A SOLARIS (egyelőre?) nincs rajta, de fontos új zenei oldal a neten: DALOK.HU
Néhány részlet erről a honlapról:
"A Dalok.hu kiemelt figyelmet fordít arra, hogy oldalain kizárólag jogtiszta forrásból származó tartalom legyen elérhető. Ennek érdekében szolgáltatásaink nyújtásához szükséges valamennyi engedélyt beszereztünk: megállapodtunk az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel a szerzői díjakról, az Előadóművészi Jogvédő Irodával az előadóművészi díjakról, valamint a felvételek kiadóival is.
Az oldal használata előtt arra kérünk, hogy olvasd el a felhasználásra vonatkozó feltételeinket, ha pedig technikai információra lenne szükséged, kérdéseidre válaszunkat megtalálod itt.
A Dalok.hu a felvételek letöltését díj ellenében teszi lehetővé. Oldalainkon minden esetben megjelöljük az egyes felvételek árát, azok megfizetése esetén pedig jogot szerzel arra, hogy a kiválasztott felvételeket egy alkalommal, 72 órán belül letöltsd.
A Dalok.hu oldalán fellelhető zeneműveket, felvételeket, fotókat a szerzői jog védi. A zenék, fotók felhasználása csak olyan körben engedélyezett, ahogyan arról felhasználási feltételeink kifejezetten rendelkeznek. Ezek szerint az oldalról letöltött felvételeket csak magáncélra lehet felhasználni. Ebben a körben saját célra a felvételeket lemásolhatod, CD-re írhatod, hordozható eszközre (például MP3 lejátszóra) másolhatod. Az itt nem említett minden más felhasználáshoz azonban be kell szerezned a szerzők, előadók, kiadók engedélyét."
"Zenészkontroll Az oldalt a Zenészszakszervezet hozta létre. Üzemeltetője a szakszervezet közhasznú, non-profit társasága, a Magyar Élőzene Művészeti (MÉZ) Kht.
Nyilvánosság A Dalok.hu a nyilvánossághoz jutás alternatív eszköze. Tudjuk, hogy a mai piaci helyzetben egyre kevesebb zenész talál megfelelő kiadót, terjesztőt. Mi ingyenes bemutatkozási és értékesítési lehetőséget kínálunk minden zenész számára, aki a Dalok.hu segítségével közönségét keresi. Így olyan felvételeknek is nyilvánosságot adunk, amelyek másként nem jutnának el a közönséghez. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy bolt forgalma a látogatottságától függ, ezért reklámmal és a média más eszközeivel azon igyekszünk, hogy idevonzzuk az érdeklődőket."
"Mit kell tennem, ha a zenémet promótálni és árulni szeretném a Dalok.hu-n? Elsősorban szerződést kell kötnünk, amelyből részleteiben is láthatod, hogyan történik az árusítás, illetve az elszámolás. Mire van még szükségünk?
A zenére CD-n, audio CD formátumban; szkennelt borítóra (ha van); rövid leírásra az albumról (számról), stílus meghatározással; zenekarleírásra, diszkográfiára, tagok, szerzők, előadók neveinek feltüntetésével. zenekari fotókra; a zenekarra vonatkozó legfontosabb friss hírekre.
Fontos, hogy a zenekarodról szóló információk folyamatosan frissüljenek: küldjél híreket és turnédátumokat! Amennyiben bizonyos számokat ingyenesen meghallgathatóvá szeretnéd tenni, jelöld be azokat, Ha te akarod kiválasztani, mi legyen az ingyenes meghallgatható 1 perces minta, küldd el a vágott részleteket. (Ennek hiányában automatikusan az első 1 percet jelöljük ki.) videó anyagra (klip, koncertfelvétel); riderre, stageplanra, sajtófotóra."
Akkor már inkább 'MAZSULI KRÓNIKÁK', azon még nevetni is tudtam. (Asztrahány rulez!)
:o))
És a vicc kedvéért akkor ezt még ragozzuk egy kicsit: nevezett honlap zenekarok fórumait felsoroló oldalán lokomotivum neve fölött egy Mazsoli nevű hozzászóló látható :o)))
Nem bírtam ki, hogy szó nélkül hagyjam az egészet és pár mondatos helyreigazító dörgedelemben elmondtam a véleményem Sylvionak. Kiváncsian várom mit lép rá. Ha gondoljátok, akkor a soraimat a nevezett honlap jobb oldalán megjelenő legfrissebb témák között Solaris jubileumi koncert címen olvashatjátok.
