Állítólag Avass a múlt héten már ellátogatott a helyi konditerembe, és néhány az izomagyúaknak leosztott autogrammot követően tiszteletét tette a szomszédos szoláriumban is, ahol a már egyébként a török riviérán szerzett erős alapszínére gyúrt rá, úgyhogy a paksi lányok majd huhoghatnak ha Air Evössz (avass in inglis) kezébe kerül a laszti! Tényleg avass, a kosártorna szünetében majd látni fogsz egy kopasz gyereket az arcképeddel díszített polóban pózolni, majd ugorj már oda aláírni lécci! Kösz!
Szurkológyűlést mikor tartasz?
Na de mi van már a csapatunkkal? Névsort akarok!!! Avass, ne dolgozz már annyit, ennyire komolyan veszed a GDP célkitűzéseket? :)))))))))
Avass csak olvasta a "Hogyan menedzseljük magunkat tökéletesen" című könyvet.
Ezekután az ellenfelek remegő térdekkel lépnek majd pályára és miután a színesbőrű (végül is a fehér is az) szálkásra fejleszett izmaival elkezd zsákolni Avass, akkor talán a nagyobb katasztrófa elkerülése érdekéban a négyes reaktort be is kellene zárni.
Ha jól tudom ezen a héten kezdődött a felkészülés a szolnokiak számára, tudtok valamit már a keretről, vagy Rasid az Orosz, Trepák, Szarvas, Rusznák, Ciczás formációval kezdte meg a felkészülést?
Avass, avass már be a titkaidba ilyen téren :)))
Azért látom a topic tornát nem bízod a véletlenre, de nem tudom kinek fogsz majd elszámolni ha esetleg csak 10 alatt nyertek valamelyik csapat ellen. Mi is volt a múlt évi szezonban a leggyengébb mutatód? 22/12, 10 assziszt, 10 rebound... Ez tényleg ennyire komoly avass? Vagy jövőre már valamelyik nb1es brigádnál akarsz pattogtatni? Bár igazad lehet, a tehetséget hosszú távon úgysem lehet elfojtani...(ls. Rusznák Zsolti):)))
Fodor Titinek átadtam az üzenetedet.
De ne vegyél rá mérget hogy ez nem fordul elő mégegyszer... (a következő munkahelyi buliban, tuti hogy megint "el fog fáradni").
2. Fishtax
Gratula eddig nagyon profi a KOSÁRGÁLA szervezése, habár hiányosságként említeném meg, hogy a Eurobasket.com-on még nem olvastam a tornáról. Őket még nem értesítettétek?
3. ZTE
Hát ez nem az Zete lesz amit a legutóbbi években megszoktunk. És ez jó.
Újabb idegenlégióssal erősödött Chad McClendon után az 5-6. helyet megpályázó ZTE KK kerete.
Az 1968-as születésű 188 cm magas, 80 kg-os, nőtlen irányító neves jugoszláv csapatokban fordult meg.
Négy szezont húzott le az első és másodosztály között ingázó Zdravlje Leskovac-nál, ahol is az utolsó szezonban a klub történetének legjobb eredményét elérve az 5. helyre vezette csapatát.
17 pontos átlagával házi gólkirályként a bajnokság legjobb 10 dobója között volt, s szerepelt az ALL-STAR gálán is.
A következő 2001/2002-es szezonja viszontagságosra sikerült, a bajnokság kezdete előtt családi okokra hivatkozva elhagyta első légióshelyét, Izraelt, s visszatért hazajába. Itt kapkodtak érte a sztárcsapatok: a belgrádi Radnickiben és a Crvena Zvezdaban játszott szerényebb mutatókkal.
Részt vett a nyári belgrádi valamint budapesti játékosbörzén (13 pont átlagban), ekkor figyelt fel rá Nikola Lazics edző a hajdani zetés Braniszlav Dzunicvs által is ajánlott irányítóra.
A ZTE 1 éves szerződést kötött Zoran Nisaviccsal.
A zuhanyhíradó szerint a héten még francia vagy amerikai pontgyáros érkezhet Zalaegerszegre.
A felkészülés július 27-én - remélhetőleg teljes kerettel – kezdődik.
Hát ez nagyon király lett! Gratula a szervezőknek!
Már tiszta izgalomban vagyunk és nagyon készülünk a tornára! A kiírást elolvasva teljesen fellelkesültem, megyek is gyakorolni! Ja, hogy dolgozok! Hát akkor elhalasztom!
Készüljetek ti is!
G_E_R_Y, Kwest! Jelentkezzetek!
Megszületett a topikos kosártorna VERSENYKIÍRÁSa, mely a névadó Café Bongo honlapján található meg! Mostantól lehetőség van a tanulmányozására és reklámozására, ha esetleg még vkik értesíteni akarják szűkebb lakhelyük sportújságíróit! (Komolyan, mi már értesítettük a megyei napilapot, meglátjuk, mit reagálnak rá.)
Én nem leszek vasárnap estig, kérem a paksi kollégákat, ha módjukban áll, néha ismételjék meg ezt a felhívást!
