fér – ‘elég helyet talál ‹valahol, valamiben›’: nem fér a bőrébe. Igekötőkkel: összefér (‘békében megvan vele’); hozzáfér (‘utat talál hozzá’); ráfér (‘szüksége van rá’). Származékai: (be)férkőzik, (össze)férhetetlen. Valószínűleg finnugor eredetű szó. Ennek tanúja talán a votják pir, cseremisz perem (‘bemegy’), esetleg a vogul peevri (‘kézre kerül’). A jelentéstani összefüggések az előbbi véleményt támogatják; a magyar jelentésfejlődés ez lehetett: ‘bemegy’ ⇨ ‘befér ‘ ⇨ ‘elfér’. A szóeleji p ⇨ f hangfejlődés szabályos, lásd fal, fazék, fél, fog stb.
A magyar ősnyelv hangutánzó szavai belsőfejlődésű tőváltozatai, látható, mennyire produktív a nyelvünk, különböző szócsaládokkal mutat egyezéseket az, ami magyarul összefügg:
Ezeknek az összefüggő sorából szemelget a nyelvtudomány imigyen:
forog – ‘középpont vagy tengely körül mozgást végez’; ‘gyakran megjelenik valahol’: jó társaságban forog. Származékok és kapcsolt szavak: forgó, forgás, forgandó, forgolódik, forgalom, forgalmas, forgalmaz, forgalmista, forgat, forgatás, forgatag, forgattyú; fordul, fordulás, forduló, fordulat, fordulatos; fordít, fordítás, fordító, fordított. A fenti igék for- töve minden bizonnyal ősi hangutánzó, ill. hangfestő szótő a finnugor, vagy még az uráli korból: votják porjal- (‘forog, kering’), mordvin puvramsz (‘forgat’), szamojéd puroldam (‘megfordít’). A szóeleji p ⇨ f hangfejlődés szabályos, lásd fal, fazék, fél, fog, fogas stb. A ~ gyakorító, a fordul mozzanatos, a fordít mozzanatos és műveltető képzőt visel. A ~ tövének magas hangrendű változata is volt (fer-, fir-), ennek származékai a ferde, fertő, förtelem, fürdik, fürge. Lásd még forr.
bodor – ‘göndör, hullámos’. Származékai: bodros, bodroz, bodorodik;bodri (‘göndör szőrű kutya becéző megnevezése, majd gyakori kutyanév’). Talán a fodor szónak igen régi alakváltozata; a szóeleji b–f váltakozás olyankor fordul elő, ha mindkét szó ősi finnugor p-re megy vissza. (Ez itt nem bizonyítható, mert a fodor finnugor eredete kétséges). A nem ritka bondor, bondorkás, bongyor alakok talán a göndör, kondor1 hatásával magyarázhatók.
oszmán: bur, buru-, bür-, büri- = burkol, borít; más nyelveken is ezzel rokon tőről származó szavak; mongol: büri és mandzsu: buri- = beborít bor-, bur- = takarás, befedés; egyezik vele a török: bürü-, burubúza
borjú
oszmán: buzagi_ = vadállat kicsinye, borjú, bárány; más nyelveken hasonló alakú, borjú jelentésű szavak; csuvas: pəÊru, pru = borjú; mongol: biraɣu = kétéves marha; kalmuk: biro = szarvasmarha, ökör Munkácsi Bernát a török-mongol alakokat iráni eredetűnek magyarázza: avesztai: pasu és szanszkrit: paçu = marha, főként fiatal marha bor-j-ú; eredete: bar- = mozgás, járás, forgás (mint a barangol, barkácsol, barom szavakban) egyéb megfelelői: akkád: būru = borjú; hindi: bachhia {bacshia} = borjú
---
bors fűszer(növény)
oszmán, csagatáj: burʒ, borʒ = bors; ujgur és csagatáj: muruʒ = u.a.; más nyelveken hasonló alakú szavak Munkácsi Bernát szerint az iránság területéről való: szanszkrit: mariča- = bors(cserje) vagy gömbölyűségéről kapta a nevét és rokon vele a borsó; vagy csípős ízéről és rokon vele a bor (szeszes ital) és birs szó; hasonlít rá: hellén: πεπερίς; latin: piper; német: Pfeffer; lengyel: pieprz, stb.
