Több mint ötven év után új madárfajt fedezett fel egy amatőr madármegfigyelő (szakmáját tekintve hivatásos csillagász) Indiában.
A színpompás madárkát, amely a területen élő Bugun törzs után a Bugun liocichla nevet kapta, először még májusban pillantotta meg a lakott helyektől távol eső Eaglenest vadvédelmi területen, India északkeleti Arunachal Pradesh tartományában, közel a kínai határhoz, mondta el a felfedező Ramana Athreya, a Mumbai Természettörténeti Társaság tagja.
A madárnak fekete sapkácskája van, szemei körül világító sárga foltok vannak, szárnyait sárga, karmazsinvörös, fekete és fehér foltok tarkítják. A Birdlife International nemzetközi madárvédelmi szövetség weblapján megjelent értékelés szerint "Indiában jó fél évszázada ez a legjelentősebb ornitológiai felfedezés". Athreyának két példányt sikerült is befognia, ám miután számos felvételt készített róluk, és különféle méréseket is elvégeztek (sőt éneküket is hangszalagra vették), szabadon bocsátották őket, csupán azt a két tollat őrizték meg, amelyek a befogásnál amúgy is a hálóban ragadtak.
Igen, majd utána megírom, mi volt a tartalom :)... azóta eszembe jutott, hogy lehet, láttam is ezt már, majd kiderül, sajnos a port.hu-n nincs leírás a műsorról, mert abban szokott lenni kép a bemutatott filmekről.
Ma 15.30-kor az óriásgyíkokról lesz egy film az Animal Planeten a "Természetfölötti állatok" sorozatban. Nyilván a Komodói sárkányból fognak kiindulni, majd eljutnak a nemrég kihalt, Ausztráliában élt hatalmas gyíkokig (amikkel a bennszülöttek még vszleg találkozhattak), hogy ezen kívül mit mutatnak még... meglátjuk.
Ez valószínüleg a Haast-sas (Harpagornis moorei) lesz, amely a tudomány szerint a valaha élt legnagyobb sasféle volt a világon. A megtalált leletek alapján a tojók 10-14 kg-os tömeget is elérhették, a hímek valamivel kisebbek voltak. A szárnyfesztávolsága ugyan nem volt a testtömegéhez képest nagy, (2,6-3 m) viszont ez könnyebb mozgást tett lehetővé az erdőben való vadászathoz. Kellett is az energia, hiszen a fő tápláléka a Moa volt! A tudomány szerint a Haast-sas kb. Kr. e. 1400 körül halt ki. Van egy nem megerősített beszámoló arról, (Worthy & Holdaway, 2002) hogy egy bizonyos Charles Douglas nevű utazó az 1870-es években a Landsborough-folyó környékén összetalálkozott két irdatlan méretű ragadozó madárral. Douglas emberi állítólag lelőtték és megették!! a madarakat. Elképzelhető, hogy talán két szerencsés módon fennmaradt Haast-sas élete érhetett véget akkor.
Igen, egyszer láttam erről egy filmet vmelyik tudományos csatornán, jó rekonstrukció volt. Ez a madár nyilván egy másik faj, hiszen néhány száz éve halt ki, Új-Zélandon, az argentavis meg D-Am. De annyiban mégis ide vonatkozik, hogy a jelenlegi elképzelést, amennyiben mi a legnagyobb repülhető mérete egy madárnak-, felülmúlja.
Azt én is láttam, emlékszem rá..., ebben a tegnapi filmben is volt egy ahhoz hasonló amatőrfilm-felvétel, talán 10 mp-es, kicsit jobb, mint a másik. De annyira nehéz megállapítani a méretet, hogy talán nem is lehet igazán, mindenfajta viszonyítási alap nélkül...
érdekes..., és a 4. kép a rémmadár, vagy másképp terrormadár, amely szintén Dél-Amerikában maradt fenn egészen a legutóbbi időkig, mert a legkésőbbi lelete kb. 2 mó éves, azaz, kortársa lehetett az argentavisnak, ami szintén dél-amerikai volt. Ezen a kontinensen a madarak hatalmasra nőttek és a kontinens csúcsragadozóivá lettek.