Üzenem Fodor Titinek (ugye kolléga??), hogy szedje össze magát munkaügyileg, mert a hétvégihez hasonló kemény "Stockos" elhajlások nem megengedettek már ilyen szinten.
Ne haragudj, de pár hónapig nem olvastam a fórumot, így nem tudtam a számod. Köszi!
Óvás????? Ez nem is szerepel a kiírásban. Módosítsunk?
Természetesen jöhettek már másodikán is, a szállás ugyannyiba kerül, mint harmadikán (vagyis semmibe). Lesz hely mindenkinek nem kell aggódni, de ha Neked jobb a Duna Hotel...?!?
Kösz az infókat és bár már megírtam ide is, még1szer felteszem a telefonszámom.: 06/30-9-799-330!
Csapatvezető???? nekem belfera mondta azt, hogy szervezzem!!! Ha ez azt jelenti, akkor én vagyok az!!!
Remélem Gery és kwest is olvassa, mert őket nem tudom elérni!!!! HALÓ Gery, kwest!!! Mi van, mi vaaaaan? Mi van, mi vaaaaan? Mi van, mi van, mi van, mi vaaaaan?
-A főszervezőknek üzenem, hogy rendben legyen minden, mert különben megóvjuk az egész rendezvényt!:-))
-Bár csak a magam nevében beszélhetek, de én már szeretnék 2.án estére Pakson lenni, ígyhát nekem (meg annak aki velem jön) 2 napi szállás kellene! Ez nem gond?
-Szorosan ide kapcsolódik, amennyiben nem tudtok mindenkinek szállást biztosítani nekem spéci jó egy Motel vagy egy Hotel is! Természetesen a költségeket vállalom! (Kihúzó!!!! Pfujjjjjj!!!)
-Elküldtük a versenykiírást a főszponzornak, aki ma felteszi a honlapjára. Amint megtörténik jelezzük.
-A Kaposvár már leadta a nevezési listát és szeretném, ha megtenné a többi csapat is, mert a nevezési díj összegét csak utánna tudjuk meghatározni. A csapaton belüli résztvevők száma határozza meg ugyanis a résztvételi díjat. A bírói+közreműködői díjat elosztjuk négy felé, de a vacsorát csak úgy tudjuk megrendelni, ha biztos létszámot tudunk. Igyekezzetek! A hogy Avass említette a díj személyenkét 1000-2000 Ft-ra tehető, de közelebb lesz az ezreshez.
-Valami kimaradt a versenykiírásból, de volt már róla szó: 10 helyett, 12-en lehetnek egy csapatban.
-Kellene a körmendi csapatvezető (Nemo?) tel.száma.
-Mint sokan tudjátok nem nagyon érek rá szervezkedni, így új főszervező került kijelölésre. Azt kérte, hogy személyét ne jelenítsem meg a net-en, tehát :)) a főnök Jonny boy, a helyettese pedig Saabee. Nyugodtan zaklassátok őket is a problémákkal (Jonny figyeli a leveleit!).
-Bazsy! Köszi a listát, de van egy kis gond. Csak két Index topicost látok, pedig a versenykiírásban ez komoly feltétel (háromnak kell lenni). Megkérlek, hogy valamelyőtök még a héten regisztrálja magát és mutatkozzon be a törzsvendégeknek (bár taktika végett megfontolandó több regisztráció is). Nem gond, hogy szombat reggel akartok jönni, de valamit jó ha tudsz:
augusztus 3, 9:00 Atomerőmű SE - Klíma-Vill Kaposvár
10:30 Marc Körmend - Mol Szolnok
(Csak érdekességképpen: az utolsó mérkőzés ASE - Körmend. Lehet, hogy a bajnoki döntő visszavágója lesz? :)))
Nem semmi ütközetek lesznek és hogy fél kilencre ideérjetek fél hétkor el kell indulnotok. Gondoljátok meg, mert szállás van.
-Apropó szállás! Tomas79 szállásmester jelezte, hogy felmerült egy kis probléma. Most újítják fel a kollégiumot és azt kéri aki tud hozzon hálózsákot. Hely lesz!!! Nem arra céloz, hogy a szabadban aludjatok. :))
-Nagyon sokat kellene még írnom, de hirtelen ennyi jutott eszembe. Kérdezzetek!
"1. ma megyek fodrászhoz, ledúratom a sérót, így aztán nem lesz mit tépni, hacsak nem Papa haját."
Ha már ledúratod a hajad, akkor be is festhetnéd Coca-Cola színűre a kis bőrödet, és már mondhatnánk is, hogy van egy új "versatile" (siccc) négyes posztú fekánk. Garantáltan minden ellenlábas a gatyájába csinálna. Aztán kergetnének a baglyok, mint állat (hogy máshogy?).
"2. Egy vödör homokot is viszek Paksra, hogy abba dughassam a fejem."
Akkor hozzad az asszonyt is nehogy félreértse valaki, mint Hoffer Misit az 500.-tól at 1600. részig.
"3. Remélem este játszunk, akkor villany lekapcs., így nem látom a szörnyűséges sortüzet."
