Keresés

Részletes keresés

Csimpolya Creative Commons License 2006.10.25 0 0 239
Az utolsó megállapításoddal teljesen egyetértek. De óhatatlanul eszembe jut a Francia Tudományos Akadémia azon közlése, mely szerint három dologgal nem hajlandó foglalkozni: a kör négyszögesítésevel, a levegőnél nehezebb tárgy repülésével, és a La Manche csatorna alatti alagúttal. Azt hiszem, megfontolandó.
Brian Benson Creative Commons License 2006.10.25 0 0 238
Igen, ez jó..., én is olvastam valahol. Nekem is van egy kedvencem: Amerikában láttam egy könyvet, még valamikor a '20-as években adták ki (pontosan nem emlékszem) és már akkor azokat a tudománytalan dolgokat gyűjtötte össze, amelyeknek jó része a mai napig is oly gyümölcsözően adja a témát az embereknek, akik szeretik az ilyet, szóval volt benne szó a farkasemberről, a szellemekről, a gömbvillámról, a Wegener-féle kontinensvándorlási elméletről, meg a szellemidézésről és még vagy egy tucat "hasonló dologról".  Nagyon érdekes volt ezt a könyvet lapozgatni, amikor még a kontinensvándorlási elméletet annak keletkezése idején egy ideig nem igazolták megdönthetetlenül, ezt is a tudománytalan elméletek közés sorolta ez a könyv. Gömbvillám persze van, de érvényes, igazi magyarázat nincs. A bojtosúszójú hal is igen sokáig lebegett a valóság fölött, sokan humbugnak minősítették. Aztán mégis. Ez persze akárhányszor is fordul elő, azaz, hogy egy egyelőre bizonyítatlan dolog, hipotézis egyszer csak bizonyítást nyer, nem jelenti azt, hogy minden bizonyítatlan hipotézis egyszer így jár...
Előzmény: Csimpolya (237)
Csimpolya Creative Commons License 2006.10.25 0 0 237

Azt hiszem, van egy jó példa az információra, és hogy mit lehet kihozni belőle.

1914-ben egy pilóta kényszerleszállást hajtott végre Komodo szigetén, és aztán elújságolta, hogy krokodilokat látott. A természettudósok kinevették, merthogy arrafelé nincs krokodil. Aztán jött a világháború, mindjárt sürgősebb teendők akadtak. Ha azt mondja, varánusz, valószínűleg fontolóra veszik a dolgot. De ki várja el egy pilótától, hogy ehhez is értsen? 

Előzmény: Brian Benson (236)
Brian Benson Creative Commons License 2006.10.25 0 0 236
Igen ebben meg Neked van igazad: Nem a körítés számít, persze, hanem maga a hír: igazolja-e a tudomány, vagy sem. Én minden ilyen, a tudomány határvidékéről származó értesüléssel, hírrel roppant szkeptikus vagyok, annak ellenére, hogy szeretem őket, csak úgy vélem, a helyükön kell kezelni mindent. Szóval a "hívőktől" borsózik a hátam, mert bármilyen marhaságot képesek elsőre bevenni... és ez az odaadás még azt is kerülendővé teszi, amiben volna valamilyen igazság... vagy igazi rejtély...
Előzmény: Csimpolya (235)
Csimpolya Creative Commons License 2006.10.25 0 0 235
A dolognak ebben a részében alighanem igazad van, de az internetnél sem minden info megbízható. Valaki leír valamit, de legtöbbször nem tudatja, honnan veszi az értesülését. Ráadásul nemcsak újságról, hanem könyvekről is beszéltem. Igaz, az, hogy egy zöldség díszkötésben jelenik meg, még zöldség marad! Csak azt akarom kihozni a dolgból, hogy nem árt az infokat kritkusan kezelni. Bármilyen infót!
Előzmény: Brian Benson (233)
Brian Benson Creative Commons License 2006.10.25 0 0 234
Na és mire haladtál ezekkel az infókkal,kedves Laia?
Előzmény: Laia (232)
Brian Benson Creative Commons License 2006.10.25 0 0 233
Kedves Csimpolya, egyszer-kétszer került a kezembe  Hihetetlen egy-egy száma, mondhatom nemigen tudok annál alacsonyabb színvonalat elképzelni, még, ha lehet a bulvárnál is mélyebben van. Persze ez általános jelenség, mindennel, ami a tudomány keretein kívül reked/marad, szükségképpen összekeveredik mindenféle zőccséggel. Úgyhogy ezt nem minősítésként mondtam, félre ne értsd. Néha jó szabadjára engednie az embernek a fantáziáját, csak komolyan ne vegyük ezt.
Előzmény: Csimpolya (231)
Laia Creative Commons License 2006.10.25 0 0 232
Köszönöm az infókat, nagyon sokat segítettetek!:)
Csimpolya Creative Commons License 2006.10.24 0 0 231

Köszönöm szépen!

