A statisztikák az éves halálesetek száma szerint állitják fel a veszélyességet.
Az oroszlán kulturakerülő életmódja miatt quasi veszélytelen. Az oroszlán számára irható halálesetek száma elhanyagolható.
Aszályos időszakban az ember nagyon könnyen lkerül közvetlen kontaktba a vizilóval. De azon kivül is, hiszen Egyiptom a "Nilus ajándéka" a Niluson pedig osztoznia kell embernek, vizilónak és krokinak egyaránt. A viziló pedig territoriális állat, területére betolakodoval legyen az viziló vagy ember leszámol.
Csakhogy a nilusi kroki cites listás veszélyeztetett állat, ilyen módon a számlájára irható haláleset elhanyagolható.
A gépkocsik például nála 10 000x veszélyesebbek, de az nem állat által okozott halál.
Az állati halálokok kétségtelen bajnoka a maláriaszunyog, tizezrével öli az embereket Afrikában.
A viziló után szvsz a különböző kigyófajok jönnek afrikában (viperák, kobrák, fekete mamba). Ezek veszélyessége a véletlen találkozásokban (rálépés) rejlik.
Benson Harer 1700 olyan CT-felvételt elemezett, amelyeket egyiptomi tudósok készítettek Tutanhamon múmiájáról 2005-ben. Már az 1968-ban készült röntgenfelvételeken felfedezték, hogy hiányzik az ifjú fáraó szíve, a szegycsont és a bordák egy része. Az ókori Egyiptomban a szívet a memória, a személyiség és az érzelmek szervének tartották, és balzsamozáskor minden esetben a testben hagyták. Mivel hiányoztak a múmia 1925-ös boncolásakor még meglévő ékszerek is, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a két vizsgálat közötti időszakban rablók jutottak be Tutanhamon sírkamrájába, és az ékszerekkel együtt a szegycsontot, bordákat, valamint a szívet is magukkal vitték.
Benson Harer viszont úgy véli, hogy bár az ékszereket kétségkívül ellopták, a bordákat olyan precízen vágták át, hogy azt csakis a balzsamozók végezhették, nem pedig 3500 évvel a fáraó halála után sírrablók, akik aligha pazarolták volna ilyesmire az idejüket.
További bizonyítékot lát az amerikai kutató a balzsamozók által ejtett vágásban, amikor kiemelték az ifjú uralkodó beleit, gyomrát, máját, veséit. Tutanhamon az egyetlen uralkodó, akinél harántmetszést alkalmaztak a hasfalon, hogy eltávolítsák a rekeszizom alatti szerveket.
"Nem vágták át a rekeszizmot, hogy kivegyék a tüdőt. A mellkason egy nagy tépett seb tátongott, közvetlenül kivehették a tüdőt" - magyarázta. Átlagos esetben a balzsamozó által ejtett metszés föle vallási okokból egy amulettet helyeztek el.
"Mivel a holttestet már így is elcsúfította egy hatalmas seb, értelmetlen lett volna összevarrni és amulettel védeni a hasfalon ejtett metszést" - mutatott rá Benson Harer.
Az amerikai kutató határozottan kizárja annak a lehetőségét, hogy a fiatal uralkodó, ahogy azt korábban feltételezték, száguldó harci szekérről leesve szerezte a sérülést."Egy ilyen baleset esetében egyszerűen a nyakát törte volna, de megsérültek volna a végtagjai, a háta, és nem csupán a mellkasa" - jegyezte meg a tudós, aki szerint a fáraóval egy víziló végezhetett.
"Gyors és agresszív vadállatok. A vízilovak több embert ölnek meg, mint bármely más állat. Afrika, ha nem az egész világ legvérengzőbb vadállatairól van szó. Az áldozaton hatalmas tépett sebeket ejtenek, akár félbe is téphetik testét" - hangsúlyozta a tudós, aki szerint e változat mellett szól a Tutanhamon sírkamrájában ábrázolt jelenet, amelyben az uralkodó vízilóra vadászik. Elmélete megmagyarázza viszont, hogy miért hiányzik az a jelenet, amikor víziló támad vadul a csónakra, hiszen ez egy meglehetősen megalázó halál lenne egy uralkodó számára. Amennyiben valóban víziló okozhatta Tutanhamon halálát, a király kísérete valószínűleg nem tudott időben közbeavatkozni.
"Ha igaz a feltételezés, hogy dongalába volt, Tutanhamon lehetett a leglassúbb a csoportban, a legkönnyebb célpont" - fogalmazott Benson Harer. A kutató szerint az is előfordulhatott, hogy Tutanhamon nem vízilóra vadászott, hanem csupán madarászott a nádasban. "Rosszkor volt rossz helyen, és a víziló megtámadta" - jegyezte meg a kutató.
