Ahogy én látom, de Gali barátunk nem egy troll, hanem egy üldözött, meg nem értett lélek. Azon kevesek közé tartozik, akiknek van egy határozott elgondolása őstörténetünket illetően, aminek itt az "Alternatív elméletek" alatt szerintem helye volna. A folytonos elutasítás és kizárás szerintem nem tesz jót neki, és a fórumnak sem válik becsületére.
Amíg nem vagy képes a moderátori figyelmeztetésekre és hozzászólásokra normális választ adni, addig marad a folyamatos törlés. Nyugodtan tapsolhatsz annak, ha véletlenül 24 órán át marad egy hozzászólásod itt, és megpróbálod provokálni az ittenieket vagy a töriseket, de végül úgyis törölni fogom a hozzászólásaidat, amíg nem tanúsítasz normális viselkedést.
gyót, gyójt gyól és gyújt, gyúl, eredetibb alak *gyovol, *gyovojt: gyú- töve, amely a műveltető -t képzővel alakult ki, míg a gyúl(ik) ben a tőhöz visszaható szerepű -l képző járult. Teljesen értelmes azonban az "l" nélküli alak is: "Gyu". gyút = gyúlt, ebből gyúl
------------------------------
A gyögy és a gyúl két külön gyökű szó.
Gyó: gji, gwe, gyök, az ilyenből a germagyarban gy-s lesz, mint győz, ami gweit, kveit, jet, gjet
"Az angol nyelvben az „ismeretlen eredetű” szavak részaránya 4,03%."
És ezt milyen statisztika alapján állapítottad meg?
Mondjuk ez nem is meglepő, hiszen csak 1300-1400 éve vált el a némettől és az összes ezután hatással bíró nyelvet ismerik. A magyar meg kb 3000 éve, és egy rakat mindenféle nyelveket beszélő mára már eltűnt néppel érintkezett. Monjuk a német eredetű szavak aránya csak 25% az angolban, de attól még germán nyelv.
------------
Jól vagy? A magyar nyelv a germán nyelv, a germánból ered. Épp, hogy a magyarban is az a helyzet, ami az angolban, csak mshogy, mert a nyelv nayobb része a törzse germán.
A némettől nem vált el, mert a német nyelv csak 900 óta van, 500-900-ig germán-német átmenet. Az angol nem vált el a némettől.
A magyar nyelv nyelvtana germán, indogermán, és a szavak aránya 70 százalék, ha nem több.
GYŐZ, (győ-öz, eredeti gyökűl dö is vétethetik, melyből dö-ül [dől], döít [döjt], döint [dönt] igék származnak, [a d gyakran gy-re változván, mint: dadog gyagyog, dömöcsköl gyömöcsköl, Somod Somogy stb.], ennél fogva győz annyi, mint dö-öz, azaz döntöget, folytonosan vagy többeket ledönt; egyébiránt rokon vele a hellen δαιζω, sínai khi, arab dsáz, szanszkrit dsi). https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-szotara-czuczorfogarasi-55BEC/gy-5F596/gyoz-5FA9C/?
"gyót, gyójt gyól és gyújt, gyúl, eredetibb alak *gyovol, *gyovojt"
A. Eredeti ava szótagból lett az ó a következő egytagú szavak végén: hó, v. ö. havas | hó (hónap), v. ö. egy hava, havonként | jó, jós, v. ö. javul, javam jó (a. m. folyó) | ó, ócska, v. ö. avul, avas j ró ige ó-ja nem váltakozik w-val, bár ma így mondjuk rovok, rovás, de Molnár Albertnél így van: ravom, ravás, ravó só, v. ö. savak, sava | szó, v. ö. szavaz, szavam tó, tólcsa, tócsa, v.'fi. tavak. A régi nyelvben néha o van a v előtt e szavakban is: houos, houas Anon., szovára Debr. c.; ez azonban már nyelvjárási sajátság s mint ilyen később fejlődött a v hatása alatt; így ejtik e szavakat ma a Göcsejben s a Székelységben. A HB. iovben szavát diphthongussal kell olvasnunk: jóuben.
Ugyanez az ó hang van még a következő szavak első tagjában: bólog, bólint, ug. mgvel-1 gyógyul, alapszava jó | hólyag, ebből *hovo-lyag lóg, ebből *lovog lót, töve szintén *lovo- róka, töve ugyanaz mint a ravasz szóé, mely a régi nyelvben gyakran fordul elő róka jelentéssel; tehát e helyett áll *ravka. — A szó elején álló v hatott a hosszú ó fejlődésére az ólom szóban, melynek ugor alakja vBlm; az ól, ólálkodik szók elején Budenz szerint szintén v volt.
