Az Olaj egyik saját nevelésű játékosa most vonult vissza az NBA-ben, pedig de jól lett volna ha vissza jön Vilcinskas helyére, gondolom mindenki tudja hogy OLAJuwon-ról beszélek.
Szeretném tudatni, hogy magányos özvegyasszony vagyok.
Megboldogult apusom pedig JÓHUMORÚ ember volt, nem úgy mint az alternegrói.
Van egy gyerek is, aki a Lakers-ben pattogtat: Kobe Albabébi Bryant.
A magasságnak már nincs olyan fontos szerepe abban hogy ki melyik poszton játszik.
Egy 208-es gyerek, ha brusztolós, kőkemény, simán játszhat 5-ös poszton, de ha vékony, vajkezű akkor meg simán 3-ason.
Ha Mágikust nézzük, ő 206 cm-vel játszott egyest abban az időben amikor a válogatottunk legjobb centere a 203 cm-es Berkics a király volt.
De pl. Charles Barkley két méter alatti volt és mégis négyes azaz elsősorban power forward volt.
Dehát akikről beszélünk mind a kosárlabda legnagyobbjai, akik mindent tudnak erről a játékról. Szóval ne csodálkozzunk azon hogy un. fregoli emberek azaz több poszton is bevethetők.
Garnett, ha már megkell határozni, akkor valóban inkább SF. A PF Joe Smith a Timberwolvesban, aki jelenleg Loren Woods helyettesít, mert sérült. Valóban meglepőnek tűnik, hogy ekkora ember SF-et játszik, de hasonló magasságú (sőt magasabb)játékosok is játszanak SF-t: Pau Gasol, vagy Nowitzki.
Earvin Johnson szerintem inkább egyes Sabee, tudod Ő volt az a játékos, aki csak akkor tudott passzolni, mikor tök egyedül volt a társ a palánk alatt kihagyhatatlan ziccerben.
Bubic, látszik hogy csak játékszoftveren keresztül szoktál NBA-vel foglalkozni. Most beszéltem Kukoccsal, ő mondta, hogy mindig is négyes akart lenni, csak az a b*** Phil Jackson örökké 3ast játszatott Vele, mert nem ért ehhez a játékhoz, tód'??? :-) Meg ne Te akard már meg nekem megmagyarázni, hogy ki melyik poszton játszik...Azért mert a múlt héten dobtál 23/15 öt 278 mezőnykísérletből 73 perc játék után attól még nem kell vetíteni...Ennyit tucc. Semmi baj nincs ezzel. Neked ezt dobta ki a gép...:-))))Fogadd el inkább, yo???
Garnett ha hármas akkor Iverson meg egy tehetséges centerpalánta. Négyes és kész. Bird is kettes. Nem értetek hozzá, akkor minek szóltok BELE ???? :-)))
ÁLI ÁLI ÁLI ÁLI óóóó, f*******ó BUBíííííCCCS
:-)
Még hogy Kukoc 3as....Egyszerűen bírók vagytok hej, hej !!!!
Tudja valaki az Európa Kupa menetrendjét?
Ha az Albacomp és a Kaposvár továbbjut, akkor egyenes kiesésben, vagy csoportban folytatja? Egyáltalán hány közé jutnak?
Én úgy tudom, hogy az északi konferenciában 5 csoportban küzdenek jelenleg, amelyekből összesen 8 csapat megy tovább. De hová?
Hello rostas!
Láttam, hogy beszélgettél Pajával, remélem érdekes dolgokat mesélt, megoszthatnánd velünk.
Egyébként Paja elmenne szurkolónak is, egész jól buzdította a lányokat.Nagyon tudott örülni minden kosárnak, és a hármasoknál már ő is felugrált.
ECM Nymburk (cseh)-Kaposvári Klíma-Vill KK 75-80 (18-22, 22-20, 22-11, 13-27)
Nymburk
Harmadik nemzetközi találkozóján fantasztikus bravúrral folytatta szereplését a Férfi Kosárlabda Regionális Európa Kupa Északi B-csoportjában a Kaposvári Klíma-Vill KK együttese. Az ellenfél a cseh első osztályú bajnokság hetedik helyzettje a BK ECM Nymburk csapata volt.
A somogyiakat a Nymburktól hét kilométerre fekvő, festői szépségű fürdővárosban, Podebradyban helyezték el. A gárda tagjai a keddi utazást követően a belvárosban tett sétával esti aktivizálták a zsibbadt végtagjaikat. Szerdán délelőtt egy átmozgató edzés szerepelt a programban, majd következhetett a továbbjutás szempontjából is kulcsfontosságú párharc. A mérkőzés helyszínéül szolgáló általános iskola tornacsarnokban a pálya ugyan kifogástalan volt, ám mellette mindössze egy 400 ülőhelyes lelátó állt a nézők rendelkezésére.
