A nyári dzsemborival kapcsolatban már rég szólaltam meg - Avass teljesen jogosan "zaklatott" telefonon ezügyben. :-))
Az időpontok, melyek nekem valszeg nem megoldhatók: júl. 13-31., aug. 17-23.
A koordinátori szerepkört szívesen elvállalom innen Sopronból is - természetesen megfelelő sikerdíj ellenében. :-))
A csapat(ok) szervezését szerintem majd csak az időpont konkréttá válása után lehet megkezdeni - Boran, ChrisClay, Gery, Gringo, Kwest, Némó, majd jelentkezek nálatok, de ha van valami, akkor Ti is ismeritek legalább az emilcímemet.
A programba fel kellene venni a büntető- és hármasdobóversenyt, hogy ha már a komolyabb mozgásban nem is vehetek részt, azért én is nyerhessek valami(ke)t. :-))
Emellett - ha meglesz az időpont - a meghívandó vendégekkel is jó lenne egyeztetni. Én még azt is el tudnám képzelni, hogy a játékosok fújnák a meccseket - hadd érezzék át a bírók nehéz helyzetét. :-)
A csapattagokkal pedig ki lehetne töltetni egy szabályismereti tesztet, és ez ugyanúgy beszámítana a meccs eredményébe, mint annak idején a jobbziccer-büntető-balziccer a minibajnokságban. :-))
Szerintem meg kellene találni az arany középutat a mérkőzésszám tekintetében - főleg a tétre menő, szoros csaták válnak a játékosok javára.
Legyen csak 8 csapatos az A csoport, és ez a 8 csapat játsszon egymás ellen 2 oda-vissza kört, vagyis 28 meccset. Ezután következhetne a rájátszás, a jelenlegi rendszerben, annyi különbséggel, hogy a negyeddöntők veszteseinek sem érne véget az idény, ugyanis a bentmaradásért játszanának - vérre menő mérkőzéseket - a B csoport legjobbjaival. A bajnoki címhez szükséges meccsek száma így 45-ről 37-re csökkenne, a találkozók komolysága, színvonala viszont emelkedne.
A negyeddöntők után már csak az elődöntőket, illetve a bronzcsatát és a döntőt rendezik meg, tehát - szvsz teljesen jogosan - nem lesznek helyosztók az 5-8. helyekért.
Az elődöntők végeredményének eltalálásáért járó 10 és 12 pont szerintem korrekt.
Úgy látom nagyon sarkítva fogalmaztam.Nem azt mondom,hogy csakis a féréfi kosárcsapat,DE:
pl.:
-beázik a csarnokunk :(
/tudom nem azért mert a Szexárdot támogatjuk/
-előbb visszaléptették az akkori másodosztályból,majd megszüntették az ASE felnőtt focicsapatát
-támogathatnák akár a város másik focicsapatát (PSE)
Hoppá nem akarok ismét átesni a ló tulsó oldalára!Nem úgy értem,hogy miért nem a focit támogatják./Az még inkább unszinpatikus,hogy az UTE meccsein feltüntek Paksi Atomerőmű reklámok-főleg hogy ezzel kapcsolatban hallható volt pár kósza mende-monda.../
-legyünk reálisak:az ASE-nál nem folyik (nívos) utánpotlás nevelés :((( Pedig,ha belegondolsz minden szükséges feltétel adott lenne.
-a pénzt amit megkap Szexárd Paks is megkaphatná,vagyis másképp: M'ér pont Szexszárd?
-ezeken kívül nem tudom mennyire ismered az ESZI átszervezését (főleg az indokok)-ez azonban már messze nem ennek a fórumnak a témája
-vagy akár miért adjuk a lét a Szexszárdnak,miért nem Mi rendeztük meg a MagyarKupa 4es döntőt? (ui. ott is a pénzre hivatkoztak)
Az összeboronálásról:
Elárulom Én is megnéztem a meccs hátralévő részét.Habár az akkor már rég eldőlt :(
Persze,nem állítom,hogy a 2 meccs egybeesése nem véletlen,de álljon már meg a menet!
