Neeem!
Amikor vége a körmérkőzésnek, kiszámolják, hogy az első 8 egymás ellen miket játszott, és azzal az állással indul a folytatás, ahol már csak ők még 1x oda-vissza játszanak, és ez hozzáadódik. Ezután a hagyományos módon indul a rájátszás.
Most február végén tehát 14 meccs eredményét viszi mindenki magával. Jelen állás szerint a Paksnak 1 veresége van, a Szolnoknak ... hú, elfelejtettem a többiekét, pedig az előbb néztem meg (kb. 4 mindenkinek), az Albacompnak 6. Ezért szurkolnak most Fehérváron a Szegednek, másfelé a Debrecennek vagy a ZTE-nek. Mi Egerszegen és Debrecenben kaptunk ki, a Körmend Szegeden, nem mindegy, melyik eredmény jön tovább. Ha megtáltosodna a Szeged és a Nyír1, akkor az Albacomp is 4 vereséget vinne tovább. Remélem Falcóban nyerünk.
Üdv
Pistike
kaposvári: tehát akkor abban a körben két meccs után igazából annyi pontból számolják a helyezést, mintha 4 mérközés lett volna (kétszer oda-vissza)? Így érthetőbb, kössz!
Akkor úgy képzeld el, hogy három forduló múlva (mikorra mindenki játszott mindenkivel 2szer), az első nyolcnak törlik az utolsó néggyel elért eredményeit, az egymás ellenieket továbbviszik és játszanak még egy oda-vissza kört egymással.
Nyilván én vagyok a hülye, de magyarázza már el nekem vki, mit jelent az, hogy a következő körbe mindenki viszi magával az egymás elleni eredményeket? Akkor ideális esetben a Paksnak mondjuk lesz 13 győzelme és egy veresége, s nem kell játszani senkivel? Tudom, hogy az általam leírt fenti verzió teljesen logikátlan, de akkor sem értem!
Hali be-st!
Nagyon jól estek a szavaid...már mint amit a paksi szurkolótáborról írtál.Köszi!
Persze én sem fogok álltalánosítani egy-két hülyéről...
Ilyenek mindenhol vannak...hol többen,hol kevesebben.
HAJRÁ ASE!!!
FeriBá+Fish!!!! Gyertek szerdán mindenképpen,készülődünk ezerrel...lesz egy kis meglepetés nektek!
Én is kívánok listát:
Vadkakasok-Nyíregy H7 (bármi lehet a hazaiak gödörben,a vendégekenél Emír meglelte önmagát,ennek ellenére...)
Szeged-Zte H5 (szintén kemény csata a 8.helyért,hazai pálya dönt)
Dombóvár-Alba V7 (debreceni sikere ellenére nem jobb a Vasút az Albánál)
Mafc-Falco V8 (kikecmereg a Filkó a gödörből)
Kaposvár-Olaj H5 (nagy csata,hazai pálya)
ASE-KMD H10 (lesz nagy felhajtás,meg hangulat,de kegyelem az nem...deazértjólesz vigyázni!)
HAJRÁ ASE!!!
Na szóval egy kis útmutató a szolnoki tájékozódást illetően!Tehát leszállsz a vonatról,kijössz a vasútállomás főépületén és odasétálsz a buszmegállókhoz (nem téveszthető el).A következő járatokat ajánlanám : 6,6Y,7,8,8Y.A Chris által javasolt 15 - öst nem,mert hétvégén meglehetősen ritkán jár.Az említett buszok valamelyikével a Tisza - híd utáni legelső megállóban kell leszállnod (5. megálló,ha az indulást nem számíjjjuk).A hídról már látni fogod az épülő új sportcsarnokunkat ; a meccs helyszíne az azzal szemben az út túloldalán található Olajbányász Sportcsarnok lesz.Jó szurkolást!
