Félreérted! A legtöbben már akkor a Körmendnek szurkoltak, amikor Falco még nem is volt. Utánna pedig tudod hogy van: Gatyát, nőt válthat az ember, de csapatot nem!
Szombathelyen nagy divat az MTE-nek szurkolni. Én a két kezemen nem tudom megszámolni hány szhelyi piros-fekete szimpatizánst ismerek. Igaz ott voltam katona.
Félreértesz. Nem a B-közepekkel van bajom, hanem azzal, ahogy egyes (nem minden, hanem EGYES) B-közepek, illetve hangadóik viselkednek. Ebből a szempontból nekem a paksi szurkolótábor a pozitív minta. Nem tudom, ott hogy alakult így, de sokkal kulturáltabb a szurkolótábor a többinél. Meccs közben szurkolnak, és nem az ellenfelet gyalázzák. Szerintem ez fontos különbség. És azt meg nem szeretem, és nem tudom, miért kellene szeretnem, hogy figyeljek arra, hogy lehetőleg ne ugyanazon az ajtón jöjjek ki a csarnokból, mint az ellentábor szurkolói. Mert veszélyes lehet. Én azért még nem akarok megverni senkit, vagy belekötni, mert körmendi, szolnoki, kaposvári, paksi, stb. Belém se kössenek, engem se akarjanak bántani ilyenért.
És ezúton köszönöm a lelkes szurkolást azoknak, akiknek ez a mentalitásuk, ha ezt sportszerűen teszik. Én csendesebb vagyok, ez tény, de tetszik a pozitív zajcsapás. A POZITÍV!
Üdv
Pistike
belfera! És természetesen a fórum hangulata is pozitív (szvsz). Nem Te vagy az egyetlen pozitív körmendi, természetesen. És én is szeretném, ha többen lennénk, akik így gondolkodnak.
Az a szurkolj, ne háborúzz jelmondat a kormány kivételesen jól eltalált mondata. Mert a jövő még nem kezdődhetett el. Azért jövő. Ez a fiaim szintje volt 2-3 éves korukban, amikor reggel azt kérdezték, hogy akkor most holnap van?
Visszaolvasva nem találtam semmit előző hozzászólásomban a körmendi "huhogással" kapcsolatban, és nem is sejtem, hogy mire gondolsz.
Persze ha leírod, akkor nagyon szívesen átgondolom még1x!
Kösz a tippek összesítését, azért majd utánaszámolok, mert a 7 pontos vezetésed kicsit soknak tűnik számomra. :-)
Pistike!
Azért nagyon korrekteket írogat ide bizonyos dancsi, kwest és ChrisClay (benne néha túlzottan előtör a körmendi lokálpatriotizmus - szombathelyiként ez nem kis teljesítmény -, de ettől függetlenül a doktor úr aranygyerek :-) ) Körmendről, illetve xGabi és CVZ Szolnokról, szóval nem én vagyok az egyedüli "pozitív szellemű" piros-fekete drukker.
Ettől függetlenül én is örülnék, ha egyre többen lennénk.
Feribá!
Ha sikerül lejutnom Paksra, akkor mindenképp megkereslek. Gondolom Fishtax ill. Chris és kwest is ott lesz, és talán sporttársat és/vagy rostast is az atomvárosba szólítja munkája (hacsak nem a Kaposvár-Szolnok derbire), akkor pedig akár egy szolid topiktalálkozót is tarthatnánk.
Miért baj, hogy vannak ultrák és B közepek? Én diplomás ember vagyok, irodában dolgozom, de amikor meccs van bizony elejétől a végéig "örjöngök" és emiatt mégsem érzem állatnak magam.