Honfoglalás előtti török jövevényszavaink Összeállította: Várnai János
bök, melynek megfelelnek a latin pungo, franczia piquer, szláv pichnem stb. továbbá rokonai a pett, petty, pettyeget, pött pötty pöttyöget, melyek pontra, pontozásra vonatkoznak. Ide tartozik végre poncz, ponczol is.
A székelyeknél az ö megnyujtatik ebben: bőke. Különben rokonok vele a fordított magyar kép midőn szúró fegyvert jelent, valamit a kópja gyöke kóp, továbbá a hellen πυξ, πυκτευω, πυγμη, latin pugio, pugil, pugno, pugnus (ököl), pungo, figo, macto, héber paga, német pochen, boxen, fechten, szláv pichnem (bököm), lengyel pika, finn pökin, franczia piquer, stb.
A magyar nyelv nagyon gazdag ezekben. Az azonos eredetből született hangváltások a gyökök közötti logikai kapcsolatoknak a bizonyítékai.
——-
Össze fog és bont:
fon
pon - pongyola
bony- tájnyelvi bónyál (‘bepólyál’), bonyolult
bongy- ol / göngyöl
bon- t, bomlik, boncol
foltoz
pólyál
fél
val-vel
vál-ik
fal
——-
Fon:
Rokonok vele a latin funis, pannus, szanszkrit pan v. pan. (öszveköt, öszvefoglal), hellen πηνο−ς, πηνη, πην−ιο−ν, dóriaiasan πανιο−ν [Curtius szerént Einschlagfaden, Gewebe], német spinnen, Spindel, finn punon, magyar von stb.).
A gyöknyelvészet az egyetlen tudományos kiindulási alap, az emberi nyelv kifejlődésének elméletére, hiszen a beszéd az embei értelem bizonyítéka, mégpedig az emberi logika beszéddé fogalmazása miatt. Az ősnyelvnek leíró jellegűnek kellett lennie, amely minden erzékszervre ható tapasztalásokból táplálkozott, nyilvánvalóan egy szűkebb szókincsből kibővűlve, képzetlen alapszavakból - gyökökből képzőkkel és zárhangokkal új szavakat előállítva. A hajlító nyelvek éppen ezért, csak már ebből az alapnyelvből alakulhattak tovább.
A finnugrista a télapóban hitt, egy nem finnugrista meg a Mikulásban. Aztán megismerkedik később azzal, hogy mi a valóság a mi meséinkből és mi az a kevés igazságmorzsa a finnugristákéból.
Egy átlagos óvodás még hisz a Télapóban (Mikulásban stb.),
egy átlagos finnugrista már nem annyira :-P
Sok-sok ezer hozzászólással sem fogod tudni kompenzálni egyetlen normálisan -- tudományos igényességgel -- megírt cikk hatását. Dilettánsként akár 100 évig is győzködheted a laikusokat, csak éppen az impact factor-od továbbra is 0 marad.
Itt a mozdulat hasonló, csak ellentétes. Az egyik egy kifelé hajló (hajító - hajtó - héjtól kifelé eső) mozdulat, a másik egy befelé. Egy távolító és egy közelítő. Ha valami vetemedik, az elválik...
