A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
Az eseményhorizont az a képzeletbeli felület egy nagytömegű objektum körül ahol a kifelé tartó fény-foton éppen egyhelyben áll, mert fénysebességű gravitonszél fújja befelé. Ugyanitt egy befelé tartó foton sebessége 2c és rohamosan nő.
Tehát kifelé csak az eseményhorizonton kívül lehet elindulni, onnan csigalassúsággal indulhat foton sugárirányban. Amint nagyon lassan kimászik a gravitációs gödörből, a foton felgyorsul és elég távol érve a BH-tól a sebessége c lesz. Ez nem a hóking sugárzás nyilván, mert olyan nincsen.
És termodinamikáról beszélni fekluk belsejében, na ez igazi csicskaság, pardon csacskaság.
Ja, hogy a foton sebessége mindig cé? Tévedni emberi dolog, majd elmúlik. A foton ugyanúgy esik le a földre mint egy feldobott ágyúgolyó - gyorsul.
"mi alapján tudják megállapítani az Univerzum görbületét?"
A CMB hőmérsékletének apró (10-5 K) eltéréseit mutató térkép különböző foltméreteit ábrázoló térspektrum legnagyobb módusa, vagyis a domináns foltméret 10 látószögű.
Ez mutatja, mekkorának látszik ma az égbolton az a terület, ami a CMB lecsatolódásakor épp kitöltötte a teljes kozmológiai horizontot. A horizont határozta meg ugyanis a plazmarezgések térbeli mintázatainak lehetséges legnagyobb hullámhosszú összetevőjét. (Ugyanúgy, mint egy sípban keletkező hanghullámok leghosszabbikát a síp hossza determinálja.). Na most az egykori teljes horizont (gömbkoordinátákban kifejezett 1800 -os látószöge), az időközben bekövetkezett 1100-szoros tágulás után, ma csak úgy látszódhat 10 látószög alatt, ha a tér közelítőleg görbületlen Euklideszi.
Szia, ezt a feltételezett havking sugárzást mindenki készpénznek veszi, de nincs ilyen sugárzás. És nincs kisméretű fekete lyuk sem, a fekete lyuk minimális tömege 1.4 Nap körül van. A kisméretű fekete luk is csak egy álmodozás, ugye pasik?
Ellenben a fekete lyuk valóban sugároz, néha, Univerzumonként egy, de csak ritkán. Ezt hívják ősrobbanásnak.
A fekete lyukaknak nincs is semmiféle más sugárzása, mint az elméletileg feltételezett Hawking párolgás.
Igen. Mivel azonban olyan kis méretű fekete lyukakat még nem találtak (s nem is tudják, hol kellene keresni), ahol effektíve tudna működni a Hawking által feltételezett „párolgás”, ezért gyakorlatilag egyetlen fekete lyuk sem sugároz. Pontosan, amit én már régen leírtam!...
Persze te soha nem mulasztottad el az én alulképzettségemet és a csökkent képességeimet domborítani, de végül mégis oda jutottunk, amit én már a legelején állítottam.
Nem sikeredett elképesztően kicsire a pénzérme oldalirányú kezdősebessége. Elképesztően nagyra sikerült. Feltéve, hogy valami sokkal kisebbhez mérem. Ez teljesen relatív.
Ahogy mondtam, maga a jelenség, amire egy esetleges pozitív globális görbület mértéke utalna, az egy hipotetikus nagy, véges, görbe univerzum mérete. Nem pedig egy sínen guruló pénzérme pályájának a hossza. A görbület csak annyiban van "közel" a nullához, amennyiben a hozzá tartozó hipotetikus görbe univerzum nagysága közel van a végtelenhez. Nemcsak azért mondom a reciprokát, mert itt van a tényleges hipotetikus jelenség, amit a mérés ilyen értelmezése mutatna. Hanem azért is, hogy lásd, hogy az "elképesztően kicsi" mennyire relatív és szubjektív fogalom. Amilyen elképesztően kicsi a mérés által megengedett görbület, olyan elképesztően nagy lenne ez a 1060 fényév nagyságú univerzum. Vagy 10 az akárhányadikon. Ha úgy értelmezzük a mérést, hogy legalább ekkora az univerzum, arra mégsem mondanánk, hogy olyan elképesztően nagy, hogy legyen inkább végtelen. Ebben az esetben nem a görbület mértékét állította be valaki ilyen "elképesztően" kicsire, hanem csak világ sikerült pont ekkorára. A mi megszokott léptékeinkhez képest egy kicsit nagyobbacskára, de hát van ilyen. Ha nagyobbak lennénk, akkor úgy hívnánk ezt a távolságot, hogy fél rőf.