K. Klíma-Vill–MOL Szolnok +6
Atomerőmű–Marc-Körmend -2
MC MAFC–Falco KC +4
Dombóvári VMSE–Albacomp-UPC -12
Naturtex-Szedeák–ZTE KK -8
D. Vadkakasok–Marso-Isobau NYKK -12
Na akkor emberek, én megtippelem a következő fordulót:
K. Klíma-Vill–MOL Szolnok H2 (nagy csata lesz)
Atomerőmű–Marc-Körmend H10 (visszavágunk, Davis lemossa Madisont)
MC MAFC–Falco KC V5 (Azért jobb a Falco)
Dombóvári VMSE–Albacomp-UPC H4 (ez lenne az igazi meglepetés)
Naturtex-Szedeák–ZTE KK (H10 kell a Szegednek a győzelem)
D. Vadkakasok–Marso-Isobau NYKK H5 (Ha nem, a Debrecen nem jut a 8-ba)
Hello!!!! nagyon jó volt szombaton paksinak lenni Fehérváron. Szerintem nagyot alakítottunk. Mind a csapat, mind a szurkolók.
Mi lett volna, ha bejönnek az indítások??????
Szerdán meg kell verni a Körmendet. Szombaton kemény csata lesz Szolnokon.
Ja, és köszi góóól rendkívül sportszerű hozzászólásást. Ez a Williams nagyon jó játékos (tényleg kicsit önző), de elvesztette a fejét, és a végén úgy kellett lefogni. Sterbenznek, Petihez hasonlóan le kellett volna ültetnie, hamár a harcsabajszú nem állította ki. Ja ezt az ürgét örökre el kellene tiltani a játékvezetéstől. Egyszerűen nevetséges amit csinál.
Kíváncsi leszek szerdán a Davis-Madison párharcra.Hajrá ASE!!!
Csabi
Tényleg hülye ötlet, hogy nincs bronzmeccs. Azért a harmadik helynek még kellene, hogy rangja legyen.
A több meccsnek örülök, mert imádok kosármeccsre járni, de nem biztos, hogy az "öregebb" csapatoknak (mint a mienk) előnyös.
Én ugyan Körmend-szurkoló vagyok,de a szolnoki csarnokban már soxor megfordultam,talán tudok segíteni!
Tehát:
leszállsz a vonatról,kijössz a pályaudvar bejáratánál,és egy téren találod magadat.
Kissé jobbra fordulsz ( kb 45%-os szögben Ny-nak:-))
,odasétállsz a buszmegállókhoz.
A 7-8-8y jó Neked,meg talán a 15.
Kérdezd meg,mert vmelyik pont "háznál" rak le,a többi "csak" a Tisza-híd után,ahonnan még "kemény" 200 méter kell gyalogolnod!
Ha van idöd,és szeretsz várost nézni,gyalog is elindulhatsz,eltévedni szinte lehetetlen.
Akkor azt kell csinálnod,hogy-ahogy kiértél a pályaudvarról- tök egyenesen elindulsz,mész a főúton tök egyenesen (többek közt a városháza mellett is el kell menned),aztán elkanyarodsz jobbra,ahogy az út is kanyarodik.
Átmész a Tisza-hídon,majd az első úton jobbra(de már látni fogod a régi-új csarnokot) fordulsz-már nem tévedhetsz el.
Busszal egy 10 percet (max negyed órát) számolj,de gyalog is fél óra alatt a csarnokhoz lehet érni.
És Szolnok szép város...
Bár,ha először jársz Szolnokon,a busz talán ajánlottabbb. Jegyet meg vegyél,mert marha sok az ellenőr,egyszer én is majdnem megjártam!
Én úgy tudom, hogy a következő kör után már csak elődöntők lesznek (1-4, 2-3), a többinek annyi, nem játszanak tovább. Érdekes lesz így, hogy 5 jó csapat van.
Ha nem így lesz, javítsatok.
Ja, az alapszakaszból az első nyolc egymás elleni eredményei mennek át, a 9-12. elleniek kiesnek (ezért számít sokat nekünk az a szegedi vereség), aztán a rájátszás sorrendjéhez adódik a plusz tizennégy meccs, az összesen huszonnyolc.
Szép lesz az a szolnoki szombat, aki időben megy, az megnézheti a Szolnok-Atomerőmű KSC női meccset (dúl a harc a 3-4. helyért), aztán Szolnok-Atomerőmű SE férfi derbi...Sajnálom, hogy nem tudok menni, pedig mindkét párharcban tudnék nem csak semleges néző lenni...