Néprajzi, mitológiai vonatkozásokhoz tudnék most hozzátenni így hirtelen:
A thunderbird (viharmadár) Észak-Amerika középső részein általánosan ismert mitológiai lény az indián törzsek körében: egy hatalmas, haragos madár, amely szárnycsapásaival szelet, mennydörgést és villámlást idéz elő. Törzsi maszkokon és totemoszlopokon gyakran találkozni stilizált ábrázolásaival. Különböző törzsek különbözőképpen írják le: hol magányos teremtmény, hol pedig csupán fajának egyik példánya. A Nagy Szellem szolgájaként, egy hegy tetején fészkel, és üzeneteket visz egyik szellemtől a másiknak. Amennyiben többen is vannak (ahogy a kuakiutl indián törzs hiszi), a viharmadarak emberi formát tudnak ölteni, mégpedig úgy, hogy hátrafordítják a csőrüket. Emberalakjukban megházasodhatnak, családot alapíthatnak, de tollaik segítségével bármikor visszaváltozhatnak madárrá.
Egyébként egy másik csatornán (talán a Discoveryn) egy rövid, 10-20 másodperces filmfelvételt is mutattak egy sas alkatú madárról, amelyik egy fa tetejéről szállt fel és lassú szárnycsapásokkal elrepült. A fákhoz viszonyított mérete irdatlanul nagynak mutatta, de mondani se kell, hogy a filmfelvétel nem volt a legjobb minőségű. Ami egyfelől jelentheti azt, hogy a kamera amatőr kezekben volt és véletlenül sikerült elcsípni, de jelentheti azt is, hogy manipulálták a felvételt.
Tegnap az Animal Planeten volt egy film, elég későn, a Viharmadárról, amely 1977-ben Illinoisban megpróbált elrabolni farmjuk udvaráról egy 10 év körüli kisfiút, de aztán nem sikerült, elejtette és a fiú túlélte és beszámolt. Mindennek tanúja volt az édesanyja. Beszámoltak róla, hogy kb. 3x akkora volt, mint a legnagyobb keselyű. Ennek kapcsán betekintést nyertünk az indiánok hagyományaiba, amely elmondja, hogy nagy viharok előtt jelennek meg ezek a hatalmas madarak, persze nagyritkán. Majd egy tudós elmeséli, hogy a felszálló légáramlatokat használják ki, mint a sárkányrepülők, amik a vihart megelőző légköri viszonyok jellemző megnyilvánulásai, így érthető, hogy Viharmadár (Thunderbird) a nevük. Majd a Viharmadár felbukkanásainak helyét vitték fel a térképre, és az érdekes egyezést mutatott a nagy viharok szokott vonulási útvonalával az Egyesült Államokban. Majd az Argentavis-szal ismerkedünk meg, amely madár ennek az argentínai változata, amely madárnak 8-10 millió éves leleteit találták meg, és kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az a hatalmas madár repült, megcáfolva ezzel a tudósok eddigi állításait. A film, bár ki nem mondja, azt sugallja, hogy talán ez a madár nem pusztult ki, hanem egyes példányai csodálatosképp fennmaradtak. Erre azonban nem kapunk választ. Mint sok kérdésre sem, amit a film sugall: hol fészkelnek ezek a madarak; hogy-hogy ilyen kevés a találkozás, észlelés... stb. Hozzáteszem, hogy nem bontja ki a film (nem feladata nyilván), hogy mik a néprazjzi, mitológiai vonatkozásai, hiszen kézenfekvő a kapcsolat a közép-amerikai indián Quetzalcoatl madáristenhez, amelynek számos ábrázolása maradt fenn.
Ez így van, a latin-amerikaiakra nagyon jellemző a misztikus elemekkel gazdagon átjárt világkép... biztos ezért van a számos spanyol-portugál vonatkozás, ahogy írod.
Sok minden kering a társadalom különböző szintjein. Hiedelmek, babonák, stb. Ehhez jön hozzá az internet és az általa nyújtott megjelenési lehetőség. Az emberek, meg sokmindent bevesznek. Az, hogy miért sok pl. a spanyol nyelvű lap (és portugál)? Egyszerű: rengeteg ember beszéli egy olyan környezetben, ahol a babona, misztikum amúgy is a levegőben van. (Brazília, Karib-szigetek, stb.). Sőt sokszor csak reklámfogás az egész, mint pl. a kedves kriptozoológiai egyetemet kereső barátunk honlapján emlegetett Puerto Ricoi misztikus lények, akik (amik) csak azért keringenek 1996 óta a neten, mert nagyon jó reklám egy ilyen misztikus "idegen". (Mellesleg csak egy kicsit kellene ilyenkor utánna nézni, hogy kiderüljön: nincs is a cikkekben emlegetett nevű település).