Viszont be kell vallanom, mind ez idáig nem sikerült megtanulnom külföldiül, és az információs forrásaim inkább az újságok és a könyvek, mint az internet. Pirulva akell bevallanom, én még nem születtem gombnyomogató génekkel.

Az, hogy Angliában van, nem lep meg. A devonshire-i lábnyomok után...

Előzmény: Brian Benson (230)
Brian Benson Creative Commons License 2006.10.20 0 0 230

Society of Criptozoology

Criptozoological  Society

 

...ezeket kell beírni a google-ba, és akkor dől a hír. Érdekes, hogy mennyire sok a spanyol nyelvű lap. 

Előzmény: Csimpolya (229)
Csimpolya Creative Commons License 2006.10.20 0 0 229

Legjobb tudtommal Londonban van egy Kriptozoológiai társaság.

Más hír. Hihetetlen, októberi szám, 5. oldal.

Ismét láttálka Loch-Ness-i szörnyet. Augusztus elején bukkant fel több ember szeme láttára a tó északi részén. Az észlelők elmondása szerint a két méters nyakkal rendelkező élőlény csak néhány pillanatra mutatta magát, majd eltűnt a mélyben.

Ugyanezen lap 11 oldalán:

A burmai tengeréseti tisztviselőkhöz 2002 áprilisában negy Andaman-szigeteki halászt kísértek be, azzal, hogy állítólag megtámadta őket két titokzatos lény, amelyek a leírás alapján leginkább a griffre emlékeztetett 

Uram bocsá' egy szót sem hiszek az egészből. Tényleg HIHETETLEN.

Alighanem igaza van az előző hozzászólónak, ez tényleg a mitológiatörténet fogalomkörébe tartozik...

sirocco Creative Commons License 2006.10.19 0 0 228

:-))))

"Kriptozoológai egyetem " nincs, csak sok önjelölt kriptozoológus.

Előzmény: Laia (226)
Brian Benson Creative Commons License 2006.10.18 0 0 227

Édes pofa vagy Te, Laia!

 

Tudomásom szerint nincs kriptozoológiai egyetem, meg csodálkoznék is, ha lenne. Egyetemen tudományt tanítanak, tudománya pedig csak létező dolgoknak van. A kriptozoológia meg épp azon állatok gyűjtőneve, amelyek nem léteznek. Mihelyst léteznek, már a zoológia tárgykörébe kerülnek, még ha nagyon ritkák is... :)

Ezzel együtt természetesen a kriptozoológia szó alatt említett állatok egy része lehet, hogy valóságos, mint ahogy egy-kettőről ki is derült (bojtosúszójú). Egy-két állatfajt még fel is fedezhetnek, s hogy ez eddig nem történt meg, csak a rendkívüli ritkaságuknak köszönhető (esetleg előkerülhet, mondjuk egy erszényes farkas). A legtöbb állatfajt, amit e név alatt emlegetnek szvsz soha nem fogják felfedezni, de beszélgetni róluk persze lehet...- egész egyszerűen azért, mert soha nem létezhtek, és nem is fognak... És aztán lehet egy-két olyan állatfaj, amit eztán fognak előállítani...., mondjuk szoft módon nemesítéssel, hard módon pedig genetikai tervezéssel, machinációval... (mondjuk mammutot a tetemből nyert DNS + elefántpete).

 

Aztán van ezeknek a kripto-állatoknak egy elég nagy csoportja, amelyikkel a mitológia, szimbológia foglalkozik..., az meg egy másik tudomány...