Az eve szótagból lett ő története némileg különbözik az ó-étól, a mennyiben a régiségben, sőt néha a mai nyelvben is é (e)-vel váltakozik; pl. fölfeje; nő, né: neje; vő: veje. E most emiitett három szó ugor alakjául Budenz p^ngs, n^ngs, v^ngi-t fejtett ki, «melyből csakhamar a nasalistalan p^g^, nsgi, vsgs fejlődött s ebből vált aztán egyrészt neve- (nev=msigy. nő, vog. neu), másrészt neje (nej = magy. né, vog. oszt. né, ni)».(. MUgSz. 402. 1.) A fejlődésnek ilyen menete annyiban okoz nehézséget, hogy nem valószínű a g-nek ily kettős fejlődése ugyanegy szóban; másrészt meg az eidiphthon-gusból, mint fentebb láttuk, a tőszótagban mindig az í-yel váltakozó zártabb é lett; ellenben e szavak é-je sohasem váltakozik í-vel, s a Bécsi és Müncheni codex is a nyiltabb hanggal jelöli (fémet, fétec). Valószínűbb a fejlődésnek az a menete, hogy a két magánhangzó közötti </-ből v lett s az így keletkezett *féve, *néce, *véve alakokból a magyarság egy részében fé, né, ve, majd — a többi é hang is zártabbá válván —fé, né, vé lett. A nyelvemlékek korában így is ragozták e szavakat: fém, fed, feje, fénk,fétek,féjök (v. ö. fémet, fétec M. c, femet Döbr.- G., fenkynth Komj., f etek, fedet Sylv., feemKejd.); s a fej szónak mai j-s alakja csak a leggyakrabban használt 3. személy analógiájára terjedt el. Tehát e szavak ép úgyragoz-tattak, mintáéi?: neve ; t. i. fé: feje ; né: neje. Ugyanazon *féve, *néve, *véve alakból a v labializáló hatása alatt fő, nő, vó'lett, s a mai nyelvszokás inkább ezt az alakot kedveli a ragtalan szóban. Ugyanígy fejlődött az ő ezekben a szavakban is : bú és hév; a bó'v s a diai. büven alakok újabban keletkeztek | hő és hév (v. ö. heves, hevül, hevít) nő- (v. ö. nevel).
A szó belsejében nem követhetjük ily világosan az ö fejlődését, de valószínű, hogy ott is épúgy fejlődött ez az ő, mely szintén váltakozik g-vel: föl, főz, v. ö.fez Jord. Erdy-c. | nőstény, nőszni, a nő szóhoz tartoznak; v. ö. nesteen Erdy-c. | őrül és őröl őriz, v. ö. heeryzny Wink.-c, eryzni Weszpr.-c, érozo Helt. | ős, v. ö. isemucut HB., az 6 esei Helt. | ősz (grau), v. ö. ész Helt. | szőr, v. ö. szer Helt. !| győz Budenz szerint mélyhangú gyojz-ból származik; v. ö. gyez Ehr. Jord.-c.
Hasonló eredetű lehet a következő szavak ó'-je is, melyeknek eredete még nincs kimutatva: gőg és gége ; hős, v. ö. hess Helt., de : hűs Pós.; rőt, v. ö. rét BMNy.; szőke, v. ö. széke BMNy.; bojt, v. ö. beyt Jord. Érd.-c, de: bivyt Virg.-c.
B. Az ovo, övö szótagból lett ó, ő váltakozik ú, w-vel az egyes nyelvjárásokban: ló, lú Debr., v. ö. lovam, lovas \jő, v. ö. jövök, gyün | ko, kii, v. ö. kövek lőni, lüni, v. ö. lövök nyőni és nyűni, v. ö. niovik Weszpr. c, nyövöd Kisv. | ő és ű, v. ö. övé | öv, tulajdonkép ő és ü a régi nyelvben, tehát ő: övet épúgy mint kő: követ, s a v-s alak a nominativusban ép oly analógiás fejlődés, mint aj ebben fej | szőni és szüni, v. ö. szövés | tő, tőke és tü, tűké, v. ö. töve. Néha a v előtt is ü hangzik e szavakban (tűre, Uvé,lüvÖk stb.), •ez azonban újabb fejlődés a v hatása alatt.
