Ha tényleg olyan jól védekezett a Sopron, akkor hogy jutottunk 10 tiszta dobóhelyzethez az utolsó negyedben? Mert abból azt a hetet, ami kimaradt, nem kivédekeztétek, hanem megúsztátok.
A nyilatkozat mondjuk nem lepett meg. Én úgy látom, hogy Bubu, aki vitathatlanul kivételes kvalitású játékos, máig nem igazán tudja a helyére tenni azt, hogy ellene ill. csapatai ellen nem nála is ügyesebb, látványosabb és "pengésebb" játékkal, hanem csapatjátékkal, azon belül szervezettséggel és agresszivitással nyernek, már amikor nyernek. A nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy mindebből neki elsősorban a "verekedés", meg a "bunkerkosárlabda" jön le.
Nem tudom Te mit hallottál!
Bubu azt mondta, hogy abban vertük meg a Pécset, ami nekik a legjobban megy. A verekedős védekezésben(ezzel nem lehet vitatkozni)! Legalább is én ezt szürtem le...
Igaz, hogy én soproni vagyok, de véleményem szerint korrekt volt a nyilatkozat!
Sirvydis leigazolására volt reális esély (bár úgy néz ki, hogy igen, ha Anticsot elküldték)? Nem fillérekért játszott volna, az biztos.
Biztos találnak olyan légióst, aki legalább Antics szintjét hozza (nekem szimpatikus volt, de képtelen volt stabil jó teljesítményre (igaz, hogy csak három Alba-meccset láttam, ellenünk például kifejezetten gyenge volt).
A tegnapi meccs nagyon izgalmas volt, bár az utolsó 1/2 negyed nem sokban hasonlított a kosárlabdára. Hogy kinek a hibájából azt nehéz eldönteni. Szerintem a Gellért Sanyinak igaza volt abban, hogy elfáradtak a lányok.
Valami olyat nyögött be rohadt flegmán, hogy a Pécsnek csak úgy volt esélye, ha elkezd verekedni és ezt a bírók elnézik. Ez nem igaz. A PVSK egy tudatosan felkészített remek csapat, aki bárhol, bármikor, bárkinek ellenfele tud lenni. Azt hiszem ezt már többször bizonyította. Nem vagyok Pécs szimpatizáns, de ez gusztustalan volt még akkor is, ha tudom milyen érzésekkel viseltetik csapatotok és Rátgéber iránt. Egy Racing Paris-t is megjárt játékostól megítélésem szerint több sportdiplomácia lenne elvárható. A PVSK ha értékesíti ziccereit a végjátékban hozza a rangadót, de a sportban nincsen ha és ezzel a játékkal nem is érdemelte volna meg a győzelmet. Az igazságos erdmény ez volt és erre célzott Rátgéber is a nyilatkozatával.
Farkas tényleg jó edző. Felkészült, hajlandó kompomisszumokra játékosaival és egyértelműen kijelenthető, hogy Sterbencz hozzá képest 0. Ám a múlt évi ASE elleni kudarcokban komoly szakmai hibákat is vétett. Ezzel szerintem ő is tisztában van és ezért zuhant meg annyira a kiesés után.
Feriba! Mit mondott a Bubu? En nem hallottam. Szerintem - bar a tegnapi meccset nem lattam - a Farkas nagyon jo edzo, legalabbis a Sterbenz helyett, aki szerintem teljesen hulye es eddig mindenhol csak lejaratta magat. Hajra PVSK!!!
Biztos, hogy hatással lesz a mentalitásra, de nem tudjuk hogyan. Ez lehet pozitív (ők azt mondják, hogy most akarnak csak igazán bajnokok lenni), de lehet negatív is (pl. Zalán nem úgy megy fel a pályára ahogy szokott vagyis...mellettem aztán el nem megy senki...).
Most kiderül milyen sportemberek a fiúk és mennyire szeretik a játékot. Fodor Petiről tudtuk, hogy technikailag nagyon sokat tud a játékról és azt is, hogy képes befolyásolni az eredmény alakulását, azt viszont nem mit tesz ilyen helyzetben. Erre azt hiszem nincs etalon.
Nem tudom Kaposváron mennyit keresnek a játékosok, de azt igen, hogy Pakson csak egy fő van akinek ez a másfél éves gázsija. Olyan is akad aki ennyit még egész életében nem keresett a kosárlabdával, pedig több mint 10 éve nyomja.
Fishtax!
Úgy legyen!
Csaby1!
Szerinted melyik vonulna vissza? Én egyikre sem gondolok. Arra viszont igen, hogy ez remek alkalom volna minden játékossal még egy évet aláiratni, mert azt tudniuk kell, ha nincs az ASE a nyeremény sincs.