 

Még mielőtt lerohanna bárki is, nem vagyok ellene a kriptozoológiának, sőt, csak kezeljük helyén a dolgokat. Ahogy én látom, a kriptozoológia csak részben zoológia, de jelen van benne még egy csomó másik tudomány: régészet, történelem, lélektan, szociológia, földrajz, őslénytan, genetika, mitológia, irodalom... stb. Meg egy csomó tudománytalan dolog, sőt: tudatos hamisítás, jobbik változatában művészi motivációban, rosszabbikban pénzhajhász néphülyítés formájában.

Előzmény: Laia (226)
Laia Creative Commons License 2006.10.16 0 0 226
Sziasztok!
Naggyon tetszik a topik, már a könyvjelzőim közé is betettem, és minden nap fönn vagyok!^_^
Nagyon érdekel a téma, annyira, hogy elhatároztam:kriptozoológus leszek:)))
Csak sajnos Magyarországon nem tudnak róla valami sokat:( (amikor a könyvtárost kérdezem meg, van e ezzel kapcsolatos könyve, se tudja, miről van szó...-_-')
Az után szerettem volna csak érdeklődni, hogy nem tudjátok véletlenül, külföldön hol lehet tanulni kriptozoológiát? Vagy hogy lehet-e egyáltalán? Egyetem kell hozzá gondolom. De zoológiaira kell járni, vagy van egy külön "kriptozoológiai egyetem"?
Ha tudtok választ esetleg, előre is köszi!:) Hi!:)
Sch.Lacika Creative Commons License 2006.10.15 0 0 225
Dehogy haragszom!!! Inkább örülök, hogy más is nézegeti azt az oldalt!
Előzmény: Eloni (224)
Eloni Creative Commons License 2006.10.15 0 0 224

Valószínűleg:)

De a képen tényleg javítottam vmicskét(csakhogy védjem magam:))

Meg nem is mindenki nézi meg a linkeket, és ezt tényleg érdekesnek találtam. Mindegy, remélem, nem haragszol:)

Előzmény: Sch.Lacika (223)
Sch.Lacika Creative Commons License 2006.10.15 0 0 223
Itt találtad? :)

http://www.theshadowlands.net/creature.htm

Előzmény: Eloni (222)
Eloni Creative Commons License 2006.10.15 0 0 222
Izé, a kép...
Előzmény: Eloni (221)
Eloni Creative Commons License 2006.10.15 0 0 221

Óriás kongói kígyó


A képet 1959 készítette egy belga helikopter pilóta, Col. Remy Van Lierde, amikor a Kongó fölött őrjáratozott.  A kígyó kb. 40-50 láb hosszú volt, háta sötét barna/zöld, hasa fehér.  A feje 3x2 láb méretű, az állkapcsa háromszög alakú volt. Szakember is megvizsgálta a képet, és eredetinek bizonyult. Úgy is bizonyították a lény méretét, hogy összehasonlították méreteit a talaj sajátosságaival. Ahogy a helikopter lejjebb ereszkedett, a kígyó kb. 10 láb magasra emelte fel a fejét, és úgy nézett ki, hogyha a helikopter közelebb repül, megtámadja azt.

 

Amennyire tudtam, élesítettem a képen, hátha így kivehetőbb.

 

Sch.Lacika Creative Commons License 2006.10.15 0 0 220
Új madárfajt fedeztek fel Kolumbiában:
http://news.yahoo.com/s/ap/20061010/ap_on_sc/colombia_bird_discovery

És meglepő módon új emlősfajt Európában:
http://www.timesonline.co.uk/article/0,,13509-2399572,00.html
eguzki Creative Commons License 2006.10.08 0 0 219

Most olvasom Jens Bjerre "Kalahári" című könyvét, abban leltem rá erre az érdekes eszmefuttatásra:

 

Az antropológia egyik legnagyobb problémája a most élő emberfajok közvetlen őseinek felkutatása. Lehet, hogy az egyik-másik ős még most is él. A darwinizmus százéves jubileuma alkalmából Korovikov, az ismert orosz tudós érdekes gondolatokat közölt az emberiség fejlődéstörténetére vonatkozóan.