Az ellenfél már a felkészülési időszakban letette névjegyét, hiszen a magyar válogatottat is komoly leckében részesítette a Pannon kupán. Azóta Benacsek edző fiai ugyan csak a 7. helyen tanyáznak a hazai pontvadászatban, ám otthonukat igazi oroszlánbarlangként tartják számon. Maroknyi, de igen lelkes szurkolócsapat érkezett a somogyi megyeszékhelyről is, akik már a bemutatáskor hallatták hangjukat. A csehek kezdőcsapatából ezúttal is hiányzott az amerikai Mourice Whitfield, aki családi tragédia miatt hazautazott az Egyesült Államokba.
Novotny kosarával szerzett vezetést a Nymburk, de a két triplát dobó Jackson is hamar letette névjegyét. Remekül védekezett a Klíma, a megrostált akciók után pedig pontos találatokkal 15-5-ös vezetéshez jutott. Időkérés után cserékkel szervezte át csapatát Benácsek edző. A cseheket Johnson rendszeres duplái hozták fel, így Miljkovicsnak is időt kellett kérnie. A folytatásban Simon triplája talált rést a hazai zónán, Jackson és Ivkovics pedig közelről ostromolta a gyűrűt. Jót tett a frissítés a cseheknek, akik Johnson hathatós közreműködésével tapadtak a kaposváriakra. Az egyre több kísérlet maradt ki a vendégoldalon, a szünetig azért két pontot megőrzött előnyéből a Klíma-Vill. A szünet után villámrajtot vett a Nymburk. Ides egyenlített, Novotny ziccere pedig már a vezetésüket jelentette. A vendégeknél Dzunics dobások sorozatát hibázta el, a csehek pedig csak jöttek feltartóztathatatlanul. Idegessé, kapkodóvá vált a kaposváriak játéka, így gyakorlatilag a hibáikból élt az ellenfél. Rémesen kevés volt a negyedben szerzett 11 pont, aztán a zárószakaszban Dzunics tett jóvá valamit két hármassal. A végig jól lepattanózó De Gray pöccintésével lett 62-62 hét perccel a vége előtt. A csehek másodedzője reklamáláért technikaival bűnhődött Simon pedig a Klímát jutatta vezetéshez. A végjátékban Dzunics kimagasló érdemeket szerzett a győzelem kivívásában, amellyel a kaposváriak őrzik vezető helyüket a csoportban.
Nymburk, 600 néző. Vezette: Ponomarjev (orosz), Herceg (horvát).
BK ECM Nymburk: Vorlicsek (5), Grepl (15/12), Novotny (12), Johnson (18/3), Ides (10). Csere: Votroubek (5/3), Rerábek (-), Panacsek (-), Spicska (10). Vezetőedző: Predrag Benácsek.
Kaposvári Klíma-Vill KK: Simon (17/6), Dzunics (24/12), Jackson (10/6), De Gray (11), Ivkovics (14). Csere: Varga R. (-), Filipovics (4), Szőke (-). Vezetőedző: Goran Miljkovics.
Az eredmény alakulása: 3. perc: (2-6), 7. perc: (9-17), 13. perc: (22-30), 17. perc: (34-37), 25. perc: (53-48), 29. perc: (57-53), 33. perc: (62-58), 36. perc: (66-69), 39. perc: (73-74).
Kipontozódott: Ides (a 38. percben), illetve Filipovics (a 37. percben).
Jók: Johnson, Grepl, Spicska illetve Simon, Dzunics, De Gray, Ivkovics.
Predrag Benácsek: - A találkozó jó részében működött a zónavédekezésünk, de az utolsó negyedben 19 pontos Dzunics keresztül húzta a számításainkat.
Goran Miljkovics: - Nagyon örülök a bravúros győzelemnek, az utolsó negyedben sikerült döntésre vinnünk a dolgot.
Borost!
Eszem a pici szived, de én EDZŐMECCSről írtam. Amúgy már tudom:Dombóvár-Falco 80-92
Válogatott:
Kálmán Laciról annyit , hogy már teljesen egészséges, ahogy tudom és a válogatottban teljesen más a szerepe mint a Falcoban, no ott sem 5ös centert játszik, csak ott inkább szervezi a játékot, persze ha megy neki akkor dob is.Amúgy ilyenkor általában jól szokott neki menni, az ilyen nagy arcú nyugatiak ellen. A visszahúzós kosara a Franciák ellen nekem is nagyon tetszett.(akkor (is) kapott ajánlatot egy 1.osztályú francia csapattól)
A csarnokba meg amúgy ha kell 2000 ember is befér(hering effektus) bár kötve hiszem hogy ennyien eljönnének. Amúgy meg itt mindig szokott vmi lenni a válogatottnak ezért ismerik is a csarnokot, meg a szervezőknek tartoznak ennyivel hogy idehoznak egy ilyen meccset.A hangulat rajtam nem fog múlni és azt ti is tudjátok hogy nagyon nagy hangulatot lehet ott csinálni.Remélem ti is segédkeztek ebben!
