Zolcsi!
Asszem ezt a témát már átrágtuk...mármint az említett ominózus bajnokit...lehet csalózni,de az a csapat amelyik hazai környezetben cirka 15 perc alatt képes elszórakozni 23 pontos előnyt az ne fogja a bírókra(csak)a dolgot...Bodnár asszisztokat adott,vagy netán egypár triplát is besuvasztott???
Mondjuk az már Bodnár hülyesége,hogy ekkora balhét csinált belőle...szerintem elég sok helyen szokták kiosztani a bírókat és még nem is kell hozzá egy hazai vereség...
Mint mondtam én sem örülök a tisztelt" MKOSZ döntéseinek,következetesnek meg végképp nem lehetne mondani őket...
Egyébként valóban durván nyomta a két most már eltiltott emberke...anyáztak is becsülettel.
Nem voltam messze a dologtól...
Ezek után ma már az általam felvázolt dolgok jönnek...lásd lentebb.
HAJRÁ ASE!!!
Noha, tudom, hogy nem járnak erre dombóváriak, azért felteszem a kérdést.
A régi Vasút-csarnokot bővítették vagy máshol lesznek ezentúl a hazai meccseik? Csak, hogy tudjam hova kell szombaton menni.
Esetleg körmendi topictársak megkérdezhetnék ma este őket, ha már úgyis együtt fognak szurkolni, aztán holnap felírhatnák ide:-)))
Köszi.
Egy Krasznai- kupa meccsen láttam először Zsoldos urat élőben, akkor épp a Fradi-hölgyeket rázta gatyába. A meccs alatt egy rettentő szimpi hölggyel, a lányom meg egy aranyos kislánnyal beszélgetett, (beszélgettem)(remélem érthető! Azért sem írom újra!)
A végén kiderült, a Zsoldos család volt.
Szóval elfogult vagyok Zsoldossal szemben, mert nagyon jó edzőnek tartom, bizonyított eleget, de meg tudnám neki bocsátani, ha nem az első két meccsen bizonyítana.:-)
A Debrecen biztos nem fog kupadöntőt rendezni, mert nem fog bejutni. Ugyanis nem hagyják. Halm Rolit eltiltották két meccsre (Paks elleni kupameccs visszavágója ill. Szolnok elleni bajnoki) valamint Sterbenz Tamást 400! ezer forintra büntették valamint 4 hónapos eltiltást kapott egy évre felfüggesztve. Az ítélet ellen a debreceniek fellebbezni fognak.
Az ominózus esetet az váltotta ki hogy a bajnoki! Debrecen-Paks meccs után Halm és Sterbenz Bodnár játékvezetőt lecsalózták. Egyébiránt rajtuk kívül volt még egy pár ember aki ezt tette - jogosan.
Más...csúnya pletykák terjengenek a városban a jövőről...többet nem mondok,mert egyrészt nem publikus,másrészt meg szerintem úgysem igaz...így inkább nem is izgatnám a nagyérdemű kocsmázókat(bár szerintem ez már kimerítette ezt).
valóban vannak gondok a szurkolótábor körül is...
Sporttárs!Az előénekes már nem iszik...ugye Feribá? A dobosok viszont még igen...
Félretéve a hülyeséget némi problémánk támadt a csapat vezetőségével és egyenlőre holtponton vannak a dolgok...
Azért holnap szeretnénk megtolni a csapat szekerét,hogy átgázoljunk a kakasokon...a 4 közé.
Aztán majd eldöntjük,hogy hogyan tovább...
A csapattal természetesen semmi gondunk(remélem,hogy Peti gatyába rázta őket),feljebb vannak bajok...
Szóval HAJRÁ ASE!!!!
Szasztok!
Én ezt a debreceni históriát már kábé két hete mondtam,asszem a kakasos oldalra be is véstem.Mondhatnánk,hogy ez nekünk most kapóra jön...de az az érzésem,hogy semmiképpen nem jöhetünk ki jól a dologból.
1.Továbbjutunk...na persze így ilyen hátszéllel könnyű volt,szövetség csapata...stb.
2.Kipottyanunk...persze mindenki rajtunk röhög,a híres címvédő nem jut be a 4-be.
Mondjuk az első verzió még mindíg jobban hangzik számomra...
A 4-ben úgyis Szolnokon lesz a döntő:Körmend,Falco,Olaj és Ase/Debrecen...a vasiak szerintem nem kapják meg/Falco biztosan/,mi nem nevezünk szokás szerint,marad az új csarnokot avató Szolnok...esetleges ellenlábas Debrecen,ha elég lesz a 18 pont fór...