fed [1211 tn., 1372 u.] Ősi, finnugor kori szó, vö. vogul pänt- ’becsuk’, osztják pent- ’befed, bezár (ajtót)’, zürjén pId-’becsuk, bezár’, votják pod- ’ugyanaz’. A szó a finnugor alapnyelvben *pent - ’becsuk, bezár’ alakban élhetett. A finnugor *nt > magyar d szabályos hangváltozásra vö. lúd, véd. Fontosabb származékai: fedés [1372 u.], fedez [1416 u.], fedezet [1416 u.], fedetlen [1585], fedezetlen [1624], fedezék [1837]
vet [1131–1141 tn., 12. század vége] Bizonytalan eredetű, esetleg ősi, finnugor kori szó, vö. cseremisz üe-, wüe-’(magot) vet, elvet’, mordvin vide- ’ugyanaz’. A finnugor alapalak *että- ’dob, hajít, vet’ lehetett. Az egyeztetés hangtanilag több szempontból is kifogásolható. Az ige gyakran szerepel különféle igekötőkkel, és jelentéstanilag nagyon gazdag használatú (vö. elvet, kivet, megvet, összevet). Némely esetben jelentésfejlődésére a kapcsolódó igekötő hatott. A vet gyakori idiomatikus szerkezetekben is, vö. asztalt vet, szemét veti valakire [1372 k.], számot vet valamivel [1416 u.]. Származékaira vö. vetés [1265 tn.], vetődik [1372 u.], vetemény [1416 u.], vetetlen [1495 e.], vetél [1544], vetület [1850], vetít [1858], hozzávetőleg [1829].
Minek nézegeted azt az etimológiai szótárat, ha nem érted? A vet a becsuk, bezárból jön, a vet meg a dob-ból, a hasonló hangalak ellenére továbbra sincs semmi közük egymáshoz. A magyar nyelvben egyáltalán nincs ilyen szabály. hasonló hangalakú szavak jelenthetnek teljesen mást, míg eltérő hangalakok jelenthetik ugyanazt.
fedő, záró mozdulat (a szájban lévő fogaknál is, ahogyan szétfakasztják, szétrepesztik az ételt)
FOG - FOGNI - FOGOLY
-----
MESZ:
fed – ‘takar, leborít, véd’. Származékai: fedés, fedő, fedetlen, fedez, fedezés, fedezet, fedezetlen, fedezék. Ősi örökség a finnugor korból: vogul pent (‘becsuk’), osztják pente (‘beföd’), votják pod (‘bezár’). A szóeleji p ⇨ f hangfejlődés szabályos, lásd fal, fakad, fél, fog stb., hasonlóképp a nt ⇨ d, lásd lúd. Lásd még fedél, födém.
fakad – ‘‹növény› nőni kezd, ‹virág› nyílik’; ‘előbuzog, kiömlik’: forrás fakad; ‘‹személyből erős érzelemmel valami› kitör’; sírva fakad, dalra fakad. Származékai: fakaszt, fakadozik. A fak- tő finnugor eredetű: vogul pakmant (‘megreped’), osztják pakemta (‘felfakad’), finn pakkua (‘megreped’). Az ősi finnugor tő alighanem hangutánzó eredetű, a buggyanó, pukkanó hangot imitálja, amely a kirepedést, kifakadást gyakran kíséri. A -d devervális igeképző. A szóelejip ⇨ f hangfejlődés
fog2 – ‘harapásra, rágásra való csontszerű képződmény a gerincesek szájában’; ‘tárgy peremén kiálló rész’: fűrészfog, kerékfog (fogaskerék). Származékai: fogas, fogaz, fogazat, fogatlan, fogzik, fogzás, fogász, fogászat. Ősi örökség a finnugor korból: vogul ponk, mordvinpev, finn pii (‘fog’). A szóeleji p ⇨ f megfelelés szabályos, lásd fal, fazék, fél stb. szabályos, lásd fal, fazék, fél, fog stb. Lásd még faggat, fekély.
fog1 – ‘kézbe vesz, kézzel tart, kézzel megragad’; ‘zsákmányul ejt’; ‘hat’: nem fog rajta a szó; ‘ért’: fog az agya; ‘‹mosáskor› fest, foltot hagy’. Származékai: fogás, fogat, fogság, fogda, fogdos, fogódzik, fogó, fogós, fogható, foghatatlan, fogócska, fogantyú, fogékony, fogékonyság. Ősi örökség az ugor korból: vogul pugi (‘megfog’). A szóeleji p ⇨ f megfelelés szabályos, lásd fal, fazék, fél stb. Lásd még fogad, fogalom, fogan, fogamzik, foglal, foglár, fogoly.
Ha fel fedsz - fedezel, valamit, akkor leleplezed a kilétét.
Ha megfeddnek, akkor tettlegesen, vagy verbálisan ütlegelnek.