De mondom: Ha a fizikusoknak egyébiránt tetszik a lapos világ, mert jó valamire a tudományukban, akkor hajrá. Csak azt mondom, hogy nem kell megijedni a nagy negatív kitevőktől, mert az, hogy mi milyen közel van a nullához, csak mértékegység vagy más viszonyítás kérdése.
Az Univerzum nagy léptékű görbületlenségét nem elsősorban a ma mérhető adatok alapján veszik biztosra, bár ezek is elég meggyőzően kis görbületet mutatnak. Hanem annak a ténynek az alapján, hogy a gravitációs instabilitás jelensége miatt bármi görbület önmagát erősítő folyamatba torkolna. (Ez a gravitációs csomósodással rokon jelenség, vagyis, hogy a gravitáció egyre inkább összegyűjti a maga forrásait, például a tömegeket. De az áltrel szerint nem csak a tömegek képeznek a gravitációs forrást, hanem bármi egyéb energiák, így például maga a téridő görbületében raktározott energia is.)
Vagyis ha ma egy százalék alatt mérjük a globális görbületet, akkor ez csak úgy lehetséges, ha korábban sokkal kisebb volt. Konkrétan számolva a nagy bumm utáni 100. szekundumban legfeljebb a 12. jegyben térhetett el nullától, a 10-31 szekundum környékén pedig legfeljebb a 33. tizedesjegyben. Vagyis a kezdeteknél léteznie kellett valami mechanizmusnak, ami biztosította ezt a döbbenetes mértékű simaságot. Épp ez a jelenség volt az egyik legfőbb oka annak, hogy a huszadik század utolsó két évtizedében a Nagy Bumm elméletbe beépült az inflációs korszak, ami a tágulás kezdetén létre tudta hozni másként érthetetlenül pontos görbületlenséget.
Megfelelően nagy gömhéjnak is van görbülete, de mivel az egészhez képest csak kis részét vizsgálhatod, nem tudod (hibahatáron belül) megkülönböztetni a síktól.
Ezért az észlelésed "plusz-mínusz hibahatárral NULLA".
Amúgy van róla információd, hogy mi alapján tudják megállapítani az Univerzum görbületét?
Képzeld el, hogy egy pénzdarabot gurítunk el a sínen, méghozzá olyan fizika mellett, hogy ha a pénzdarabnak van egy pici jobbra mutató sebessége, akkor ez egy pozitív visszacsatolással egyre nagyobbá válik, és ha van egy pici balra mutató sebessége, akkor ez szintén folyamatosan növekedik a gurulása során.
Most 13,8 milliárd évvel a pénzdarab elgurítása után is még a sínen gurul!
Akkor ebben a helyzetben melyik a valószínűbb eset:
- az indításkor valami mechanizmus miatt precízen nulla volt a jobb és bal irányú sebessége a pénzdarabnak
vagy
- véletlenül annyira elképesztően kicsire sikeredett indításkor az oldalirányú sebesség, hogy mára sem növekedett fel olyan mértékig, hogy leessen a sínről a pénzdarab.
"biztosan van egy mérési határ ami már nem tud megkülönböztetni egy nagyon nagy rádiuszú gömbhéj részt, egy síktól."
Akkor neked is külön elmondom: a SÍK nulla görbületű univerzum kitüntetett eset, mert csak egyetlen egy lehetőség van belőle, míg pozitív vagy negatív görbületűből végtelen változat lehetséges.
Ha minden mérés állandóan azt hozza ki, hogy plusz-mínusz hibahatárral NULLA az univerzum görbülete, akkor nagyon-nagyon-nagyon nagy valószínűséggel van egy olyan eddig még ismeretlen összefüggés, ami meghatározza, hogy PONTOSAN NULLA kell legyen a görbület.
Ha nincs ilyen szabály, akkor ugyan már mi a búbánatos feneség okozta azt, hogy tíz-az-istentudja-hányadikon pontossággal a nulla közelébe sikeredett az univerzum görbülete a tágulás elindulásakor? Hiszen lehetett volna ez az érték +42 vagy -518 is! De precízen beletalált a nulla kimutathatatlan közelségébe! A kitüntetett egyszem eset közelébe! Mennyi ennek a valószínűsége, ha nincsen egy olyan ismeretlen összefüggés, ami a görbületet meghatározza, hogy csakis nulla lehet?
Ha meg van, akkor törvényszerűen a nulla az univerzum "globális" görbülete, függetlenül attól, hogy ezt soha műszerrel nem fogjuk tudni kimérni. (Pont mint ahogy a foton nyugalmi tömegének nulla értékét se.)
A mérésből az nem derült ki, hogy pontosan milyen közel van hozzá. De ha a hibán belül legnagyobb görbületre gondolsz, amit a mérés megenged, szerintem egyáltalán nincs baromira közel a síkhoz.
