Az enyém most 6,5Le, az Ali-bá-é azt hiszem 8 Le. Ezekhez képest a 3,5Le ami ráadásul még nem is kuplungos, gyerekjáték. A kapatagok átmérője is jóval kisebb. Volt ilyen a kezemben, pénzt nem adnék érte. A rotakapa szerintem valahol az enyémnél kezdődik és onnantól a határ a csillagos ég. 130-140 környékén lehet már kapni kétkuplungos gépeket, én kiskertbe is inkább olyat vennék.Ja és olyan agyagos-meszes kötött talajom van.
Nagyon tetszik neki, de csak az udvarban hagytam hogy fogja egy kicsit. Mikor a kertben megyek vele mindig integet.:-) Egyébként a Szentkirály KFT direkt amatőröknek úgy csinálta meg ezeket a vázakat hogy oldalra is ki lehet fordítani a szarvakat de én úgy nem szeretem. Inkább sétálok mellette. Jókat szoktam mosolyogni mikor látom hogy valaki kétkézzel kapaszkodik, a gép meg ugrál mint a bakkecske. Persze letapossa amit fölkapált.:-)
Nem bántom őket, pisis kislányok még. Majd rájuk szólok húsz év múlva.
Gergő, ez a kapálógépezés nagyon tetszik. Volt már aki tőlem is megkérdezte, hogy csinálom, hogy nincs lépésnyom? A kicsit szoktatod? Gondolom élvezi, hogy ő fogja a gép szarvát.
Nekem a zátkertbe hoztak egyet 3.5 Le 2x2 kapatag. Meg volt élezve szépen. De nem nagyon akarta az igazságot. Lehet rutintalan voltam. De mikor fel lett szántva és csak a tavaszi egyengetéshez, lazításhoz használtam pompás volt. De általában maradnak a kézi szerszámok. Egy kicsi mozgás. Legmodernebb eszközöm a tolikapa. De azért a kicsiért ahova használni tudnám nem veszem elő.
Némi rutin a legfontosabb ami egy tavasz alatt megszerezhető. Emlékszem mikor először használtam úgy szorítottam hogy meg kellett itatni mert annyira remegett utánna a kezem hogy a félliteres bögréből is kilötyköltem a vizet.:-) Nem olyan sekély művelés ez, tavasszal 3x megyek át rajta és a harmadik kapálás már igen csak mély. Még nem volt gondom a krumpli fészek vágásánál. Traktort nem igen engedek többet a kertbe mert több kárt csinál mint hasznot. több mint 10 éve csak a rotát használom és szépen megterem minden és nem is függök semmitől. Amit kell azt kikerülök. A málnásba és a diófa alatt nyáron is sokat használom. Így mindig tiszta és laza. Mellesleg gyors is.
Amikor először felfedeztem, hogy valahol kijár a kutya, akkor Lajos bával együtt ügetett haza: ő éppen este tartott hazafelé, amikor a kutya az utcánkban kóricálva megismerte a kocsit, Lajos lassított, mert neki ismerős volt a kutya - bár úgy tudta addig, hogy nem tud kimenni az utcára... ez a fundi meg farokcsóválva, világító szemekkel barátian rátappancsolt a vezetői oldalra, hogy akkor én nem gyalogolnék tovább... Lali közölte az ebbel, hogy ilyen sáros tappancsokkal kizárt, hogy beressze a kocsiba.. így aztán a következő jelenetnek voltam tanúja: én nyitom a kaput (10 perccel előtte telefonált, hogy jövök, anyukám, nyissál), a sötétből kibontakozik egy boldog, lendületes faroklengetéssel kocogó újfuondlandi, mögötte Lajos bá a kocsival...