Ha fegyelmeznek, akkor rendszerűen megfeddnek.
A fegyver rendeltetésszerű fedezéket (védelmet) nyújtó és feddő, kettős funkciójú - védekező és támadó eszköz. fegyelmező, páholó, pátyolgató.
A Pólya fed.
A Fátyol fed.
A Folt fed.
A fedd ige korai és valószínűleg eredetibb fegy alakjának származéka -elem névszóképzővel (mint pl. sérelem). Legkorábbi jelentése ennek megfelelően ‘feddés’ volt, ebből lett előbb ‘fegyelmezés’.
FÁTYOL - PÁTYOL: mindkettő fed, takar és egy eredetű.
A fedd értelmű - fegy/fágy elavult önálló szavunk volt, amiből a fegyver, fegyelmez stb. szavunk ered.
fágy (‘rétegesen elrendez’) igéből való -l deverbális névszóképzővel (mint pl. lepel), és így rokona a patyolat szónak is.
Nem mert rengereg szónak van nak különböző eredetű rokon értelmű párjai. Továbbra sem kötelező egy tőről fakadniuk, meg a magyar továbbra sem gyöknyelv.
páhol [1758] Hangutánzó eredetű szó, melynek hangalakja a tompa, nagy felületű ütés zaját jeleníti meg. Korábbi alakja az azonos jelentésű páhog volt [1612]; ma a páhog ’liheg’ jelentésben él a népnyelvben. A szótő összefügg a pohos, puha melléknevek tövével. A szóvégi -l és -g gyakorító igeképző. Ma leginkább az elpáhol igekötős igében fordul elő. Ritkán használatos szó.
páholy [1704] Ismeretlen eredetű. Legkorábbi jelentése ’csűr, pajta; raktár’ volt, ebből alakult ki névátvitellel a mai köznyelvi ’a nézőtéren fallal elkerített hely’ [1830] jelentés a nyelvújítás korában. A ’szabadkőművesek legkisebb szervezeti egysége’ [1872] jelentés a német Loge ’páholy, szabadkőműves-páholy’ tükörfordítása.
páhol – ‘üt, ver’. Hangutánzó szó a pohos, puha rokonságából.
páholy – Ismeretlen eredetű szó.
:)))))))
fátyol – ‘áttetsző, könnyű kelme’. Származékai: fátyolos, fátyoloz, fátyolozott. Eredetére kétféle magyarázat is van. Vagy annak a sok nyelvből ismert szónak köszönheti létét (pl. olasz fazzuolo, román fachiol, szlovák fateľ), amely a latin faciale (‘verítéktörlő arckendő’) szóra, a facies (‘arc’) származékára megy vissza; vagy a nyelvjárási fágy (‘rétegesen elrendez’) igéből való -l deverbális névszóképzővel (mint pl. lepel), és így rokona apatyolat
Mire kell ügyelni a fiakkal, fiókákkal kapcsolatban?
FIGYELNI
FEGYEL(mez)NI
FEDNI
FEDDNI
figyelem – ‘a tudat ráirányítása valamire’; ‘óvatosság’; ‘előzékenység’. Származékai: figyelmes, figyelmez, figyelmeztet, figyelmetlen, figyelmesség, figyelmetlenség; figyel. Vitatott eredetű szócsalád. Mivel a 19. századig csupán a ~ és származékai ismeretesek, ez lehet a család alapja, a figyel pedig utólagos elvonás; ez esetben a ~ a fegyelem alakváltozata. Az ‘odafigyel’ és ‘megfedd’ jelentésköre nem esik messze egymástól, a latin animadvertere ige pl. mindkét jelentést hordozza; továbbá afigy- és fegy- tőalak mindkét szó alakjaiban jó ideig szabadon váltakozott. Más meggondolás szerint mégis, késői felbukkanása ellenére is a figyel ige az alapszó, amely deverbális -m képző révén (mint pl. álom, öröm) lesz ~’; maga a figyel a fülel alakváltozata volna. Ez a nézet kevésbé meggyőző.