Ez egy teljesen korrekt hozzászólás volt. Tényleg nem kell szalonközönségnek lenni meccsen, de az anyázás felesleges. Bár ha valamelyik játékos valami nagyon durvát csinál és utánna egy kicsit megkapja azzal szerintem túl nagy gáz nincs. Kálmán mikor kért nyilvánosan elnézést a Matus ügy miatt? Ha Varga a múltévi bajnoki döntő után megteszi, hogy elnézést kér a paksi szurkolóktól most nem költenének róla dalokat. Ez lett volna a dolga Körmend felé Czigler Lászlónak is! Mindent egybevetve a normális, baráti szurkolás mellett vagyok és hiszek abban, hogy a lelátón is csak ellenfelek és nem ellenségek vagyunk. Ha bármelyikőtök elkiséri Paksra a csapatát nyugodtan megkereshet, mert meccs előtt és után is szivesen elbeszélgetek akárkivel szurkolói hovatarozástól függetlenül.
Szurkolj! Ne háborúzz!
Belegondolt már ebbe egyáltalán valaki?
"abszolút érthetetlen számomra, hogy Dávid Kornélt mitől gyűlölik ennyire egyes helyeken. Ha valaki, ő aztán soha nem volt sem alattomos, sem balhés, sem bunkó. Amikor a szolnoki vendégszurkolók a meccsek előtt már kórusban buzizták, miközben még ki se jött a pályára"
Ez jó. Pont ezt akartam még az előbb a végén írni, csak enélkül is elég hosszú lettem. Emléxem, mikor mentem a csarnokba, a szolnokiak már ott voltak, és a bejáratnál már a b**i Dávid ordítást lehetett hallani. Ezek után figyeltem, mennyi pozitív hangjuk lesz, hát a szurkolásuk (ill. nálam ez nem szurkolás) felénél kisebb részben volt hajrá Olaj, vagy hasonló, a meccs nagyobbik részét mocskolódással töltötték. És igazad van rostas, Dávid szidását végképp nem értettem. Normális gondolkodású országban mindneki büszke arra, ha egy emberük valami olyat ér el, amit mások még nem (és itt nem csak sportról beszélek), és tiszteli. Nálam az lenne az evidens, hogy a bemutatásnál megtapsolom, ha sportoló az illető. Nálunk ez nem így megy. Talán ez a dögöljön meg a szomszéd tehene is - mentalitás. Kár. Van még mit tanulnunk.
Na jó, befejezem a moralizálást.
Üdv
Pistike
Nem , még nem fejezem be. X éve, mikor még focimeccsekre is rendszeresen jártam (sőt!), az tetszett a kosármeccsek hangulatában, hogy itt illik megtapsolni az ellenfél játékosait a bemutatáskor. Más volt a hangulat - engedtessék meg: a színvonal - mint a stadionokban. Akkor még nem voltak ilyen elvakult (elvadult) ultrák, B-közepek, nem volt lincshangulat egy rangadón se. Jó, én se vagyok az a fanatikus típus, és biztos kell olyan is, de ha már valaki fanatikus és ordít, legalább ne az ellenfelet ócsárolja, hanem a sajátját biztassa. Szóval a csarnokok színvonala ment lefelé rendesen. (Most itt nem az állagukra gondolok.) Én legalábbis nem őrjöngeni járok meccsre, hanem szórakozni. Mert tetszik, és jól akarom érezni magam. És nem gyűlölködni akarok, hanem örülni, vagy ha nem megy a csapatnak, akkor bosszankodom, de nem utálom az ellenfelet. Biztos én vagyok a hülye. Utálni kéne?
Sajnos nem tudtam lemenni, mert a vasárnap miatt a pesti visszaút csak mai szabivel lett volna megoldható, ezt pedig a rangadókra tartalékolom pl. 27-ére. Kábé 50 paksi volt lent és azt mondják jó hangulatú meccs volt viszonylag sok nézővel. Az ASE nincs rossz formában, így már az elején eldőlt a meccs. A csarnok állítólag nagyon szép.