"... miért ne próbálnák meg összefogni a szurkolókat? "
Ha ezt a szurkolók a csapat vezetőinek kérésére teszik,és nem azért,mert Ők maguk gondolják így akkor ott v.mi gáz van. /Ami kötelező sosem yo :)/
KSC<=>ASE
Nem vagyok kompetens :)
Szvsz u.ez az ellentét oka,ami Nekem sem teszik,és a szurkolók ezt kin vezetik le,ha nem a "gyűlölt" /:))/ csapat játékosain.
Csatlakozom LD-hez, nekem is jót tett, hogy csak most tudok írni a tegnapi meccsről. Elég trágár lett volna ha reggel írom. Szóval:
- A szolnoki közönség most nálam is elvetette a súlykot. A mérkőzés 40-45%-ában az elenféllel foglalkozni, főleg ilyen rasszista, gyomorforgató stílusban az már nekem is sok. Volt időszak amikor azt gondoltam, hogy nem érdemelnénk meg a győzelemt.
- Bírók: Valovics csak az Albának fújt jól! Az volt a legnagyobb alakítása amikor megadta DW 3 pontosát, mely már időn túli volt. Ezután Miljkovics elég keményen reklamált az ellenőrnél, mely miatt Valovics technikait adott az edzőnek. Mindezek után (némi tanácskozást követően) a 3 pontost visszavonta, de a technikai maradt. Jogos reklamálásért???????! Az sem volt semmi amikor a már kipontozódott Vuki sétált a kispad felé és a pad felé, mosolyogva elkezdett tapsolni (nem teátrálisan, és nem a bírónak) puff technikai (ez volt a 6. hibája Vukinak...). Tényleg jól vezetet!!!! Áramot.....
- DW: ide gondoltam egy nagyon mocskosat írni, de nem teszem. Ez az ember nem sportpályára való. A VTV-n este visszanéztem az Orosz elleni faultja nyomán kialakult helyzetet. A fault után W. önmagában állt a körte közepén, háttal a később kiürített szektornak. Állt, álldogált egyszál magában egyszer csak mint egy állat a háta mögött lévő nézők felé kezdett rohanni. A jelenet fényképe benne van a mai Nemzeti Sportban. Ez mindent elárul. A kispadra leültették, majd legalább 2X kifutott a tőle 8-10 méterre lévő szektor felé. Alig bírták lefogni. DW NEM SPORTEMBER hanem egy.......
Igaza van Avassnak, ha pénteken nem győzünk, akkor vasárnap akár vér is folyhat a tiszaligeti csarnokban.Ne így legyen azt kívánom.
A Falco győzelme előtt emelem kalapom, gratulálok!
" "értelmesebben" is elkölthették volna."
Nem tudhatod, hogy ha erre nem költik el, akkor elköltötték volna-e az ASÉ-ra (pontosabban a ffi kosarasokra). Ez egyáltalán nem biztos, emiatt kár ránk fújni. Az Atomerőmű sok minden mást is szponzorál (kultúrát, meg mint ahogy olvashattuk korábban Artúrtól, focimeccset is, az ASÉ-nak is vannak más szakosztályai), most ezt mindet vonja vissza és csakis a férfi kosárcsapat?!
" össze akarják boronálni."
Te is csak azt az egy példát tudtad mondani. Erős a gyanúm, hogy véletlen volt a két meccs egybeesése, de ha nem, abban sincs semmi kivetnivaló. Ha meg már egy akolba tartozik a két csapat, miért ne próbálnák meg összefogni a szurkolókat? Tudom, naiv ötlet volt, nem is jött be, de hallottam, voltak, olyanok, akik legalább megnézték a női meccset!
De nem kell bemutatnod a paksiak ellenszenvét a KSC-vel szemben, legelső élményem az volt tavaly tavasszal az Atomic Boys-szal, amikor átmentünk a csajokkal megnézni az alapszakasz utolsó ASE-Alba meccsét, elvonultunk a hazai szektor előtt, és "Ott mennek a szekszárdi kurvák!" felkiáltással üdvözöltetek minket. :-)
Pontozási javaslat a rájátszás második körére.
A párharcok végkimenetelére adott pontok:
1-4.helyért:
1-8--4-5 10 pont
2-7--3-6 12 pont
5-8.helyért:
1-8--4-5 6 pont
2-7--3-6 8 pont
Ez csak így ötlet gyanánt,ha tudsz jobbat írd meg.
