Igaz, hogy az eredeti versenykiírásban nem szerepel, de én úgy hallottam, hogy az egymás elleni meccsek után az alsóházban is lesz még egy rájátszás, ahol 1-8, 2-7, 3-6, 4-5 csatákat rendeznek. Meg tudná ezt valaki erősíteni, esetleg cáfolni?
Valóban a szezon végén az egymás elleni eredmény alapján rangsorolják az azonos győzelem-vereség mutatóval végzőket. A Nemzeti Sport viszont a szeon végéig, a nem azonos egymás elleni meccsek miatt kosárkülönbség alapján rangsorol(a Sport ezt mindig megirja a szezon elején).
Ami a körmendi alapszakasz (vagy középszakasz, ahogy vesszük) esélyeket illeti, hát érdekes szitu. Van két idegenbeli és két hazai rangadónk!
Megyünk Fehérvárra és Szolnokra a héten, a jővő héten pedig jön a Kaposvár és a Paks. Ha háromszor nyerünk tuti szerintem az első hely(persze ha nem a Pakstól kapunk ki). Ha kétszer kapunk ki, akkor sok függ a Paks szereplésétől. Úgy kalkulálunk, hogy Kaposváron kikapnak, és mi szurkolunk a Dombóvárnak is :)) (Bár az utóbbival nem számolunk). Ebben az esetben számíthat az egymás elleni eredmény, és akkor valóban 15-tel kell verni a Paksot itthon. Tisztul majd a kép, ahogy megyünk előre, persze a legegyszerübb ha mind a négy meccsünket megnyerjük :)))
Én valami olyasmit tudok, hogy ilyenkor, amikor nem volt meg az oda-vissza meccs, akkor nem számít az egymás elleni eredmény. De az NS nem éppen következetes, mert pénteken még a Paks volt náluk az első, pedig ugyanez volt a helyzet. De nem ez a lényeg.
Habár...Hadd legyen meg az örömünk, hogy egy kicsit sütkérezünk a csúcson :)))
Én csak egy ősi kínai közmondással válaszolnék: "Soha ne higgy a Nemzeti Sport-nak!"
Úgy tudom, azonos győzelem/vereség arány esetén az egymás elleni eredmény számít. három ilyen meccs volt már idén, 1 Körmenden (84-80), 2 pedig Pakson (89-75, ill. 75-70), tehát 2-1 a Paksnak. Ha a Körmend 15 pontnál többel veri az ASE-t a két csapat utolsó középrájátszásos találkozóján, csak akkor lehet jobb a mutatója az egymás elleniket tekintve.
Mondhatni, hogy intereszting! A kosárlabda szövetség honlapján az ASE az első, az NS tabelája szerint viszont a Körmend! Hogy is van ez? [Azonos győzelmi mutatók, azonos kapott pontok(!!!), de az Atomnál 20-szal kevesebb dobott pont!]
Elveszettük a féltve őrzött első helyünket? Nem csodálkoznék...
...hát ez gyakorlatilag eldőlt 3 fordulóval a vége előtt. Talán a Kecskemétnek lehet még minimális esélye a Szeged rovására. Ha a hátralévő két meccsen be tudnak hozni egy vereséget, az utolsó fordulóban Kecskeméten találkozik a két csapat, ráadásul úgy, hogy az első meccsükön a Szeged nyert otthon 2 ponttal. Na, ez nem semmi csata lenne, ezt szívesen megnézném, úgyhogy, hajrá Univer!!!
a két csapat hátralévő meccsei:
Univer-MAFC
SMAFC-Szeged
Kakaskák:Ridl nélkül ugye...
Mcdaniel nem volt nagy szám,bár voltak villanásai,Halm nulla,Tóth dettó,Gémes és Rucker brusztoltak a paksi centerekkel,váltakozó sikerrel.feltünő volt,hogy a magasabb és súlyosabb Lecsó nem sok mindent tudott kezdeni Érsekkel...
Cserék:dobálgatták a hármasaikat...
Sporik:aránylag korrekt fújás volt,bár a néhány tévedésük igencsak idegborzoló volt...Gémes felugorva könyökkel legyalulta a zsákoló Sitkut...stb.
Kispadokon: F.P. nagyrészt nyugodtan figyelte a meccset(aki követi az eseményeket,az észreveheti,hogy nincs reklamálás meg hiszti...megtiltották!)