A szó belsejében álló ó, o teljesebb alakja nem maradt meg> ezeknél csak az ú, ü-s mellékalakból következtethetünk a zártabb •eredetre: gyót, gyójt gyól és gyújt, gyúl, eredetibb alak *gyovol, *gyovojt | gyónik, v. ö. gunuan M. c, eredetibb alakja gyovon, így írja az Ehr.-c. gyouonuan || csődül, csőcselék, töve *csöv- dől, dőt és dűl, düt, ebből *dövöl ősz (herbsl), v. ö. eszel LevT., űszuel "Sylv. ! tő és tű.
C. A hosszú ó, ő sok szóban pótlónyujtás által fejlődött ol, él (öl) szótagból: hódul, bódít, bódorog, régibb alakja: holdul, bol-•dít | csók, Budenz szerint e h. *csolk hón, a régi nyelvben így is holn, hóin kódorog, kódus, kósza, közös alapigéjük kol-, v. ö. koldus | ón, ebből *olm (v. ö. ólom) ócsárol, v. ö. olcsó, a régi nyelvben olcsói, olcsárol óta, e h. olta j az óv-ni ige v-je, mint Budenz is mondja, / helyett való, s e mellett nemcsak az oltalom főnév szól, hanem a régi nyelv ójni alakja is (oyni Born., megójták Pos., ojd magad Felv.), s az ógyad imperativus, mely még a XVI. században is majdnem egyedül használatos, szintén *o{jad alakra mutat. Tehát az ige eredetileg ol-ni volt, sai; csak később került a két magánhangzó közé : óvom e h. ólom; a régi nyelv ilyen esetben jobban kedveli az sz képzős alakot: oszszom MA. PP., oszod Mel., •ószá BFaz. |[ tőgy, e h. tölgy.
Ez a változás, hogy az o, ö után a szótagzáró l elvész, körülbelül a nyelvemlékek idejében kezdődhetett, s azóta mind jobban terjed az élő nyelvben, úgy hogy ma már alig van nyelvjárásunk, mely o, ö után ejti az l-t, úgy hogy a mai kiejtésben az ol, öl szótagból mindig ó, ő lett (vót, fát, szót; vőgy, tőt stb.J s csak az irás •őrzi az /-t
BALASSA JÓZSEF. NYELVTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK A MAGYAK TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELVTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SZERKESZTI SIMONYI ZSIGMOND
gyújt [1372 u.] Ismeretlen eredetű szócsalád műveltető képzős tagja. Alaktani jellemzői alapján következtethetünk arra, hogy nyelvünknek igen régi elemei közé tartozik. Gyakori származékai a gyújtó [1456 k.], a gyújtás [1495 e.] és a gyújtós [1889]. Az azonos tőből -l képzővel keletkezett gyúl [1470] származékai pedig a gyullad [1470], a gyulladt [1493 k.] és a gyúlékony [1800].
DÚLÓ, GYULCSA, GYULA nevek etimológiai hasonlóságai.
A Gyújt szócsalád eredetéről semmit sem tud a magyar tudomány. Nyilvánvalóan ősi szó, hiszen már az ősembernek is tüzet kellett gyújtania és senki nincs aki ma hasonlóan hívná a tűzgyújtást. Honnan van hát? Nyilvánvalóan a szkíta-hun-magyar nyelvből.
Gyula nevünk álítólag a török fákja jelentésből jön. Lássuk: A gyúl véghangzótlanított szóalapból (gyök) rengeteg ismeretlen alapú továbbképzésünk van, a szó ősi szemanikai jelentése és, nem vall átvételre: Gyújt, Gyúl, Gyullad, Gyutacs stb...
Meglepve olvastam egy forrásban:
ISTVÁN apja, GÉZA fejedelem GYULCSA volt.
István, I. (Esztergom, kb. 977.—Székesfehérvár, 1038. aug. 15.). Megkereszteltetéséig Vajk nevet viselt. Atyja Árpádházi Gyulcsa (Doce Géza) anyja Sarolta, az erdélyi Gyula leánya.
HABERMANN GUSZTÁV Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez SZEGED 1992
Gyúl - a tőhöz visszaható szerepű -l képző járult.
Gyúlik szavunk rokonértelmű a geikcsi szóval, mely fénylőt jelent ám ez nem átvétel!!!!!