Ja és 1 kérdés:a tippverseny a második körben továbbaikban is a rájátszás összes(1-8) meccsére vonatkozik,vagy majd csak az 1-4.helyért zajló küzdelmekre/ez esetben persze a javaslat második fele érvénytelen:)/
"És ha már az a csapat is az Atomerőmű istállójába tartozik, ..."
Na látod.Igazából ezzel van a bajom.Én ugyanis egyáltalán nem örük Ennek.Szvsz ezt a pénzt "értelmesebben" is elkölthették volna.(Pl.: paksi utánpótlás nevelésre,vagy mittomén :)).
"..azért ne feledjük, ők már a négy között vannak, olyan csapatok mellett, mint a Pécs, GYSEV, Postás. Tudom, ez Neked nem sokat jelent, de szerintem igenis teljesítmény, sokkal tobb annál, minthogy így kiklej magadól! "
Tévedsz!
Értékelem ezt az eredményt.Sőt a női kosárlabdát is szeretem.
Egyedül azzal van bajom,hogy az Atomerőmű Szexárdot és az Atomerőmű SE-t össze akarják boronálni.
Pl.:alapszakasz Olaj-ASE előtt játszották a MÁV-Szolnok-Szexárd meccset,és erre a paksi(?)csapat vezetői úgy gondolták,hogy mivel Paksról úgy is megy szúrkolni a ffi meccsre az Atomic Boys előbb is elindulhatnénak,hogy a Szexárdnak szúrkoljanak.Ezt az ötlet az A.B. részéről mindenki elvetette.(/Na,yo,Te biztos nem :)/
Mellesleg a Szexárdnak is vannak egész yo fanjai :)
Ja és azért írtam Xszázat,mert nem akartam sem alá lőni sem fölé.
Hogyan is szokta Gálvölgyi mondani? "Én kérek elnézést."
Az előző írásomban (bár teljes mértékben fenntartom az ott leírtakat) úgy érzem nem hangsúlyoztam ki eléggé, hogy én is mennyire sajnálatosnak tartom a "szurkolásunkat", főleg a teljes Albacompra vonatkozó rigmusokat. A vendég csapat ugyanis egyáltalán nem szolgált rá erre. Végig becsületesen küzdöttek, leszámítva W. meccs végi akcióját, egyik részről sem volt durvaság.
Sterbencz edző nyilatkozatával nem kívánok különösebben foglalkozni, 20-17-es faultaránynál (a technikaisportszerűtlen arány: 5-1) nem illik a bírókat szóba hozni.
Szerencsére csak most tudok írni, így már kicsit higgadtabban tudok értékelni. A meccsről csak annyit, hogy egy jól játszó és dobó, kiegyensúlyozott csapatteljesítményt nyújtó Szolnoktól kaptunk ki idegenben 3 ponttal, ez azt hiszem belefér. Valami azt súgja, talán a Paks kivételével bárki ellen könnyebb dolgunk lett volna, de ezt persze nagyrészt magunknak köszönhetjük. Ami viszont kiváltotta az indulataimat, az a (sajnos) a megszokottnál is minősíthetetlenebb szurkolás(?). Amíg az Alba vezetett csak cigányozást, f...szopózást, niggerezést, huhogást lehetett hallani, és nem elszórtan, ami gyakorlatilag (szintén sajnos) minden csarnokban előfordulhat, hanem szépen kórusban, majdnem az egész csarnok által. Mikor jól ment az Olajnak, akkor a szitkozódás aránya lement kb. 60-70%-ra, mert ekkor már Hajrá Olaj és Mindent bele rigmusokat is hallhatott a pályán küzdő. Az pedig, hogy a végén banánt dobnak a pályára, inkább nem is minősíteném, minősíti saját magát. Gondolom Parker is kapott minden meccsen, és neki is huhogtak... 2002, Magyarország. Szégyen...
Az Én véleményem az,hogy nincs rá szükség.
Hogy miért?
1.Fárasztó.
Ezt nehéz másképp megfogalmazni.Nem tudom miért van arra szükség,hogy a bajnokság végére egyszerűen kizsigerelik a csapatokat.
