Keresés

Részletes keresés

pk1 Creative Commons License 2019.08.13 0 0 666

Ég veled. Légy boldog a nagy világban.

Előzmény: MemetikaTan (662)
Hónix Creative Commons License 2019.08.13 0 0 665

A megjegyzés jogos.

Némelyek közös követelése volt, hogy akinek a hivatalostól eltérő észrevétele van, az legyen szíves az Új fizika topik csoportba kifejteni.

 

Természetesen ezt se tudták elviselni.

A régi tudományba hiába bólogatnak eggyüttértően, azzal nem halad a topik (se semmi más) előre.

Azzal, hogy itt vitatkoznak számomra egyértelműen jelzik, hogy veszítettek, és ezzel feljogosítanak bennünket is, hogy ott is vitatkozhatunk.

 

Másrészt bizonyos tudományos fogalmakat a hivatalos tudományból kell idézni, hiszen úgy határozták meg. Ez nem zárja ki, hogy valamit kétségbe lehessen vonni megfelelő érvekkel.

Lehet máshogy is, csak annak semmi értelme.

 

Azonkívül nem kell a gyereket is kiönteni a fürdővízzel, azért mert másféle sampont akar valaki használni.

Előzmény: MemetikaTan (662)
thoughts Creative Commons License 2019.08.13 0 0 664

ezt nem igazán értem... /:

 

most a párolgás az nem a bekerülő részecskéktől teljesen függetlenül létezik?

Előzmény: Hónix (660)
MemetikaTan Creative Commons License 2019.08.13 -1 2 663

Mivel ez nem új fizika, hanem nagyon is a legrégibb és a legrégibb logika is.

Sima tudomány és nem lobbitevékenység miatti dogma.

Részemről magára hagyva a topik.

 

MemetikaTan Creative Commons License 2019.08.13 0 0 662

Nekem az is jó, ha itt maradnak az Ősrobbanás fanok, de akkor ne sértődjenek meg és felesleges a sírás-rívás, ha a másik topikban az Ősrobbanás deista Lemaître féle elméletét nevetség tárgyává tesszük.

 

 

Előzmény: Hónix (661)
Hónix Creative Commons License 2019.08.13 0 0 661

Igen jár a fánk.

Pontosabban a po-fánk. :-)

Előzmény: pk1 (659)
Hónix Creative Commons License 2019.08.13 0 0 660

A "párolgás" (Mivel közben a tömege is csökken a belekerült részecske miatt. Tehát nem az eltávozott részecske miatt.) csak egy hasonlat, s mint minden hasonlat nem teljesen tökéletes, de többek által megérthető, mint az eredeti feltételezés.

Előzmény: thoughts (654)
pk1 Creative Commons License 2019.08.13 0 0 659

Akkor engedelmeddel élek is a lehetőséggel: az univerzum szerintem olyan, mint Kennedy elnök: egy berliner. Egy fánk.

 

(Simit okos fejemre!)

Előzmény: ErkölcsTan (657)
Fat old Sun Creative Commons License 2019.08.13 -1 1 658

Tájékoztatlak, hogy nem a tied a fórum, és nem te határozod meg, hogy ki hová írhat. Pláne nem te döntöd el, hogy mi a logikus és a tudományos.

Egyébként te sem csak a saját topikjaidat hányod tele a magnafing hülyeségeiddel, meg önmagad ajnározásával. Akkor valamiért nem vagy ennyire kényes..

Előzmény: ErkölcsTan (657)
ErkölcsTan Creative Commons License 2019.08.13 0 0 657

Az ŐSROBBANÁS FAN olvtársakat kélem fáradjanak át a nekik fenntartott topikba

kifejteni rajongásukat és hódolatukat az ügyben!

Akik meg az univerzum valódi, tényleg tudományos és tényleg logikus működését

kívánják feltárni, megfejteni, az alternatív lehetőségek elemzésével, nekik teljesen megfelel az itteni hely.

thoughts Creative Commons License 2019.08.13 0 0 656

'A téridő nem létezik. És tér sem létezik.'

 

jah, én kérek elnézést! /:

 

 

 

'ezek matematikai fogalmak.'

 

szerintem meg empirikus tapasztalatok.

Előzmény: Astrojan (653)
Fat old Sun Creative Commons License 2019.08.13 -1 1 655
Előzmény: Elminster Aumar (651)
thoughts Creative Commons License 2019.08.13 0 0 654

igazán nemtom. csak Hawkingra hivatkozom, aki maga mondta, hogy a fekete lyukak párolognak.