Sterbenz viszont időnként bent a pályán folytatott ámokfutást,artikulátlanul ordítozva...
A meccs egyik fénypontja a kétn idióta kabalaállat,Nucleo és a vendég Vadkakas bohóckodása és őrültködése jelentette...
Az Atomic Boys jól támogatta a csapatot,néhány vezető távolmaradása ellenére is jól szurkoltak.
Mondjuk én is kívülről szemléltem az eseményeket,de megemelem a kalapomat a fiatalság előtt,mert jó volt a hangulat...
Ase-Debrecen 89-66
Ahhoz képest,hogy az elmúlt 5 partyból 4x zakóztunk elég szépen gyülekeztek a népek Pakson.
No azért volt üres hely dögivel,mondhatnánk azt is ,hogy aki nem volt itt az biztos a Kossuth Téren kántálta,hogy :" Viktor-Viktor".
Szóval nagyon könnyedén vertük idén már nemtudomhányadszor a Kakasokat...az elején megúsztunk,aztán utána már csak nyugodt játékkal végig vezetve nyerni ...
A cseréink is elég sokat szerepeltek(F.P.-nek a fejére olvasták,hogy kevés lehetőséget kapnak a cseréink.) Csak Vaidi nem játszott,nyilván beteg vagy sérült.
A vendégeken érződött a csütörtöki tüzijáték meg a 300 km utazás.Ridl itt sem volt...
Szép sima győzelem,időnként sziporkázva,időnként szenvedve...
Zacsi:az utóbbi gyengébb meccsek után remek játék,bár a triplákkal hadilábon állt.
Bácsi:hozta a szokásost,néhány káprázatos megmozdulással,és egy szörnyű zsákolással(két ember húzott át)
Geri:ott folytatta ahol Szombathelyen abbahagyta,hasznos jó játék,időnként hajmeresztő dolgokkal.
Sitku:Ő most szórt becsülettel,zsákolt is párat,szal o.k....ja meg volt valami torzsalkodás Ruckerral(Bácsi fogta le honfitársát)
Czigler:hasznosabb produktum mint az elmúlt meccseken,ez asszem IBM-ben is megnyilvánult.Csak így tovább...
Cserék: nagyjából éltek a lehetőséggel,mindenki dobott pontot,de az uccsó negyedben vergődtünk rendesen,már pedig javarészt ekkor ők játszottak.
OLAJ - Albacomp 91 - 74
Könnyedén,magabiztosan,helyenként sziporkázó játékkal nyertünk.Ezen a meccsen bebizonyosodott,hogy Vukicsevics (és persze Lapov) mennyire fontos láncszem a csapatban.Bojan is nagyszerűen kosarazott,huszonöt pontot dobott és mindkét palánk alatt nagyon sok lepattanót leszedett.Pavlovics ezúttal halványabb volt,de most elbírtuk.Jól kezdtünk,a 7. percben már tíz ponttal vezettünk,majd a második negyed vége felé 20 pont körül volt a differencia ; ez a negyedik negyed elejéig folyamataosan nőtt - a legtöbb 28 volt -,az Albacomp csak az utolsó öt percben tudott felzárkózni,amikor már a fiatalok is a pályán voltak.Kiemelendő még Maljkovics,aki végig pontosan irányította a csapatot és a pontokkal sem maradt adós (kb.16).Az Albacompból Báder játéka egész jó volt,Williams - t Ognjen jól semlegesítette,Góbinak és Borosnak csak villanásai voltak.A többiek nem tudtak túl sokat hozzátenni az összjátékhoz.
Bíráskodás : a fehérvári alapszakaszmeccsel ellentétben most legalább mindkét csapatot jól megszórták faultokkal ; egyébként voltak "tüskék",de nem éreztem durva meccsnek.
Szurkolás : nem volt teljesen telt ház,de a srácok a B - középben nagyon kitettek magukért ; mindig így és ennyien kellene.
Most mondhatnánk : ha Dombóváron Vukicsevics játszik...nade nincsen ha.Sajnos.
Hú, ba*** meg, majdnem elfelejtettem tippelni!
Azért remélem még elfogadjátok:
ASE-Debrecen +19 (végre elindulunk felfelé!)
Kaposvár-Falco +20 (Falconak nem szokott izleni a Kaposvár játéka)
Körmend-Dombóvár +17 (kosáreső...107-90...?)