A mérkőzésszám eszméletlen magas:min. 45 meccsel lehet bajnokságot nyerni.(A többi csapat is közel ennyit játszik).Ekkor pedig még nem is beszéltünk a többi "kötelezettségről" (MK,Koracs/már akinek k:)/).Ebbe a sűrű menetrendbe kell a válogatott meccseit is beleilleszteni.
A vélogatottnak nincs ideje felkészülni (az nem megoldás,hogy a válogatottakat az alapozás közepén hívják meg összetartásra)
2.Az NBA-vel párhuzamot vonva /:)/.Ott nem minden csapat játszik ilyen sok meccset,amelyik kiesik az már legalább nem játszil tovább az X.helyért.
3.A magyar bajnokságban nincs hozzá elég játékos.(Talán ez az egyik legsúlyosabb érv).Tehát ez nem a magyar válogatott érdekeit szolgálja.Nincs elég tehetség=>hiába emeljük a meccsszámot (így valószínüleg a színvonalat is),ha nincs elég fiatal,tehetséges magyar játékos.Habár a bajnokság színvonala emelhető remek légiósokkal,azonban ez nem a magyar kosárlabda érdekeit szolgálja.Ezzel akár a válogaottat "ölhetjük meg".(ld.:Görögországban is valami hasonló volt a helyzet)
4.A meccsek is veszítenek varázsukból (mint a BL sorozat,amióta ott is millió 1 csapat van már nem olyan csábító-bezzeg amikor a Fradi is ott volt össz 16-an voltak...).Lassan csömört lehet kapni a rengeteg rangadótól :))
Akkor lenne talán igazán értelme,ha nem lenne ekkora szakadék a mezőny két fele között.(Ha nem lennének "kis" és "nagy" csapatok)
5.A szurkolók számára anyagilag is elég megterhelő.
6.Ha meg annyira ragaszkodnának hozzá akkor azt a szabályt végképp nem értem,hogy az "alap" alapszakasz eredményei közül a 22 meccsből miért csak 14-et vittek tovább a csapatok,miért nem az összeset.
1 szó mint 100 Én örülök,hogy nem lesz középszakasz.
Szia Sporttárs
Előrebocsátom: ha egy kicsit ráérek, jövök a részletes beszámolóval. Most csak egy apró megjegyzés az afróamerikai (asszem így szokták mondani odaát) játékosotokkal kapcsolatban (csak DW-ről beszélek).
Már sokszor mondtam, és elmondom még egyszer. Elhatárolom magam a bagolyváriaktól és az egy bizonyos cselekvésre felszólító kórustagoktól (tehát elég sok szurkolótól)!
1. Mindenesetre némileg érthető (meg lehet magyarázni) a kórus, hiszen az első mérkőzésen egyáltalán nem foglalkozott vele a szolnoki közönség, sőt még a vandál játékosaink sem verték szét a meccsen, mégis ámokfutást rendezett. Ezért szóltak a trágár rigmusok.
2. Williamst ez egy cseppet sem zavarta, hiszen amíg jól ment a vendégeknek, addig főleg miatta ment jól, ilyen hasznosan még nem láttam Damont játszani, pedig az elején még hatványozottabban szólt a kórus. Ekkor még teljesen nyugodt volt, sőt tök szimpatikusan viselkedett, még Ő húzta vissza Trunicsot (vagy Csirkét, Őket mindíg összekeverem) amikor reklamálni akart. Egyszer vitázott csak, azt is visszafogottan, pedig igaza volt (oda is adták a labdát az Albának).