Teljesen egyetértek. Hihetetlen, hogy mennyire nem ért a Solarishoz, ill. hogy nem is érdekelte a cikk megírása. Hogy a helyes dátumra se tudott rákoncentrálni... :((
Hát ez a fazon ott se volt. Ha pedig ott volt és ennyi maradt meg benne, akkor jobb ha nem foglalkozik írással. Még netessel sem. Szédületes, hogy pár mondatban hogyan tudott ennyi sületlenséget összehordani. :-(
Tele van tévesztésekkel (már a címben nem stimmel a dátum sem!), meg sületlenségekkel, olyan dolgokkal, amik el sem hangzottak (vagy nem úgy), meg egyéb vitatható dolgokkal... - de ez is egy vélemény.
"Riói fellépésünkre már nem jött velünk a zenekar egyik alapító tagja, Cziglán István. Akkor kezdődő súlyos betegsége 1998 december 27-én tragikusan korai halálát okozta. Mindössze 39 éves volt. Ő legalább annyira hozzátartozott a Solarishoz, mint bármelyikünk."
Hát, a Solaris találatok oldala, ide belinkelve hibaüzenetet ír ki, de csináljátok azt, hogy bal oldalon a keresőbe beírjátok előadóként a Solarist, nem kell kiválasztani semmit, lehet indítani a keresést, mert így mindent le fog hozni a '96-os dolgok közül is! Ezeket!!!
ARTISTA ..................... TÍTULO ....................................... TIPO
SOLARIS .................... PROGFEST 1995 ......................... Video Shows SOLARIS .................... PROGFEST 1995 ......................... DVD Chapado Shows
SOLARIS .................... LIVE IN BRASIL 96 ..................... DVDR
SOLARIS .................... RARF 96 ........................................Video Shows
SOLARIS .................... RARF 96 ....................................... DVD Chapado Shows
És még: ebben a fórumban is szó esik erről a reklámfilmről, ráadásul ezek még februári bejegyzések, tehát nem is olyan új dologról van szó (még a Koncert előtt voltunk ekkor...).
Mi volt a gond vele? Nekem az a hatás maradt meg belőle, amikor a marsi táj fölött utazva egyszercsak bekúszik a képbe szép lassan a MARSBÉLI KRÓNIKÁK borítója: az nagyon nagy érzés volt! És a közönség ovációja is ugyanezt az érzést tükrözte vissza, mint ami bennem is kialakult abban a pillanatban. Nagyon szép volt az a pillanat!
Az viszont új infó, hogy számítógépes animációban is utaznak ezek szerint (?), ráadásul ilyen profi szinten. Mert ott volt, ugye, a Marsbéli Krónikák I-hez a koncerten adott képi háttér, de az azért nem tűnt egy remekműnek, finoman fogalmazva.
Én úgy gondolom, hogy 100%-os lehet az összefüggés: a Solaris Stúdió Erdész Robi és Tereh Öcsi stúdiója, a Galaktika egyik támogatója volt a MűPa-s Solaris koncertnek...
Azt írja a napokban megjelent Galaktika folyóirat vezércikke, hogy a Viasat3 tévécsatornán látható reklámfilmjét az újságnak egy bizonyos Solaris Stúdió készítette. Tud erről valaki valami biztosat? Van összefüggés vajon?
A tények konkrét ismerete nélkül nem állíthatom 100%-ig, hogy '80 előtt ne lett volna valami kezdeményezés, de Robi finom helyreigazítása azért mégiscsak az 1980-as alakulást igazolja. Na most egy kis védőbeszéd a riporter melett: a riport előtt anyagot gyűjt, és ezt napjainkban hol teszi meg a legkönnyebben, mint az interneten. Beüti valamilyen keresőbe a bűvös szót aztán vár. Kijön több találat, azokból rákattint egyre és elolvassa amit ott talál. És persze miért is jutna eszébe kételkedni abban amit ott talál? Mielőtt e fórumhoz csatlakoztam volna én is kerestem a neten hol és mit lehet találni a Solarisról. És néhány alkalommal bizony én is találkoztam az említett 1978-cal. A mai napon is végignézegettem néhány honlapot, és az egyikben pl. azt olvastam, hogy Kisszabó Gábor basszusgitáros 1978-ban a Solaris együttes tagja lett. (lehet, hogy egy személyben és titokban ő volt a Solaris alapítója?) ;O) Na, ha tehát riporterünk ilyenre bukkan akkor bizony mellé kérdezhet.
Cirrocumulus a 2500-ra írt statisztikádra egy kicsit későn reagálva említeném meg, hogy mióta én a TD topicba bekerültem hasonló módon szaporodtt meg a hozzászólások száma. :-DDD (...ráadásul nem azért mert egyre többen küldenek el melegebb éghajlatra... ;-))) )
Tavaly még több mint 1000-el (!!!) voltunk lemaradva a három hónappal előbb (1999 decemberben) indult Kraftwerk mögött, most pedig már mi járunk előtte csaknem 800-zal... (pedig azért ott is zajlik az élet...)
Viszont a TD-nek még azóta sem lett nálunk koncertje sajnos a Solaris-szal ellentétben... :-(((