Szerintem ő sem gondolta komolyat e két vonal dolgát. Talán csak utalni akart arra, hogy ami most kihasználatlan, feleslegesnek látszik, az 50 év múlva teljesen máshogy is nézhet ki. Konkrétum: szlovén határátmenet. Ha a környéken lévő kisforgalmú vonalakat mind felszedték volna 20 éve, szerinted lett volna esély a visszaépítésre? Ugye nem. Így is nagy áldozatokat kíván. Szerencsére csak rövid szakasz kellett újraépíteni, a többit csak feljavítani, deltákat építeni stb.
Micsoda butaság! Vasutat építeni a 21.században. Ehhez mit szóltok?
a forgalom nagysága változik. Ilyen alapon 50 éve fel kellett volna szedni a Győr-Hegyeshalom vonalat, most pedig ujjáépíteni, a Nyíregyháza-Záhonyt pedig fordítva. A forgalom nagyságának a felújításokban lehet szerepe.
Na ne viccelj. Ezeknek a vonalaknak a megszuntetese sosem merult fol. Az, hogy a forgalmuk egyik evtizedrol a masikra mondjuk 20%-kal csokken vagy no, az mindegy, mert meg igy is sokszorosa egy atlagos mellekvonalnak.
Szabadbattyán-Börgönd:
A 80-as években erre jártak a nyáron Miskolcról és Nyíregyházáról a Balatonra tartó közvetlen vonatok, akkoriban utaztam én is rajta.
Azt nem tudom pontosan, miért járt arra, talán akkor villamosították a 30a-t. Volt amikor Bp-től, volt amikor Pusztaszabolcstól vitte dízel (M62).
Mert? Nem inkab az alapjan kene eldonteni, hogy melyiket tartjuk meg, hogy mekkora rajtuk a forgalom?
Nem, mert a forgalom nagysága változik. Ilyen alapon 50 éve fel kellett volna szedni a Győr-Hegyeshalom vonalat, most pedig ujjáépíteni, a Nyíregyháza-Záhonyt pedig fordítva. A forgalom nagyságának a felújításokban lehet szerepe.
Ex 6-os vonalhoz:
Bicskéről indulva a Vértes turistatérképe alapján:
Felcsút vá: település déli végén (Alcsútdoboz 3 buszmegállóra, az az 2 km-re).
Vértesacsa: településen állhatott meg a vonat.
Lovasberény vá: innentől kezdve nincs a térképen!
Pátka vm: szerintem, ha a 811 számú úttól min. 2 km-re található.
Szfv vá: még lehet, hogy egy helyen még megállt Szfv szélén?
Kevés település és értelmetlen visszaépíteni a vasúti pályát.
Más.
Szabadbattyán-Börgönd szakasz:
44-es vonal befordították Szfv-ra (vasúti csomóponthoz).
A vonal mentén található tanyák kisforgalma miatt történhetett, ha egyátalán létezett megálló.
Dunaújváros-Pusztaszabolcs-Börgönd-Szabadbattyán útvonalon a menetidő csökkentés lehetne a Szfv kihagyásával a Balatonra.
(Volán-menetrend)
8033 Szfv-Seregélyes-Perkáta-Dunaújváros
10 perctől -1 óránként közlekedik, 53 km, átszállás nélkül. Vasút több mint 1,5 órát megy, és át kell szállni.
Gyakorlatilag vasúton nem lesz változtatás.
Más.
Veszprém-Balatonalmádi volt vasútvonal:
Köztes település: Szentkirályszabadja.
Kerülés vasúton Csajág 50 km és több mint egy óra.
(Volán-menetrend)
7335 Káptalanfüred-Balmádi-Veszprém
1-2 óránként közlekedik Veszprém vasútállomásig. Balatonalmádi és Veszprém aut áll között. 10 - 40 percenként.
Érdekes hasonlóság :)
Csak annyiban más a mellékvonal, hogy azok száma az idővel nem szaporodik.
De folytatva a hasonlatot, néha milyen jó érzés az, amikor szükséged lenne egy régi könyvre, és megtalálod? És milyen rossz, ha nem?