---
Gyújt < Gyúlt < Gyúlat < Gyulad < Gyúl
Gyújt - Gyújtsa - Gyujcsa
A GYÚL szavunk szabályosan tovább képezve az ómagyar korban így hangzott:
Mit csinál? GYÚLAT, vagy GYÚLAJT később ebből GYÚLT lett, majd végül a mai alakja: GYÚJT
Ki gyúlat (gyújt)? - Hát a GYULA, vagy a GYUJCSA (Gejza). Lehet tehát a későbbi Gyula név a Gyúl gyök + a névképző eredménye, kialakulhatott a GYULCSA név változataként, és
Gyúlni ugyanaz, mint fényleni!!!!!!!!
„Geysa szó (a Névtelen jegyzőnél), és Geyche vagy Geycha (a későbbi krónikákban) megfelel a mongol geikcsi szónak, mely fénylőt, vagy geikszen szónak, mely világosodottat jelent (Schmidtnél: der Erleuchtete); az utóbbi egy mongol regében valósággal is eléfordul mint személynév; a k a cs v. sz előtt épen úgy kimaradhatott, mint szent szóban, mely a latin, sanctus-ból kölcsönöztetett, a t előtt. A föntebbi geikcsi és geikszen a mongolban részesülő, amaz a jelenben, ez a multban, az igető gei am. fényljél, fényeskedjél; fény.”[3]
---
Még 1886-ban is így írták: GYULTJA
"mej alkalommal tsekéjebb okbul is Pofon vágódkatik valamej tseléd, aki oktalan paraszt dükében fel gyultja az asztagot és azt reményű, hogy az ő nemes Jóltevőjét megkárosította"
Borsszem Jankó: 19. évf. 945. (8.) sz. (1886. február 21.)
A gyúl szavunk szabályos képzésére pedig rokonértelmű magyar szavaink vannak.
Gyúl, gyúlik, gyújt
Gyűl, gyűlik, gyűjt Nyúl, nyúlik, nyújt
Gyúlni tehát annyit tesz, hogy a hő össze gyűlik a lángra lobbanásig!
(A magyar másra is használja ezt a szemantikai kifejezést pl. bátorságot gyűjt.)
Rokonok különösebben a gyú gyökkel a szanszkrit dah (ég), hellen δαιω, török jak-mak, a magyar sü, honnan süt stb. V. ö. GYÚL. Egyébiránt rokonítható gyű gyökkel is, minthogy a gyulás- vagy gyujtásnál is mintegy a melegség egy pontba gyűl, s ez által tűz fokára emelkedik.
dörzsöl – ‘súrol, horzsol’; ‘súrlódással kellemetlen érzést kelt’: a cipő dörzsöli a sarkát. Alakváltozatai: dörgöl, dörsöl, törsöl, törzsöl, dersel, derzsel. Magyar fejlemény; vagy atörölige tövéből alakult -söl gyakorító képzőegyüttessel (ezt támogatják a korábban gyakoritörsöl, törzsölalakok), vagy hangutánzó, hangfestő szó a súrlódás hangjainak érzékeltetésére.
A magyar nyelv képzői között az "r" hang a görbítésre, vagy körözésre vonatkozik.
A nyelvünk pedig leíró és hangfestő jellegű egyszerre.
Pl. amikor TŐ szavunkhoz egy -r, hangzót kapcsolunk, ténylegesen elképzelhetjük, amint valaminek a tövét a hajlító mozdulat következtében eltörjük így keletkezhetett a TÖR szavunk.
---
Úgy kell elképzelni, hogy amit pl. ma mozzanatos képzőnek tartunk "d" hang, ugyanezzel az értelemmel is bírt önállóan, mint egy gyököt meghatározó önálló etimon.
Ezért lehetett tovább képezni így: D+UL = DÚL
A "t" pedig helyhatározó, nem véletlenül kezdődnek így az egy helyhez kötéssel, vagy alsó részekkel, vagy lassú mozgással kapcsolatos fogalmaink: Tó, Tenger, Tanya, Tapad, Talp, Tarol, Tarló, Tart, Tér, Tár, Tűr, Tipeg stb.
Szavaink mértani pontossággal elhelyezett jelentésekkel bírnak. Hangutánzó és hangfestő szavaink kezdőhangjai sem véletlenek. Ugyanígy logikai láncolatba kapcsolhatóak, hiszen egy-egy tapasztalás több érzékszervre ható jelenségét írják körbe szavaink. Ezért dobban a talpunk alatt a föld, ezért dong a hordó, és ezért döng a méh, duruzsol a darázs.
Folyamatos - magánhangzótlanított - szövegben ezért lehet előbb felismerni az értelmes tartalmat, mint bármyelyik másik nyelvben. A csipkelődéseitekre visszatérve...
