Kedves Csimpolya, egyszer-kétszer került a kezembe Hihetetlen egy-egy száma, mondhatom nemigen tudok annál alacsonyabb színvonalat elképzelni, még, ha lehet a bulvárnál is mélyebben van. Persze ez általános jelenség, mindennel, ami a tudomány keretein kívül reked/marad, szükségképpen összekeveredik mindenféle zőccséggel. Úgyhogy ezt nem minősítésként mondtam, félre ne értsd. Néha jó szabadjára engednie az embernek a fantáziáját, csak komolyan ne vegyük ezt.
Viszont be kell vallanom, mind ez idáig nem sikerült megtanulnom külföldiül, és az információs forrásaim inkább az újságok és a könyvek, mint az internet. Pirulva akell bevallanom, én még nem születtem gombnyomogató génekkel.
Az, hogy Angliában van, nem lep meg. A devonshire-i lábnyomok után...
Legjobb tudtommal Londonban van egy Kriptozoológiai társaság.
Más hír. Hihetetlen, októberi szám, 5. oldal.
Ismét láttálka Loch-Ness-i szörnyet. Augusztus elején bukkant fel több ember szeme láttára a tó északi részén. Az észlelők elmondása szerint a két méters nyakkal rendelkező élőlény csak néhány pillanatra mutatta magát, majd eltűnt a mélyben.
Ugyanezen lap 11 oldalán:
A burmai tengeréseti tisztviselőkhöz 2002 áprilisában negy Andaman-szigeteki halászt kísértek be, azzal, hogy állítólag megtámadta őket két titokzatos lény, amelyek a leírás alapján leginkább a griffre emlékeztetett
Uram bocsá' egy szót sem hiszek az egészből. Tényleg HIHETETLEN.
Alighanem igaza van az előző hozzászólónak, ez tényleg a mitológiatörténet fogalomkörébe tartozik...
Tudomásom szerint nincs kriptozoológiai egyetem, meg csodálkoznék is, ha lenne. Egyetemen tudományt tanítanak, tudománya pedig csak létező dolgoknak van. A kriptozoológia meg épp azon állatok gyűjtőneve, amelyek nem léteznek. Mihelyst léteznek, már a zoológia tárgykörébe kerülnek, még ha nagyon ritkák is... :)
Ezzel együtt természetesen a kriptozoológia szó alatt említett állatok egy része lehet, hogy valóságos, mint ahogy egy-kettőről ki is derült (bojtosúszójú). Egy-két állatfajt még fel is fedezhetnek, s hogy ez eddig nem történt meg, csak a rendkívüli ritkaságuknak köszönhető (esetleg előkerülhet, mondjuk egy erszényes farkas). A legtöbb állatfajt, amit e név alatt emlegetnek szvsz soha nem fogják felfedezni, de beszélgetni róluk persze lehet...- egész egyszerűen azért, mert soha nem létezhtek, és nem is fognak... És aztán lehet egy-két olyan állatfaj, amit eztán fognak előállítani...., mondjuk szoft módon nemesítéssel, hard módon pedig genetikai tervezéssel, machinációval... (mondjuk mammutot a tetemből nyert DNS + elefántpete).
Aztán van ezeknek a kripto-állatoknak egy elég nagy csoportja, amelyikkel a mitológia, szimbológia foglalkozik..., az meg egy másik tudomány...
Még mielőtt lerohanna bárki is, nem vagyok ellene a kriptozoológiának, sőt, csak kezeljük helyén a dolgokat. Ahogy én látom, a kriptozoológia csak részben zoológia, de jelen van benne még egy csomó másik tudomány: régészet, történelem, lélektan, szociológia, földrajz, őslénytan, genetika, mitológia, irodalom... stb. Meg egy csomó tudománytalan dolog, sőt: tudatos hamisítás, jobbik változatában művészi motivációban, rosszabbikban pénzhajhász néphülyítés formájában.
Sziasztok! Naggyon tetszik a topik, már a könyvjelzőim közé is betettem, és minden nap fönn vagyok!^_^ Nagyon érdekel a téma, annyira, hogy elhatároztam:kriptozoológus leszek:))) Csak sajnos Magyarországon nem tudnak róla valami sokat:( (amikor a könyvtárost kérdezem meg, van e ezzel kapcsolatos könyve, se tudja, miről van szó...-_-') Az után szerettem volna csak érdeklődni, hogy nem tudjátok véletlenül, külföldön hol lehet tanulni kriptozoológiát? Vagy hogy lehet-e egyáltalán? Egyetem kell hozzá gondolom. De zoológiaira kell járni, vagy van egy külön "kriptozoológiai egyetem"? Ha tudtok választ esetleg, előre is köszi!:) Hi!:)
A képet 1959 készítette egy belga helikopter pilóta, Col. Remy Van Lierde, amikor a Kongó fölött őrjáratozott. A kígyó kb. 40-50 láb hosszú volt, háta sötét barna/zöld, hasa fehér. A feje 3x2 láb méretű, az állkapcsa háromszög alakú volt. Szakember is megvizsgálta a képet, és eredetinek bizonyult. Úgy is bizonyították a lény méretét, hogy összehasonlították méreteit a talaj sajátosságaival. Ahogy a helikopter lejjebb ereszkedett, a kígyó kb. 10 láb magasra emelte fel a fejét, és úgy nézett ki, hogyha a helikopter közelebb repül, megtámadja azt.