A régi Egyiptom vízi vadonjainak egyik egészen sajátos állatfajtája a víziló volt. Dümichen szerint az egyiptomiak nem vízilónak, hanem „vízi-disznónak” nevezték. Neve a feliratokban többnyire: rer, azaz „hempergő-állat”.
Akkoriban az első vízesésektől kezdve a mocsaras és ezernyi csatornával behálózott Nílus-deltáig tanyáztak a félelmetes és rettegett vízilovak, „melyeknek látása a békésen evező hajós ereiben megfagyasztja a vért és elveszti a lélekjelenlétet”.
Az egyiptomiak szerint a vízilóban nyilatkozik meg minden elképzelhető bűn, durvaság, fékevesztett indulat és tajtékzó harag. Plutarchos pedig feljegyezte, hogy a nílusiak a vízilovat a legszemérmetlenebb állatnak tartják, mert a kifejlődött vízilókölyök rendszerint atyjának életére tör, hogy azután saját szülőanyjával együtt élhessen. Éppen ezért vadászata az egész folyamvölgyön meg volt engedve.
Az ábrázolásokon megfigyelhető, hogy a vízilóvadászt veszélyes vállalkozásaira felesége is elkísérte és a csónak aljában térdepelve a figyelő szerepét töltötte be. A vízilovat kötelekkel meghosszabbított szigonnyal vadászták.
Mikor a vadász a szigonyt a csónak felé közeledő víziló testébe döfte, a megsebesült állat védekezésül a víz alá merült, s ilyenkor a szigonyra erősített kötél jelezte vízalatti menekülésének irányát. Amidőn azután a víziló levegővétel céljából ismét felbukkant, újabb és újabb szigonydöfés érte, míg végül is a teljesen kimerült állat nyakara hurkot erősítve partra vonszolták.
A víziló az egyiptomiak mitológiájában is gyakran szerepel. A karnaki Chonsu-templom mellett volt Apet istennő szülőháza, ebben Ozirisz akarata szerint egy nílusi víziló alakjában jött a világra. Thoeris, a nagy kerek hassal és lelógó mellekkel ábrázolt istennő pedig nemcsak a hajósokat védte a folyó szörnyetegei ellen, hanem a gyermekszülő nőknek is ő volt a védelmezőjük.
A XIX. dinasztia korából maradt egy érdekes papírusz, amely a hikszosz háború kitörését annak tulajdonítja, hogy a kényelemszerető hikszosz király reggelenként a Nílusban hemzsegő vízilovak nagy lármájától nem tudott aludni.
A denderahi Hathor-szentély csillagászati térképén a víziló az égi egyenlítő déli oldalán közvetlenül a pólus közelében van ábrázolva, és a feliratok szerint „azet rert”, vagyis „Izisz istennő, a nőstény víziló” nevet visel. A thébai királysíroknak és a Ramesszeum mennyezetének asztronómiai ábrázolásain a víziló Thoeris (Taur) istennő megszemélyesítőjeként szerepel és az állatkörnek 11. jegyeként állandóan az állatöv jobboldalán áll.
Érdekes, amúgy nem olyan nagy rejtély a felépítésük, csatorna vezetett a Nílusból a piramis mellé, ott hozták a köveket, azután meg rámpán vitték a következő szintre.
Az jutott eszembe néhány napja, borzalmas munka lehetett a sírok falfestményeinek elkészítése, szűk hely, kevés levegő, a fáklyák pedig tovább fogyasztják az oxigént.
Ez nem pornográfia,hanem a módosult tudatállapot egyik fizikai megnyilvánulása. Transzban az altestben jelentős vérbőség alakul ki,ami erekcióhoz vezet. A fáraó mellett található felfelé haladó két ferde vonal,amik előtt kis egymás felett ábrázolt emberi alakok láthatóak szintén a transz állapothoz köthetőek.A valóságos megtapasztalások kezdetén, a spirituális utazó úgy érzi,hogy megnyúlik a teste és egy létrán halad felfelé,nagyon-nagyon magasra tartva. Egyiptomban a mákgubó és a kék vízililiom volt a tudat módosítószer. Innen eredeztethetőek a kevert ember-állat lények,pálcika emberek,furcsa képregényszerű cselekménysorok,ajtók.A vízililiom annyira fontos szer volt a Nílus mentén,hogy nagyon sok ábrázoláson ott szerepel. A fáraó előtt is vitték táblára rajzolt,kivágott nyélre erősített szimbólumát.
Tényleg nagyon jó képek és a cikk is részletesebb mint a magyar cikkek, csodálatos festmények voltak a sírokban, jó nagy pech nekik hogy iszlám uralom alá kerültek, ami tiltja az élőlények ábrázolását, ők lehetek volna a középkor vezető művészeti hatalma.