Ott "sajnos" nem voltam még, de már hallottam róla. (Anno fősulin volt egy nagykőrösi haverom). Ha voltál Szegeden írj már valamit róla, vasárnap le akarok menni. (jegyár, milyen a felújított csarnok, mennyien voltak, szurkoltak-e, ilyesmi)
Jó, de akkor is max. öt csapat van most az A csoportban, akiket jelentősebb szurkolótábor követ idegenbe is. Persze ez relatív és állandóan változik. Amúgy példám arra vonatkozott (lehet, hogy rosszul fogalmaztam), hogy a köztudottan nem nehézfiúkból álló Albacomp tábor, ha elmerészkedik Körmendre, akkor jobban teszi, ha nem nagyon jelzi hovatartozását (így is tettek).
Egyébként nekem legdurvább vendégszurkolói élményem Hódmezővásárhelyen volt, na az tényleg egy "meleg" hely volt.
Lengyelországban ha nem kapunk ki nagyon, már elégedett leszek. De azért cél a győzelem, persze.
Üdv mindenkinek!
Sima vereség Körmenden. Ha nem lett volna ilyen sima, akkor mondanám, hogy azért, mert Báder indiszponált volt, mert Sanni félsérült volt, mert már nem volt Antics, még nem volt más, de mindegy, mert sima volt. Mindez, meg még sok más együtt -> sima vereség. Nem tudom, Shannon mennyire lesz megváltó, ránk férne. Nincs egy normális kinti dobónk, az ellenfeleknek nem kell félni a kinti dobásoktól, így nyilván a centerposzton meglévő előnyünk gyorsan odalesz. Már tavaly is ez volt a gondunk. Egyszerűen ott lehet hagyni a kinti embereinket, mert meccsenként két triplánál többet úgyse dobnak, sőt, inkább kevesebbet. Williams hiába fantasztikusan jó, majdnem olyan jó (vagy ugyanolyan jó) máshol is van, és ez így kevés. Sokat bántják, hogy önző, de ő legalább meg tudja oldani a helyzetek jelentős részét, míg amikor leoszt valakinek, az úgy meglepődik, hogy kiesik a labda a kezéből. Többször láttam ilyet Góbival, ill. Báderrel. Ennek ellenére azért szokott rendesen osztogatni is.
Anticsot kicsit korán küldték el, biztos többet használt volna Matusnál. Nem tudom Shannon mennyit fog használni, de három amerikai nem lehet, ezért továbbra sem erősödünk vele annyit, mint ha egy abszolút kiegészítő ember helyére kerülne, vagy az örökös csapatkapitány helyére.
Nagyon örülök belfera pozitív szellemű körmendi véleményének a fórumon, mert az ember nagyon hamar általánosít egyes vérben forgó szemű alulkulturált szurkoló (szurkoló???) láttán. Nem mintha eddig azt hittem volna, hogy Körmenden mindenki olyan, de jó olvasni is, hogy nem. Jó lenne hasonló hangokat hallani Szolnok felől is.
Tegnap a meccs alatt eszembe jutott a tavalyelőtti klasszikus körmendi szurkolás, a Magyarok! Hát most fordítva volt. Így van ez, egyszer Ti, egyszer Mi. Miért kell ezért bántani egymást?
Hajrá mindenkinek a sajátja! De különösen Fehérvár!
Üdv
Pistike
Szóval Robi visszatér. Mit mondjak kemény lesz a jövő szombati meccs, de csak az történt amit előre megjósoltam.
Chris!
Bár alapjában igazat adok a téged kritizáló hangoknak, vagyis elítélem a trágárkodást, de a beírásod mégis nagyon tetszett. A mi játékvezetőinknek sajnos előbb a munkájukban kellene bizonyítani és csak ezután vállalhatnának egyéb szerepeket. Ott a komiszár mérje fel ő a helyzetet és a bíró csak a meccsel törődjön. "Váradi...:-))) Mint igazságosztó...:-))))) " Na ez nagyon talált :-)))))))
Mi 3 évvel ezelőtt fogadtuk a Partizan-t és nem 20, hanem jóval több szurkoló kísérte el őket. Hát tényleg nem volt semmi amit műveltek. Szerb nyelvismeretem hiányában is fogtam mit ordítanak. Ám ennek ell kell tűnnie a pályák mellől!