"Jó lenne, ha picit is igazítottál volna, vagy javítottál volna bármelyik agyament ötleteden. De még nyilvánvaló tárgyi tévedéseket sem vagy hajlandó beismerni, a módszertanről, vagy az elemi logikáról nem is beszélve. Szimplán nem bírod megérteni, hogy egy tudományos érvelés, egy tudományos hivatkozás hogyan működik."
----
Jó lenne, ha a vak düh vezérelte csipkedéseiteken túllátnátok végre. A magyar nyelvnek logikája van, amit elsősorban a véghangzóitól megfosztott értelemhordozó alapszórészek határoznak meg (gyök), ami a képzések során nyerik el végleges módosult , ámde logikailag kapcsolódó értelmüket. Még a hangsúlyt is a magyar a gyök hangzójára teszi, hogy nyomatékot adjon szavai jelentésének. Az alapgyök és a mássalhangzók határozzák meg elsősorban egy magyar szó értelmét. Folyamatos szövegben ezért lehet előbb felismerni az értelmes tartalmat, mint bármyelyik másik nyelvben. A csipkelődéseitekre visszatérve...
Durva, mennyire felbolydulnak a darazsak, ha nincsenek érvek csak védhetetlen illogikus dogmák, ám hiába duruzsolnak. :)))
Azokra gondolok, akik simán beveszik, hogy a darázs, durva, daróc... stb. ismeretlen eredetű szavak. :))))
DURVA, (dur-va vagy dur-v-a) mn. tt. durvát. 1) Faragatlan, természeti nyers állapotban levő, min a mesterség semmit sem fínomított. Mondatik általán anyagokról, pl. durva bőrök, durva posztó, durva kövek, oszlopok. 2) Átv. ért. müveletlen, fínomság, gyöngédség nélküli, nyerses. Durva ember, durva hang, szó, beszéd. Durva bánásmód, magaviselet. Rokon vele a latin durus, finn törkiä, jyrkkä, persa-török durust, ném. hart.
daru – ‘szürke, gólyaszerű gázlómadár’; ‘emelő szerkezet’. Ősi finnugor eredetű szavunk, amely a madár hangját utánozza: vogul tárov, osztják táreh, zürjén, votják turi (‘daru’). A hangfejlődés nem igazán szabályos, ezért nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy a ~ önálló magyar hangutánzó szó. Nyelvjárásainkban a madár hangját krú-krú vagy drú-drú jelzi, s más nyelvekben is ilyenképp hangzik a ~ neve: olasz gru, francia grue, angol crane. Az emelődaru a madár felnyújtott csőrére hasonlít, ezért sok más nyelvben is a ~éval azonos vagy hozzá hasonló (pl. német Kranich–Kran) a neve. A két jelentés a magyarban csak a többes szám alakjában különbözik: darvak (madarak), de daruk (emelők).
Csak éppen ezeknek a szavaknak a hasonlóság ellenére nem ugyanaz a töve, mivel te most a régen meghaladott gyököt kevered a szótő fogalmával. Mivel továbbra sem értesz a nyelvészethez csak próbálsz szakszavakkal dobálózni.
Még a tő és a gyök is egy tőről fakad! Még elnevezni sem sikerült a HALADÓKNAK a gyököt másképp, mint egy azonos gyökhöz tartozó szóval.
:))))
TŐ
Mi eredetét illeti, mennyiben a növények tövei többé kevesebbé hengerdedek, s csúcsosan, csövesen nyúlnak ki, legvalószinübbnek tartjuk, hogy a tő alapfogalomban egyezik a cső, csöcs, csücs, csucs szókkal; de legközelebb áll hozzá, sőt azonos a hegyeset jelentő tű v. tő, mint vékony hegyü, szurós szilárd növénysarj, honnan a tüvis v. tövis, tüske, és a hegyes szuró eszközt jelentő tű v. tő, tőr és tőrök fogalomban rokonok. Mennyiben pedig a tő a fák és némely más növényekben vastag zömök alakuvá növekszik, innen a tőke, törzs, törzsök,csög, csök, tuskó és ducz alaphangban és fogalomban szintén egyeznek vele. Ide tartozik a gyökér is, mely öszvetett szónak látszik a gyök és ér (vena) alkatrészekből, miszerint a gyök szabatosan véve anynyi volna mint tő v. csök, a gyökér pedig jelentené a tőből kinövő érforma rostos szálakat. Csagataj nyelven: tüb, pl. tag tübi hegy töve, oszmanli nyelven: dib. (Vámbéry).