Előzmény: Hónix (652)
Astrojan Creative Commons License 2019.08.13 -1 1 653

A téridő nem létezik. És tér sem létezik. Azért mert ezek matematikai fogalmak. Ugyanúgy mint a szingularitás.

 

 

pk1: Van olyan, hogy szingularitás, igazad van. A matematikában. A végtelent nem illik keverni a szingularitással mert az egyik alma a másik körte. A szingularitás egy függvény szélsőértéke, míg a végtelen nem az. Végtelen például egy egyenes. Az egyetlen közös bennük, hogy mindkettő matematika.

 

A (szervetlen) természetben nincs egyenes, sem függvény. Nincsenek síkok és nincsenek törvények. Ezeket mi alkotjuk. Viszont vannak minimisztériumokban hívő személyeskedő trollok. Ebből van elég sok.

Előzmény: thoughts (647)
Hónix Creative Commons License 2019.08.13 0 0 652

A feltételezés a tény, mivel ténylegesen még nem figyelték meg.

A fekete lyuk definíciójából következik, hogy az eseményhorizont mögül közvetlenül nem jöhet ki semmi.

Ha kijöhet, akkor nem fekete lyukról van szó.

Az eseményhorizont mögött a szökési sebesség nagyobb mint c, ezért az elektromágneses sugárzás SE tud eltávozni, függetlenül attól, hogy éppen milyen frekvenciájú.

Kívülről azért az is lényegtelen (mert észlelhetetlen), hogy a fekete lyuk milyen forró.

 

A Hawking sugárzást okozó (feltételezett) vákuumból párban keletkező részecskék, melyeknek összenergiájuk 0.

Ha a pár egyik tagja (kívülről) bele esik a fekete lyukba, akkor a másik tag nem semmisülhet meg, ezért az sugárzásként észlelhető.

Ha az előzőeket logikailag követted, akkor egyértelmű, hogy ez a sugárzás honnan indul.

 

(A magyar wikipedia most is igen félrevezető.)

Előzmény: thoughts (642)
Elminster Aumar Creative Commons License 2019.08.13 -1 1 651

@Astrojan megjelenésével teljes lett az áltudományos-vérlaikus ereszdelahajam ebben a fórumtémában.

Ivángabi büszke lehet a teljesítményére: ennél lejebb egy profi troll sem ránthatja le a színvonalat.

 

Előzmény: pk1 (650)
pk1 Creative Commons License 2019.08.13 -1 1 650

"nincs olyan, hogy szingularitás"

 

Van olyan, hogy szingularitás, csak nem biztos, hogy ott. A szupravezetők vezetőképessége pontosan végtelen: ez is szingularitás.

Előzmény: Astrojan (645)
pk1 Creative Commons License 2019.08.13 -1 1 649

Ez azért nagy galádság ám tőled: off linket kirakni, hogy ott egy további linket találjunk, mely csodálatos egódról szól. 

Előzmény: ErkölcsTan (648)
ErkölcsTan Creative Commons License 2019.08.13 0 0 648
thoughts Creative Commons License 2019.08.13 0 0 647

'hogyan tágul a tér'

 

tudtommal tágul. egyre gyorsulva... /:

 

 

 

(neadjisten téridő)

 

az idő része zavaros, de úgy fest telik...

 

 

 

'ha nem létezik?'

 

mármint mi is az, ami nem létezik?

Előzmény: Astrojan (645)
thoughts Creative Commons License 2019.08.13 0 0 646

bocs!

 

belegabalyodtam.

 

 

Hawking a párolgást bizonyította. (tudomásom szerint...)

Előzmény: thoughts (644)
Astrojan Creative Commons License 2019.08.13 0 0 645

Ha viszont egy nagy tömegű lyuk párologni kezd..

 

De nem kezd párologni. Ez a feltételezés, mondom feltételezés egy hülyeségen alapul.

 

Nincs tízszer nagyobb vagy tízszer kisebb csillag.

 

De van, vannak barna törpék például amelyek még nem képesek annyi gravitont elnyelni amely felmelegítené őket nukleáris reaktor hőmérsékletre, így azokban nem indul fúzió. És vannak nagytömegű csillagok amelyek két végén égetik a gyertyát, pöfögnek és a végén felrobbannak.

 

Ez azt jelenti, hogy a horizont alatt az anyag fénysebességnél gyorsabban mozog?

 

 

Igen azt, de már nem sokáig, mert rövidke utazás után koppan a lyukban csücsülő, szuperkristályos neutroncsillag felszínén.

 

akkor a szingularitásból egy összegubancolódott..