Én is hallottam valamit. De sajna nem tudok holnap meccsre menni, így nem tudom igaz-e amit hallottam, vagy csak pletyka. Jó lenne Feribá, ha megosztanád velünk, amit tudsz.
Így már mindjárt izgalmasabb lesz a vasárnapi tévémeccs. A fásult Szekuloviccsal szerintem még ennél is mélyebbre süllyedt volna a Falco, Zsoldossal viszont... Azt hiszem hazait fogok tippelni a már Belfera vezette tippversenybe:-))
Hooopááá! Mindenképpen jó csere volt, csak egy kissé későn jött. Egy csapat rendbetételéhez nem elég ez a pár meccs. Különben én azért óvatosabb lennék a körmendiek helyében, mert már közhely: egy csapatot lélektanilag fel szokott rázni egy edzőcsere.
Általam biztosnak vett információ szerint a Falk.o
Kc vezetése a mai napon szerződést bontott Szrecsko Szekuloviccsal és a bajnokság hátralevő
idejére Zsoldos Andrást bízta meg a vezetőedzői feladatok ellátásával.
A hír számomra érdekes, kiváncsian várom a véleményeket.
Be-st (vagy Pistike?!) Veled ellentétben nekem volt szerencsém látni szombaton az Albát. Sterbenz mester jól jellemezte a csapatát, amikor „láthatatlan védekezés” –t emlegetett. Egyszerűen nem értek ki a kinti dobásokra védekezni, a centerek harmatgyengék voltak, Bencze Zolit kivéve (még sok örömötök lehet benne), a doboszázalékotok pedig egyszerűen siralmas volt az első félidőben, 30% az Olajos 74 (!!!) %-al szemben. Nem értem, hogy ellenünk miért adja fel a centerposztot a fehérvári edző, Sanni helyett Ropit erőlteti, akinek láthatólag nem megy kintről (sem). Egyébként az igazolásokat sem értem, miért kellett még 1 irányító? Boros (aki szerintem IGAZI irányító, azaz tényleg lát a pályán és összefogja a csapatot) nem elég jó a kezdőbe, kiegészítve a Matus-Csirke párossal?
Egyébként nem hiszem, hogy szándékosan adták fel a meccset a fehérváriak, egyszerűen arról volt szó, hogy az emlékezetes Lapov tripla (ha valaki nem hallott volna róla: Bojannak úgy sikerült indítania a saját körtéből, hogy a laszti csont nélkül hullott a gyűrűbe!) felvillanyozta a közönséget és a csapatot és demoralizálta az ellent. Soha nem hittem, hogy egyetlen gólnak ilyen nagy jelentősége van, de tény: a negyed hátralévő részében csak egy csapat volt a pályán, félidőben 24 közte, utána meg már valóban mindegy volt…
A bírótémáról is írtál, félig meddig nekem is válaszolva. A labdavisszaadás-témában olyan szempontból igazad lehet, hogy a szurkolókat ingerelheti ez a módszer, én azonban azt vettem észre, hogy a játékosok hallgatólagosan elfogadják (nagy átlagban). Ritkán látni, hogy komolyan reklamálnának egy ilyen eset után, Ök látják a legjobban bentről, hogy az előző ítélet nem volt korrekt.
Szerdán azért oda kell figyelni, mert ha sül a kezük az amcsiknak, közel jöhet az Alba (Williams amúgy is fel lesz pörgve).
Üdv mindenkinek, Hajrá OLAJ!
Természetesen tisztában vagyok ezzel, de egy kis csípkelődés jólesett, ha már a csapatom ilyen szar formában van. Az okot úgy tűnik a játékosok fejében kell keresni ugyanis igen riasztó hírek érkeznek a csapat és a szurkolótábor házatájáról.
Szerintem annyi a különbség a Ljubljana (európai élcsapat) és a Körmend (magyar élcsapat) között, hogy míg előzőnek van pénze arra, hogy komolyan befektessen a csapat jövőjébe, addig utóbbi örül, ha az adott szezonra kitart a zseton.
Biztos vagyok benne, hogy Körmenden is láttak fantáziát Toroban, különben miért igazolták volna le, de ők a szlovénekkel ellentétben nem tudnak fenntartani egy első ligás fiókcsapatot, ahol a jövő tehetségeit játszatják.