Az említett kiadvány szerint az uarchoniták, uarhunok, varhoniták, várkonyok, várkunok az ismeretlen eredetű avarok és az indoiráni hsziungnuk, hunok által alkotott törzsszövetséget képviselték. Nevük az avar (ouar) és a hun (khounni) népnevek összeolvadásából keletkezett. A Heftalita Birodalom felbomlása után az avarok és a hunok szoros szövetségben együtt maradtak, s a társulásban az avarok vitték a vezető szerepet.[10]
A Korai magyar történeti lexikon szerkesztői az avarokat ismeretlen eredetűnek mondják, jóllehet az ókor történetírói – a népvándorlások kora előtt, vagyis az i. e. 5–i. sz. 5. században – következetesen szkítáknak, szakáknak, illetve daháknak nevezik őket. A bizánciak pedig – a népvándorlások korában – az avar követek kijelentése nyomán címezik őket szkítának. Menandrosz szerint: „...a rómaiak veresége után az avarok hadvezére üzenetet küldött Tiberioshoz. A kiküldött üzenetvivő így szólt: Hogyan merészeltetek harcos kezek hiányának a betegségében szenvedve az avarok, tehát éppen szkíták ellen háborút indítani? Vagy nincsenek irataitok és feljegyzéseitek, amelyek olvasása megismertethet benneteket azzal a ténnyel, hogy a szkíta törzsek leküzdhetetlenek és megverhetetlenek?”[11] Lényegében ugyanígy nyilatkozik Theophülaktosz Szimokattész is: „az avarok törzse ugyanis, mint mondják, a legügyesebb (legkeményebb) a szkíta népek sorában.”[1]
Ami pedig az avarok hun mivoltát illeti, önmaguk is megerősítették, hogy a hun szövetség részesei voltak. Erről a frankok hírmondói, többek között, ekképpen nyilatkoznak: „A frankoktól és saját maguktól is gyakran hunnak nevezett avarok.”[12]
A hun szövetségre – kínai forrásokban hsziungnu, nyugatiakban chionitae, khounnoi, ounnoi stb. – a lexikon szerkesztői mint hun népre hivatkoznak, a nevezett szövetség népeinek iráni származásáról és nyelvéről vallott álláspontjuk pedig fölöttébb ingatag alapon nyugszik. A szerkesztők e helyen érdemekben megőszült iranistánk, Harmatta János munkájára hivatkoznak. A Bóna István által írott, A hunok és nagykirályaik című kötet[13] fényképeinek egyikén-másikán Harmatta hun feliratokat vélt felfedezni – jóllehet, amint erről bárki meggyőződhet, ilyeneknek ott nyoma sincs –, és iráni nyelven, úgymond, el is olvasta őket.[14].
en beszélt a nyugati feljegyzésekben khion (chionitae), khoun (khounnoi) stb., kínai forrásokban hsziungnu stb. – az avarok egyik neve szerint kony, a mai magyar köznyelvben hun – névvel illetett népesség. A kínai forrásokban fennmaradt néhány szóból – főként címek, személynevek – következtetve szakembereink altaji (mongol, török), iráni és paleoszibériai (ket) nyelvekre is gondoltak. S hozzáteszik még, miszerint egyáltalán nem biztos, hogy a szövetség összes törzse ugyanazon nyelvi csoporthoz tartozott, s nem bizonyos az sem, hogy a hunok kezdetben ugyanazon nyelvet beszélték, melynek szavait későbbi feljegyzésekből ismerjük.
Róna-Tas ott hibázik, hogy nem veszi figyelembe, milyen nyelvet cseréltek le a szakaurak... (nyilván tőlük származik a türk etimon.... )egy magyar előd nyelvet, ahol szintén van magánhangzó.
----
A szaka ttrukä és a tibeti drugu névalakokSzerkesztés
A birodalom alapításának idején a kelet-turkesztáni (ma Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület) Hotan oázisvárost többek között a szakaurak leszármazottai lakták, kik anyanyelvüket, kisebbségben, iránira cserélték.
Az ő nyelvükben ttrukä alakban jelenik meg a türkök neve. Róna-Tas András szerint e tény egyértelműen a szó hotani szakából törökbe való vándorlását jelzi. A törökben ugyanis megjelenhet utólag, a könnyebb kiejtés kedvéért, egy magánhangzó a t és az r között, a szogdok és a hotani szakák nyelvében azonban e magánhangzó nem tűnhet el.
A tibetiek eleinte dru-gu alakban írták át a türkök nevét, később azonban megjelent náluk a dur-gys átírás is, melyet alkalmazhattak volna korábban is, nyelvük tudniillik megengedi ezt.
