Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Itt lehet lelki életet élni, szőrmentén moderációval is foglalkozni.
"Újdonánc" nickek a troll témához és kapcsolódókhoz ne szóljanak hozzá !
A fórum mint virtuális világ.
Ez az egész fórumozás egy számítógépes játék, egy szerepjáték egy virtuális világban. Itt nem emberek vannak hanem nickek és nem emberek vitáznak egymással hanem az álarcaik. Az itteni játékszabályok is éppen ezért mások mint a valós életben. Itt a főbenjáró bűn "A király meztelen!" felkiáltás, azaz az IRL adatok kiadása és a moderátorok beazonosítása, s ennek megfelelően a virtuális bűntettre virtuális az igazságszolgáltatás is, az elkövető törlése a felgyülemlett virtuális okosságaival. Aki az IRL és az URL világot összekeveri és ebből kifolyólag problémái támadnak, az kérjen mihamarabb hozzáértő segítséget, ugyanis időben figyelmeztetve is lett
akkor a sértett kardoskodjon és ne falka mögötte, mert abból megint homokozói durcásság lesz és bandázás ! Guriga meg tegnap pont az ellenkezőjével példállózott,hogy nézzem meg magam, hogy hányan szólnak a vitához. akkor most mi van?
Ezeket írtam:
Észrevetted, hogy most csak páran folytak ebbe bele? Miért? Mert azóta sokan, nagyon sokan megtanulták amit akkor nem. Az ignorálást és a rendes fórumozást.
---
Egy maroknyi ember zizeg még mindig körbe-körbe ugyanazon téma körül.
--
Mi a gond, vagy az ellentmondás? Sokan rájöttek, hogy vagy nincs értelme a témának, vagy nem is érinti őket a dolog. A többiek maradtak a megfogyatkozó longigyülölő falkában. Emlékeztek annó exinek is volt ilyen időszaka, sőt akkor a moderáció még azt sem engedte, hogy saját maga nyisson egy őt utáló topikot! Mikor volt? Régen! Tehát nem újdonság a személyes gyűlölködés visszaszorítása a topikokban.
Joe téged a jó szándék vezérelt ( és most nem nyalizok) de sajna nem vagy teljesen tisztában a harcolók több éves múltú adokkapokjával és emiatt fel sem tűnhet a néha sorok közötti piszkálódás, és ebben Longi nagy ász.
Miért mentek be nickek kötekedni longihoz? Miért nem ignorálta, akinek nem volt szimpi?
Szerintem a paktum szövegében az ( most nem pontosan idézek) és aki betér és kritizál azt te nem is minősítheted - az felhívás volt keringőre. pl ez az egyik ok.
"Kérlek,ennek érdekében a változásokat,(időnként) vezessétek fel a tacepaók és egyéb szabályközlő oldalakra!"
Úgy volt gondolható, hogy a fórumon és a moderációs topikokban tett beírások, főleg a terjedelmes Longi paktum elég egyértelmű útmutatás volt a változásokról. De ezentúl jobban ügyelünk a bővebb tájékoztatásra!
én nem álltam régen vele harcban párszor próbált bele kavarni engem is. amit én ugrottam. 1x a magyar légesben ahova nem jártam és járok már betalált a nepper vagyok dologgal, azt teljesen véletlenül vettem észre amikor unatkoztam és vissza olvastam több olyan topickot amit nem olvasok. ott volt 1 adok kapok amikor szóvá tettem, aztán kihátrált hogy nem rám gondolt. és jött a tegnapi attrakciója.
Megengeded csatlakozhatok a témához (egy meghallgatást én is megérdemlek) nem vagyok újonc még ha babakocsis is a nickem. - kérlek ne tilts azonnal.- nem rosszindulattal vagyok itt!
Kérdésem lenne az újonnan induló (3 hónap múlva) Longi rehabilitációs topikban lehetne legális státuszom helyem?? És csak abban a többibe be sem rakom a lábam. Szeretnék legálisan normálisan fórumozni! Egy esély??
T.Joe! Feltételezem,hogy van itt (rajtam kívül is)olyan felhasználó,aki szereti azt,ha tiszták a játékszabályok és nem változnak egy-egy játszma közben.
Kérlek,ennek érdekében a változásokat,(időnként) vezessétek fel a tacepaók és egyéb szabályközlő oldalakra!Értelemszerűen,a már nem kívántakat töröljétek,ne azok mentén próbáljon valaki(mondjuk én,a kis oktondi ;-D )el botorkálni!Hidd el,jobb,könnyebb úgy játszani!! ;-)
"Mikor egyik esetben az arcodba hazudik valaki a modis oldalakon,és azt írod,hogy erre aludnod kell egyet,a másik embert egy qva visszakérdezésért kivégzel(szabifiú,azóta megtudtam ki Ő ;-) ) Ugye,nem egyforma itélet? ;-)"
- Ezt kérlek fogalmazd meg megint, úgy, hogy az én egyszerű felfogó képességem is megértse. A smájlikat nyugodtan elhagyhatod, mert nekem pl azt jelenti, hogy hülyének néz, aki velem társalog. Köszi!
"Visszajött,mintegy ezer név,elszabadult az adásvétel,mindenki,gyeplő (szinte )nélkül oda és azt írt(írtam),amit akart."
- Kérlek ezt is fordítsd le érthetően számomra. Köszi!
Én értem,értettem,azt amit mondasz,mondtál,csak azt nem ,hogy miért!
Erre mondom én,hogy" lenyomtátok a torkomon"!
Kérlek,ne várj tőlem ilyen informatikai felkészültséget!Inkább elnyökögném!!
Mikor egyik esetben az arcodba hazudik valaki a modis oldalakon,és azt írod,hogy erre aludnod kell egyet,a másik embert egy qva visszakérdezésért kivégzel(szabifiú,azóta megtudtam ki Ő ;-) ) Ugye,nem egyforma itélet? ;-)
Talán,az előző szitu, pont megfelelő válasz erre is
Visszajött,mintegy ezer név,elszabadult az adásvétel,mindenki,gyeplő (szinte )nélkül oda és azt írt(írtam),amit akart.
Még átnéztem a törlésben lévőket és nem találtam a " szinte minden hozzászólásában", amit állítasz!
Jó lenne ha te is rászoknál a nem közhelyekban való bizonygatásra!
"ezen borult ki a bili,-de a biliben gyúlékony anyag volt, -és lángrakapott az avar,-aztán a fák, -végűl az erdő!!...."
- A bili azon borúlt ki, hogy elég volt pár fórumozó, ki képtelen túllépni személyes és nem ide való gyűlöleten, valamint képtelen úgy fórumozni mint a többi 99,99%.
Elismerem,hogy a legjobb,lepgpreckóbb,legfinomabb-én is nagyon szerettem!!Messze veri a D-75-öt-abból is volt két db-om,az egyik a T-01
a másik Tán "S"-es?
!De Te is egunozol-látod,hogy mik az árak "odaát"
Eljárt felettük az idő,mint a "Two Stroke" motorok felett.Ahogy a jelen a négyütem a motorsportban,a légfegyvereknél meg a jelen már a sűritett levegőé-akkor is ,ha te félsz tőle!Eljártak az évek feletted is...
valójában méltó vagy (személyiségileg is)a nickedhez.