Szóval sok sikert Denisnek, aki szvsz egyelőre a Geoplin Slovan-ban jut majd szóhoz csereként, de 1-2 év múlva már az európai élvonalban vitézkedhet.
Azt azért én sem mondom, hogy tudatosan csalnak a bírók (ezt csak rostas adta a számba :-)), inkább úgy fogalmaznék, hogy szimpatizálnak csapatokkal/játékosokkal.
Azt még el tudom fogadni, hogy a bíráskodás színvonala olyan amilyen, azt viszont már nem, hogy a játékosokat, edzőket, vezetőket meg lehet büntetni, a bírók viszont sérthetetlenek, és mindig igazuk van - még akkor is, ha a videó mást mond.
Egyébként nem az anyagiak miatt támadom a sporikat, hanem az ezért nyújtott teljesítményük miatt. Igaz, hogy a játékosok nagyságrendekkel többet kapnak, de mégiscsak miattuk megy ki a közönség a csarnokokba, róluk szól a játék, és nem a szürkeruhásokról, akik csak "a pálya tartozékai". Másrészt a játékosok főállásban kosaraznak, míg a bírók munka mellett fújank.
Tudom, hogy nem könnyű bíráskodni, a másodperc töredéke alatt dönteni, de egyetértek Avass-sal ("A játékvezetőink valóban nem ütik meg a nemzetközi szintet, tényleg sokat tévednek, elnéznek dolgokat, de ezzel nem lenne olyan nagy baj, hosszú távon ugyanis ezek a tévedések kiegyenlítik egymást, mindkét oldalra jut belőlük közel ugyanannyi. Sőt – mivel a kosárlabda egy gyors játék – az ítélet pillanatában sokszor már a bíró is tudja, hogy rosszul döntött, vissza azonban nem vonhatja. Ekkor szokott az a tipikus eset előállni, hogy a következő támadásban a másik csapatnak is befújnak egy banális faultot, úgymond visszaadják a labdát. Ez így nagyjából OK. Amit nagyon hiányolok: egy bajnokságon át tartó, következetes játékvezetés!")
Lehet, hogy nem vezet sehova kikelni a bírók ellen, de mi mást lehet tenni sérthetetlen dilettánsok ellen? Sorry, de én nem tudom elfogadni őket, és birkaként beletörődni a ténykedésükbe.
Még annyit, hogy a debreceni esettel nem a játékvezetőt bíráltam, hanem a szövetséget.
Feribá!
Toroman-ügy
Szerintem a kérdés egyszerűen megválaszolható. Körmenden is láttak benne fantáziát, de nem volt 2-3 évük, hogy kivárják a fiú beérését, mert nekik az idén kell az eredmény. Az eredmények egyelőre igazolják őket.
Struccka
Üdv!
Nagy csalódás a csapat hétvégi eredménye. Gondolom a teljesítménye is, csak azt nem láttam. De ilyen eredmény csak nemtörődöm játékkal alakulhat ki. Legalábbis nem akarom elhinni, hogy ilyen gyengék lennénk. Ha mégis, akkor szomorú leszek. Én inkább azt gondolom, hogy úgy ítélték meg, hogy két vasat a tűzben egyszerre nem tudna tartani a csapat, és nem vették százszázalékosan komolyan a meccset. Ez a jelenség sajnos gyakran előfordul bármely sportág kupameccsein. Nekem nem tetszik, de így van. Az még rosszabb, ha komolyan vették a fiúk, és így kikaptunk. Meglátjuk a visszavágót, és lehet hozni régi példákat, a klasszikus Falco elleni visszavágót, de reálisan nézve ide még a csoda is kevés. A Szolnok van annyira jó, hogy innen nem lehet gondjuk. Szombaton viszont jön a Paks!
A bírókhoz: egyetértek kaposvárival, én is még hiszek, hinni akarok abban, hogy a bírók nem szándékosan fújnak rosszul, egy csapat javára, vagy kárára. Ha már ezt sem hinném, nem járnék meccsekre. Akkor minek? Egyszerűen a kosárlabda olyan gyors sport, hogy nem lehet mindig jól dönteni. És mivel vsz. nem a magyar bírók a világ legjobbjai, még gyakrabban tévednek, mint a legjobbak. A bírói mentalitásban nekem a legkevésbé az tetszik, hogy egy téves ítéletet azonnal vissza akarnak adni. Ezek az ítéletek ugyanis hosszú távon úgyis kiegyenlítik egymást, ahogy ezt ti is írtátok, de azonnal visszaadni egy újabb hibás, vagy legalábbis megkérdőjelezhető ítélettel nem szerencsés. Ezzel veszítenek sokat a tekintélyükből, és mivel a közönség is látja a hibás ítéletet, kettő egymás után csak szítja a hangulatot.