Kaposvari!
Na azért azt nem állíthatod, hogy Mo-on mindenhol csak 15 fő jár idegenbe és az sem szurkol. Kérdezd csak meg Chirs-t, hogy a kaposvári szurkolók által divatszurkolóknak tartott Atomic Boys milyen erőket vonultatott fel Körmenden a múlt évi bajnoki elődöntőkön. Leszurkoltak minket az tény, de ott voltunk!
A tippversenyről én is lecsúsztam, de ennyi előnyt kaphattok:-))
Egyébként sok sikert Lengyelországban. Valahogy az az érzésem, hogy a lengyelek az elején félválról fogják venni a meccset, tehát mindent bele!
Ez korrekt volt Belfera, tényleg jól esik olvasni ilyen higgadt hozzászólást körmendi részről, igazad is van. Körmendi utazás egyelőre még függőben van, több dologtól is függ még.
Tippversennyel elcsúsztam egy kicsit, de ígérem ma összeszedek egy friss állást.
Az eredmény alapján a Szeged nagyon soványnak tűnt tegnap, remélem jövő héten se mutatnak többet:-))
Én ugyan már régen jártam Szolnokon kosármeccsen, de még jól emléxem a fanatikus szurkolásra, és az anno Harry Bell-t az egész meccsen végigkövető "Afrika-Afrika!" és "Rabszolga!" kórusokra is.
Mások beszámolóira támaszkodva úgy vettem észre, hogy azóta sem változott sokat a szolnoki színvonal, mind a remek hangulat-, mind pedig az alpári szavalókórusok tekintetében. Előbbi nagyon dícséretes, utóbbit viszont én is teljes mértékben elítélem, főleg ha az a saját csapat buzdításának rovására megy.
Szerencsére Körmenden nem ez a jellemző, de azért nem lenne ellenemre, ha a B-közép nem emlegetné minden meccsen a Falcot.
Azt viszont nem értem, hogy rostas hozzászólásának mely sorával védte Sannit.
Egyébként köszönet a Fehérvárról érkező gratulációkért!
kaposvari!
Természetesen Körmenden sem felemelő az anyázás, viszont annál inkább az a szurkolás. Látva a válogatott- és a Koracs meccset ezen a téren Ti is jó úton haladtok.
Nem tudom, hogy jártál-e már Körmenden, ha nem, akkor jobb, ha tudod, hogy a "hazai keményeket" a pályától egy emelet-, a vendégszurkolóktól pedig egy emelet és a pálya választja el. Egyébként nem igazán tudok róla, hogy normálisan viselkedő vendégszurkolókat, vagy vendégjátékosokat inzultáltak volna a csarnokunkban.
A kólás támadást elítélem, csakúgy, mint az olyan játékosokat (Sanni, Halimics, Ivkovics, Nunnery), akik kimutogatnak, kiszólnak a közönségnek, ahelyett, hogy a játékkal foglalkoznának.
A "sorskihívós" hasonlatod remek, csupán annyiban sántít, hogy míg Körmenden csak a szurkolókat anyázó Sannit öntötték le, és nem az egész csapatot, addig Kaposváron mindenkit kivertek a csarnokból - értsd az általad említett nőket és gyerekeket is-, és nem csak a botrányosan viselkedő egyéneket.
Valóban voltak fehérvári szurkolók - főleg hölgyek - akik nem szurkoltak ugyan, de már az is dícséretes, hogy elkísérték csapatukat idegenbe. Ettől függetlenül aki szurkolni akar a csapatának, azt senki sem akadályozza meg ebben Körmenden.
Ha nem hiszed, látogass el hozzánk feb. 23-án vagy márc. 2-án csapatod idegenbeli fellépésére, és én nagyon szívesen beállok melléd a vendégszektorba, hogy együtt győződhessünk meg a körülményekről.
Ha nem is könnyen, de azért sikerült hozni a kötelező hazai győzelmet a két nem túl jó formában lévő csapat rangadóján.
