Holnap megyünk a dokihoz!!!
3 hónap és 13 biztosítási kártya kiküldése után megkaptuk azt a 4 kártyát, amik jók is. Bár egy kértya még volt hibátlan, a második, ami még csak egyszemélyes biztosításra szólt, mert a többiek még nem voltak itt.
Ezzel együtt határozottan vidámabb a dolog, mint Moszkvában volt, mikor az egyetemi fogászat nem fogadott, mert külföldi voltam és a városban volt külföldieknek fenntartott fogászat. No ez meg azért nem fogadott, mert diák voltam és a diákokat az egyetemi fogászat látja el. Aztán kiderült (4 hónapba telt), hogy mindkét helyen fogadniuk kellet volna. A pozitívum a dologban az volt, hogy megtanultam az önszuggeszció útján elkövetett fájdalomcsilapítást.
schgy
Mi az, hogy Mumu vagy Amerika? Értsd már meg, hogy itt nem csata folyik. Az élet sosem fekete, vagy fehér, az igazság általában valahol a kettő között van. Lehet, hogy számodra ez ismeretlen fogalom, de én igyekszem az érem mindkt oldalát látni, nem elvakultan vagdalkozni az egyik, vagy másik oldalon.
(egyébként nem vagyok sem amerikai, sem Mumu rokona)
Ja, és nincs igazam. Soha.
Ez igen! Ezek megcáfolhatatlan érvek. Nem is tudok velük vitatkozni. Ha te aszondod biztos úgy is van.
Kikezdtem a ropotop unokáját? Te kezdtél ki IRL és szemét módon MINDEN magyarral az ilyen büdös van, magyarszag beszólásokkal. Csak azt felejted el, hogy magad is magyar vagy, ráadásul a legundorítóbb fajta, amelyik a saját népét ócsárolja.
(egyébként megint elcseszted, a halomnak írt hozzászólásra ropotop néven válaszoltál, úgyogy hagyjuk ezt a nagybácsis hülyeséget)
Amerikabashing meg nincs itt, legfeljebb a te fejedben. Itt mindenki elmondja a véleményét, kinek ilyen, kinek olyan. Neked ugyanúgy jogod van védeni Amerikát, mint ahogy másnak joga van elmondani, ha valami nem tetszik. Az, hogy te nem tudod normálisan elmondani a véleményedet, csak személyeskedéssel és magyarbashinggal fűszerezve, az sajnálatos.
Egyébként nem tudom miért vagy olyan nagyra egy olyan országgal, ahol alelnök lehet egy analfabéta. Vagy a jelenlegi elnök, aki egy beszédhibás szellemi fogyatékos, aki az apja farvizén evezett be, és akiben annyi meggyőződés vagy karizma (itt most nem a muszklijára gondolok!) sincs, hogy egy birkát maga mögé állítson, nem hogy egy nemzetet. Csak azért választották meg, mert az ellenfele még egy nála is ügyefogyottabb, fapofájú bábu volt, aki jobban hasonlítot egy Star Trek beli emberszabású robotra, mint egy hús vér emberre. (Azt, hogy össze-vissza hazudoznak, már nem is említem, mert ez nem amerikai jellegzetesség, ez a politikusokra mindenhol jellemző.) A kabaré, amit választások címén rendeztek, meg annyira röhejes volt, hogy kár is szót vesztegetni rá.
Mindezektől függetlenül, én szeretem amerikát, elismerem, hogy rengeteg jó és hasznos dolog van ott, és sokmindent tanulhatunk tőlük. És ami a legfontosabb, nem tartok minden amerikait hülyének, se büdösnek, se tolvajnak, se hazugnak.
MUMU(S) huszár!
Ha azt hitted, hogy érdekel és befolyásol a mocskolódásod akkor most ébredj fel. Én tudom amit tudok, értem amit értek és érzem amit érzek.
A pofámat meg akkor fogom be amikor nekem jólesik.
A stílusodról:
Ez lenne az a magas MUMU(s) iskola?