Hajrá Fehérvár!
Üdv
Pistike
Mi az Belfera nem teccik a rencer? :-))
Vagy csak az a gond, hogy én találtam ki? :-))
Viccet félretéve jó ötlet az új típusú pontozás és természetesen támogatom (már csak azért is mert ebben talán több esélyem lesz).
A fontosabb a Toroman ügy...
Hát nem semmi...Szegény gyereket úgy elüldöztétek, hogy meg sem állt egy európai sztárcsapatig. Ott úgy látszik, hogy látnak benne fantáziát ellentétben Körmenddel.
Ugye mindenki tudja, hogy a Union Olimpija az egykori Smelt utódja, azé a csapaté amely a kilencvenes évek elején KEK-et nyert (Hauptmann, Roman Horvat, Kotnik). Miért érdekes ez? Hát csak azért, mert az ezt megelőző évben a Smelt még a Szuper Ligában szerepelt és bizony vereséget szenvedett a Danone Honvédtól és a Körmendtől is, pedig ekkor még csak két idegenlégiós játszhatott és a honosítás ismeretlen fogalom volt.
Szisztok!
Visszatérő téma a kocsmában (is) a bírókérdés. Ha reálisan nézzük a dolgot, egy nemzeti bajnokságot nem írhatnak úgy ki, hogy előre meghatározzák a győztest. Ezt az összeesküvést Mr. Gibson, taxisofőr sem találhatta volna ki jobban. A játékvezetőink valóban nem ütik meg a nemzetközi szintet, tényleg sokat tévednek, elnéznek dolgokat, de ezzel nem lenne olyan nagy baj, hosszú távon ugyanis ezek a tévedések kiegyenlítik egymást, mindkét oldalra jut belőlük közel ugyanannyi. Sőt – mivel a kosárlabda egy gyors játék – az ítélet pillanatában sokszor már a bíró is tudja, hogy rosszul döntött, vissza azonban nem vonhatja. Ekkor szokott az a tipikus eset előállni, hogy a következő támadásban a másik csapatnak is befújnak egy banális faultot, úgymond visszaadják a labdát. Ez így nagyjából OK. Amit nagyon hiányolok: egy bajnokságon át tartó, következetes játékvezetés! Ha valamelyik játékvezető úgy vezetne le egy mérkőzést, hogy szigorúan betartaná a szabálykönyvben leírtakat, nos akkor idő előtt be kellene rekeszteni a játékot, mert elfogynának a csapatok, az edzőket eltilthatnák fél évre reklamálásért, (Patonay Mester, Földi Mester, nem utolsósorban Miljkovics Mester, és még sorolhatnám…) sőt néző sem maradna, azokat is kizavarhatná a trágár bekiabálásokért, dobálózásért. Éppen ezért a sípmesterek között nagyon sok stílus alakult ki. Az egyikük pl. immunis a szövegre, de megtorolja, ha a center szigorúan ránéz ellenfelére a palánk alatt, míg a másik nem szereti, ha a betörő játékosnak eltörik a karját, a hátába szúrják és felmossák vele a parkettát (a harmadik ezt simán továbbengedi).
Valószínűleg Valovics spori sem rühellte (még most sem?) a Klima Villt, csak éppen a többségében jugó játékosállományú csapat – véleménye szerint – sokat szabálytalankodik. Éppen ez a probléma, hogy szerinte, nem az összes magyar sípmester szerint, ez csak az Ö egyéni véleménye. Szóval azt hiányolom, miért nem hívják össze az összes bírót az idény elején, és mondják meg nekik, hogy pl.: ”egy játékos hátulról becsúszva szerel úgy, hogy az ellenfele fejjel kettétöri a reklámtáblákat, akkor az sportszerűtlen hiba és nem az ezt reklamáló játékost kell érte végleg, csere nélkül kiállítani” …ha meg összehívják, és megmondják akkor miért nem tudja egyikük sem megjegyezni?!
Remélem érthető (és rövid) voltam, pusszantás mindenkinek, Hajrá OLAJ!