A találkozó némileg emlékeztetett a fehérvári odavágóra, ahol ugyanilyen dzsungelharc folyt a pályán kosárlabda helyett, jelzem nem a Körmendnek köszönhetően. Az volt a különbség, hogy akkor körmendi oldalon járt le többször is a támadóidő, most pedig az Alba nem tudott mit kezdeni a labdával támadásban, hacsak Williams meg nem oldotta egy-egyben. Illetve az, hogy most játszott nálunk egy unszimpatikus, önző, halvérű Delmonte Madison. :-)
Sajnos a palánk alatt megettek minket az Alba magas emberei, amit hűen tükröz a 19-35-ös lepattanóarány. Azt is hozzá kell tenni, hogy a fehérvári játékosok általában fél támadásokat töltöttek a körtében, és ezt a játékvezetők csak nagyon ritkán vették észre.
A Matus-Boros-Csirke "véreb-trió" ismét nagyon megfogta Istit, az már más kérdés, hogy milyen eszközökkel.
Mi viszont nem tudtunk mit kezdeni Williams-szel, és ez nem kimondottan Madison hibája, hiszen a "Démon" 2-3 ember között is simán ziccerezett, Grebi és Zsebe sem tudott mit kezdeni vele.
Sanni már biztosan tudott Shanonn érkezéséről, ezért pörgött túl a meccsen, ezért mutogatott és ordítozott a szurkolóknak, ezért nem akart lejönni a pályáról, amikor Sterbencz cserélni akarta.
A játékvezetők kritikán aluli teljesítményt nyújtottak, nem kis bosszúságot okozva ezzel mindkét félnek. Szabó IV néhány megnyilvánulása egész egyszerűen pszichiátriai esetet sejtetett. A hazaiak ellen 26-, a vendégek ellen 23 faultot ítéltek, teljesen széttördelve ezzel a játékot, viszont teljesen egyértelmű szabálytalanságokat nem vettek észre, főleg fehérvári oldalon. Érdekes adat, hogy a vendégek a 4. negyedben 7:37 perc után kapták az első faultjukat.
Összefoglalva a történteket, a Körmend a szünet után jegyzett 17-0-ás rohammal döntötte a maga javára a találkozót, melynek megnyerésére az Albának is lett volna esélye, ha jobban céloznak kintről (3/19, 16%), illetve ha nem blokkolnak le a 3. negyedben.
Nickel és Feri bácsi volt jó, Eddy, Isti, Grebi átlagos, Rudi és Mujke pedig gyenge.
A Falco ellen több jó teljesítményre lesz szükség, bár Szombathelyen nem várható ilyen kemény védekezés, viszont annál több pont. Remélhetőleg Kálmán ellenünk tovább rontja az idei pontátlagát, és akkor nem lehet gond. :-)
Eléggé nyögve nyeltünk a Debrecen ellen, de ez várható volt a Koracs meccs után, szerencsére Dzunics vajkeze eldöntötte a mérkőzést. Gémes Lecsó jó volt nagyon.
Sporttárs, ne aggódj, Körmenden felemelő az anyázás, az ellenfél játékosainak inzultálása.
Igaz Görögországban is anyáznak, sőt verekednek is, egyébről nem is beszélve, de ott van két többezres egymással szembenálló szurkolótábor. Nálunk egyelőre az megy, hogy hazai pályán a tizenötfős (köztük öt nő, három gyerek) vendégszurkolókat inzultálják a hazai kemények és a vendégcsapatot, legfeljebb a játékvezetőket. Bravó. (Nemcsak Körmenden, máshol is van ilyen és ezt nem kell bevédeni azért mert az én táborom)Biztos vagyok benne, hogy voltak Körmenden fehérváriak, csak okosabbak voltak annál, hogy szurkoljanak. Chris barátunk írta a kólásesetről, hogy szerencsétlen Albacomp játékos kihívta a sorsot maga ellen (vagy valami ilyesmi).
Az ő kaposvári fellépésükkel kapcsolatban ezt elfelejtette leírni.