Gratula.
Great!
Pont ezt akarom már napok óta leírni, azért nem tettem meg mert úgysem számít neki semmi sem, csak hogy tovább menjen a pankráció. (Magyarul nem tudóknak: Wrestling)
De azt hiszem már sokan leírták hogy beteg emberrel nem lehet mit kezdeni, max figyelmen kívül hagyni.
Te aztán, a röhejes nagyképűsködéseiddel meg az ordító tudatlanságoddal aligha fogsz bármiről is leszoktatni minket, halom. A véleményed annyit sem számít nekünk, mint a levegőben szállongó száraz lepkeszar.
Érvelni nem tudsz, csak fröcsögni, gyűlölködni és ész nélkül hőbörögni. Mi sem jellemzőbb, mint hogy frappánsnak/szellemesnek tartod ezt a MUMU(s)-hülyeséget (mivel magyartudásod gyenge, megmagyarázom: MUMU nevének állandó elferdítésére gondolok).
Minket is olyan ostobának nézel, mint amilyen te magad vagy, ezért képzeled, hogy bármiben is befolyásolni tudsz minket vagy bárkit. Igaz, végül is gyakoroltál valami hatást, mivel amióta látjuk, hogy Amerika olyan agyatlan androidokat tenyészt ki, mint te meg palozc, azóta még inkább megvan a véleményünk arról az országról (nekem legalábbis). Pont olyan vagy, mint amilyennek a tipikus amerikait sokan elképzelik a világon: arrogáns, tudatlan, ostoba.
Summa summárum, akkor használnál a legtöbbet az imádott hazádnak, ha befognád a pofádat.
Kiebrudalni?
Engem?
Mert nem értek egyet MUMU(s) és zenekara USA köpködésével?
Ilyen NAGY "ember" lenne ez a MUMU(s).
Furcsa lenne. Nem hiszem.
Na, te is kapsz szép oklevelet.
Csillagosat, pirosat.
Tudod, hogy kikezded az ropotop unokáját ( a nagybátyja vagyok csak) az nem hogy, nem szép dolog, hanem IRL és szemét, de majd szólok ropotopnak, hogy hálálja meg, ha akarja.
Szóval kedves MUMU(s) az, hogy tisztelem befogadó hazámat és nem hagyok rá kígyót békát kiabálni az hülyeség.
Szarral dobálni más hazáját az erény.
Ez a te normád.
Megmondtam ezerszer, hogy nem hagyom.
Minden egyes fals imformáciöra a magam mödján fogok reagálni. Nem tetszik? Nekem sem a ti hozzáállásotok.
Divat az Amerika bashing?
Majd leszoktatlak benneteket róla.
Partnereim,megkerlek benneteket ne valaszoljatok ilyen hulyesegekre.Menjunk csak szepen tovabb ,ne forgacsoljuk fel a topicot.
Ha valaszoltok tovabb erzi magat a figyelem kozpontjaba.
Az anyagot amit kozol visszont valobban hasznalhatjuk a velemeny kialakitasaba ,ugylatszik nem a bevandorlo kulonos helyzetet vettek figyelembe hanem csak a tettet.
Nalunk a nemet mediakban ha valaki valami sikert er el akkor o az "Exungar" ha pedig valami elitelendot akkor "geburtige Ungarn" tehat szuletett magyar az illeto.
De igy van ez a francia nyelv teruleten is (kivetel talan Canada).
Mi ha egy erdelyi kovett el valamit akkor "magyar anyanyelvu roman allampolgar" (Whiskys),ha jot akkor magyar szarmazasu hireseg...
Ilyen az emberi termeszet.
Termeszetesen jogod van annak erezned magad aminnek akarod.Tiszteletedre vallik hogy ezt meg egy kevesbbe helyeslo mediumba is megirod.
