Az Állami Számvevőszéket használják fideszes önkormányzati képviselők arra, hogy saját településükön az ellenfeleiket lejárassák az önkormányzati választási kampányban, derült ki a STOP birtokába került hangfelvételből. A kónyi fideszes jelöltek beszélgetéséből kiderül az is, hogy zsarolásra továbbá botránypolitizálásra is alkalmasak a számvevőszéki vizsgálatok. Az ÁSZ cáfol.
stop.hu
Hogy nem kapott? Akkor minek köszönhető, hogy egyetlen jogilag kezelhető tényt -minimum hat év alatt- nem tudott az ügyészség felmutatni. Miért kell újra kezdeni az egész eljárást immár Fidesz érában? A MNO-ról meg csak annyit, hogy nincs a magyar médiában másik olyan szereplő, aki ellen annyi helyreigazítási pert nyertek, mint ellene. Úgy, hogy ezt inkább hagyjuk, ha nem akarod nagyon lejáratni magad.
Attól kér menedéket akitől akar. Viszont Ádertől nem kapott.
Ám én emlékszem egy Gyurcsányi nevű nagyhatalmú ürgére, akit az Állami Autópálya Kezelő Rt. vezérigazgatója Bitvai javasolt. Nyugtatgatta Kulcsárt, hogy majd Gyurcsányi elintézi. És itt nem menedékjog kérés volt, hanem baráti csevej.
További tények: Amikor Kulcsár politikai menedékjogot kért Ádertől. Miért is egy fideszes politikustól? A "független" ügyészség hogyan is hallgatta ki Kulcsárt? Miért is? A "független" ügyészség azt sem tudta megmondani, hogy mivel vádolja Kulcsárt. Ha találtak volna szoci szálat a nyomozás során, biztos lehetsz benne, hogy a vádemelés megtörténik a választások előtt, de az az érzésem, hogy nem szocialista szálat találtak.
Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy bajok lesznek ha a fidesz túlnyeri magát. Lassan bebizonyosodik számomra. Az ellenfelekkel szembeni erkölcsi fölényt sajnos csak kommunikálják, de már látszik a paci összes lába, úgy kilóg.
Akkor néhány tény. Szászt akkor verik meg, amikor elkezd nyomozni a Pannonplast irányában kezd nyomozni. Mint kiderült Kulcsárnak saját ügyfélköre volt, tele Szoci politikusokkal, rokonaikkal (VIP lista). És mit ad isten Kulcsár ismeri a megveréssel gyanusított ürgét. Ennyi véletlen vazze.
http://www.origo.hu/itthon/20040908szasz.html
Szász Károly megverése miatt hallgatták ki Kulcsárt "Ügyfelem N. Tibort régóta ismeri, de ismeretségük felületes"
Azért tegyük hozzá, van előélete az ügynek. "- Napirenden van a területfejlesztési törvény módosítása. Higgyétek el, tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban."
Nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos (mondta Kubatov illetve, Kuberten báró), illetve a hír, hogy majd az ÁSZ vizsgálódik mert "gyanu merült fel".
Kimennie sem kell az ÁSZ-nak, elég a sajtókampány.
Szóval a Kulcsár ügy és többi amiről semmi bizonyíték, csak vádaskodás itt nagyon offtopic, kéretik odafáradni vele (amúgy vastag fideszes szál is van a Kulcsár ügyben, csaxolok).
Na és mit szólsz a szuperhosszzú elkent Kulcsár ügyhöz amikor Szász Károly állitólag úgy összeverte magát ,hogy kórházba került! Miért is ? mert darázsfészekbe nyúlt ! Lebuktak a korrupt maszoposak ,csak Kulcsár vitte el a balhét ! Megyó meg beigérte azt hogy kideritteti hogy hogyan sérült meg Szász Károly, de nem lett belőle semmi sem : Az ÁSZ nyilvántartásába viszont szerepelnek azok az önkormányzatok akik hamis könyveléssel sikitottak el sok pénzt ! Hová lett a lé? De itt van a legújabb lebuktatás is kell itt valami zsarolás ?
Szerinted kell valakit is zsarolni? csak a tényeket kell feltárni ,és már le is járatódottak az önkormányzati MSZP.-s tisztségviselők! Ki ne tudná róluk,mint példáúl itt Gyöngyösön is ,hogy mennyi föld területet vettek meg szarért ,és utána át értékelve lakóparkoknak kapták meg az épitési engedélyt ,vagy az ipari park területén ,hány Mszp.-snek van földterülete ? Aztán ha sikerül ide csábitani valamilyen kis manufaktúrát akkor meg zsiros pénzeket akasztanak le ,mindenütt dúl a korrupció ,és erről a lakosok is tudnak !! Nem kell őket különösen zsarolni! Tudja itt is a helyi lakosság döntő többsége ,hogy nem szabad rájuk továbbra is szavazni !
Nem felejtettük el. Ugyanakkor tény az, hogy kétharmaddal ezt is meg lehet csinálni. Ráadásul ezek akarnak együttműködni? Kivel? Legfeljebb a hasonszőrű viet prédikáló, és bort ivó Semjén Zsótikkal. Jól kiegészítik egymást.
Én a Kubatov-listák óta nem járok ide, hiszen ott mindenki, egytől egyig erkölcsi hullává változott. Amikor kiálltatok mellette, megsemmisültetek - hitelét vesztette minden, amit az elmúlt nyolc évben a morál néven mondtatok.
Meg sem lepődök, hogy a morális zombikká züllött jobbos nikkek ezen az újabb förtelmes botrányon semmi kivetnivalót nem találnak, sőt, teljes mellszélességgel támogatják azt.
Egy picit nagyon kezd elkanyarodni a téma a lényegtől.
Ne feledjük, valójában arról van szó, hogy fideszék az ÁSZ-t (is) tömegesen használták, használják és szeretnék felhasználni kampánycélokra. Csak azért indítottak vizsgálatokat, kizárólag szocialista önkormányzatok ellen, hogy legalább a kampány idejére befeketítsék azokat. A kónyi fideszesek is gyakorlatról beszélnek a felvételen, és ebbe a gyakorlatba szállnának bele.
A különbség csak annyi, hogy arra nem volt bizonyíték, hogy a politikai ellenfelek rendelték meg. Viszont a vinnyogásba besegített a Magyar Nemzet nevű politikai napilap is.
Bizonyára emlékeztek még arra, amikor APEH vizsgálatot indított egy-két fideszes vezető ellen. Hogy akkor milyen jobboldali vinnyogás volt az elképesztő, Akkor a T. jobboldalról nem emlékszem olyan hozzászólásra, hogy csak az tiltakozik akinek "vaj van a fején". Felháborító, hogy milyen gyomorforgató értékrend szerint véleményeznek egyesek.