Maximum milyen kicsi hipergömböt jelentene ez, a mérés alapján, megszorozva azokkal a nagyságrendekkel, hogy a korai univerzumnak is jó legyen? 1060 fényév? Amikor azt mondod, hogy a mért görbület "nagyon nagyon nagyon" közel van a nullához, akkor lényegében azt mondod, hogy az univerzum mérete nagyon-nagyon-nagyon közel van a végtelenhez. A 1060 fényév. Szerintem baromira messze van a végtelentől. Ha már nagy, akkor miért ne lehetne nagyon nagy?
De oké, ha a fizikusok azt mondják, hogy kell nekik a világ lapossága, mert akkor kevesebbet kell számolni, vagy ilyesmi, akkor hajrá. Legyen a világ lapos. Én se szeretek számolni.
Meg hát mindig is így működött a tudomány. A Newton se végtelen pontossággal végezte el a méréseit, amikből kiáltalánosította a természeti törvényeket. Szóval hajrá lapos föld! Vagy lapos világ, bocsánat.
"a sík többszörösen csatolt véges térfogatúra szavazok"
:o Nagyon komoly. Mennyivel menőbb, mint a teknősök, amik a világot tartják.
És apropó, hogyan is kapcsolódik az Univerzum valami máshoz? Valami végtelen inflációból jött? Ja, a végtelent nem szereted. Akkor a fizika örök törvényei szerint létrejött, mert ez felelt meg a törvényeknek? Vagy valami brános, húros varázslat mellékterméke a világ? Ebben mire szavaznál?
Úgy, hogy a Penrose folyamat virtuális részecskéi a forgó fekete lyukak ergoszférájának vákuumából származnak, ahol a részecskéknek lehet negatív energiájuk is. Tehát nem a horizontról, vagy azon belülről szöknek meg, ám a bezuhanó negatív energiájú részecskék lassanként csökkentik a lyuk horizonton belüli összenergiáját.
"De mindegy, hanem inkább arra lennék kíváncsi, hogy szerinted mi a legvalószínűbb: Valami egzotikus alakú zárt, lapos véges univerzum; egy nem zárt véges univerzum, aminek egy ponton egyszer csak ott széle; vagy pedig végtelen univerzum?"
Az univerzum tere a mérések alapján nagyon nagy valószínűséggel "globálisan" SÍK, és nagyon nagy valószínűséggel van valami ismeretlen fizikai összefüggés, ami megköti, hogy ez csak SÍK lehet. Ebbe szerintem bele kell törődni, mert ezt mutatják a mérési adatok.
A sík tér felsorolt három lehetősége közül a második eleve rossz, mert határa van.
A végtelen térfogatú tértől nekem is feláll a hátamon a szőr, úgyhogy ha választani kellene akkor a sík többszörösen csatolt véges térfogatúra szavazok. Az olyan elképzelhető.
Ahogy a scholarpedia cikkébenProf. Jean-Pierre Luminet szummázta a dolgot: ha helyes a húrelmélet a maga felcsavarodott dimenziókat tartalmazó Calabi-Yau tereivel, akkor baromira furcsa volna, hogy éppen "nagy" a három térbeli dimenziónk ne lenne felcsavarodva, önmagába záródó.
"A Hawking-sugárzás (amit a megfigyeléssel még nem igazoltak) arra épül, hogy a vákuumból részecske párok keletkeznek spontán módon, majd ezek a párok (sima és antianyag párja) rövid időn belül egyesülve megsemmisítik egymást.
Ha ez egy fekete lyuk eseményhorizontja mellett történik, akkor előfordulhat, hogy a pár egyik tagja a fekete lyukba zuhan, míg a másik eltávolodik."
Igen, erről beszéltem! :)
Amit leírtál az a Penrose-mechanizmus és nem a Hawking sugárzás.
De mint írtam is, a Hawking-sugárzás eredete annyira komplikált, hogy ismeretterjesztésben lehetetlen elmagyarázni, ezért még maga Hawking is a Penrose-mechanizmussal szemlétette magát az elvet.
Lehetséges, hogy az is egy hőmérsékleti sugárzásnak tekinthető, de a fekete lyuk hőmérsékletéhez (aminek a sugárzása nem jut ki) nincs köze, legfeljebb ha összefüggés van a fekete lyuk tömege, s a feltételezett sugárzás spektruma között.
A két sugárzás nem azonos, ezért az esetleges összefüggés csak közvetett lenne, ha létezne a Hawking sugárzás.
Hozzáértő tudósok is tettek már olyan feltételezést, hogy az eseményhorizont nem "sima", hanem "szőrös".