fátyol [1250 k.] Olasz, közelebbről északolasz jövevényszó, vö. olasz nyelvjárási faciňla, faciňl, olasz fazzuolo: ’gyapjú- vagy selyemkendő; palást’. Az olasz szó forrása a késői latin faciolum ’kis kendő’, ami a latin facies ’arc’ származéka. Az olasz č > magyar ty hangváltozás szokatlan.
fagy [1405 k.] Ősi, finnugor kori szó, vö. vogul p#l- ’megfagy’, osztják poj ’vastag jégréteg’, p%jät- ’fagy, megfagy’, mordvin palo- ’ég; fázik, megfagy’, finn pala- ’ég, lángol’, palale- ’fázik, fagy’, lapp buolle- ’ég’, buolâš ’fagy’. A finnugor *pala ’fagy, megfagy’ igenévszó lehetett. A szó belseji finnugor *l > magyar gy hangváltozás szabályos, vö. meggy. A rokon nyelvi megfelelők ellentétes ’ég; fagy’ jelentései azzal magyarázhatók, hogy a nagyon hideg és a nagyon forró hasonló fiziológiai érzetet kelt. Szavunk máig megőrizte igenévszói jellegét. Származékai fagyás [1560 k.], fagyaszt [1786], fagyos [1517 tn. (?), 1560 k.], fagyoskodik [1577].
fal2 [1372 u.] ’függőleges síkú épületelem’ Ősi, finnugor kori szó, vö. osztják p%l ’halfogó rekeszték’, finn pato ’gát’, lapp buođđo ’gát, töltés; halfogó rekeszték’. A szó a finnugor alapnyelvben *pa ’ugyanaz’ alakban élhetett. A finnugor szó belseji * hang folytatása a magyarban l, vö. alszik, nyél. A rokon nyelvi adatok szerint a szó eredeti jelentése ’halfogásra alkalmas eszköz’ lehetett, ez a jelentés azonban a magyarban elavult. A ’vesszőfonadékból készült halfogó rekeszték’ jelentésből hasonlóságon alapuló névátvitellel jött létre a ’<kezdetben vesszőfonatból, majd erősebb anyagokból készült > függőleges térhatároló építmény’ jelentés. Hasonló jelentésváltozás követhető nyomon a németben is, vö. német winden ’fon’ > Wand ’fal’. Származékok: falas [1416 u.], falaz [1587]. A falaz származék ’bűnténynél segédkezik, cinkos módon segít valakinek’ jelentése az argóban alakult ki. Hasonló, átvitt értelmű jelentése alakult ki a címszónak a falhoz állít ’sarokba szorít’ és a falból dolgozik ’látszatmunkát végez’ szószerkezetekben.
fiók [1522 tn., 1602] Származékszó, alapszava a fiú fi alakváltozata, -ók végződése kicsinyítő képzőbokor, alaktani felépítésére vö. csimbók. A ’fiú; valamely állat kicsinye, madárfióka’ jelentések az alapszóból levezethetők. A mai köznyelvi jelentések mint ’rekesz; nagyobb intézmény kihelyezett részlege’ jelentések tárgyi hasonlóságon alapuló névátvitellel jöttek létre. Származéka a fiókos [1654]. A horvát-szerb fioka, a szlovák régi nyelvi, nyelvjárási fiok ’fiók’ a magyar szó átvételei.
Jelentése: a fiókákat igyekszünk fedni, védeni, pólyálni takarni, pátyolgatni!!!!
Patyolat
Fátyol
Palástol
Pólya
Falaz
Fiók
fágy (‘rétegesen elrendez’)
FEGY (ELMEZ)
FEGY-VER
A palást,pázsit, pást szó is a fedéssel és elválasztással van kapcsolatban. Nem idegen eredetű, csak nemzetközi.
