ö, gü, go, gu, s ily értelemben kerekdedséget, gömbölyüséget, gömbölyűre csavarást vagy csavarodást jelent.
Golyhó, kalandozó, kallódó... a tájnyelvi kalamol lézeng távolabbról (koldulhoz, galádhoz) lehet inkább köze, illetve ezeknek a nemzetközi változataihoz: kal, s rokon a kaland, kalóz, kalaúz, kalézol... középkori latin goliardus, gallardus, colombo.
És hogy miért kalandos egy galamb útja? Hát pl. mert levelek küldésére használták őket. A küld szavunk ismeretlen!
De jelentheti azt, hogy gömb formához hasonlóan szeret gubbasztani, tehát utalhat a kerekdedségre, mint pl a kalpag szónál.
De egybe gyűlt csoportot is mivel a galambok természetesen csoportokban élnek. Más állatoknál pl: gulya. Az arabban cháila am. juhnyáj, kecskenyáj. Figyelmet érdemel, hogy a szanszkritban go, gau, a perzsában ghau, gao, am. a német Kuh, Ochs, melyekkel a magyar gulya első tagja is hangokban egyezik.
Ám még ez is nagyon esélyes:
Egyszerűen (nemzetközi) gügyögő hangutánzó szó, a galambok hangját imitálóan:
GALAGY, elvont törzs és hangutánzó, mely a kis gyermekek dadogó hangját, beszédét fejezi ki; keményebb hangon kalaty. Átv. ért. haszontalan, értetlen beszéd. Rokonok vele a hellen κλαγγη, κλαζω, latin clangor, németglucken, szerb glagoju stb.
"Egyesek szerint a magyar népnévben is az „ember” jelentésű -ar képzőt találjuk. Ez közel áll az én elképzelésemhez is. A különbség annyi, hogy nálam a „gyar” (jar) jelentése ember, ami a „gyerek” szavunkban maradt fenn. Kaukázusi hatás lehet, hogy az örmény nyelvben a „gyerekek!” hangzása „jerechekh!” (երեխեՔ). (Felszólítás, figyelmeztetés, hívás esetében!)."
-------
Eredettel kapcsolatos (erdő, ér) és kiterjesztésre, vagy kiterjedésre használt gyökelemünk, a gerjed szavunk is felindulást jelent, ilyen értelemben, tehát lehet köze a jár szavunkhoz is.
Kiterjesztő hatása lehetett a népeket jelentő szavakra is ezek alapján:
Igékből főneveket képzett (tölcsér, hajcsár, határ, futár), vagy melléknevek származtak belőle (fehér, fejér, kövér), ám még főnévből is lehet főnevet képezni kiterjesztő hatásával (pl. kulcsár).
Az ár (ar, er, or, ör) termékeny szóképző, tehát, amely fő és mellékneveket alkot.
-Ár, mint áradás, áramlás. kert - Garád "g-k" hangzóváltás (körbevett terület), Gyar-mat, mint elárasztott terület. Mert "gy-j" hanggal már mozgást jelentő értelmet is kap a szó.
Bizonyos cselekvési szokottságot, hajlamot, képességet, illetőleg gyakorlatot fejez ki, pl. buvár... Önálló nevekből képez bizonyos tárgyakkal bánó, foglalkodó személynevet, kézmivest, ú. m. kád-ár, bod-nár.
-----
ár2 – ‘áramló víztömeg’ ‘valaminek nagy, mozgó tömege’ Származékok: árad, áradat, áradás, áraszt, áradozik (‘lelkes érzelmek áradnak belőle’). Ősi szavunk az ugor korból: vogul tor (‘tó’), osztják lar, jar (‘árterület’). Lásd még áramlik.
Franz Altheim derived the title from Iranian etymon *fsu-pāna- that evolved to šuβān in Parthian, šupān and šubān in Persian;all these words meaning "shepherd".[17][18]Gerhard Doerfer suggested possible Iranian origin for Mahmud al-Kashgari's čupan linking it with New Persian čōpan, a variant form of šubān, with usual change of š- to č-.[17]Omeljan Pritsak in Iranian *fsu-pāna saw "shepherd of (human) cattle" in Avar service, using the Slavic masses as cannon fodder.[17] Some scholars derived it from alleged Old Iranian ašurpan/aszurpan, meaning "great lord, noblemen".[19][20] It is considered that the title origin can be traced to the Slavic and Iranian cultural interrelation in the Eastern and Southeastern Europe in the first centuries AD.[19][20]
Egyszerre rendelkezhetnek gyökeink hangutánzó és képleíró tulajdonságokkal, mivel élethelyzetek utánzása ihlette őket, azonban némely szavaknál csak hol egyik, hol másik érvényesül, valamelyeknél azonban mindegyik. Ez már csak a nyelv szabad fejlődésétől függ.