Tényleg idegesítő lenne, ha a Paks emiatt könnyebben jutna be a négyes döntőbe, de ha valóban lecsalózták a sporit (te sem tudod az igazságot, én sem) akkor megérdmlik a büntetést.
Egyébként én ebben a keresztes hadjáratban, rostáshoz hasonlóan a bírók "pártján" állok.
Szerintem is nagyon sokat tévednek egy meccsen, vannak nevetségesen teátrális egyedek és eleve gyengébbek a pl. Koracs kupán itt járt külföldieknél, de hogy tudatosan nem csalnak-abban én még hiszek. Úgy kell felfogni, hogy a bíró a pálya tartozéka, gyenge a színvonal náluk, de ez ellen kikelni tök fölösleges, mert attól jobbak nem lesznek, csak az indulatok gerjednek. Ha javítani akar valaki a színvonalon, az menjen tanulja ki a szakmát, legyen jobb. Keressen ő negyvenezret meccsenként. Nálunk a közönség nagy részének pl. Valoviccsal szemben van eleve előítélete, de ezzel sem értek egyet, mert ugyan tényleg jogtalanul állította ki tavaly Halimicset és volt még jópár ellenünk irányuló rossz döntése, de szerintem nem csaló. Különben is voltak jobb meccsei is:-). Persze ha egyet téved itt, akkor már lincshangulat van.
A lényeg: kikelni a bírók ellen maximum a düh levezetésére jó-viszont nem vezet sehova. Csak indulatokat gerjeszt.
Bodnár spori utólagos feljelentése alapján - mely szerint Sterbenz Tamás és Halm Rolland "lecsalózta" őt a Debrecen-Paks bajnoki után - a játékost 2 meccsre, az edzőt pedig 4 hónapra eltiltották. A legenyhébb szankció pénzbüntetés lett volna, de súlyosbító tényezőnek számított, hogy nem jelentek meg a tárgyaláson.
Azon a tárgyaláson, melynek 1 héttel történő elhalasztását városi/szponzori rendezvény miatt szóban és irásban kérte a debreceni klub, és ezt a Fegyelmi Bizottság - állítólag - engedélyezte is. Ezután a "vádlottak" távollétében mégiscsak megtartották a tárgyalást, ahol a fenti határozat született.
Az iratok szerint az MKOSZ Fellebbviteli Bizottságához lehetett fellebbezni. Ez megtörtént, az érintettek cáfolták Bodnár spori állítását, és kérték a szóbeli meghallgatásukat. Ezután hétfő reggel az INTÉZÖ BIZOTTSÁG (nem az, ahova fellebbezni kellett) az érintettek meghallgatása nélkül helybenhagyta és jogerőre emelte a korábbi határozatot, annyiban módosítva azt, hogy Sterbenz eltiltását 1 évre felfüggesztették, emellett pedig 400.000 Ft pénzbüntetés befizetésére kötelezték (akárcsak a Falcot Patonay mester fejbedobása miatt).
A jogerős döntéssel szemben 15 napon belül az MKOSZ rendkívüli Fellebbviteli Bizottságához lehet jogorvoslati kérelmet benyújtani, ennek azonban jelen határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs.
Eddig a remek kis történet, melynek
külön pikantériát ad, hogy Halm eltiltása miatt pont az ASE elleni kupavisszavágón nem játszhat majd.
Még annyit, hogy szerintem senki sem fogja kitalálni, hogy ki vezeti a Debrecen következő hazai meccsét. Aki Bodnárra tippelt, az nyert.
Bravó MKOSZ! Újabb korrekt döntések sorozata!
Bell-ügy, Parker-ügy, Falco kontra válogatott-ügy, SMAFC-Univer-ügy, Sterbenz-Halm-ügy, ?-ügy...
Ha már újrakezdjük a játékot, akkor a szabályokon is finomíthatnánk egy kicsit, a bckormend.hu-n folyó tippelés pontozási rendszerének felhasználásával.
Tehát továbbra is a különbségre kell tippelni, de a megszerezhető pontok a következők lennének:
K = a pontkülönbség eltérése a valós eredménytõl
P = a szerzett pont
K P
0 16
1-3 12
4-6 10
7-9 8
10-12 6
13-15 4
16-18 2
Ha a gyõztes csapatot nem sikerül eltalálni, a fenti pontszámok megfelezõdnek.
Aki egyetért ezzel a szisztémával, az kézfelemeléssel jelezze ezt. :-))