Höhö, Kukoc, Garnett mióta 4-es kisbarátom???
Mind a kettő 3-as!!!
Hülye vagy, hülye vagy! :-)))
Láccik, hogy sohasem jáccottál sehol csak az ált.isk.-lás bajnokikon csereként! :-)
Hmm??Magic Johnson:1,2,3,4,5-ös.Pont Ő volt az aki bármelyik posztot képes volt játszani.=>Fish!Arra gyúrlyá,hogy legyél olyan mint Ő oszt akkó1 mind1 melyik poszton kell jáccanod :))
Érdekes egyébként Fishtax felvetése az egyes pozíciókról, van ám ebben is véleményem :-)))
5 poszt (center): Ha játékost kéne mondanom rá akkor: Shaq O’Neal, The Admiral, Czigler László (pffff, de jól néznek ki együtt :-))), Kevin Willis, Abdul Jabbar. O’Neal az etalon, mert mi a dóga egy ötösnek ?? (G_e_r_y ennek tökre örülök, hogy hozzátok megy, így legalább láthatjuk majd lájv a picikét-Isten sem mossa már le Rólatok, hogy televagytokvágvalével :-))) Megfogni gyűrűközelben a “mádöfákö” pozisönt, türelmesen várni míg a pumpagép “szánáföbiccs” irányító méltóztatik bejátszani a labdát, oszt befordulni egyet, de úgy, hogy a rajta védekező 3 pléjör 6felé szálljon, szépen felugrani, és dirib-darabokra, morzsáira szaggatni a gyűrűt.
Persze vannak elengedhetetlen feltételei az ötössé válásnak: 210 alatt ne nagyon akarj center lenni, hacsak nem méter feletti a súlypontod, legyél 110 kiló de inkább több, és agyonszénné legyenek szálkásítva az izmaid, de olyan szinten, hogy ha véletlenül betévednél egy body- building kontesztre, akkor se illessenek szánalmas tekintetek, sőt eséllyel pályázz az első három pozíció valamelyikére. Legyél robbanékony, fuss 100 métert 11 mp alatt (vagy 200at 100on), de veszélyesnek kell lenned a 6.25 ön kívül is. Labdalopásnál úgy akcelerálj, hogy távcsővel kelljen visszakeresned a sprinter múlttal rendelkező és rendkívül gyors reflexszel rendelkező irányítót, aki még a Te térfeleden pattogtatná a már általad rég elcsent labdát, és ne légy rest az utolsó másodpercben bevágni a sorsdöntő kosarat félpályáról.
:-))))))
Na ilyen center a világon nincs, de ha esetleg mégis tudtok, azonnal Szolnokra küldjétek !!! Mi majd tesztelgetjük egy kicsit, aztán meg szépen hazaküldjük mint Cseranicsot három éve gyenge teljesítményre hivatkozva. :-))) ill. :-(((((
4es poszt (power forward): Ne legyen sokkal gyengébb fizikailag a centernél, viszont használja ki kisebb termetéből eredő mozgékonyságát a védekezésben, segítsen a center védőmunkájában ha szükség van Rá, miközben ne feledkezzen meg saját emberéről (adott esetben pedig a center tegye ugyanezt az egyéni képességek közötti differenciáktól függően). Legyen veszélyesebb kintről mint 5ös barátja, legyen képes betörni. Egy kicsit vékonykásabb fiút tudnék elképzelni ennek megfelelően 4re. Nagy klasszikusok a szememben: Dávid Kornél, Tim Duncan, Kevin Garnett, Toni Kukoc, Karl Malone (na ő nem vékonykás, úgyhogy az előbb hülyeséget írtam :-))).
Meglátásom szerint Mo.-n csöppet összemosódott a 4-5ös pozisön, Czigler ötös lenne oridzsinöli, de rengeteg negatív tulajdonsága (gyorsasága ill. helyesebben lassúsága, málészájúsága, tavalyi nyilatkozata a Körmend meccs után, hogy nem érti miért szidják a körmendiek, mikor neki is van köze a tornateremben található zászlócskákhoz :-)…) nem igazán emelik őt az igazi ötösbe a szememben.