Azért kérdeztem a korodat, mert sokszor irtad azt, hogy miért kell kidobni, jó lehet az még valamikor valamire...
Nos, én ahogy távolodok a 30-tól (jelenleg 6-ra), egyre többször szembesülök fölösleges kacatokkal, amelyek csak gyűlnek, gyűlnek, mondván, hátha jó lesz még valamire.
Pl. olvasókönyvtől az egyetemi jegyzetekig irdatlan mennyiségű könyv, utazások emlékei (prospektusok, értéktelen gagyi-térképek, stb.), amióta önálló "háziúr" vagyok: szögek, csavarok, fadarabok, drótok, stb., egyszerűen nem lehet lassan lélegezni Tőlük.
A sellyei gyorsra pedig én is emlékszem, igaz csak a menetrendből. Feltűnő jelenség ott a függőleges vonal :)
Néhány éve lehetett, szerintem amikortól Szentlőrincen megáll az IC, ahhoz biztosított (volna) csatlakozást. Lehet, hogy ez volt az InterPici őse?
Magam részéről a "Sellye-expresszen" utaztam.
Megkérdezhetem, miért nem busszal mentél? Hiszen minden szempontból előnyösebb, mint hallhattad.
Komolyra fordítva a szót: lehet viccelődni, meg mosolyogni, de leginkább sajnálkozni ezeknek a vasutaknak az állapotán. Meg azon, hogy a Bakonyba, napi 3-5 vonat jár, abból kettő korán reggel, és késő este. Napközben meg semmi. Persze, hogy nem lehet mellette túrázni. Ilyen vasútra nincs szükség!!!!!!!
De normális, sínen járó, környezetbarát energiával hajtott járművekre igen. A kettő nagyon messze van egymástól, ne keverjük össze!
A mostani döcögények csak a lehetőségét hordozzák magukban annak, hogy egyszer lesz belőle olyan
(ugye emlékeztek, mit hoztam fel követendő példaként?)
Addig is: ha már építeni nem tudunk, legalább ne romboljunk.
Szerintem ez a véleményt teljesen korrekt, és elfogadható számomra is.
De: sok benne az adott helyzetre igaz sajátosság ("a vasutat csak használták, kihasználták", "a benzin is olcsó és kifogyhatatlannak tűnő volt", "a mellékvonalak is - gyakorlatilag - ugyanolyan létszámmal üzemeltek, mint a fővonalak", "szinte egyidőben "rohadtak le" a vonalak").
Valamint "a közút-fejlesztést igy is, úgy is meg kellett volna tenni" - ez tény.
Ma már a benzin nem olyan olcsó, és egyéb káros hatásai is kiderültek, a vasútnak van szabad kapacitása, bár vonala már kevesebb. A mellékvonalak szinte fillérekbe kerülnek (a fővonalakhoz képest). Emiatt árnyaltabb a kép.
Rövid távon persze ez nem sokat javulhat, de legalább ne romboljunk!!! Legalább adjuk meg az esélyt, hogy unokáinknak, ha - szükségesnek tartják - legyen mit feljavítaniuk. Mert szükség lehet rá, ha ez még most nem is látszik. Talán elég a szlovén határátmenetre utalnom. Vagy esetleg a nagy áldozatok árán újjáépülő kisvasutakra.
Szóval csak egyet kérek: "Ne romboljunk, azzal nem épül az ország!"
Én is ismerek egy hasonlót. Ezek szerint közkeletű (vagy annak látszik) a kifejezés. Magam részéről a "Sellye-expresszen" utaztam. Szentlőrinctől Sellyéig közlekedő Bz meríti ki a fogalmat.
Szentlőrincen lett volna még vagy két órám a személyvonatig, ami Sumonyban letesz. Megláttam egy másikat, ami Sellyére ment "gyorsvonatként" és Sumonyban nem állt meg menetrend szerint. Megkérdeztem a jegyvizsgálót, vajon megáll-e Sumonyban? "Ha megkéri a mozdonyvezetőt, biztos meg!" - jött a válasz.