Mi akik a kisebbsegben eltuk meg magyarsagunkat tudjuk milyen nehezen tartjuk azt meg (lam en meg helyesen sem irok magyarul) es azt is mennyire hat rank a tobbseg erzete,de a szolidaritasunk is azzokal akikel egy fele kenyeret eszunk es egyfele sorsot vagyunk kenytelenek megosztani.
Mi nem hordhatunk annak idejen kokardat es nem festhettuk piros- feher- zoldre a diszeket,de lestuk a magyar szot Mekkankbol,Budapestrol es ha feljohetunk (mi egyszer ket evbe) akkor a csempeszett alkoholt,fuggonyanayagot konyvekre csereltuk ,vettuk es adtuk aztan kezrol kezre otthon.Es elmenybeszamolokat tartottunk a szinhazlatogatasainkrol..
Ezt én sem tudom, csak olvass vissza és figyeld a MUMU(S) féle hegemoniát.
És mi köze ennek az elmenetelhez?
Nem tudom, hogy te hol élsz, hol a hazád, csak azt tudom, hogy itt az anyám nyelvén szapulnak egy országot amelyik engem be és elfogadott.
S ezt nem hagyom.
Minden eszközzel visszautasítom, mert sért, s mert dupla standard.
Ti sem hagynátok, hogy Magyarországot ilyen alattomosan pocskondiázzák. Ez a topik egy szégyen, s hogy engem el akarnak hallgattatni itt az a korona rajta.
Ez az Veszett Eb ezt szereti a MUMU(s), kapsz oklevelet és majd beiratjuk Bush-t a magyar politikusokhoz, gyorstalpalóba. Ez neked... a szemed alá.
De tudod addig nekem inkább Bush, mint Orbán. (Láttam a multkor sírva ült a Bush elöszobájában, hogy azzal a "primitív barommal" lefényképeztesse magát.)
Szellemes bemondás? Esetleg jelezd a hozzászólásodba beszúrt műtapssal, ha úgy érzed, valami szellemeset mondtál, mert különben észre nem veszi senki. Ez a módszer Amerika szellemének is megfelelne, halom.
Bush néhány szót szól spanyolul a spanyol tévében. Valami olyasmit mond, hogy köszönetet mond valamiért Anar elnöknek. A buta parasztja még azt sem tudja, hogy akivel tárgyalt, azt Aznarnak hívják és miniszterelnök. Ez a Bush jobb helyen legfeljebb libériás inas lehetne állami szolgálatban, de nem több.
Remélem az alant idézett újságszemelvények be tudják bizonyítani a tisztességes olvasó számára, hogy a Soltys ügy miatt semmi féle emigrációs probléma, ellenszemv nem merült fel. Ez csak az ilyen amerikaellenes provokátoragyban születhet meg. Minden "hülyebunkóprimitív" amerika tisztában van vele, hogy egy gyengeidegzetü alkoholista bünözöröl van szó. Mindegy, hogy tud-e angolul vagy sem.
Más nadrágjába kakálni nem egy úri, nem egy elegáns, nem egy sportszerü dolog.
De hol van itt az úr? Csak egy ügyvéd.
Elég volt belöled MUMU(s).
Soltys ügy mint emigrációs ügy nem létezik.
"The hunt for Nikolay Soltys, the 27-year-old Ukrainian immigrant suspected of killing six members of his family, illustrates an important challenge law enforcement officials face as California and the nation's population continues to grow more diverse: How can they cultivate ties with new immigrant communities isolated by language and cultural barriers, and who often harbor a silent mistrust of law enforcement?
As they celebrated Soltys' capture last week, Sacramento County Sheriff Lou Blanas said the ordeal has helped dispel some distrust of police among members of the Ukrainian community and taught officers valuable lessons in dealing with the group.
SACRAMENTO -- After ditching his car behind a shopping center late in the day Aug. 20, Nikolay Soltys began looking for shelter. He found it in a dusty, abandoned building nearby.
For the next 10 days, Soltys, who was being sought by scores of law enforcement officers in the slayings of six of his relatives, including his pregnant wife and young son, laid low.