Szolnok-Albacomp +10 (a szurkolók buzdításával meglesz a "közte tíz", bár az Alba bármire képes...)
Vukicsevics már biztosan játszik majd,megírta az újság is.Azt mondta,nagyon várja már hogy újra játszhasson és (szeretne bizonyítani :-))
Néhány óra múlva minden kiderül!
Hi Gabci!
Kicsit bátran tippeltél a meccsekre, de én örülnék a legjobban ha eltalálnád a mienket:)))
Ennyire nem voltam én se bátor, habár a felét megszavaztam a csapatnak. De sebaj ha arra a meccsre nem kapok pontot, persze csak akkor ha a telitalálat a Tiéd lesz:)
Az MVP alakulásával egyetértek a felsorolt nevekkel, habár kicsit nekem a szívem Nickel felé húz, tudjátok a tavalyi produkciója miatt is:)
Ma győznünk kell, ezért mindent bele fiúk!
Hajrá Atom!
Remélem kilépünk a nyomorból és visszaszerezzük a negyedik helyet.
Ehhez a tippek:
OLAJ-Alba H7 (Vuki vajon játszik?)
ASE-Vadkaka H35
Körmend-Dombóvár H19
Kvár-Falco H11
Az "ország másik végén" való győzelemmel a forduló igazi nyertese lett a csapat!
Hihetetlen mennyire hullámzó a dobószázalékunk, hétvégén a Falco ellen minősíthetetlen, tegnap szinte minden beesett! Szombaton 13 kihagyott büntető, tegnap az Eddy szerencsére csak hármat dobott(persze mind kimaradt), de a többit bedobtuk(!). A Nickel majdnem 20-at! A Mujke 6/7 hármasból ha jól emléxem! A védekezeés elég kevés volt, rengeteg hármast kaptunk!
Mintha saját magunk ellen játszottunk volna :))
A lényeg a győzelem, szombaton a Dombóvár ellen szintén hozni kell! Ha a 3 hazai meccset hozzuk másodikak vagyunk legrosszabb esetben! Bízom az alapszakasz győzelemben azért!
Szép csendben a középszaksz MVP kezd kirajzolódni! Három jelölt eddig: Kálmán, Nickel, Lee (utóbbi sokat kihagyott). De például a Williams is lehet még!
Pakson komolyak bajok, láttam egy kevés részletet ma délelött a szerdai meccsből! Ugyanaz mint ellenünk és az Alba lenne!
A tippek a hétvégére:
MTE-Dombóvár H14 (Szerintem az Isti újra pihen, eléggé sántított hazafelé)
Kaposvár-Falco H11 (Bár a Kálmán 50 felett dobott Kaposváron is...)
ASE-Debrecen H15 (Muszály nyerniük)
Olaj-Alba H4(Nagy derbi, kevés dönt majd)
Most akkor szombaton lesz az ASE-Debrecen, vagy vasárnap? Ugyanis az NS (már megint erre hivatkozok) szombatra írja, a Kaposvár-Falcot viszont vasárnapra! Mindig ez a kavarás!
Hi All!
Én (bocsi, hogy ezt mondom), de sajna ott voltam Szombathelyen és láttam csapatunk újjabb vergődését. Nagyon láccik, hogy teljesen leültünk fejben mostanában. Mert ki lehet kapni akár ötből négyszer, de nem ilyen lelketlen, unott, nemtörődöm hozzáállással. Lehet többeteknek igaza van a nyereményt illetően, de remélem most már lassan "ég a játékosok arca" az utóbbi idők eredményeitől. Itt az ideje felvenniük végre azt a bizonyos kesztyűt, mert így télleg pá-pá-t inthetünk mindenkinek. Még 1szó a Falco elleni meccsről: a két Lacika közti különbség döntött. És itt azért gratulálok a Kálmán Lacikának, mert igazi tűzben égve érte el ezt a kiváló produkciót, ami átragadhatna a mieinkre is. Na mind1, nem zaklatom tovább a nagyérdeműt.
De azért tiipülök:)
Kaposvár-Falco H13 (nem lehet 2x így játszani senkinek)
Szolnok-Alba H6 (csak győzelemmel lehetnek negyedikek, amit nem szalasztanak el)
Körmend-Dombóvár H21 (háború a triplán kívülről)
Atom-Debrecen H16 (ha most se, akkor idén először nem leszek ott idegenben)