fegyelem – ‘közösségben fenntartott rend’; ‘rendszeresség, mértéktartás cselekvésben, magatartásban’. Származékai: fegyelmez, fegyelmi, fegyelmezetlen, fegyelmezetlenség. A fedd ige korai és valószínűleg eredetibb fegy alakjának származéka -elem névszóképzővel (mint pl. sérelem). Legkorábbi jelentése ennek megfelelően ‘feddés’ volt, ebből lett előbb ‘fegyelmezés’,majd maga ‘a megkívánt rend’ értelme. A nyelvújítás korában a kikövetkeztetett fegy- tőből alkották a fegyenc szót, majd összetételek első tagjaként a büntetés-végrehajtás jelentéskörébe illesztették: fegyház, fegyintézet, fegyőr. Lásd még figyelem.
patyolat – ‘finom fehér lenvászon’: patyolatfehér; ‘‹melléknévként› tiszta fehér, hibátlan, makulátlan’: patyolat bőr. Vitatott eredetű szó. Vagy deverbális névszói származék a pátyol igéből, amely esetben a pólyáláshoz használt fehér vásznat jelentette, vagy a fátyol szóból ered.
FAL, (1), fn. tt. fal-at. Szilárd, tömör anyagból, különösen kőből, téglából, gerendákból stb. öszveillesztett, rakott épitmény, melynek magassága aránylag jóval nagyobb, mint szélessége, s valamely térnek keritésére, elzárására, elválasztására szolgál. Főfal, mórfal, téglafal, sápfal, sövényfal, fenékfal, utczafal, kerítésfal, olaszfal. Négy fal, négy szem közt sok történik. (Km.) Falra borsót hányni. (Km.) Falra mászni. (Km.) Falat rakni, vonni, vakolni, meszelni. Azért nem verem falba fejemet. (Km.) Nem hagyja magát faltól (km.), azaz nem huzódik fal mögé, mint a rosz tanuló vagy rosz harczos. Átv. ért. akadály, elválasztó eszköz. Lerontani a falakat, melyek gátolják honi iparunkat. Származékai: falas, falaz stb. A fel szóval azonos, egyébiránt rokonnak tekinthető vele a szanszkrit val vagy vall (fed, tart, támaszt), latin vallus. Lehet vál is, mintegy: választó.
fiú – ‘hímnemű gyermek’; ‘valakinek a fiúgyermeke’: fia, fiam. Származékai: -fi, fiús, fiacska, fiúcska, fiadzik, fial, fiúcska, fiúsít, fiúzik. Ősi örökség a finnugor korból: votják pi, cseremisz pi, mordvin pijo, finn poika, észt poeg (‘fiú, fia)’. A szókezdő f szabályos fejlemény (lásd fa, fazék stb.); a fiú–fia alakpár a bíró–bírák, borjú–borjak stb. tőtípust idézi. Lásd még férfi, férj, fiatal, fickó, fiók, fióka, fivér, iafia, ifjú.
fiók – ‘asztal vagy szekrény kis ládaszerű, kihúzható része’; ‘nagyobb intézménynek helyi részlege’: bankfiók. A fiú kicsinyítő képzős alakja, azonos a fióka szóval, s korábban vele azonos értelemben is használták. A ma általános konkrét jelentés a korábbi ládafia, asztalfia alakok kicsinyített ládafiók, asztalfiók változatainak második eleméből önállósult.
fal1 – ‘‹mohón› eszik’; ‘nagy mennyiségben, gyorsan fogyaszt’: falja a könyvet, falja a kilométereket. Származékai: falás, falat, falatozik, falatozó, faldos, falánk, falánkság. Ősi uráli örökségünk: vogul, osztják pól, finn pala (‘falat’), szamojéd pálle (‘felfal’). A szóeleji p ⇨ f hangfejlődés szabályos, lásd fazék, fél, fog stb. Lásd még falka, foldoz, folt.
fal2 – ‘ház vagy helyiség oldalait határoló felület’. Származékai: falas, falaz, falazat. Ősi örökség az ugor korból: osztják pol (‘halfogó rekeszték’). A rokonnyelvi megfelelők vesszőfonatos halászati eszközöket jelentenek. A szó előbb a sárral kitapasztott vesszőfonadékra mint kezdetleges házfalra vonódott át, majd felvette mai, általánosabb jelentését az épülethatároló felület anyagától függetlenül. Hasonló jelenséget találunk a német Wand (‘fal’) esetében, amely a winden (‘fon’) ige származéka.
