Én is nagy megszálott Csengetett Mylord rajongó vagyok,meg amit még nagyon szeretek az a Bud Spencer és Terence Hill filmek nagyon szeretem a filmjeiket zenéjüket rengeteg minden van tőlük...Ők a királyok......
hát igen, az étellift az örök probléma lesz. amikor elkezdtem ez az egészet, leszögeztem, hogy a tökéletesség ki van zárva, ha másért nem, hát a pontos méretezés miatt. Így aztán az a célom, hogy a lehető legtöbb kritériumnak eleget tevő, korabeli ház alaoprajzát alkossam meg. Hogy legyen valami kis víziónk.
Az étellift az egyik fő buktató, többet csak akkor tudok majd mondnai, ha az alagsor alaprajza is meglesz méretarányosan, és akkor egymás alá forgatom a két rajzot. Eddig ahogy gondolkodtam, erőltetve ugyan, de be lehet tenni úgy az alagsort, hogy jó legyen az étellift. Próbálj arra gondolni, hogy a lépcsőben forduló is lehet!! Mármint az alagsorból a földszinte vezető lépcősben. Lehet derékszögű forduló is.
Az viszont igaz, hogy az ételliftet külön ki kell rajzolnom, megfeledkeztem róla.
Kis melléktörténet: A méretezéskor a Firkáló Fantom című rész volt leginkább segítségemre, egy fontos méretadatot szolgáltatott: a folysó szélességét, és a lépcső szélességét. Mégpedig úgy, hogy amikor Mable súrolja a padlót, és közelről mutatják, meg éehet számolni, hogy hány márványkő van letéve keresztbe. (átlósan). Mable öklének nagyságából (IS) látszik, hogy kb mekkora a járólap. Utánanéztem, és amikor ezt a házat építhették, (pontosan a század eleje felé), már létezett 33*33-as szabvány járólap. Megszámoltam, hogy hány járólap keresztbe a folyó, ha jól emlékszem 5 vagy 6 db volt. És ugye négyzet átlója az egyenlő "gyök2*a", tehát a szélesség 5*gyök2*33 lett.
Az alaprajz szerintem nem stimmel. Az egy dolog, hogy hiányzik az étellift, de ha el is helyezzük ott, ahol van (vagy a toalettből vesz el helyet, vagy az étkezőből), és a lépcsőből következtetünk a konyha helyzetére, akkor elvileg nem ugyanabban a falban van az étellift.
Na most ez kicsit bonyolult lett, de azért remélem sikerült értelmesen leírnom
Mellesleg szerintem ennyire pontosan nem vizsgálták meg maguk a készítők sem az alaprajzot. Tehát - ahogy a levegőbe nyíló ajtó is mutatja -, vannak hibák. És ez is ilyen. Egyébként a rajz tökjó!
Amin láthatjátok, megvariáltam a folyosós részt. Így azonban teljesül az a fontos feltétel, hogy a dolgozószoba (szinte) négyzetalakú, van benne egy ferde fal (ami mögé a kéményt helyeztem el), és teljeseül az a feltétel is, hogy a télikert nem túl nagy (sok részben látszik, hogy alig 2-3 méter széles, és üvegfal a "fala".
A mostani elrendezésnek a hátránya, hogy a dolgozószoba ajtajával nincsen szemben a wc-é.
Mindeesetre eddig ez a legjobb változat. És elég jól sikerült a méretezés is.
Aki nem tud eljutni a Napsugár cukrászdába, ajánlom neki ezt a helyet.
Ide ugyan nem a Stokes Süteménytársaság szállít, de a meggyeslepény garantáltan van olyan jó, mint Mrs. Liptoné.
A Waterloo pályaudvarról 52 óra és 38 perc, de a Nyugatiból félóránként indul főszezonban vonat. Pontos helye Pilis-Viságrdi túristatérképen, vasútállomástól északra 150-200 méterre.
hohó, a bal és jobb szavakat összecsereberéltem, az igazság a köv:
ha ránézel a képre, bal oldalt a szalon van, és abból igenis ajtó nyílik, hova is? A TÉLIKERTBE!!! Sok rész bizonyítja ezt. A dolgozó hátul van a klotyóval szemben.
Ez nagyon szép, csak az a bibi, hogy a nappaliból (szalon) nem nyílik ajtó a dolgozóba. De tovább megyek, mert ott nem ajtó van, hanem ablak. Tehát ott nincs semmilyen dolgozó. Sajnos.
Sziasztok, dvd-t én is megvettem, nincs kifogás ellene. Még a menürendszere is szép, korjű hangulatot áraszt. Persze a dicséret a külföldi kollégákat illeti.
Na én meg eddig haladtam az alaprajzzal (vázlatokban már jobban ki van dolgozva, de ide az AutoCAD-es változattot tudom csak belinkelni:
Aki nem tudna eligazodni rajta: ez a földszint, bal oldalt az ebédlő, vele szemben a nappali, amögött hátul a télikert, az ebédlő mögött a wc, a folysó végén pedig a dolgozószoba.
Alul látszik a homlokzati két kiugró.
Nem volt ám könnyű a méretarányokat belőni. 3-szor végigkockáztam az első 6 részt, mire felmértem nagyjából a méreteket:)
Sziasztok! Mylordos főcímzenével kapcsolatban lenne kérdésem. A vége főcímnél az utolsó versszak eltér az elején lévőtől. Ennek a szövegét nem találtam meg sehol. Le tudná írni nekem valaki, vagy megmondanátok hol keressem? Előre is köszi!!
Sziasztok! Mylordos főcímzenével kapcsolatban lenne kérdésem. A vége főcímnél az utolsó versszak eltér attól ami a http://fodortibor.freeweb.hu/mylord/index.htm oldalon le van írva. Tudja valaki hogy ezt hol találhatnám meg? Vagy le tudná írni nekem valaki? Előre is köszi!!