As his name was added to the FBI (news - web sites)'s 10 Most Wanted list and police all over the country detained people who looked like him, he never left his familiar North Highlands neighborhood. As police looked for a green SUV he supposedly was seen in, Soltys stayed on foot and avoided people, authorities said.
Investigators say mass murder suspect Nikolay Soltys claims the family members he's accused of killing were trying to "poison" him.
However, language difficulties are making it hard for police to determine if that means Soltys believed his family was trying to murder him, or simply ruin his reputation.
Police do say that the 27-year-old Ukrainian immigrant is cooperating with the investigation. But they won't comment on reports that Soltys has already confessed to the crimes, saying that revealing too many details could damage their case in court.
Soltys is now in protective custody in the county jail, to protect him from other inmates and himself. He was arrested Thursday, outside his mother's home in a Sacramento suburb.
Soltys is suspected of killing his wife, son, and four other family members, but police say there's no evidence he went to his mother's house to hurt anyone. Instead, investigators thought the Soltys may have been trying to reach out to his mother. It was that possibility that inspired police to quietly watch the home since the family chose to leave protective custody earlier this week. Police also gave Soltys' mother a panic button to use if her son appeared.
"It's designed to be a one-button-push call to the 911 operator," said Sgt. Jamie Lewis with the Sacramento County Sheriff's Department. "Ultimately, they decided not to use this device, because they wanted to put some distance between them and the suspect."
But police say that decision backfired. When the family tried to call 911 on the cell phone authorities had also given them, they mistakenly dialed 119. A store clerk eventually helped them make the call.
Nikolay Soltys has apparently confessed to the six murders that made him of America's most-wanted fugitives.
After ten days on the run, Soltys was arrested Thursday in his mother's backyard in the Sacramento suburb of Citrus Heights.
Deputies had the home under surveillance, but Soltys somehow managed to get into the yard undetected. After Soltys' brother called 911, officers found the suspect, and said he surrendered peacefully.
Soltys won't be arraigned until Tuesday. But published reports say that he's already confessed to last week's murders of his pregnant wife, toddler son, and four other family members.
People who live near the crime scenes, and in the neighborhood where Soltys was found, say they're breathing easier now that Soltys has been arrested. But some still have questions.
"Why is it that he was able to get into the backyard of that house?" neighbor Michael Moyer sad. "How is it that he can get so close to these people? These people are scared for their lives."
CITRUS HEIGHTS, Calif. -- After a 10-day, coast-to-coast manhunt, authorities found accused killer Nikolay Soltys on Thursday hiding right in his mother's backyard, capturing him moments after his relatives fled the breakfast table in terror to call for help."
Barefoot, disheveled and carrying a potato peeler and a map, Soltys was arrested without incident by undercover officers who had kept his family under surveillance since the bloody killings of his wife, son and four other relatives.
Sacramento County Sheriff Lou Blanas said the unshaven Soltys may have been hiding for several days in a wooded ravine behind his mother's home in this capital suburb. He may have sneaked over a fence into her yard Wednesday night, carrying a sleeping bag and a backpack containing a knife believed to have been used in the murders. Calling the Ukrainian immigrant a vicious criminal, Blanas said it appeared he had traveled on foot while at large. It remained unclear whether he had been aided by others.
"This is a day for celebration," Richard Baker, FBI (news - web sites) special agent in charge in Sacramento, said at a news conference. "However, as we celebrate the capture of this individual, let's not forget the victims."
Ha valaki nem hiszi, még 150-200 cikket bekopizhatok. Nagy ez az ország.
A külömbség az ott van hogy én JUgoszláviában születtem és ahoz vagyok igazán hü.Te meg MAGYARORSZÁGON és ŔMERIKAI patriota vagy.Ez lényeges külömbség a kettönk között.TE csak a ruszki himnusz után tértél át könnyen az USA homnuszára.???.
A másik ami lényeges:hogy én eltüröm hogy a balkánrol alkoss véleményt te meg nem hogy az USA-rol.