 

Jézus, nincs olyan, hogy szingularitás, hihetetlen primitív a relativista fizika, ha ilyet állít.

 

Csak egy kérdés, mekkora a térgörbület a Föld középpontjában relativista szemmel?

a. nagyobb mint a felszínen

b. kisebb mint a felszínen

c. maximális

d. nulla

e. egyéb

 

egy hullámfüggvénynek mennyi az entrópiája?

 

Nincs neki. Azért nincs, mert hullámfüggvény nem létezik a szervetlen természetben. Ha léteznének apró pici hullámfüggvények a Holdon vagy a csillagokban akkor lehetne neki.

 

A termodinamika annyira általános törvény, hogy még a társadalom esetén is működik.

Általános törvényszerűség a fekete lyukon kívül. Az entrópianövekedés a rendezetlenség növekedését jelenti egy magárahagyott rendszerben ahol kisebb-nagyobb gravitáció hatása alatt áll. A fekete lyukban a rendezettség növekszik, megszűnik az atomok sokszínűsége, csak neutronokká préselődött protonok és elektronok sorakoznak végtelennek látszó sorokban, kristályrácsszerűen. A fekete lyukban nem érvényesül a termodinamika, mert ott a helyzet pont fordított, ott az entrópia csökken. Nem nő. Mondjuk lehetne férfi.

 

 

thoughts: hogyan tágul a tér (neadjisten téridő) ha nem létezik? Vagy fogtál már téridőt?

Előzmény: Törölt nick (626)
thoughts Creative Commons License 2019.08.13 0 0 644

én úgy tudtam, pont hogy Hawking bizonyította... - erős zavar /:

Előzmény: Törölt nick (643)
Törölt nick Creative Commons License 2019.08.13 0 0 643

Backeinstein találta ki, Hawking pedig cáfolni próbálta.

Tessék, itt egy híres cáfoló. :Đ

Előzmény: thoughts (642)
thoughts Creative Commons License 2019.08.13 0 0 642

'A feltételezett Hawking sugárzás nem a fekete lyukból, hanem a fekete lyuk eseményhorizontja mellől (kívülről) indul.'

 

ez tény?

Előzmény: Hónix (609)
Törölt nick Creative Commons License 2019.08.13 0 0 641

A féreglyuk két vége térszerűen van elválasztva, közlekedni nem lehet rajta.

Esetleg alagút effektussal?

 

Egyébként meg hogyan alakulna ki féreglyuk az univerzum két távoli pontja között?

Bizonyára a vogonok építőipari cégét bízták meg a kozmikus sztráda építésével.

 

Na persze - ahogy azt rajzolni szokták - elképzelhető, hogy a tér annyira meggörbül, hogy a hiperfelszín valahol összeér. Lehet próbálkozni egy ilyen hajtogatott téridő görbületi tenzorának számításával, és annak anyagi fedezetével.

Előzmény: pk1 (640)
pk1 Creative Commons License 2019.08.13 0 0 640

"A fekete lyukból nem jön ki semmi sugárzás. Azért fekete lyuk."

 

Arról pedig Cseh-Bereményi óta tudjuk, hogy egy nem létező égitest. Platóni idea.

 

De: mi van akkor, ha egy féreglyuk végei egy fekete lyuk horizont két oldalán vannak. Akkor - még ha igen instabil is ez a szerkezet - megcsapolható a fekete lyuk. Ami legalábbis az egyik irányból vakítóan fehér lesz ezáltal. Igen, az ilyen állat csakugyan nem nevezhető fekete lyuknak.

Előzmény: Hónix (609)
thoughts Creative Commons License 2019.08.13 0 0 639

egyébként a hipergömb megkönnyíti annak a felfogását is, hogy a tér tágul.

thoughts Creative Commons License 2019.08.13 0 0 638

'kritikára'

 

az pl. elég nagy hézaga, hogy a fekete lyukak párolognak... /:

Előzmény: thoughts (637)
thoughts Creative Commons License 2019.08.13 0 0 637

'13,8 milliárd évvel...'

nem tudom idevág-e, de elképzelésem szerint az Ősrobbanáskor maga a hipergömb kezdte meg a tágulást, nem pedig csak valamikor később alakult ki.

 

 

 

 

 


hogy idegesítselek, ezt belinkelem kritikára.
(a megazorb, amúgy MagnaZorb, és fontos, hogy csak a gömb lukacsossága miatt tetszik! nem mint világkeletkezési modellre nézek, hanem mint a tér jellegére...)

Előzmény: Elminster Aumar (592)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!