És megállt...
A "falutol messze megallo, a varosok szelere tarto vasutvonal" egy rossz adottság, ami nyilván nem lehet a jövő, de alapot adhat ahhoz, hogy azon a jövőben valahonnan-valahová vezető (értsd városokat összekötő) vonalak jöjjenek létre. Aztán ha egy falu igényli, akkor megáll a vonat, ha nem, nem.
Rakerdezek: van adatod arrol, hogy egy adott ket varos kozott zajlo forgalombol mekkora az inter-city jellegu, es mekkora a falu-varos viszonylatu? Nekem van. Ezek alapjan mondhatom, hogy azzal a javaslatoddal, hogy a tavolsagi forgalmat a helykozivel szemben eloterbe helyezed, mar ki is nyirtad a mellekvonalak minimum felet, es pont azt a felet, aki hangosabban szokott az erdekeiert szolni.
Nem minden mellékvonalat kell megtartani, de ami összeköt vasútvonalakat, azt szerintem igen.
Mert? Nem inkab az alapjan kene eldonteni, hogy melyiket tartjuk meg, hogy mekkora rajtuk a forgalom?
Meg a jövőre nézve egy-egy esetben meghosszabbításban is lehetne gondolkodni (erre akartam utalni a miskolci buszos példával).
Mondd a vasuti peldat.
Még annyit, hogy a repülőterek is a város szélén vannak, mégis megélnek. Jajj, ezért kikapok majd :)
Ki bizony! :-) Ott ugye a repulo annyival gyorsabb a felszini eszkozoknel, hogy ennyi belefer. Ja, es a repulo egyeb okokbol sem viheto be a varoskozpontba.
"Győr-Veszprém. Erről a vonalról mi a szakvéleményetek?"
Az ország legszebb vasútvonala. Én is szivesen végigutaztam. Egyszer! Mint ilyen, megtartásra érdemes.
Közlekedési funkciója minimális. Párszor próbáltam Bakonyi túrát szervezni magamnak, úgy, hogy valahogy belepréseljem ezt a vasutat. Nem sikerült! Vagy túra, vagy vasutazás. (Jó, mondjuk nálam - az utóbbi időben - a túrázás 20-30 km-t jelent, amihez idő is kell.)
Van egy barátom, aki Pannonhalmán volt diák. Ők nevezték "Bakony-expressnek" a Pannonhalma alatt döcögő, 2 kocsis vicinálist. Mosolyogtak az elnevezésen és a vonaton. És busszal jártak.
Bocs, visszaolvastam, a "lé-ivást" tényleg nem Te, hanem Krisztián irta.
Ami 68-at illeti általánosan: állandó vita, két oldal, pro- és kontra.
Az egyik oldal - számomra leghitelesebb - képviselője Takács Laci, aki nemcsak kora, tapasztalata, és tanársága, de érvei hihetősége révén is - szerintem - meghallgatásra érdemes. Sokak ennek az ellenkezőjét vallják.
Laci egy nagyon régi Pályaőrben - csak a lényeget összefoglalva, és nem szó szerint - a következőt irta:
A 60-as évek elejére a vasút teljesen "bedugult", azaz nem birta a megnövekedett szállitási igényeket teljesiteni. Utak alig voltak, teherautók pedig - és ezt én sem tudtam - gyakorlatilag egyáltalán nem voltak. A szállitásokat még településen belül is vasúton kellett végezni. Ez eredményezte, hogy nyáron-ősszel a forgalom ellehetetlenült, állandó lett a kocsihiány, a termények tönkrementek, mert egyszerűen nem volt kocsi, ha végre volt, heteket utazott, stb. Valamit tenni kellett! Közben éledezett a motorizáció, az utak is lassan szaporodtak, a benzin is olcsó és kifogyhatatlannak tűnő volt. Ugyanakkor a szocialista gazdálkodás következtében a vasutat csak használták, kihasználták. Szinte egyidőben "rohadtak le" a vonalak. Egyszerre volt hiány, és pazarlás (ugye, ez is ismerős), mert mindezek mellett a vasút drága volt, mivel a mellékvonalak is - gyakorlatilag - ugyanolyan létszámmal üzemeltek, mint a fővonalak. Állomásfőnökök, bakterek, kereskedelmi szolgálat, stb. Nagy létszám, kis teljesitmény. (Ajánlom a Kihajolni veszélyes c. filmet, tipikus példa).
