Szerda és szombat volt a két játéknap a férfi Eb-középdöntôben, a legtöbb helyen le is játszották a sorozat utolsó elôtti és záró összecsapását. Csak Izraelben nem. Ismert, a B-csoport harmadikja Románia ellen lép pályára, és nagy arányú gyôzelem esetén kijuthat a svédországi kontinensbajnokságra. Oda, ahová a magyarok is igyekeznek. Jobb helyeken úgy szokás, ilyenkor párhuzamosan fut a két derbi, ám Izrael ravasz húzással vasárnapra tette a találkozót. Nem vitás, jobb úgy kosarazni, ha pontosan tudja az ember, mennyivel kell nyernie. Hogy a FIBA hogyan mehetett bele ebbe a sportszerűtlenségbe, nem tudni, habár a nemzetközi szövetség anynyi furcsaságot követett el az elmúlt hónapokban, hogy az ember már nem is csodálkozik semmin.
Legfeljebb kesereg, reménykedik és bízik a román válogatott tartásában. Szó se róla, kiszolgáltatottak lettünk
Nem akarom magamat ajnározni, de ezek már nekem is eszembe jutottak. Ha az előzmény gombra rámentek, láthatjátok. (Bocs, Tibi és palko, nem ellenetek szól, hanem éppen mellettetek!)
Felmerülhet a kérdés, hogy miért halasszák el a meccset ha még pénteken úgy volt, hogy szombaton játsszák le.
Szerintem ez nem volt eddig szokás a Fiba-nál.
(Lehet hogy tévedek? )
Kosárlabda: vasárnapra halasztották a sorsunkat eldöntő meccset
2003.01.25. 22:20
Kikapott, de még van esélye a magyar férfi kosárlabda válogatottnak arra, hogy kijusson a svédországi Európa-bajnokságra.
A mieink az Eb-középdöntő utolsó fordulójában Észtországban szenvedtek 88-75-ös vereséget, de ha Izrael kevesebb mint 22 ponttal győzi le Romániát, akkor Varga Mátyás legénysége ott lehet a kontinensbajnokságon.
Az eredeti program szerint a találkozót szombaton 20 órakor játszották volna le, ám az Európai Kosárlabda Szövetség azonban vasárnap délutánra halasztotta az összecsapást. (WestelPress)
A dolog egyébként talán úgy lehetne igazságos, ha lenne egy (oda-visszavágós, vagy egyszeriben, semleges helyszínen lejátszandó) pótselejtező Izrael és Magyaroroszág között.
Mert van itt több dolog:
1. Mindkét csapatnak ott lenne a helye Európa 16 legjobbja között (valljuk be, Svédország azért selejtezőkön nem rúgna/dobna labdába!)
2. Az már egy másik kérdés lenne, hogy a magyarok hogy szerepelnének, lehet, hogy csak a 13-16. hely között végeznének, de nem lenne égés. Megnézem én azért magamnak a svéd meccseket!
3. Mi az előző Eb-selejtezőcsoportban a 4. helyen végeztünk és, egy utólagos (értsd: 9-10. forduló utáni) szabálymódosításnak köszönhetően selejtezőt kellett vívnunk.
4. Miután feljutottunk onnan (hogy hogy, azt most ne részletezzük!), természetesen nehezebb ellenfeleket kaptunk (Franciaország (6.), Lettország (8.) és Észtoraszág (14.) is résztvevője volt a 2001-es törökországi Eb-nek!) és azért a lengyeleket sem lehet soha leírni!
5. Ezzel szemben Izrael (2001 Eb: 10. hely) a két, nagyon erős spanyol és görög csapat mellé olyan együtteseket kapott, mint Románia, Belgium és Dánia, akik még jóindulattal sem sorolhatók Európa élvonalába! Az izraeliek e két nagytól mind a négy meccsen kikaptak (bár otthon a görögöktől csak eggyel!), sőt, és amiért ők a képben voltak, hazai pályán eggyel vesztettek a belgák ellen!!
Egyébként pedig sok mindennel egyetértek, hiszen aki Eb-re akar kijutni és nem pokoli erős, annak egy, de inkább két bravúrt véghez kell vinnie! Ez nekünk ma nem ment, de mindenképpen a legigazságosabb szemtől-szemben lenne! (Bár...mikor?)
A továbbjutás negyed kilenc körül eldölt.
Csak nem gondoltátok komolyan, hogy Izrael nem veri meg a számára szükséges különbséggel a románokat?
Akkor lett volna minimális esély ha nem a medvetalpasok lettek volna az ellenfelek.
Azért két kérdés felmerül bennem:
1, Miért nem kezdödőtt a két meccs egyidőben?
2, Kosármeccset miért lehet játszani Izraelbe ha focit nem?
Szerintem a továbbjutást az a csapat megsem érdemli aki idegenben egyszer tud nyerni, és fontos pillanatokban csaknem mindig összeroppan.
Az izraeli kosárszövetség hivatalos honlapján próbáltam kibogozni a kriksz-krakszok között. (Bocs, de nem vagyok perfekt héberből, és _nem sértésnek_ szántam !)
Varga Mátyás, a válogatott szövetségi kapitánya:
- A középdöntő-sorozatban sok esélyünk volt, de nem éltünk velük. Nem kellett volna kikapnunk Lengyelországban, jobban meg kellett volna vernünk a fehéroroszokat, és most Észtországban is volt lehetőség a sikerre. Amikor a harmadik negyedben átvettük a vezetést, a bírók több vitatható ítéletet is hoztak. A sorsunk most már az izraeliek kezében van, akik, ha 20 pontnál kevesebbel győzik le a románokat, akkor mi utazhatunk szeptemberben Svédországba.
A Mészáros dologgal egyetértek! Szerintem Simon energikusabb és már, fiatalabb kora ellenére is megvan a kellő játékintelligenciája és mer is dobni, ne úgy, mint sokszor Zalán!