Amennyire tudtam, élesítettem a képen, hátha így kivehetőbb.
Most olvasom Jens Bjerre "Kalahári" című könyvét, abban leltem rá erre az érdekes eszmefuttatásra:
Az antropológia egyik legnagyobb problémája a most élő emberfajok közvetlen őseinek felkutatása. Lehet, hogy az egyik-másik ős még most is él. A darwinizmus százéves jubileuma alkalmából Korovikov, az ismert orosz tudós érdekes gondolatokat közölt az emberiség fejlődéstörténetére vonatkozóan.
Egyátalán nem tekinthető fantasztikus ötletnek - mondotta - hogy nehezen megközelíthető vidékeken olyan emberekre bukkanunk, akik az emberiség hosszú fejlődésének alsó fokán állnak. Emlékeztetett a Himalája szörnyűséges havasi emberére, amelynek felkutatásán számos expedíció fáradozik. Az egyik feltevés szerint a havasi ember csimpánz- vagy gorillaféle lehet. Korovikov azonban a leírások alapján úgy véli, hogy az Australopithecusra hasonlít, tehát arra az emberszabású majomra, amelynek megkövült csontmaradványait Dél-Afrikában találták meg. Még az is elképzelhető, hogy a neander-völgyi ember egyik válfajáról van szó. Emelett szól az a tény is, hogy két lábon jár, ami még a legfejlettebb majmokra sem jellemző. Európában még szakadék tátong a neander-völgyi és a modern ember közt, de Ausztráliában állítólag a neander-völgyi fokon álló ősemberek némely vonása meglehetősen határozottan fellelhető a később élő népeken.
Vagy azért tűnt el, mert eredeti volt, és qrvára nem illik a darwini világképbe; vagy mert "semmi különös", és kidobták. Bár ez esetben egy selejtezési jegyzőkönyvnek lennie kellene. Esetleg valakinek nagyon sokat ér, de ez megint az eredetiség mellett szól...
Pedróról már sokat olvastam, tényleg megdöbbentő. Rengeteg a találgatás róla. Ez egy olyan lelet, amelyet elég jól dokumentáltak és vizsgálat alá vetettek. Voltak akik úgy vélték, bebalzsamozott embrió, olyan parányi, de a röntgenvizsgálatok kimutatták, hogy teljesen kifejlődött a fogazata és a csontváza meglett korú emberének felel meg.
Tényleg érdekes, csak az a baj ezzel és az ehhez hasonló leletekkel (?), hogy mindig készül egy fénykép, amely megjelenik itt-ott, rejtélyes dolgokkal foglalkozó portálokon, újságokban, aztán a dolog annyiban is marad. A maradványok mindig rejtélyes módon eltűnnek, mire oda kerülne a sor, hogy antropológusok és más szakértők megvizsgálhatnák.
Az óriásokról: az ókorban és a középkorban feljegyzett adatokat óvatosan kell kezelni, mert erős túlzásokat tartalmazhatnak. Nem kizárt, hogy találhattak óriási csontokat, amelyek akár 3 m magas emberektől is származhattak. Viszont könnyen lehet, hogy ismeretlen, nagy méretű (pl. mamuttól, dinoszaurusztól) származó csontokra fogták rá, hogy emberi csontok, és költöttek belőlük óriásokra vonatkozó legendákat.
http://weeswaakzaam.punt.nl/index.php?a=2005-10 az oldal alsó harmada környékén. Sajnos nem beszélek hollandul, így fogalmam sincs, hogy miről szól az oldal. Azt sem tudom, hogy a képek eredetiek-e.
Állítólag ez is Nephilim holtteste, vhol találtam a neten, h ez a kép Szaúd-Arábiában készült helikopterről. Hogy ez mennyiben igaz az egész, azt nem tudom. Csak érdekesség gyanánt raktam fel a képet.
Érdekes cikk, csak az a baj, hogy tényleg elkélne már valamilyen konkrét bizonyíték, mely megerősíti avagy megcáfolja a hegyi ember -almasz, yeti, bigfoot, yowie stb.- létezését.