Eredetileg egy feketét mentünk megnézni, de az, hogy is mondjam, nem tűnt korrektnek.
Ez a fehér, főleg belülről nagyon tetszett.
Kívül a bal első fényszóró gumi tömítésén találtam néhány fehér festékfoltot, de azt gondoltam, hogy csak a sárvédőt fújták újra. Ez lett az alku tárgya, de amit most írsz..., szóval így utólag még jobban örülök, hogy nem hoztuk el.
Kb. 1 hónapon belül szeretnénk venni autót. Sajna a régi már nagyon öreg, és minden baja van. Tavasszal meg elutanznánk, és oda már az új autóval szeretnénk menni.
De ide a fórumra minden nap felnézek, ha tudsz, vagy tudtok valamit szívesen megnézzük.
Nem csak Lacettiből nehéz korrekt darabot kifogni, ez minden típusra igaz.
Azért akad, nekem is ígértek nemrég érte 1 misit, el is gondolkoztam az eladásán. Szerencsére kiscsaládom három felnőtt tagja emelt hangon tiltakozott. :D :D
Igen engem sikerült kiakasztani picit, viszont a párom a haját tépi éppen! :) :) :)
Csütörtökön voltunk Fóton az AAA autónál, és kipróbáltunk egy hó fehér 2009-es 1.6-ost, 139e km-est.
Gyönyörű fekete-szürke "viaszos" ülésekkel, digit klímával, korrekt szerviz könyvvel, +4 új nyári gumival, 1 év garival adták volna névre írva 1.250-ért. Majdnem sírva fakadt, hogy ott kellett hagyni. De ahogy nézem, már nincs is fent az oldalukon, csak a használtautón.
Most azt nézzük, hogy "keveset" futott legyen, szép állapotban 1M alatt.
Lehet a teljesítmény hiányozni fog, de tényleg nem hajtom az autókat egyáltalán, ezért inkább legyen egy szép, mint egy esetleg kopott erősebb.
bingobangoa linket köszönöm, az a kocsi még holnap egy telefont azért megérhet...
Gondolom árában már alkuval is sok neked, mert ahogy mások is irták még le kell szervizelni és az átiratásnak is meg van az ára. Jó autó a lacetti, igaz én csak céges autóként hajtottam.
980.000Ft full szervizzel névreírva ennyibe adtam most egy ismerősnek egy 1.6 os pirost 70500km el.... kicsit ára alatt de ennyi volt a keret és sikerült megoldanom
Így már értem miért ennyivel jobb az 1.6-os, köszi a választ.
Viszont azt nagyon vadászni kell jó állapotban, jó áron ahogy látom, de ezek szerint nem véletlenül.
5 ajtós ferde hátút keresünk. Nem mondanám, hogy praktikussági okokból, hanem azért mert az elmúlt 12 évben VW Golf-unk volt, és ez a forma tetszik. Sajna ezen a téren a logika már nem rúghat labdába! :)
Igen 1M van mindennel együtt. Mondjuk ha nagyon szépet/jót találnánk, a "kötelező" szerviz még talán fölé csúszhat, de más már nem, ennyiből tudunk gazdálkodni.
1.4-esből úgy tűnik talán találtam már néhányat amit érdemes lesz megnézni, de jobban szeretnénk az erősebbet főleg most, hogy mondod a fogyasztás is kb. ugyan annyi. Viszont olyanból meg még nem igen láttam jót ezen az áron sajnos.
Meglátjuk, megy a keresgélés tovább.
Az tuti, hogy Lacettink lesz, csak még azt nem tudjuk mikor, és milyen.
Most adtam el egy ismerősömnek egy 5 ajtóst ami 1.6 os volt 70500km el szinte ajándék áron.
Nekem azon kivűl csak kombi van most(1,1M be oda tudom adni névreírva az aktuális szerviz meg van rajt csinálva),az egymillió az az össz keret vagy arra jön rá az átírás szervizelés.
Azért inkább az 1.6 os motort ajánljuk mert az 1.4 sem eszik kevesebbet mivel a kocsi nehéz és azt valaminek mozgatni kell,klimával pedig vérszegény.
Az 5 ajtósnak nem olyan nagy a csomagtartója viszont variálható,a 4 ajtós az alapba elég nagy de nem olyan jól pakolható a legideálisabb az SW.
Lacetti vásárlás előtt állunk, egy kis segítséget kérnék.
Mindenek előtt visszaolvasva a fórumot, köszönöm a sok hasznos infót amit megosztottatok, már most sokkal okosabbnak érzem magam mint eddig. :)
Ahogy látom ti is az 1,6-os motorral felszereltet ajánljátok. De azért megkérdezném, hogy az 1.4-est nagy butaság volna választani?
Ahogy nézem a piacot, a megkíméltnek tűnő, szép állapotban lévő 9-10-éves autók amik 1 M alatt vannak (ennyit szánunk rá max.) mind 1.4-es motorral vannak. Én nyugodt sofőr vagyok, és az autót is főleg országúton napi kb. 30km-ert hajtanám. Éves szinten is max 12-13.000-et ha megyünk.
Van valami más hátránya is az 1.4-esnek azon kívül, hogy nyilvánvalóan ehhez az összsúlyhoz jobban passzol a nagyobb motor?
Ha jól olvastam Sebike te esetleg tudsz megbízható autót ajánlani. Ha most is van ilyen "ferde hátúban", megnéznénk szívesen.
Mi is martoniak vagyunk, ha végre sikerül valamit találnunk, a Ráckeresztúri szerelő ismerősöd elérhetőségét elkérhetném én is?