Egyátalán nem tekinthető fantasztikus ötletnek - mondotta - hogy nehezen megközelíthető vidékeken olyan emberekre bukkanunk, akik az emberiség hosszú fejlődésének alsó fokán állnak. Emlékeztetett a Himalája szörnyűséges havasi emberére, amelynek felkutatásán számos expedíció fáradozik. Az egyik feltevés szerint a havasi ember csimpánz- vagy gorillaféle lehet. Korovikov azonban a leírások alapján úgy véli, hogy az Australopithecusra hasonlít, tehát arra az emberszabású majomra, amelynek megkövült csontmaradványait Dél-Afrikában találták meg. Még az is elképzelhető, hogy a neander-völgyi ember egyik válfajáról van szó. Emelett szól az a tény is, hogy két lábon jár, ami még a legfejlettebb majmokra sem jellemző. Európában még szakadék tátong a neander-völgyi és a modern ember közt, de Ausztráliában állítólag a neander-völgyi fokon álló ősemberek némely vonása meglehetősen határozottan fellelhető a később élő népeken.

Sch.Lacika Creative Commons License 2006.10.05 0 0 218
Vagy azért tűnt el, mert eredeti volt, és qrvára nem illik a darwini világképbe; vagy mert "semmi különös", és kidobták. Bár ez esetben egy selejtezési jegyzőkönyvnek lennie kellene.
Esetleg valakinek nagyon sokat ér, de ez megint az eredetiség mellett szól...
Előzmény: eguzki (217)
eguzki Creative Commons License 2006.10.04 0 0 217
Ráadásul eltűnt! Ennek körülményeit azonban nem ismerem.
Előzmény: sirocco (214)
sirocco Creative Commons License 2006.10.01 0 0 216
Hát ez az! A Photoshop világában már a fénykép sem meggyőző bizonyíték.
Előzmény: Sch.Lacika (215)
Sch.Lacika Creative Commons License 2006.10.01 0 0 215
A Horrigan által linkeltről kiderült, hogy Photoshop. Az urbanlegends.com-on volt róla szó.
Előzmény: sirocco (213)
sirocco Creative Commons License 2006.10.01 0 0 214

Pedróról már sokat olvastam, tényleg megdöbbentő. Rengeteg a találgatás róla. Ez egy olyan lelet, amelyet elég jól dokumentáltak és vizsgálat alá vetettek. Voltak akik úgy vélték, bebalzsamozott embrió, olyan parányi, de a röntgenvizsgálatok kimutatták, hogy teljesen kifejlődött a fogazata és a csontváza meglett korú emberének felel meg.

Ez egy igazi rejtély...

Előzmény: Sch.Lacika (211)
sirocco Creative Commons License 2006.10.01 0 0 213

Tényleg érdekes, csak az a baj ezzel és az ehhez hasonló leletekkel (?), hogy mindig készül egy fénykép, amely megjelenik itt-ott, rejtélyes dolgokkal foglalkozó portálokon, újságokban, aztán a dolog annyiban is marad. A maradványok mindig rejtélyes módon eltűnnek, mire oda kerülne a sor, hogy antropológusok és más szakértők megvizsgálhatnák.

Az óriásokról: az ókorban és a középkorban feljegyzett adatokat óvatosan kell kezelni, mert erős túlzásokat tartalmazhatnak. Nem kizárt, hogy találhattak óriási csontokat, amelyek akár 3 m magas emberektől is származhattak. Viszont könnyen lehet, hogy ismeretlen, nagy méretű (pl. mamuttól, dinoszaurusztól) származó csontokra fogták rá, hogy emberi csontok, és költöttek belőlük óriásokra vonatkozó legendákat.

Előzmény: horrigan (209)
Sch.Lacika Creative Commons License 2006.09.30 0 0 212
Kicsit keresgéltem óriás és törpe ügyben:

http://www.stevequayle.com/Giants/charts/charts.html

http://www.stevequayle.com/Giants/index2.html
Sch.Lacika Creative Commons License 2006.09.30 0 0 211
És ez sem utolsó...

http://www.biblelandstudios.com/nuke/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=2
Előzmény: Sch.Lacika (210)
Sch.Lacika Creative Commons License 2006.09.30 0 0 210
Én is találtam érdekeset:

http://www.subversiveelement.com/History_Unusual_Remains.html

illetve:

http://weeswaakzaam.punt.nl/index.php?a=2005-10
az oldal alsó harmada környékén.
Sajnos nem beszélek hollandul, így fogalmam sincs, hogy miről szól az oldal. Azt sem tudom, hogy a képek eredetiek-e.

Előzmény: horrigan (209)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!