Milyen érdekes az élet! Ez a 7 játékos amikor nyáron leszerződött nem is sejthette, hogy anyagilag mit fog jelenteni ez az idény. Madison-t szerettük volna megtartani és 4000 $ kínáltunk neki. Ő hatot kért, de a vezetés nem tágított. Elment, elesett 120.000 dolcsitól, jött a Geri (neki megfelelt a 4000) és most felveszi mellé a 120-at is.
Úgy gondolom ne csak az utánpótlásra áldozzanak, hanem az Atomic Boys-ra is. Kifizethetnék az idegenbeli túrák szurkolói önrészét mondjuk:))
Az igazi sportembert is megzavarhatja, mert tudat alatt ott van és nem tud maximálisan a feladatra koncentrálni. Ezért nem szabad őket hibáztatni (különösen nem előre).
"Ne is nyerjünk." Ezt ugye nem gondolod komolyan?
"10 éve, mikor én voltam ált. iskolás, egy-két embert ismertem, aki kosarazott, most meg szerintem sokkal több fiatal játszik. De lehet nincs igazam" Valóban nincs. Annyian jártak akkor kosarazni, hogy nem volt elég hely a pályákon, így Grund-Kupa elnevezéssel versenysorozatot írtunk ki zsákoló, tripla, illetve büntetődobó versennyel. Bárki jöhetett, beosztottuk egy csapatba. Volt úgy, hogy 35 fokban déli 12-kor is játszottunk. Hallottál arról, hogy mostanában lenne ilyen?
Luki az Univer KSE játékosa és licencszerződése van az ASE-val. Hullámzóan játszik, de volt már 30 fölötti meccse is. Ha 10 centivel nagyobb lenne szétszivatná az egész NB I-et olyan, mert technikás és gyors. De mivel kicsi, így azt hiszem soha nem lesz belőle stabil élvonalbeli játékos.
Egyébként kinek hogy tetszett a tegnapi meccs? Szerintem nagyon állat volt, bár a színvonal hagyott némi kívánnivalót. Zirkova nagyon tetszett (nemcsak mint játékos), de Vilipics és Balogh is jó volt. Az eredmény ellenére azt mondom, hogy mindkét csapat esélye a bajnoki címre 49-49 százalék. A Pécs ennél csak jobb lesz és Laci bácsi tud meglepetéseket okozni. Ki merem jelenteni, hogy edzői téren a PVSK az erősebb. Nem mintha Farkassal gondok lennének, de a múlt évben láthattuk, hogy bizony ő is képes komoly hibákra és Rátgéber a női szakágat jobban ismeri. Most már látta szemtől-szembe az ellenfelet tudja mire kell nagyon figyelni. Ami nem tetszett az a táborok trágárkodása, illetve Balogh meccs utáni nyilatkozata volt.
Hát kábé ennyi...
Szerintem se olyan túl nagy pénz ez nekik, mintha én nyertem volna. Az meg kicsit túlzás a Plézertől, hogy várhatóan senki nem vonul vissza. Már a sportfórumon felmerült, kicsit áldozzanak az utánpótlásra, szerelés a piciknek, vagy bérlet a következő szezonra stb ilyesmi. Nekik aprópénz, de a kicsiknek nagyon sokat jelentene. Ha igazi sportemberek a fiúk, akkor nem lehet gond, ha meg nem, akkor megette a fene. Ne is nyerjünk.
Feribá!!! Mint mondtam, én az utóbbi öt évet néztem. 10 éve, mikor én voltam ált. iskolás, egy-két embert ismertem, aki kosarazott, most meg szerintem sokkal több fiatal játszik. De lehet nincs igazam, és csak más körökben mozgok. Mi van a Lukáccsal??? És a Rutkai hova kallódott?? Robi után neki volt a legnagyobb sansza bekerülni a csapatba. De most nem tudom mi van vele.
Nem akarok ünneprontó lenni, a hír értékével kapcsolatban, de szerintem a csapatra nem lesz túl nagy hatással. Szerintem a sztárjátékosok kb. másfél évi fizetése az egy főre jutó nyeremény. Vesznek még egy családi házat és egy új autót aztán el is ment:-))
Mondjuk az Érseknek elég rossz lehet, de biztos őt is megdobják majd egy két millával.