Maradok abban hogy :bárcsak Magyarországon is ilyen patriota lettél volna.
Emigy ez a topic ide oda hordozás ez a fosos tyukra emlékeztet engem.
Csináld csak.
Čn is áthozok egy mondatot a nekem irt levelekböl:
Olvasd:
Válasz erre | 2001-08-23 16:01:40 (Töröl)
Gratulalok a pult elleni harcodhoz:) Mindenki utalja!
Ezt kispostában kaptam.Pedig nem is harcoltam veled.Itt sem azt csinálom.
Tisztelettel a topicnyitohoz és tudatában annak hogy veled mint a falrahányt borso ,hiszen öreg is vagy szenilis is,igy befejeztem.Nem vitatkozom.
Ja és én nem vagyok magyarországi.MInt ahogy olvashattad a bemutatkozásombol :nyiltan leirtam hogy hova valosi vagyok.Ez itt nem ártott senkinek eddig rajtad kivül Ragika urfi!
Fosos tyuk!
Szoval folytasuk :mik a fejlemenyek az ukrnal kapcsolatban.
Most meg hozzajon a Colagiovanni ugy,az oreg biztosito csalo buntars vagy legalabb is ugy van itt nalunk beallitva.
thequo a fasza hazafi irja odaát:
"
Igen valaha nem kellett félni egy vajdasági magyarnak azt mondani :Szeretem Jugoszláviát.Szeretem a Vajdaságot.
Ma magyaroktol(egyes vérszemüektöl) kell tartani e mondat szabad kimondásátol.
A Ragika szereti az USA-t.Söt kikéri magának.Egyesek Ausztráliát,mások Kanadábol küldenek képeket és nyiltan kimondják:Igen szeretem Kanadát.Megint mások Ausztriát istenitik.Vannak akik szégyenlösen de odamotyognak hogy ök meg Magyarországot szeretik.(ezek a legcsendesebbek)Vannak itt mindkét Németországot istenitök.Svédországrol is vannak képek.
Čs ha mindenki valamit szeret mint bevándorolt magyar:
Akkor nekem miért nem szabad kimondanom hogy én meg igenis szeretem Jugoszláviát és benne a Vajdaságot!!!???
Miért vagyok én csetnik?.MIért nem a németszeretö a fasiszta?Vagy az osztrákszeretö a labanc.?
Itt mindenkinek megvan a joga hogy valahova kötödjön ahol nem is született ,én meg nem szabad nyiltan kimondjam hogy igenis szerettem a régi Jugoszláviát (MIlosevics ideje elött)és most meg továbbra is jol érzem magam ott.!!
Az uraknak el kell áruljam hogy az a szülöföldem.!
Čs van jogom szeretni!
Ott nöttem fel.Az az ország adta meg az oklevelem az iskolám.Mégpedig magyarul.Annak az országnak az orvosai gyogyitották anyámat nagyanyámat a ráktol nem a magyar állam.Ott sportoltam ott nöttem fel.Ott volt az elsö szerelmem ,nem Magyarországon.!!!
Čs még sok minden!
Akkor meg miért kell fenyegetözni valakinek ha ezt bátran ki merem mondani.
Igen uraim (tul magas rang egyeseknek) én szeretem a szülöföldem.Ha önöknek ezt nehéz is a fejükbe felfogni.Ott maradtam magyarnak.Ott maradhattak a gyerekeim is magyaroknak mig egyeseké a nagyvilágban elaszimilálodtak.
Trianon meg számomra történelem mult.Magyar tragédia .De mult.
Čs egyáltalán nem gondolok sirdogálni ezen.Föleg nem a boroskancso mellett ringatni eszméket álmokat valakivel osztozodva.
Čs jogot formálok hogy szeressem a szülöföldem!
Mert nekem a sz¨¨ulöföldem az ország ahol születtem az Jugoszlávia!Mondjam hogy sajnos?Nem mondom.Igy adta a sors.