Az eredeti türkök nem az ázsiai türkök voltak, hanem keletre kalandozó szkíta-hun(kun) törzsek. A törzs szót akkori "magyar" nyelven talán turku-nak/turcsu-nak mondhaták, mai szóalakjai pedig rokonértelmű szavakra bomlottak: törzs, torzsa, törek, derék /t-d váltás: Tanais (máskép: Don ~ Duna/ezt pedig átvéve, de nem értve e-szó nyelvünk logikájából adódó értelmét, népjelölőként használták tovább az ázsiai türkök, többé-kevésbé megőrizve az alapjelentéshez közelítő értelmezéseket (pl.: erős, sodró, taroló, terjedő, tőrszerűen hegyes, leszármazás /egy tőről - tős/, születés/teremtés/ stb.). A magyar törzs szó derivátuma "türk", mivel magyarul értelmezhető ősetimonokból képzett szó. Feltételezésem, hogy a türk egy általánosságban használt szó volt eredetileg törzs jelentéssel, hiszen az első türkök szakaurak voltak, akik elkeveredtek az ázsiai népekkel, így nyelvük természetesen megváltozott... A kök türk, tehát kék törzs volt. A türk itt pont annyit jelent, mint a Megyer törzs - esetében a "törzs" szó. Fenn tartom, hogy a türk-török szavak eredeztethetőek magyar törzs, törzsök szavak régies alakjaival, hiszen a "Turku"-nak a szakirodalomban széles körben elterjedt [türkü] olvasatát a szórvány által jelölt helynek a (Sió)Fokhoz közel fekvő Töreki(pusztá)val való azonosítása magyarázza. A törzs gyöke tör, melynek megfelel a derék régiesen darék főnév gyöke der vagy dar, továbbá a torol ige gyöke: tor; innen egészben véve is rokon torzs szóval.
A görögbe pl. a TAUR szó - (Minótaurosz (ógörögül: Μῑνώταυρος) - szkíta-hun eredetű. TŐR, TÚR, TOROL, TAROL, DÚL, DÚR, TÜLÖK régiesen TÜRK, TÜRÖK szavainkhoz van köze, nevezetesen a bika szarvaihoz.
tülök – ‘szarv’; ‘kürt’. Származéka: tülköl. A szócsalád korábbi türk, türköl formái alapján lehet gondolni, hogy a kürt, illetve kürtöl hangátvetéses formáiról van szó. Ennek csak az mond ellent, hogy a ~ és a tülköl esetében a ‘szarv’, illetve ‘szarvval öklel’ jelentések évszázadokkal korábbiak a hangadással kapcsolatosaknál, a kürtnek pedig nem ismeretes ‘szarv’ jelentése.
Alátámasztja e vélekedést, hogy egy szogd forrásban a hsziungnukat xwn(khun) névvel illették.
A masszagetai, maszkut stb. név olykor szerepel a róluk szóló hírekben. Az európai ászikon ellenben megragadt az alán, illetve szarmata elnevezés. Az ászik közép-ázsiai uradalmait az i. sz. 350. év táján a hunoknak is nevezett törökök egyik csoportja szállta meg, s az ászik betagozódtak a hun szövetség kötelékébe, azaz a török népek közé. Az ászik Közép-Ázsia lakói voltak. Három törzsüket ismerjük: ászik, aorszok és rhoxolánok. Az aorszok neve perzsa királyi sziklafeliratokon Sakâ tigraxaudâ, azaz hegyes fövegű szakák.
"Felhívom figyelmedet, hogy én egyáltalán nem kötöttem össze eddig a finn "Turku" városnevet a magyar hasonló, vagy azonos nevű településnevekkel. Valaki felvetette én pedig utánajártam, mert tényleg érdekes. Mint ahogyan az is, hogy a szlávok is átvették. Ennyi és nem több, amit gondolok róla."
Most már egy kicsit többet is gondolhatunk, akár, hiszen a "szláv" *t(o)rg-ból nehezebben lesz TURKU, mint a szkíta-hun (magyar) "torok" szóból, amely a folyó torkolatra értendő.
Párhuzam:
Terek ’A Kaszpi-tengerbe ömlő folyó a Szovjetunióban’. Az orosz Térek átvétele. Ennek valószínű forrása a balk. Terk, amely a balk. terk ’gyors, sebes, heves’ melléknévből keletkezhetett. (KISS 1980) < Te + -rek.