47 millió per kopf. Most már megkérdezhetem tájékozott paksi barátunkat a részletekről is. Hogy fogadták a hírt? Milyen most a hangulat a csapatban? Mi van a két kimaradó emberrel? Lehet-e egyáltalán edzeni így? Stb,stb,stb
Ezt nem... Erre véletlenül nem gondolna senki? Ez vagy nagyon jól vagy nagyon rosszul fog elsülni a csapat szereplése szempontjából. Ez lesz Fodor Peti élete eddigi legnagyobb kihívása. Milyen a hangulat?
OK. Vita lezárva. A litvánok általában megbízható játékot szoktak hozni, bár legtöbbjüknek hibája a gyenge védekezés. Kiváncsi leszek az új fiúra, aki szinte biztos, hogy Anticsot pótolni tudja (a magabiztosságom a játékos előző klubjainak kaliberéből ered). Mondjuk én először Sanni-tól váltam volna meg. Nem a mutatott játéka miatt, hanem azért, mert ezen a poszton Góbi és Báder mellett Bencze is hasznos tagja lehetne a csapatnak és a felszabaduló helyre lehetne venni egy bombaerős irányítót (mondjuk Karner).
Ennél a hírnél egy jóval nagyobb rázta meg ma Paksot és az ASE csapatát. De engedtessék meg, hogy nem én legyek akitől itt minden kiderül. Néhány nap múlva úgyis mindenki erről fog beszélni...
Most olvastam, hogy a Korac kupa gólkirályi (mégha kosárlabdában nem is így hívják)címéért folytatott harcban Branislav Dzunics áll az első helyen 186 ponttal. Davis a tízedik 153-mal. De pl. százalékban már Czigler az erős, 72 százalékos mutatója a 2. helyre jogosítja. Büntetőknél szintén ő a második, 92 %-kal. Jó kis adatok a statiszkikák kedvelőinek a fiba oldalon. (legalábbis én még csak most fedeztem fel:-))
Te pedig előbb utánnanézhetnél a hozzászólásaimnak mielőtt egy álláspontomat bírálod. "Gulyás Robika persze szent tehén" Nemegyszer leírtam, hogy paksi szurkolóként többre tartom Dávid eredményeit, mint Baggioét. Az hogy Gulyás lemondta a válogatottságot, az én szememben (veled ellentétben) bűn. Meggyőződésem, hogy a francia idegenlégiósokkal 2, de lehet, hogy 3 győzelemmel állnánk a csoportban és ez óriási szó LENNE. Az hogy ez nem így történt abban a két fasz erőteljesen benne van, tehát nem muszály minden alkalommal testőrt játszani. Bocs, de valahogy nincs kedvem kitörölni...
Tetszett a meccs egyébként? Mit szólsz az ingyenjegyhez?
Én úgy gondolom nem kell hullámvölgyről beszélni, akkor amikor egy bajnokit sem buktunk el. Az Opava meccs tényleg szívás volt, de Egerszegen mindaddig remekül játszottunk, míg Czigler után Sitku és Fodor is megsérült.
Ne haragudj! Nem voltam tisztában a dolgokkal. NS-t nem veszek, mert az nálam kábé a Blikkel áll egy szinten. Dávid helyével kapcsolatban viszont nem engedek. A Strassbourg nem számít kiemelkedő csapatnak a francia ligában és egy NBA-t megjárt játékostól megítélésem szerint elvárható lenne, hogy főszerepet kap.
"de ennyi erővel azt is mondhatnám, Czigler Lacika végre stabil ember lehetne Pakson" Nyugodtan mondhatod és észrevételed igencsak időszerű, mert Jurgilas remek játéka (20 pont fölötti átlag) a három magas játékosunk között versenyhelyzetet okoz. Egyébként ha nekem kellene válaszolgatnom a mondjuk Gulyást, Mészárost és Cziglert ért kritikákra, akkor hetente kellene cserélni a billentyűzetet. Mégegyszer bocs...
Ahogy mondod. Nem olvasok, csak akkor nézek utánna, ha tudom hogy meccs lesz és ez a dátum nem szerepelt az eredeti sorsolásban. Köszi, bár nem a MAFC nekik az ellenfél.
És akkor még ne feledkezzünk meg a Nyíregyházáról ha Halimics tényleg ott fog játszani, nekik is megnő az esélyük (persze én is tudom ,hogy mindenki nem fér be a nyolcba:-). Szerintem nem jó az a feltételezés, hogy ki kell őt szolgálni, mert ő pont nem csapatjátékos, viszont hihetetlen módon mindenhonnan képes a gyűrűbe találni mindenféle rákészülés nélkül. Szóval MAFC, Dombóvár potenciális két utolsó, aztán Szegedtől Debrecenig bárki benn lehet a nyolcban (sőt még a Falco helye se lehet biztos)