Amit pedig a fenyegetödzö nagymagyaroknak tudniuk kell.Semmit én Magyarországtol nem kaptam.Sem én sem az öseim.
Igy nem is érzem magam adosának.Lehetek én ugyis jo magyar ha szeretem Jugoszláviát és benne a Vajdaságot..Nemde?
Ha valaki birja Ausztriát szeretni?!
Igen.Ugy ahogy a Ragika szereti Amerikát én szeretem a szülöföldem.Čs ezt senki meg nem birja tiltani nekem.SEmilyen soviniszta idiotista csöcselék.!
Čs a balkán olyan amilyen.De számomra szép.Ott nöttem fel."
És megáll a kapa a kezemben... Hát nem gyönyörü? Oly magassan száll...
Sírok.
Csak ülök a monitor elött és bambán bámulok.
Ha ki mered mondani a véleményed letiltással fenyegetnek?
A szellemes bemondást durvának minösítik?
Csak ki ne derüljön az igazság.
Persze, ha egy ügyvéd keze beteszi a lábát ott nincs köszönet.
A mi kedves Mumunk ennek a topiknak az ápolásával óriási disservice-t tesz az ártatlan olvasók felé.
Ha innen a véleménye miatt valakit is kitiltanak, az egész topik lefordítva megy az amerikai külügynek.
Szégyen, hogy ilyen lehet a magyar szólásszabadság.
Nem is beszélve az alattomosságról.
A gruppik meg örömkönnyektöl áztatva maguk alá csinálnak. A magyar proli mindíg ilyen volt. Mit magyar, minden proli ilyen, legyen akár három diplomja...
Tehquo itt a nap höse, az ö hangjukon muzsikál.
A dolog k.b. igy néz ki itt mán régen; Amerikáról lehet mindent mondani, sôt majdnem kötelezö. Hogy müveletlenek az emberek, hogy kiszurnak a világgal, hogy az elnökük buta paraszt stb. Ez itt a Musmusnak " egy szabad vélemény". Na de ha te visszamondogatsz, ugyan olyan erösen, vagy nevetségesé teszed a dumájukat akkor te egy hazudozo, beteg, müveletlen, hazaárulo, " nyalo" semmire valo leszel. Ez az az objectivitás amit itt a Mumus meg egy pár rosszmáju balfül kiabál. Most pl. a tipikus komcsi státuszba léptek be. Miutan itt nincs AVO s besugni se tudnak, viszont vannak a " moderálási normak", most ezzel fenyeget egy két gyanus nemü " kulturált " ipse.
A Mumus taktikája egyszerü. Lenditeni, serkenteni mind azt aki Amerika ellenes. De ugy hogy az ne legyen nagyon észrevehetö. " Tárgyilagos" formába kell hazudni, feketiteni. S természetesen lehurrogni minden ellenvéleményt.
Érdekes volt ez pl. az amerikai választások után mikor ez az úr hazudozott, rémhireket terjesztett s a kezét dörzsölte örömébe gondolván most aztán majd vége lesz Amerikának. Nem baj végeredményben szoc.dem.nem igaz? Hál Istennek ezek soha nem találnak a célba mikor az USArol dumálnak.
Van egy- két segitö társa. Alkalmiak vagy állandok mint a Tibor. Ezek nem veszik észre hogy a Mumcsi használja öket. Gazsulál nekik, dicsérgeti öket. Valaki irta itt hogy ezek a Mumus zombiai. Örökbe fogadja ezeket, mint most is ezt a Svédországba nyavajgot.
A dolog kimentele viszont sokszor alig leplezhetö hisztériát okoz ennek a tintanyalonak. Mert nem számolt azokkal akik itt szipokásan, a tények ismertében s álltalába jó tollal az ellenállást képviselik. Ilyenkor irogat arrol hogy " ne vegyétek észre öket".."buták, betegek" stb. Azaz Halom, robotop, palozc stb a buták. A Tibor, vagy a thequeo azok az intelligensek. Szórakoztato nem?