E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
(a 2000 csak azért van, mert upi nick már mindenhol szerpel... upi:)
Szeretem a "tudósokat", a te véleményed pedig általában is érdekel:)
Az előkép dologgal szerintem is úgy van a dolog, ahogy írod, de ezt a zsidók nem tudták, tudhatták, tehát nekik annak kellett megfelelni, amit ismertek.
Azt, hogy felesleges volt-e, nem igazán tudom de a Zsid. 10,4: "Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.", ugyanakkor azt is olvashatjuk, hogy a törvény tanítómesterünk, és ha nem lett volna, fel sem ismernénk a bűnösségünk, nem is éreznénk szükségét a szabadulásnak....
Isten "késéséhez" meg csak annyit, hogy nehéz ilyesmit az időnélküliségbe belebiggyeszteni.
Mondd már meg, mitől mentette meg az emberiséget?! Azóta nincs halál, nincs szenvedés, nincs igazságtalanság? Visszakerültek a dolgok a paradicsomi mederbe? Dehogyis!
Csak mellébeszélés és mese az egész! És erre építettek egy ezidáig prosperáló céget, ennyi az egész.
A kereszt a halálbüntetés jelképe volt, úgy mint a bitó.
Mire való ez a bálvány?"
"Keresztény ld. Keresztyén >> Keresztyén ... Ennek az elnevezésnek... nem a kereszt, hanem a Krisztus (h. másiáh, g. chrisztosz) az eredete. Elsőként Lukács írta le, előadva, hogy Antiókhiában keresztyénnek nevezték Jézus követőit..."
"KERESZTYÉN. A latin »christianus« szó eredeti jelentése: »Krisztus követője«. Először az antiókhiai tanítványokat nevezték »keresztyén«-eknek (Csel 11,26)."
"...keresztyén szót használjuk, ami a görög kristianoi szóból származik, ami a Szentírásban Krisztus-félét Krisztus-követőt jelent. Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, hogy így nevezték az első keresztyéneket. Tehát mi nem a keresztből indulunk el a nevünknél, hanem Krisztustól indulunk el..."
Nincs 3. variáció, mert istennek az általad említettet meg kellett volna akadályoznia. Egy porszemet nem bíznék arra, aki ilyesmit vár el a gyerekétől.
Súlyos szenvedések? Biztosan szenvedés. De nem nagyobb, mint egy vesegörcs, vagy a szülés.... Ha ilyent - kereszthalál - önként vállal valaki, az khm, mentális zavarral küzd. Ráadásul értelmetlen, hisz már 2000 éve történt (ha történt), és még mindig nem érte el a célját. Azaz felesleges volt. És ésszerűtlen.
"A bűntől való megszabadítás egy folyamat, melynek végét a feltámadás jelzi." Biankó csekk, igaz? És ha mégsincs feltámadás? Na bumm, mit lehet akkaor már tenni? Végigélted az életedet abban a tudatban, hogy leskelődnek utánad, beárnyékolja az életedet a félelem, hogy nem tudsz megfelelni az elvárásoknak, aztán a végén ugyanaz vár téged is, mint engem; a nagy semmi.
Ezért érdemes? Érdemes feladni a józan gondolkodást, a kételkedést?
2. vagy hazudik az áldozattal, hisz tudja, hoyg szemfényvesztés a halala"
Miért nincs 3. variációd (pl.: Jézus önszántából vállalja a súlyos szenvedésekkel járó keresztáldozatot, és szintén önszántából leteszi isteni tulajdonságait, az Isten pedig beleegyezik...)? Előítélet Istennel és Jézussal szemben?
"Nem szabadított meg a bűnöktől, hiszen bűn most is van."
A bűntől való megszabadítás egy folyamat, melynek végét a feltámadás jelzi.