Sebike kaptál tőlem emailt leömlő ügyben? Már kétszer elküldtem a neved alatt szereplő email címre... vagy valami más okból nem szeretnél válaszolni? Köszönöm!
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat. Sokat segített. Rendbe tett a fejemben ezzel kapcsolatban pár dolgot. Köszönöm a kaposvári tippet. Az még akár számíthat a környéknek is. :-) Sajnos egy hónapot várnom kell még a vásárlással, de ha Sebikének még aktuális lesz az ajánlata az ő autóját nézem meg először és lehet, hogy utoljára. :-) Látom a Kaposvári hirdetéseket.Mintha kétszer lenne ugyanaz az autó meghírdetve. :-) Kék, 95000 km rel. Rendben megfogadom, az 1.6 os ajánlást.
Évi 8-10.000km hez NEM ajánlom a dieselt és ezt úgy mondom,hogy nekem az van!
Túl sok olyan dolog jöhet rajt ki ami ekkora futásteljesítményhez nem reális kivéve ha szereted a motorerőt kihasználni.
Opelhez hála az égnek csak annyi köze van ,hogy mindkettő GM leányvállalat(az 1.8 as Euro 4 es az sajnos Opel motor).
Motorból az 1.6 ost tudom ajánlani én jobban szeretem annak ellenére,hogy a nejemnek tavaly vettünk egy 1.8as benzin gázost(ez volt nagyon nagyon kedvező áron).
Kaposváron ki is tudod próbálni akár,sőt ajánlani is tudok egy jó állapotú igazolható km es kombit ami 1.6os
Az 1,6-os motort ajánlanám. Szerelőnek meg sebikét Kaposváron. (Jó, nem a "környék", de Pesthez képest közel van). Egyébként van is neki azt hiszem eladó autója.
Arra vigyázz, hogy most rengeteg a levetett extaxi, nagyon sok pesti taxis most árulja az autóját, ami 10 éves lett. Mindenképp nézd meg, mikor volt cserélve a vezérlés, ha nem volt, akkor az legyen az első. Ha a szelepfedélnél folyna az olaj, az a tömítés cseréjével orvosolható, de remek alkualap. :) Azt is jó, ha tdod: valahogy nem látszik meg a belükön a megtett kilométerek és az ütöm- vágom használati mód.
Opel után jó lesz, főleg, ahogy bemutatkoztál, elég ésszerűek az elvárásaid. Szerintem a Lacetti a G Astra kóreai unokatestvére, én elégedett vagyok vele, sok opelem volt eddig.
Nekem 1.8 aut van, elfogadható menet-teljesítmények mellett 9 alatt nem nagyon fogyaszt, inkább 11. Ezt kompenzálja az olcsó alkatrész és a kicsi értékvesztés. Én szívesen találkozok veled, ha Bp III-XIII-ben jársz.
Ezeket nézd meg:
Elektromos hibák, hátsó futómű kopog, szervokormány sípol, klíma rossz, rádió rossz, hátsó fék megszorul, 1.4 1.6 motoroknál elkormozódik a kipufogó szelep (drága javítás, de sok autón kicserélték a szelepeket módosítottra, olvass vissza) kimattuló fényszóró.
Nekem diesel van, átmeneti megoldásnak vettem, de nagyon megszerettem. Ha ésszerűen, okosan használod, és nem spórolsz a minőségi alkatrészeken / olajon, akkor nem sok van vele. (Az enyémben >250.000 km van, és tökéletes.)
Hasonló elvárásokkal kerestem én is autót tavaly ősszel, talán csak az évente megtett km több. Nyaralásra, család bővülésre, sztem két gyerekig megfelelő. A korábbi Mazda 6-nál ugyan kisebb, de így is elég nagy, pl a menetiránynak háttal beszerelt gyerekülés, vagy a 3 bicikli a tetőn is szállítható vele. A gyakori apróbb típushibák már számtalanszor le lettek írva itt a topikban, érdemes visszaolvasni, ezek szinte rendre előjönnek mindegyik példányon. Van egy tippem, hogy motorból inkább az 1.6-ost fogják ajánlani, de ezt majd a szakik megmondják.
Sajnos a jellemző előítéletek miatt a gyors értékcsökkenés szinte garantált, de ha hosszútávra tervezed, és sokáig rozsdamentes megbízható autót szeretnél, akkor jó választás lehet. :)
Vásárlás előtt állok én is. 19 éves Opelemet (2003 óta van nálam, 1.4 8v 2010 től lpg-s) cserélném 1.6 vagy 1.8 kombira. Tegnap még gondoltam a dízelre, de a ma olvasottak alapján lehet hogy passzolom. Mire venném a Lacsit? Évi kb 8000-10000 km egy két nyaralás bringák stb és család bővülés. Tetszik az autó és számomra megnyugtató hogy van nemi köze az opelhez. Alkatrész árak stb. Autóbusz vezető vagyok így elég sokat vezetek, vezettem, de az autó nem kell a minden napi munkába járáshoz csak néha. 5-6 évre tervezem de ha bevállik marad utána is. Pécsi vagyok úgyhogy ha van fórumozó itt vagy a környéken szívesen találkoznék is vele, egy kv vagy egy sör mellett, vagy itteni, hozzaertő szerelő ajánlást is szívesen fogadok. Szóval 1.6 vagy 1.8? 2005 től keresgélek. Legfontosabb átvizsgálni valók a típusnál 9-10 éves korban vásárláskor? Nagyon szépen köszönöm a válaszokat. Sokat segíthet! Szép napot mindenkinek.