A sötétben meg elkurjantjuk magunkat, hogy SZABAD A CSÓK! Lásd kettes pont.
"4. A Találmányi Hivatalban bejegyes alatt van egy új, ún. zsinóros kosárlabda. A madzag egyik vége a labdához van rögzítve, a másik Papa csuklójához. A módszer hátránya, hogy így passzolni sem tud (ha esetleg szökőévben egyszer eszébe jut). Már dolgozom a következő verzión, ami titkos, annyit azonban elárulhatok: mágneses elven fog működni (a mágnes, mint tudjuk vonzza Avassat!)."
Nem inkább az említett személyt kellene az említett zsinórral a kispadhoz rögzíteni? Vagy ez a következő verzió?
"5. Fantasztikus ütemben fejlődik egy új tudományág is, a klónozás. Lehet, hogy az utolsó pillanatban egy icipicit változik majd a csapat összeállítása, amely ebben az esetben így fog festeni: Avass1, Avass2, Avass3, Avass4, Avass5 (így legalább magammal tudok veszekedni)!"
Éppen a minap néztem egy filmet Közös Többszörös címmel. Ott is túl sok feledat hárult egy csávóra, de elég Szefósak (Gy.k. szellemi fogyatékosak) lettek a klónok. Te tudod, de vigyázz magadra!
Szasz Gabci
Nem tudtok kiszúrni velem, már foganatosítottam néhány óvintézkedést:
1. ma megyek fodrászhoz, ledúratom a sérót, így aztán nem lesz mit tépni, hacsak nem Papa haját.
2. Egy vödör homokot is viszek Paksra, hogy abba dughassam a fejem.
3. Remélem este játszunk, akkor villany lekapcs., így nem látom a szörnyűséges sortüzet.
4. A Találmányi Hivatalban bejegyes alatt van egy új, ún. zsinóros kosárlabda. A madzag egyik vége a labdához van rögzítve, a másik Papa csuklójához. A módszer hátránya, hogy így passzolni sem tud (ha esetleg szökőévben egyszer eszébe jut). Már dolgozom a következő verzión, ami titkos, annyit azonban elárulhatok: mágneses elven fog működni (a mágnes, mint tudjuk vonzza Avassat!).
5. Fantasztikus ütemben fejlődik egy új tudományág is, a klónozás. Lehet, hogy az utolsó pillanatban egy icipicit változik majd a csapat összeállítása, amely ebben az esetben így fog festeni: Avass1, Avass2, Avass3, Avass4, Avass5 (így legalább magammal tudok veszekedni)!
:-)))
G_E_R_Y, Kwest & Co. !
Némoval beszéltem tegnap, szerdán tartanánk egy megbeszélést, amin a hétvégi gyakorlást is megbeszéljük a helyszín miatt! mindenképpen jelentkezzetek a Némo által megadott telefonszámon, vagy akár itt a DK-ban!!
Üdv: Boran
Hello-hallo!
Üdv a népeknek...
Gyorsan firkantok pár sort két nyaralás közt.
kedden ismét zúgott Pakson a rasszista "egyszerűen szerbek vagytok!"-kórus,mégpedig abból az apropóból,hogy óriási hangulatú Boban Markovic Orkestar koncert volt városunkban.
Néhány szurkoló még nem ünnepelte ki magát Június 16.-a óta,azóta is tart a dáridó...
Néhány szurkolónk szurkolási és egyébb továbbképzésen vett részt tegnap Siófokon a újpest-Zte Szuperkupadöntő alkalmából.
Tényleg,miért nincs szuperKupa kosárlabdában?????
A közelgő TopikKosármeetinghez minden résztvevőnek jó szorakozást és sérülésmentes időtöltést kívánok!
Ha sikerül kilábalnom egy kellemetlen vírusfertőzésből, akkor jövő kedden elutazom nyaralni, ezért már most megosztanám Veled a követendő alaptaktikát.
1. A feldobásnál elhozzuk a labdát, ebből szerzünk egy gyors kosarat, aztán már csak ki kell bekkelni a hátralévő időt. Ezzel szerintem még a szerb stílus képviselőit is meglephetjük. :-))
2. Ha ez nem jön be, akkor a lényeg, hogy mindig gólig játsszunk.
3. Ha ez sem sikerülne, akkor annyiban változik a taktika, hogy arra megyünk rá, hogy több kosarat szerezzünk az ellenfélnél.
Röviden ennyi. :-))
Éljen! Belfera ismét aktív!!!! Üdv az élők között!
Aztán vigyázz, nehogy megsérülj abban a nagy pénzkeresésben! :) Azért számítunk a szakmai tanácsaidra, amit még az elején megígértél!
Szia Isiah T.
Most akartam Neked küldeni egy emílt a tel. számommal, amikor a címedből rájöttem, hogy mi elég régen (általános isk.!) ismerjük egymást!!!! Nekem nincs meg a számod, azonnal küldöm az enyémet abba' az emilbe, amit már el akartam küldeni. Ha megkaptad, én is kérem vissza a Te számod (hívj fel)!!!