Ebben az esetben nincs éles határvonal a két tartomány között, ami elválasztaná a FL belő terét, a külsőtől. Viszont a feltételezett sugárzás éppen ezen alapul.
"Ne az egész számok, hanem mondjuk a valós számok legyenek abban a lottósorsolásban. Kihúzol mondjuk egy számot a 10-57±1% tartományból. És azt mondod, hogy hű, micsoda véletlen, hogy ilyen közel van a nullához. Ha kihúzol egy számot a 132-135 tartományból, akkor meg azt mondod, hogy nincs itt semmi látnivaló, csak egy véletlen szám, hiszen akármi kijöhetett volna."
Na, ez az igazi félrelövés! Pedig még külön szóltam is róla, hogy a görbület értékkészletében a NULLA egy kitüntetett eset. Az választja el a végtelen különféle pozitív görbületet, a végtelen különféle negatív görbülettől.
Ha pozitív az univerzum görbülete, akkor már csak sokadrangú kérdés, hogy ez a pozitív érték 0,2-0,8 között van, vagy 200-800 között! Pozitív, pozitív, egykutya...
Viszont ha nincsen semmiféle (számunkra még ismeretlen) fizikai szabály, ami megköti a görbület értékét egzaktul NULLÁRA, akkor bizony MAGYARÁZATOT IGÉNYEL AZ A TÉNY, hogy jelenleg baromira közel van a síkhoz az univerzum tere, ami azt jelenti, hogy negyven-hatvan nagyságrenddel még közelebb kellett lennie a tágulás elindulásakor a síkhoz! Hogy a búbánatos fityfenébe "találta el" az univerzum ilyen pontosan a NULLÁHOZ közeli tartományt, amikor bármely értéket felvehetett volna mínusz végtelentől plusz végtelenig? Miért éppen a kitüntetett eset értékéhez áll a legközelebb? A Nagy Égi Finomhangoló keze munkáját látjuk talán? Vagy az egyszerűbbik eset: szimplán a görbület valamely fizikai összefüggés miatt nem lehet más mint NULLA.
Én ez utóbbi megoldásra szavazok.
És a mérések adatai ezt elég erősen alátámasztják.
A fekete lyuk feltételezett sugárzásának semmi köze az úgynevezett hőmérsékleti sugárzáshoz
Én azt olvasom, hogy fekete test sugárzás, vagyis hőmérsékleti spektrum.
Ez nem mond ellent annak, amit írtál. Egyszerűen a pár képződés valószínűsége úgy alakul egy elég nagy, hosszú ideig életképes lyuk esetében, hogy gyakorlatilag csak nagyon alacsony energiájú fotonokkal esik meg a dolog.
A fekete lyuk feltételezett sugárzásának semmi köze az úgynevezett hőmérsékleti sugárzáshoz,
de ezt már elmondták egy párszor.
Lényegtelen, hogy hány fokosnak tekinted a fekete lyukat, mert az esetleg keletkező hőmérsékleti sugárzás az eseményhorizonton belül van, s frekvenciától fűggetlenül belül is marad.
A Hawking-sugárzás (amit a megfigyeléssel még nem igazoltak) arra épül, hogy a vákuumból részecske párok keletkeznek spontán módon, majd ezek a párok (sima és antianyag párja) rövid időn belül egyesülve megsemmisítik egymást.
Ha ez egy fekete lyuk eseményhorizontja mellett történik, akkor előfordulhat, hogy a pár egyik tagja a fekete lyukba zuhan, míg a másik eltávolodik.
Még egyszer: az eseményhorizonton kívül.
Ezek a fekete lyuktól távolodó részecskék alkotják ezt a feltételezett sugárzást, a bele zuhanók pedig akár csökkenthetik is a fekete lyuk tömegét, s így a távoli megfigyelő olyannak is észlelhetné, mintha (de ténylegesen nem) párologna a fekete lyuk.
A megfigyelést az is akadályozza, hogy a 2,7K hőmérsékleti sugárzás erősebb, mint ez a feltételezett Hawking féle sugárzás.
Más tekintetben viszont lehetnek gondok a feltételezéssel, mert ha a fekete lyukban lévő tömeg már nem mint megszokott anyag, hanem mint energia van jelen, akkor mindegy, hogy normál, vagy anti anyag hullik bele, mert a tömege, energiája, nem csökken csak nő. Tehát nem párologna.
A sugárzás attól, még létezhetne, de...
Feltételezi, hogy az eseményhorizont egy tökéletes vékony zárt forgástest.
Álló fekete lyuknál gömbhéj.
Ennek a közelében fordulhatna elő az amit írt.
Ha az eseményhorizont szerkezete más, akkor viszont nem.