3. Az a meglátásom, hogy W-t nem a közönség zavarta, hanem a VERESÉG TÉNYÉT nem bírta elviselni (már megint). Ennek a vége felé már csalhatatlan jelei voltak. Előbb a földön fekvő Trepinek mutattta, hogy megtapossa (a ziccerénél Zoli elé mert állni). Akkor szakadt el nála végleg a cérna, amikor Kb. 1,5 perccel a vége előtt úgy 8-al vezettünk. Történt, hogy Orosz Benő teljesen tisztán maradt a vendégek palánkja alatt. Megkapta a labdát, már emlekdett a zsákolásra, amikor, Willimas odaért és két kézzel, lendületből meglökte deréktájon úgy, hogy Benő kirepült a tábla alól, és a földre huppant. Ezt a faultot még a vérmesebb fehérváriak is sportszerűtlennek kell, hogy elismerjék, ha ez fordított szereposztással történik, azt írnátok (teljes joggal), hogy "hentes". Nagy II. sima faultot ítélt (???), és ezen (is) háborodtak fel a palánk mögött helyet foglaló nézők. Felugráltak, biztosan mondtak is Neki valamit, de tény: ha nem fogják le Williamst, közéjük ront.:-((( Ezután kb 2 percig állt a játék, mert Damont le kellett nyugtatni, többször is lefogták játékostársai, mert meg-megindult a lelátó felé. (az újság azt írta, hogy vállal elökte valamelyik sporit is - ezt nem láttam). A vége az lett, hogy Váradi kiürítette (!) a palánk mögötti részt. Ekkor Williams kegyeskedett valamelyest lenyugodni, de a játékra már nem volt alkalmas. Amíg véget nem ért a mérkőzés, (kb 5-6 percig tartott még az a 1,5 perc) addig egy fehérvári segítő (pszihiáter?) ott guggolt előtte, és egyfolytában beszélt hozzá, láthatólag nyugtatta.
Kíváncsi vagyok a mai ítéletre (ha lesz egyáltalán). Nagyon félek az 5. meccstől, ha W. játszik, bármikor megbolondulhat (főleg, ha kikap az Alba) és be fog rontani a nézők közé! Aztán persze a szövettség szerint (is) megint mi leszünk a hibásak az egészért!
Az az igazság, itt már nincs jó megoldás. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy annak örülnék-e jobban, ha az ellenfél legjobb játékosát eltiltanák, ugyanis csak így van esélyünk győzni Fehérváron (így elkerülhetnénk, hogy W. ámokfusson Szolnokon). Viszont az Albások joggal mondhatnák, hogy nem érdemeltünk továbbjutást. Ha viszont holnap játszik, akkor valószínű az 5. meccs, és nagyon félek tőle, hogy akár vér is folyhat. Nagy esély van egy Williams-szurkoló boxmeccsre a lelátón! Elnézve W. testalkatát és figyelembe véve azt, hogyha beindul, akkor rövidre zár az agya, nem ura saját cselekedeteinek, szóval a szolnoki oldalról számítok súlyos sérültekre (és már régen nem egy profi kosárlabdázóról beszélek, nem úgy tekintek rá)!
Tulajdonképpen mi bajod is van ezzel? Úgy gondolod, korbáccsal fognak kikergetni benneteket meccsre? Ha nem érdekel, ne menj el, de mire ez a nagy felháborodás??? Vasárnap a Pünkösdi Fesztivál miatt foglalt lesz Szd-on a csarnok, más olyan hely nincs, ahová beférne akár 2-300 ember rendesen, és bármennyire is hihetetlen nektek Pakson, a KSC meccseire is ki szokott járni 6-7-800 ember! És ha már az a csapat is az Atomerőmű istállójába tartozik, akkor miért ne vinnék az ASE-csarnokba?
Igen, szerintem is ki fognak kapni a GYSEV-től, ráadásul mindjárt ma, nem is lesz nagyon meccs vasárnap (nem kell félned, hogy a székhez láncolnak Téged, hogy megnézz egy női meccset!), de azért ne feledjük, ők már a négy között vannak, olyan csapatok mellett, mint a Pécs, GYSEV, Postás. Tudom, ez Neked nem sokat jelent, de szerintem igenis teljesítmény, sokkal tobb annál, minthogy így kiklej magadól!
Ez már több a SOKKnál!!!!!!!!!
Melyik "okos" nagyfejűnek volt ez az ötlete,vagy valami egyéb indoka van?
Ismét egy LÉTEZHETETLEN ötlet!!!Nehogy már annyi paksit érdekeljen.Különben is Szexárdon sem szoktak túl sokan lenni,annak hogy Pakson lesz a meccs szvsz meg pláne örülne az az Xszáz ember aki kijár a meccsekre.