Napokig figyeltem, mire rájöttem, hol ment ki. Na, azt becsináltam, akkor hosszú ideig csend volt. Most nem jutott ki az utcára, "csak" a szomszéd udvarára:)
A kutyával nekem is bajok vannak. Pár napja kénytelen vagyok láncon tartani ha nem vagyok otthon. Ő is mászós típus. UGrani annyira nem, de ha van egy sarok akkorúgy közlekedik ahogy te is írtab. És a szomszéd nem látja szívesen. Meg én sem mikor bógáncsal teli hazajön.
Én meg úgy vagyok a ojással, hogy fogyjon, mert lesz friss. Persze aztán meg kéne, de én odaadtam az utolsót is.
:)
Akkor várok egy kicsit és lesz. És ebben ez a jó. Hogy mindig van. (csak akkor nem ha kérnek eladásra)
Belülről mennyi fogom értékelni tehetetlen kiszolgáltatottságot, arra majd akkor felelek, ha netán olyan helyzetbe kerülök - megegyeztünk:)
Ma gyúró napot tartok: egyrészt a derekamat ki kell mozgatnom, ezért estefelé szokásosnál több lesz a nyújtás, másrészt annyi tojásom van, hogy el kell használnom őket. Fura szerzet vagyok: ha nincs 20 tojás a tartóban gyúrás után, inkább nem gyúrok, mert a cirka 20 nálam a kritikus határ, annyinak MARADNIA kell minden felhasználás után.
Jaj, decemberben volt itt az öcsém, jól felpakolva engedtem haza, odaadtam szinte az összes tojásomat is neki. Hát a víz vert le 10 napig, amíg össze nem tojtak a tyúkot megint annyit, hogy rántottát reggeliztem... Mondjuk, Lajos bát nem érintette meg a téma, mert a 10 meglévő tojásból simán fellegelt ötöt, én meg szívtam a fogam, hogy nahát, de a világért sem szóltam, hiszen ha nem regéltem el neki a "fóbiámat", mit ugráljak, hogy egyélmámást'...:))
Felfedeztem, hol mászik át a 70 kilás kutyám a szomszédba. Két fémoszlop között cirka 25 cm-es résen préseli át magát a szomszéd háza hátulján lévő részre, majd átmászik az 1.70 magas kerítésen, ami mindenféle rossz ajtók maradékából van összetákolva és beszorítva a kerítés és a ház fala közé (a lába fogást talál az összeillesztéseknél lévő 2-4 centis peremeken). Aszittem', nem jól látok, amikor felfedeztem - pont akkor néztem oda, amikor kapaszkodott vissza. Wazze, anyád zergével hált? - pillogtam morcosan kifelé, ahogy éppen átlendült a tőlem magasabb tákolmányon... beszélgettünk néhány hete a szomszéddal erről, hogy látta a kutyám nyomait az udvarukon a hóban. Akkor égnek emeltem a szemem, hogy elhiszem, Mónika, de hol az anyjába megy át???? Na, ma lesz a napja, hogy becsinálom azt a rést...
Értem. Szóval nem az a baj hogy a számláló mit mutat, hanem a körülmények. Azért ne hagyd hogy a lelked megtörjön. Mert akkor a testi bajok is megtalálnak hamar. Persze ezt így leírni oly könnyű.....
A második részét megértem. Aki harcos típus az nem is írhat mást. De azt is láttam már, hogy egy helyzetet mennyire másként értékelnek az emberek ha benne vannak és ha távolról szemlélik.
A lényeg hogy még sok évig menj ki reggel megetetni a tyúkokat, meg rendet vágni a kertben!
Bekevertem egy forralt bort, szegfűszeg, fahéj, bors, és persze BOR.. sokáig vacakoltam a tyúkóllal, mire kipucoltam, cseppet átfújt a szél - ez a forralt bor most preventív célzatú:) Kár, hogy nem bújhatok rögtön ágyba, be van gyúrva a kenyerem, most az utolsó, sütés előtti gyúrásnál tartok, Meg kell várni, míg újra megkel, aztán kisütni.. bár lehet, hogy azért csak elbújdokolok arra a másfél órára, amíg megkel és sütőbe tehetem... beállítom a telefont ébresztőre, ha elnyomna a buzgóság a bortól...
