Az egész azért van igy elferditve mert a miskolcsteelers irta a cikket és magukhoz hasonlitották a Szolnok Soldiers csapatát ".. A másik ágon a tavalyi nagy ellenfél, a Zalaegerszeg került a Divízió II-es fináléba, miután a Szolnok is kevésnek bizonyult a legyőzésükhöz. (A korrektség kedvéért itt is tegyük hozzá: ez 2008-ban, két meccsen, a Steelersnek sem sikerült.) .."
Az egésznek az a pikantériája hogy nemértem, egy miskolc steelers csapat miért tart attól hogy ahogy őket "nevezik", egy alsóbb osztályú csapat elveri őket, ha elveri, jelen esetben Jászberényt tekintve, elkell gondolkodni valóban hogy a jelenlegi kerettel való e a 2. osztály nekik. A Rebels sem bújhatott ki úgymond a szabályok alól, szerintem nem lenne fair ha most a Miskolc miatt úgymond az eddigi acélos elveket figyelem kivül hagynák, ennyi erővel lehettek volna tekintettel a Rebels csapatára is, de nemvoltak... Mindenesetre várom a folytatását és hát ahogy a Berényiek nyilatkoztak, meccs az biztos lesz :) Nem a Stelers csapata ellen vagyok hiszen sok jófej sráccal toltuk végig 1ütt az első edzőtábort, csak az irott szabály az szabály, mint ahogy eddig a mafl vezetése ezt eddig be is bizonyitotta..
Egy idézett a Kickoff.hu-ról: "A másik ágon a tavalyi nagy ellenfél, a Zalaegerszeg került a Divízió II-es fináléba, miután a Szolnok is kevésnek bizonyult a legyőzésükhöz."
Én nem gondolnám, hogy kevésnek bizonyultunk volna, csak produkáltunk egy olyan rossz második negyedet (3 TD-t kaptunk!), amit még tavaly a Div I-ben a nagyok ellen sem. Egy csúnyán elrontott második negyed, ennyin múlott.
Köszönöm a tegnapi meccset mindenkinek.Őrülök hogy csináltam egy Def TD-t.De szerintem nincs okunk szégyenkezni. Jövőre meglesz döntő. A tegnap esti táncos énekes számot szerintem Béla nyerte torony magasan. -Rolinak meg sok sikert a továbbiakban. Van nálam egy fehér gatya csípővédővel,egy fekete fejpölönte.és egy fekete napszemüveg.Ha valakinek hiányzik hívjon a 06205299652 számon .JUTALOM ELLENÉBEN VISSZA ADOM:)))))))))))))))))))))))
Megegyszer szeretnem megkoszonni a tegnapi meccset es vicces utat is! Nem tudom amugy hogy dirket tevesztik el a nevem mindig vagy ennyire nem akarjak hogy ott legyen.na mind1. Remelem a Csapat meg sokaig fog mukodni es a Juniorok is eleg jol fognak teljesiteni!:)Hat en igy azert Orulok Neki hogy Ket Junior Kupan Szerepeltem ahol mindketszer 3.ok lettunk,2 Arena Kupan is ott voltam,Jatszottam a Felnottel 1.osztalyban,es most a 2,osztalyban!Ugyhogy az emlekek megvannak es remelem ha hazajovok akkor ugyan igy visszajohetek hozzatok!Ugy erzem amit tudtam megprobaltam megadni a Csapatnak es a vegere mar nagyon jol ossze szoktunk! Tenyleg Jok Legyetek!
1., Én mindenképpen szeretném, ha tartanánk évértékelő gyűlést, mint minden évbe eddig, de még mielőtt a junior edzés elkezdődne.
2., Én nem szeretnék edzés nélkül maradni szóval, akit érdekel, az valamilyen formába jelezzen és egyeztetünk valamit. Természetesen a létszámtól függően a közös kocogástól a flag fociig bármi lehet.
3., Besenyszögre kellene mez meg labda 2-3 mindenkép, hogy tudjanak a gyerekek játszani 150 gyereknek nem elég 2. Valakinek adj pár labdát, illetve ha nem találkozol, senkivel egyszer hazafelé menet dobj be pár cuccot.
Aki megy 8.-án szerdán az hívja a kocsikkal kapcsolatban Csényi Janit 20/249-89-90 vagy Zsitnyánszki Zolit a 20/380-56-49 számon. Beszéljétek meg hogy ki kivel megy. Fél 10-re oda kell érni Besenyszögre.
Ebben a hónapban nincs edzés , a juniorok olvasgassák a fórumot mert a hónap végén ők már kezdik az edzéseket.
A felnőttek augusztustól pedig Varró és Csontos irányítása alatt edzenek.
Arra kérek mindenkit beszéljétek át a kijárást Rákóczifalvára. Kb: 6 ember jön egyedül Szolnokról mindig, beszéljétek meg hogy ki kivel jön át. Valszeg az edzések hétköznap is falván lesznek. Ha összejön a pálya akkor elvárom mindenkitől , hogy részt vegyen majd egy kis társadalmi munkában. Amint tudok valami konkrétat értesíteni foglak benneteket. Ja és tagdíj fizetéssel kapcsolatban bármikor kereshettek.
"..A Soldiers részéről a futójáték adott, amit időről időre passzokkal színesítenek, de attól azért nem kell tartani, hogy spread offense-szel mennének.."
Szerintem most éppen az van hogy Ő igazolt le minket mert kell neki a létszám hogy tudjon ilyet csinálni legközelebb is (tudod van egy minimum létszám).........az a baj hogy egy kicsit írigy vagyok rá mert ő már átélte milyen a TD szerzés élménye.....................................