternet-Internet kosárlabda bajnokságnak - ki is kötődne jobban hozzá, mint internetes kosárszurkolók! :-)
Pedig nagy szükség lenne a tehetséges magyar játékosokra. Ha megnézed a felnőtt mezőnyt nagyon kevés azon magyar játékosok száma, akik meghatárzó szerepet tötenek be a csapatukban.
Így pedig nehéz lesz fejlődni.
Az utóbbi években a leghosszabb győzelmi sorozat, amire (körmendiként)emléxem a Körmend nevéhez fűződik.
1999-2000 alapszakasz 8 meccs (ZTE, Paks, Debrecen, Pécs, Kaposvár, Albacomp, Dombóvár, Szolnok)+ rájátszás 1 meccs (ZTE), azaz összesen 9 meccs. Hát, erről most lemaradt a Paks.