Persze az egészben egyedül az zavar,hogy ilyen egyáltalán valakinek eszébe jut.A GYSEV szvsz úgy is a parkettba gyalulja Őket /bocs fish,de Te is tudod,hogy ez a realitás;ha meg nem így lenne jól beégek :)/
Ha esetleg azért hoznák Paksra,hogy többen szurkóljanak a Szexárdnak,akkor inkább vigyék Pécsre!
/A szexárdi játékosoknak sem kell annyit utazni :))/
"szerencsére nem lépte túl (vagy legalábbis nem sokkal lépte túl)"
Így írtam. Az általad említettek szerintem (sajnos!) még a nem sokkal... kategóriába tartoznak, ha a tettleges bántalmazásokra gondolok.
Persze igazad van, ez is minősíthetetlen, és nem sportpályára való. Sőt, sehova.
A bajnoki döntőt az akkor is meglévő ellentétek ellenére sem előzték meg ilyen indulatok. Remélem, 7végére csökkennek, és sportszerű mérkőzésen nyerünk. (Hol van az még?)
Üdv
Pistike
A tegnapi meccsről csak annyit, hogy szerencsére nem lépte túl (vagy legalábbis nem sokkal lépte túl) senki a még elviselhető magatartást, így nem ismétlődtek meg a múlt heti dolgok. De mi lesz, ha vasárnap nyerni fogunk? Na jó, az még messze van, előbb holnap kéne, de ahogy mostanában otthon játszunk, az menni szokott. Remélem, most is úgy játszunk, ahogy a Kaposvár, a Körmend ellen, vagy ahogy múlt vasárnap. Ha ennek csak a kétharmadát tudnánk idegenben is, akkor...
Az elmúlt időszak történései alapján a magyar kosárlabdának a vezetőség árt a legtöbbet. Mondom ezt annak ellenére, hogy a szitkokat szóró "szurkolóknál" kevés ellenszenvesebbet tudok elképzelni egy sporteseményen.
A rájátszás izgalmai között elsikkadt a dolog, hogy jövőre nem lesz középszakasz. Kíváncsi lennék, mit szóltok ehhez. Az, hogy egy évben volt, és gyakorlatilag nem változott a sorrend, az még nem jelenti azt, hogy értelmetlen. A több meccs meg egy darabig fárasztó, aztán megszokják a csapatok. Több meccs pedig kell, nem? Mire volt az jó, hogy nagyjából áprilisban vége volt a bajnokságnak (ennél tovább csak 2 , max. 4 csapat játszott), aztán szeptember végéig semmi. Ez (majdnem) fél év. Ez fog visszajönni. Miközben szeretnénk, ha jobbak lennének a csapataink, a válogatottunk. Fél év bajnoki szünettel megy ez? Mint mezei kosárlabdabarát kérdezem ezt, kíváncsi vagyok, a szakemberebbek miként vélekednek. Mondom, egyetlen érvként a fárasztó szokott elhangozni, de hát valahogy edződni kell, nem?
Na, eldugulok hétfőig.
Üdv
Pistike
Ja, most jut eszembe, vsz. vasárnapig már nem jutok netközelbe, úgyhogy az esetleges 5. meccsekre is tippelnék (ha lesznek):
Paks-Dombóvár +11 25/24
Körmend-Debrecen +23 31/18
Kaposvár-Falco -5 21/32
Szolnok-Albacomp -8 21/23 (1x sikerülnie kell)
Paksiak! Ha ma a Szekszárd megveri a GYSEV-et Sopronban, akkor vasárnap is mehettek kosármeccsre, ugyanis az Atomerőmű másik nagyszerű csapata az esetleges 4. meccsét Pakson játsza!
:-)
A 2. forduló után közzétett pontszámokból lemaradtak a top-tippelők pluszpontjai, ezeket most pótoltam.
Megnyugtatott, hogy ezt senki sem vette észre, és lám máris a 2. helyen állok! :-))
A videó visszanézése után bevallom,talán "csúsztattam" egy kicsit a Williams - szel kapcsolatos dologban,ugyanis nem látszik,hogy megütötte volna a nézőt,"csak" az,hogy felényúlt.A Vukinak adott technikaik tényleg elég furcsák,főleg a második amit kipontozódása után,levonulás közben (!) kapott meg ; a tévében látszott,hogy sétál lefelé,de eközben semmi félreérthetőt nem csinált.