3as poszt (small forward): az én interpretációmban “A KOSARAS” !!! Klasszikus megtestesítője szigorúan fizikálisan: Vukicevic. Na most itt aztán meg már óriási a kavalkád, simán játszathatnak pl. Bánéval is irányítót meg hármast is, teljesen az adott helyzettől függ. Elvileg egy jó hármasnak kellene csapata leghasznosabb tagjának lennie, aki pontot dob, lepattanózik, asszisztol, megbolygatja a védelmet és kiosztja a bedobóknak, vagy beteszi 4-es ill. 5-be (hmm, de mi van akkor ha a center a hármasvonalon várakozik és oda kapja ??? Szal’ már megint hülyeséget írtam…). Övé kéne, hogy legyen a legtöbb IBM/game, de akkor kérdezem Patrick Lee a 185 centijével miért tudja ugyanezt nyújtani? Áhh szal’ nehéz kérdés ez Fish, na, azt kell, hogy mondjam.
Jó 3as Scottie Pippen, bár ő 208 centi így egy kicsit magas ehhez, de attól még király, Kámán, meg ilyesmik.
1-2es poszt (shooting guard, point guard) : Na ugye ez aszongya, hogy ők a védők. Azt nem tudom, hogy miért védőknek hívják őket, mikor a meccseken a pontok felét ők dobják. Ugye ha azt mondjuk, hogy centerekből és jó magas emberekből folyamatosan hiány volt és van a világpiacon, és az NBA-ban is elsősorban magas külföldieket akarnak importálni (ld: szegény Drazen Petrovic, uh ez rossz vicc volt, akkor inkább mondom ezt az új 230centis kínai gyereket), akkor 1-2 poszton meg akkora túlkínálat van mint ház. A játék leglátványosabb részét ők prezentálják számomra, neveket sorolhatnék itt a végtelenségig, legyen elég: MJ, Carter, a Nagy Fehér Sas, Kobe, Magic Johnson, Pavlovic Predrag (nem hagyhattam ki :-))))), Iverson, Isiah – de nem az NBA-s hanem a szolnoki, Avass…:-))))). Ők igazi sztárok, a legfényesebb csillagok a világ kosárlabdájának egén :-)))).
Most pedig miközben írtam arra jöttem rá, hogy ma már nincsenek élesen szétválasztott posztok, ill. hogy kinek mi a feladata…Adottak a taktikák, tudjuk kik a jobb spílerek a csapatokban akit erőltetnek és próbálják rájuk játszani a figurát, és ehhez képest változnak a szerepkörök a teamen belül. Példának okáért:
Tavalyi Szolnok: Mindent Bojannak, majd ő bedobja, (5ös poszton, miközben inkább 4esen érzi otthonosabban magát, már csak a laza csuklója miatt is odavaló LENNE)
Falco: Kálmán minden probléma megoldója, adjátokidenekemosztkussmajdtáncolok (1 poszt)
ASE: Itt már többen is dobhatnak sok-sok pontot, és nem véletlen, hogy mindenki azt mondogatta tavaly, hogy mint csapat volt együtt a Paks. Ebből idén még vajmi kevés látszik. Ez teljesen furcsán jön le nekem, és gondolkodám is rajta erősen, hogy milyen körülmények közrejátszása szükségeltetik a bekövetkezett 180fokos fordulat megtételéhez.
Debrecenben a 3 légiós a figyelem középpontjában, így a játék képe és a stratégia is ennek megfelelően alakul…És ezt így lehet folytatni az idők végezetéig, de egy kicsit már meguntam, mint ahogy nyilván Ti is, úgyhogy csákó…:-))))
Akkor ebben az esetben már én sem 4, hanem 5 jegyet kérek Gerytől, hiszen tőle vettem volna, hogy aztán oda adjam Papynek........érted?
Gery!
Légszives akkor 5 jegyet félretenni nekem, akarom mondani Pepyéknek. Na, de komolyan: ha már nálad van az a rengeteg jegy akkor hívjál fel és én 5-öt átveszek. Aztán beírom ide, hogy megvannak a tikettek és akkor megadom a telefonszámomat is.
Sporttárs!
Dolgozok az ügyön (mármint, hogy hogyan lehet pénz nélkül lecserélni a csapatot), de most időhiány miatt ezt nem fejtem ki. Majd holnap!
Ja, igen!
Szó volt valamiféle topicos kocsmázásról a válogatott meccs után! Ha még áll a dolog az érintetteknek (Gery, Kwest, Belfera, Boran, Spori, Rosti, Pepy és a többi paksi, meg aki még jön) akkor ezt is jelezni kellene, mert akkor foglalok helyet valamelyik ivóba.
Hmmmm?