Pl. sok 46-50 éves embernél pont a forduló...a gyerekek kirepülnek, van biztos anyagi háttér, van autó, lakás, meg ami kell, és innentől élvezhetné az életet, és a hátralévőt...
Van persze ahol nem ennyire kerek a történet..főleg ahol 40 felett kezdenek új életet, új házasságot.
Ott sok olyan dolog van, ami volt huszonévesen az elsőben.
És ez nem minden alkalommal vicces...
Mert a nászéjszaka tök jó, ha 50 évesen is olyan, mint húszévesen volt, de ha a házat, autót, egzisztenciát és 50 felé kell megszerezni, az elég gáz...
Gyakorlatilag egy új élet indul....csak az 50 évesnek nem lesz rá már 50 éve, hogy be is teljesedjen a dolog...
Na innentől szomorú a 46-48-50 év....
Persze ezen is túl lehet lendülni valahogyan biztosan...
Nem is betegen kell megérni a 100-at, hanem egészségesen!
Van ilyen is. Öreg tanárom már 90 fölött van, rendszeresen bejár az egyetemi botanikus kertbe, öntöz, gyomlál, mikrogombákat határoz. Nemrég mondta egy kollégája, hogy Sanyi bácsit erővel sem lehetne kitenni onnan, mert ha máshogy nem megy, hát bemászna a kerítésen. Igaz, elég süket, de aktív és étvidám. 90 éves volt már, mikor a terveiről beszélgettünk, ő abból indult ki, hogy a családjában általában hosszú életűek voltak az emberek.
Igen, kell magyarázat arra, hogy miért érzem egyszerre soknak és kevésnek a 46 évemet.
1) Nagyon sok olyan probléma nyomja a vállamat jó fél éve, hogy csak a kötelességérzet tart talpon néha. Ilyenkor egyensúlyozom aközött, hogy permanensen fel tudnék rúgni néhány embert - és emiatt nem bánthatok meg vétlen másokat pusztán azért, hogy nekem jobb legyen, levezethessem az indulatomat, hogy keményen átvágtak, csőd közeli helyzetbe vittek, hogy..hogy..stb. Ilyenkor nem 46 évesnek érzem magam, hanem becsületes nyeretlen két évesnek, aki tulajdonképpen felül van a nyolcvanon is. Megoldom az ilyen jellegű problémáimat, idő kérdése, és a megoldás is időbe kerül - és ez az a rész, amit nagyon nehéz kibekkelni: amikor már tudod, mit fogsz tenni, de még nem teheted, mert nincs itt az ideje. Ez a megoldás (de bármilyen megoldás) nagyon súlyos pénzembe kerül, ha tetszik nekem, ha nem, így aztán külsőhőszigetelni "nem lesz kedvem" még néhány évig, és mire lenne "kedvem rá", minek, kinek.
2) Másik része a témának: belegondoltam abba, hogy akkor, amikor valami reménytelen betegség jelentkezik, nem akarok élni tovább, és meg fogom oldani, hogy ez így is legyen. Nem vagyok hajlandó kiszolgáltatva lenni egy kórházi ágyon (de semmilyen ágyon sem) a gyógyulás reménye nélkül, nem leszek orvosok kísérleti alanya, hogy hátha az, vagy ez segít rajtam, és nem akarom látni a fiam arcán a szánalmat, hogy te úristen, ez az erős asszony, aki, mióta az eszét tudja, mindig ura volt akaratának, most maga alá ürít, és a nyálát se képes letörölni (pl). Ha elveszni látom az emberi méltóságom, nem akarok élni tovább. Erre értettem, hogy a 46 év bizony ha nem is sok, ilyen szempontból már nem is kevés.