A helyszínről és eléréséről majd a helyiek, bocccs a belepofázásért!
Hogy is lesz _pontosan_ az alapszakasz és a rájátszás közötti plusz kör? Tudom, hogy az első nyolc játszik egymással oda-vissza alapon és az alapszakaszbeli eredményt mindenki viszi magával, de akkor hogy számolnak és mit is? És annak a végeredménye dönti el a rájátszás párosítását (1-8., 2-7., stb.)?
Egy ASE szurkoló megmentése érdekében egy hozzászólás erejéig felfüggesztem némasági fogadalmam.
Fish!
Egyszerűbb, ha megadom a mobilom, mint hogy a fórumon levelezgessek: 20/9558849. De ma ne hívj mert csak este töltöm fel.
DE HA MÁR ITT VAGYOK!!!!!!!
Először is köszönünk minden gratulációt fehérvári részről, mert ez jóval sportszerűbb, mint az öregúr szombati mutatványa.
A Zalán eset:
3 méterre álltam az esettől, ráadásul nem voltam takarásban, tehát úgy érzem tudom mi történt.
Tény: A fehérvári lepattanót Zalán jobb helyzetben várta, mint Williams,
Tény: Démon csak úgy tudott a labdához férni, hogy durván ellökte Zacsit,
Tény: Miután a játékos a földre került, az amerikai a fejére lépett.
Tény: Ezért kizáró hiba jár.
Tény: A rugás után Zalán elégtételt vett, vagy akart venni (erről lemaradtam, hogy elérte-e Williams-t, de tulajdonképpen mindegy) és elvileg ez is kiállítás.
Tény: A történtek után Fodor - a további konfliktusok elkerülése végett - lehozta játékmesterét.
Tény: Sterbencz - bár a sportszerűség ezt diktálta volna - nem tette meg és a feldühödött Williams az előzőhöz hasonló szitációban a nézők közé lökte Fodor Marcit, ahol egy öregúr megütötte a csereirányítót.
Magánvélemény: Mészáros Zalán nem tartozik a legközkedveltebb játékosok közé, de megítélésem szerint ebben az esetben vétlen volt. 10-ből 9 játékos visszaütne ilyen helyzetben. Pont Zalán lenne a kivétel.:-))
Elemezni nem számdékszom a meccset, mert összecseng szakértő fehérvári "kollégáim" véleményével. Annyit esetleg, hogy Williams bár kurva jó, de mellette egyszerűen nem leht megélni. Rettenetesen jól egy-egyezik és pont ez az amiből jól le lehetne osztani a labdákat (be-st is ezt hiányolja). A második félidőben Czigler többször besegített az amerikaira (nem is dobott annyit), de a labda egyszer sem jutott el a sokszor palánk alatt üresen lévő Báderhez.
Sporttárs!
Kábé 300-an voltunk, ami tényleg rekord, de nem azért, mert máskor nem mentünk volna el ennyien. A Lukminas-os csapat elődöntőjére is lett volna ilyen érdeklődés, de akkor csak 200 jegyet kaptunk. Most 150-et, de komolyan mondom nem tudom, hogy lettünk dupla ennyien.
Be-st!
A Feribá név tényleg a Terry-ből ered és a bácsi megkülönböztetéshez maga a játékos ragaszkodik. Egyébként egy csoda ez a srác. Szolnokot leszámítva mindenhol szeretik. A szurkolás tényleg nem volt rossz, bár a meccs végi csípkelődés gondolom már nem tetszett. Erről viszont az Albás "kemények" tehetnek. Tudom, hogy kisebbségben vannak és ezt bizonyítja a sok sportszerű fehérvári, aki a meccs végén átjött gratulálni.
Ellenségeskedés pedig biztosan nem lesz, nyugodtan gyertek a rájátszásban Paksra szurkolni.
Az ASE-nak már van ellensége:-)))
Ha jól tudom, a Terence-Ferenc összecsengés miatt, de ennek talán Feribá04 lenne az igazi megmondhatója, ha ismét erre járn... és ha erre járna, akkor üzenem Neki, hogy nem jó a levelezőrendszerünk, így nem tudok írni neki, hogy mi újság a szerdai utazással kapcsolatban!