ugyan tudom, hogy beszéltünk már róla, de ha valaki esetleg nem olvasta volna a cikket... (ahogy eddig én sem)
A legnagyobb popikonokkal is előfordul, hogy hullámzik, sőt akadozik az energiatermelésük. A legnagyobb fejlesztők üzemzavarairól készített szakmai jelentések olvashatók itt: a pop legnagyobbjainak lemezen manifesztálódott üzemi balesetei. A WAN2 megvilágítja a legjobbak leggyengébb pillanatait. 2006. december 22.
12. Trombitás Frédi
The Cure: Wild Mood Swings / 1996 Universal
Vádirat Az 1989-es, a Cure-életmű csúcspontjának tartott Disintegration után már minden lemez megjelenésekor elterjedt, hogy itt a hattyúdal, a The Cure mégis a mai napig működik – bár ne tenné. A 1992-ben megjelent Wish még zeneileg is viszonylag innovatívan dokumentálta egy depresszióval és alkoholizmussal viaskodó popsztár napjait, az ezt követő Wild Mood Swings viszont maga az elszabadult bipoláris őrület. A borító nem hazudik: a hosszában kettéhasadt fejű bohóc találó szimbólum. A The Cure a Wild Mood Swingsen úgy kapkod minden után, mint zenebohóc a hangszerboltban – az eszetlenül megpakolt kosárnak végül leszakad a füle.
Hogy történhetett? Bár a The Cure-t általában Robert Smith egyszemélyes, zenészekkel kiegészített ámokfutásának tartják, a gitáros-szaxofonos-billentyűs Porl Thompson és a dobos Boris Williams távozása nem tett jót a Wish utáni darabokkal. A Wild Mood Swings készítésekor Perry Bamonte maradt meg Smith mellett az eredeti felállásból. Az album minden újító szándéka ellenére önismétlés. Robert Smith saját karikatúrája: szerelmetesen hisztizik vagy vonósokkal lágyított, patetikus elmélkedésekbe bonyolódik az élet és a szerelem mulandóságáról. Zeneileg a The Cure szemérmetlenül nyúlja korábbi önmagát: a Mint Car a Friday I’m In Love-val, az idegesítően latinos 13th a Caterpillarrel mutat erős hasonlóságot, és így tovább. Ahogy a műfajilag túlbonyolított albumokon általában, itt is rengeteg közreműködő zenész hegedül, csellózik, trombitál, szaxizik, de a sokszínűség helyett zavaros csapongás az eredmény.
Védőbeszéd A Wild Mood Swings életvidám fordulatai hallatán a gruftik nyilván azonnal belehánytak fekhelyül szolgáló koporsójukba, ám az album erénye éppen abban rejlik, hogy ismét megpróbálja eloszlatni a The Cure-t körüllengő gótikus hullaszagot. Sajnos ezt émelyítően édeskés toalett-illatosító spray-vel teszi.
Legjobb rossz pillanatok A Jupiter Crash lírája gyönyörű párhuzamot von egy szomorkás tengerparti randevú és egy távoli kozmikus esemény között. A két utolsó szám, a Treasure és a Bare pedig tökéletes aláfestő zene szakításhoz. De egy fájdalmasan hosszúra nyúlt életmű lezárásához is az lett volna.
továbbra is maradok a véleményemnél, és örülök neki, ha a kedvencünk nem tesz olyan erőltetett, és idegesítő lépéseket a "nagyközönség" felé mostanság, mint pl. az '84-86-os években. Engem még ez a pár lépés a média felé is idegesít, amit kötelező volt megtennie Robertnek, hogy egyáltalán pár számmal bekerüljenek a slágerlistára, a mostani TC albummal (idegesítő, mert a teljes verziójú(!) album összességét nézve annak semmi köze a nagyközönséghez).
Úgy gondolom, hogy a fesztiválokon a nagy magot a 2005-ös évben nem a csellengők tették ki.
Valljuk be, hány embert is érinthet százalékosan ez a dolog, hogy csak a Friday-ért, és még azért a pár számért venné csupán meg a DVD-t, és anélkül nem? Ez nem Greatest hits, és a Cure nem igazán a "nagyközönségnek" játszik a fesztivál koncerteken, szóval aki erre vágyik annak ott vannak a videóklippek és nézheti azt, meg ne menjen fesztivál fellépésekre. ;-)
A DVD-t szerintem tök nehéz "külsősként" értékelni. Egy, Simon kivételével mozdulatlanul álló/ülő együttes, kívülállók számára jónéhány nehezen értelmezhető dallal, kevés slágerrel, zajos hangzással - nem vagyok benne biztos, hogy ez a DVD túl sok új rajongót szerezne az együttesnek.
Elsőre még nekem sem nagyon tetszett, másodszorra már nagyon is, harmadszorra pedig teljesen lenyűgözött, és azóta is minden újranézésnél tart a varázs. Ragyogó anyag Cure-rajongóknak, de aki mondjuk csak egy best of-ot ismer az együttestől, annak szerintem nagyon sűrű.
Én csak 9 éve szeretem a Cure-t, de nekem most először, ezen a DVDn jött be a The Kiss :-)
A Three Imaginary Boys albumon a Boys Don't Cry és a Killing An Arab nincs rajta, és a cikk nem a szegedi koncertről, hanem a dvd-ről szól (amin a Szegeden elhangzott Firiday I'm In Love és A Letter To Elise nincs rajta, így a Wish-t csak 3 dal képviseli).
Én egyébként sem érzem negatív hangvételűnek a cikket, szerintem alapvetően tényszerű, és a hiányzó slágerekről sem azt írja a szerző, hogy attól a dvd jobb lett volna, hanem azt, hogy "megemelték volna a kiadvány értékét" - a rajongók nyilván mindenképpen megveszik, a nagyközönség viszont inkább az ismertebb dalokra volna kiváncsi. Azt meg végképp nem értettem, amikor valaki korábban tájékozatlannak nevezte a szerzőt, miközben egy rakás olyan - pontos - információt ír a cikkben, ami nem a dvd-ről származik (pl. tagcserék, időpontok, a turné különböző koncertjein elhangzott számok).
Ráadásul nemcsak a Head-ról játszották a "legtöbb" (5) dalt, hanem a 3 Imaginary Boysról is (amelynek a dalait fel is sorolja) és a Wishről is. De ez persze eltörpül a többi okosság mellett.
Nekem nem tudom hova tűnt...:-/ Még gimiben kaptam, én akkor voltam nagy Cure-os, 94-98 körül. Lehet, hogy a többi akkor jó, azt tudom, hogy a top tele volt félrefordításokkal, stilisztikai meg nyelvtani hibákkal. Valószínű szakfordítók fordították - vagy simán csak törekedtek a tükörfordításra.
Debasszus az üvegszendvicsem is eltűnt! :( Pedig jól mulattam rajta mindig, a vécében tartottam. Aztán amikor pár év kihagyás után hazatértem a szülői házban, már nem leltem:(
Bár már ennek sincs nagy romantikája, elvégre van egy tök ritka újságcikked, és gyakorlatileg 10 perc alatt megoszthatod mindenkivel, nincs már az a "majd egyszer mutasd meg", "postázd el", "tudok fénymásolóhelyet az ábécé melletti reklámügynökségen" :)
Napersze ez nem ugyanaz, nincs illata, és üvegből van..:)
persze, hohy mennyire olvasható