A földrajzi nevekben az adataink között a Terek mellett terka, tirka, těrke, tarka, tarkă, turku változatok (CZEGLÉDI 2010) fordulnak elő, amelyek összetartoznak etimológiailag, jelentésükben hordozzák a ’kis patak’, a ’torok, nyílás’, sőt a ’gyors, sebes, heves’ jelentést is. A névnek alapul szolgáló szót azonban mindig csak nagy körültekintéssel lehet megtalálni, miközben számos körülményt kell figyelembe venni. Előfordulnak önállóan valamint összetételben elő- és utótagként. A szláv nyelvekbe szkíta-hun szubsztrátum nyelvekből került. A Turku a kikötőváros a nevében hordozza a ’folyótorkolat’ jelentést. A városnak nem szolgálhatott alapul a finn turku ’piac, vásártér’ vagy a mai orosz torg ’kereskedés, kereskedelem’ szó. Meg kell jegyezni, hogy ezek az alakok etimológiailag összetartoznak a magy. tenger232 szóval és megfelelőivel. Ez utóbbi nem a hatalmas víztömeg miatt jelöli a nagy vizet, hanem a hullámzása révén. A búzatenger elnevezés is innen van, hiszen amikor fúj a szél, hullámzik a gabona mint a víz, pontosabban, mint a tenger. Valójában kétféle ív, a lefelé mélyülő és ennek a fordítottja, a felfelé irányuló ív váltakozásából áll a hullámzás. Olyan, mint két donga, amelyeket ha egymásnak szembe állítva elcsúsztatunk, jelöljük a hullámot, ugyanakkor szembe állítva keletkezik a kör, helyesebben a gömb. Ilyen dongákból készül a hordó is. A szkíták szerint a víz hengerülve folyik, úgy is mondhatnánk, hogy *tekerülve, csakhogy ez a változat nem használatos. Így érthető, hogy a szavunk szerepelhet a kis patak, a nagyobb folyó és a tenger, sőt tó nevében egyaránt. A jelentéstani értelmezésnek a hangtani és az alaktani is megfelel: donga + donga = dongadonga. Ennek alakváltozata a tenge + r, a te + rka stb. Ez azt is jelenti, hogy a második donga szókezdő d-je az r-rel van összefüggésben, amelynek az a magyarázata, hogy a d és az r az eredeti t különböző irányú változásainak az eredménye. Ugyanakkor az is látható, hogy a szó szerkezete visszaadja a hullám, a henger, a hordó stb. szerkezetét is.
Czeglédi Katalin A magyar őstörténet és a nyelv Nyelvészeti őstörténeti tanulmányok
---
"TÖR" annyit tesz magyarul, hogy előre, vagy felfele kitűnni, vagy erővel hatni. Törekedni, (előre) törni. Tur szavunk pedig azóta némi jelentésmódosuláson ment át, erre bizonyíték a rengeteg "túr" szavunkat magába foglaló földrajzi nevünk.
A korabeli magyar szóalak: Turk - a jelentése pedig így adható vissza: törő, erővel nyomuló, mélyen bevágódó,terjedő - pont ilyen egy hadsereg (sereg/sűrű,sürög)
Bizonyíték:
Túr folyó neve:
A folyó földtörténeti eredete mellett fontos ismernünk a Túr, mint víznév eredetét is. Először az 1100-as években jelenik meg írásban, Túristvándi településnél. Ekkor még nem egy folyót, hanem magát a települést jelöli. Ebből joggal következtethetünk arra, hogy ebben az időszakban már Túr néven emlegették a vízfolyást. Ha magát a szót elemezzük, akkor jóval ősibb névi gyököket fedezhetünk fel. A „túr”, „tur” alapját a „t” gyök képezi, ami rengeteg esetben földrajzi vonatkozású szavak alaphangja. Ez egyfajta távolságot, terjedést, távolodást fejez ki. Ezek a gyökök ma is használt földrajzi nevekben (Túrmező, Tura, Turány, Turc stb.) egyfajta nyomulást, bevágódást,terjedést jelenthetnek. Így Túr folyóvízi értelembenmélyen bevágódott, magaspartos vízfolyást jelent. (Faragó Imre, 2017.)
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A Túr folyó térképezettségi és turisztikai vizsgálata, SZAKDOLGOZAT, FÖLDTUDOMÁNYI ALAPSZAK, TÉRKÉPÉSZ ÉS GEOINFORMATIKUS SZAKIRÁNY Készítette: Takács Márton Témavezető: Faragó Imre, tanszéki mérnök, ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék Budapest, 2019