És ez a másik probléma, ha megfigyelitek, soha nem pontos a helymegjelölés, a nevek, homályos a leírás. Hát nem érdekes? Ma a kamerás mobilok fénykorában, sehol egy fotó semmiről?
Igen, ez így van, és nem csak az ilyesféle hírekre érvényes, de a paparazzikra vagy a sztárpletykákra is. CSak az vígasztal, hogy az utóbbiakat nem szoktam olvasni.
Nyilvánvaló képtelenségeket (pl. az általam említett griff) nem hiszek el. Ebben az esetben a zoológusokat kétségbe ejtené az az élőlény, ami elől tollas, hátul szőrös, a repüléstudomány avatott szakértői meg közölnék, hogy egy ekkora testsúlyú állat a saját szárnyai segítségével 10 centit nem tudna a levegőbe emelkedni. Viszont szórakoztatónak találtam a hírt, azért írtam ide.
Az információs szmog kifejezés viszont nagyon találó, ha neked jutott eszedbe, gratulálok!
Igen, ez az elv vszleg ma is érvényben lehet, de el nem tudom képzelni , hogyan lehet ezt érdemben betartani abban a kommunikációs szmogban, ahol annyi ellenőriz(het)etlen hír kering, hogy hihetetlen... és hát valljuk be, mára azok közül, akik magukat újságírónak mondják, valószínűleg kevesen azok valójában, a szó klasszikus értelmében. Így aztán a piac törvényei érvényesülnek: minnél nagyobb a szenzáció, annál nagyobb a gázsi, ha csak egy-két napig is.
Ésszerű álláspont, azt hiszem. Mintha azt olvastam volna, hogy egy újságírónak két, egymástól független forrásból kell ellenőriznie az infót. Viszont bajos dolog úgy ellenőrizni valamit, ha csak egy ember látja, pláne, ha igen rosszul, zagyván mondja el. Persze, attól, hogy egyedül ő látta, még igaz is lehet. Nagyban növeli viszont a valószínűségét, ha másvalaki mondjuk egy évvel ezelőtt hasonlót tapasztalt.
Igen, én is így érzem. Engem mindig is nagyon érdekeltek ezek a dolgok, és asszem eléggé tájékozott is vagyok ezekben, de nagyon szkeptikussá is lettem ezzel párhuzamosan. Előítéleteim ellen mindig küzdöttem. Asszem hitetlen Szt Tamás apostol tetszik a legjobban: még a szemének semm hitt, csak Kriztusnak ujjaival való tapintása után hitt a feltámadásban.
Igen, ez így igaz. De a kriptozoológia pont azért kripto, mert mendemondákból próbálja kihalászni a tényeket. Aztán vagy sikerül, vagy sem. De ez sok mással is így van. Végül is azt hiszem, az álláspontjaink nem is állnak túl messzire egymástól. Nyitotnak és érdeklődőnek szabad lenni, hiszékenynek nem ajánlatos.
Ó, hát persze... igaz, igaz. A tudomány már megért egy pár paradigma-váltást, amelyek soxor egymással is szembe mentek, de mégis: az a helyzet, hogy mindent nem lehet..., szóval úgy van ez valahogy, hogy azt sose mondta semelyik asztronómia, hogy az égitestek szögletes pályát futnak be, csak azt, hogy a kör, vagy ellipszis, vagy hurkos ellipszis, vagy bármilyen görbe pályáknak egymáshoz való viszonya milyen..., ezen ment a hirig, s égett el Giordano Bruno. Ezzel azt akarom mondani, hogy vannak dolgok, amelyek mindig mesébe tartozóak lesznek.
Több mint ötven év után új madárfajt fedezett fel egy amatőr madármegfigyelő (szakmáját tekintve hivatásos csillagász) Indiában.