Szóval: vagy mindenhol nekiállnak beruházni (és igy igazi eredmény sehol sem várható), vagy azt mondják, hogy legyen fele/harmada annyi, és a lehetőségeket ezekre koncentráljuk. Hangsúlyozni kell, hogy nem MÁV-on belüli lehetőséget, hanem népgazdaság-szintű lehetőséget kellett keresni.
Utóbbi mellett döntöttek. Azért is, mert közben a közút-fejlesztést igy is, úgy is meg kellett volna tenni. Ha nem 68-ban, akkor 5 vagy 10 évvel később.
És mindennek "a leve, amit iszunk" az, hogy a mai vasút olyan állapotban van, amilyenben van, nem pedig olyanban, mint 40 évvel ezelőtt, illetve hogy egyáltalán van.
Ez Takács Laci verziója, ha valamit rosszul irtam, elnézést kérek Tőle.
Ezt sokan cáfolják, sőt, még személyes konfliktus is keletkezett a dologból.
Én magam részéről ezen a véleményen vagyok. Ettől én még vasútbarátnak tartom magam, ahogy Laci is, bár többen ezt is kétségbevonták. De ez nem tartozik ide...
Jajj ne. A "falutol messze megallo, a varosok szelere tarto vasutvonal" egy rossz adottság, ami nyilván nem lehet a jövő, de alapot adhat ahhoz, hogy azon a jövőben valahonnan-valahová vezető (értsd városokat összekötő) vonalak jöjjenek létre. Aztán ha egy falu igényli, akkor megáll a vonat, ha nem, nem. Nem minden mellékvonalat kell megtartani, de ami összeköt vasútvonalakat, azt szerintem igen. Meg a jövőre nézve egy-egy esetben meghosszabbításban is lehetne gondolkodni (erre akartam utalni a miskolci buszos példával). Már ha egyáltalán akarunk vasutat látni az országban, mert kétségkívül anélkül is meg lehet lenni.
Még annyit, hogy a repülőterek is a város szélén vannak, mégis megélnek. Jajj, ezért kikapok majd :)
Egy saját kedvenc: Győr-Veszprém. Bár Veszprém felőli végén még a gyalogos sétával se versenyképes menetidőben. Erről a vonalról mi a szakvéleményetek?
68-cal kapcsolatban fontos kiemelni, hogy az nem egy direkte koltsegcsokkento, mellekvonalfelszamoo koncepcio volt. Abba beletartozott az id, hogy a felszabadulo forrasokbol a fovonalakat fejlesztettek, meg ma is ebbol elunk! Tovabba sok uj ut is epult, tobbek kozott a 76-os, Zalaegerszeg-Zalacsany kozott, tehat az egykori vasurra merolegesen, ugyanis ez a fo aramlasi irany.
Ha egy zalacsanyit megkerdeznel, hogy hianyzik-e neki a vasut, lehet, hogy azt mondana, hogy persze, es hogy akarja vissza, de ha erre azt mondanad, hogy OK, semmi akadalya, de akkor a 76-os foutat is felszantjuk es soval hintjuk be, akkor mar biztos vagyok benne, hogy nem kellene neki a vasut. Szoval komplex kerdes ez a 68.
Fel kell fogni, hogy a mellekvonalak felett eljart az ido. Egy a falutol messze megallo, a varosok szelere tarto vasutvonal egyszeruen nem alternativa meg a buszhoz kepest sem, a szemelyautohoz kepest pedig vegkepp nem. Amig ezek nem voltak, addig nagyon jol elvolt a vasut, az emberek gyalogoltak, de most mar van nala jobb. Ne probaljuk meg pusztan vasutbaratsagbol visszaforgatni az ido kereket, mert nem lehet.