Előröl:
A Keménységet jelző hangutánzó "K" hangból alakult ki a kopogás. Ahogy oda koppintották a követ, az +"l "hanggal jelezték a hajlítást. Tehát aki meglendíti a kezét, az kapál, kalimpál, kalapál. Ugyanezt el lehet játszani "cs" kezdőhanggal, amely más felülettel érintkező hangot utánoz. Csap, Csobban, Csupaszt stb. Ha pedig a "susogást, suhintást" jelző "s" hangutánzó kezdettel indítjuk a szót, akkor megkapjuk a supál, suprikál, hangalakokat.
Ha "r" gyakorítóképzővel látod el, akkor megkapod a korbácsol, kavar, csorgat, csavar, suprikál stb. alakokat. Mind rokonértelmű, hajlítással, ismétlő mozgással kapcsolatosak.
A karral pl. Fix ponton rögzítve körözni lehet, görbe hajlást fejez ki, kanyarodást, kerekded alakban: karol.
Ha g-re váltod a kezdőhangot, akkor ugyanezzel a köröző mozgással gurítani tudsz, vagy éppen be gúrni, csúrni, csavarni valamit a sarokba...
Tehát a "g" hang csak további nyomatékot a mozdulatnak.
Ezzel pedig remélem, hogy megvilágítom:
GOR, 1) hangutánzó gyök, melyből gordó, gordon, goromba, gorzs erednek. A vastag, durva, nyers, erős hang és tulajdonság fogalmai rejlenek benne. 2) Egy a vékonyhagu gör gyökkel, honnan gornyad (görnyed), gorzsad (görzsed), gorba, gurba (görbe) származnak. Rokon ez utóbbiaknál a korhad ige gyökével.
Kerület - görbület
síkban - térben
KÖR - GÖRBE
KERÜL/KAROL - GURUL
KORONG - GÖMB
KORNYUL - GÖRNYED
KORHAD - GURBA
KACS - GÖCS
KONCOL - GÖNCÖL / GÖNGYÖL - GONDOL
hangutánzó:
KOCOG, KERREG - KOROG - FOROG - ZÖRÖG - GÖRÖG
görög1 – ‘gurul, hengeredik’. Származékok és kapcsolt szavak: gördül, gördület, gördülékeny, gördít, görget, görgő, görgeteg. Hangutánzó eredetű szócsalád, a guruló tárgy keltette hangot imitálja; korai előfordulásaiban a ‘dörög, csörgedezik’ jelentés dominál, s valóban, a ~ és a dörög családja nem áll messze egymástól. Lásd még göröngy.
KARMOL
KÖRMÖL
hangutánzó:
KARCOL
KARISTOL
HARCOL
HORZSOL
K - H váltás vissza hajlás.
HOROG - kivétel: HORGAD kiemelkedést jelent.
HORPAD
HOMORÚ
Ami ettől szintén eltér:
KÖB - GÖB
Jól látható, hogy a köb gyök a gömbölyűség pozitív és negatív jelentését is hordozza: Köpü - kebel
--------
G-vel ejtve A kerekségnek, öszvehajlásnak, gömbölyüségnek általános fogalma rejlik benne, mely a származékokban különböző árnyalatokat kap.
KÖB, fn. tt. köb-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Általán jelent öblös, gömbölyü vagy tömör alaku valamit, melyből köböl és köpczös (köbczös) erednek. Ide tartoznak a köpöly, köpü, köpücze, köpülő szintén öblöset, gömbölyüt jelentő szók. Mintegy lelke e szónak a gömbölyüt v. tömöttet jelentő ö. V. ö. Ö. A törökben kab am. edény (vase, vaisseau.
KAR, (1), elavult vagy elvont gyök. Jelent 1) Görbeséget, görbe hajlást, kanyarodást, kerekded alakot maga a kar (chorus és brachium) önálló szóban, továbbá karé, karej, karcsu, karám, karamít, karika, karima, karing, karuly v. karvaly, karapol, karics szókban. Rokon vele kor p.a korong, korlát, korsó stb. szókban, főleg pedig kör. 2) Mint hangutánzó: erős metszést, vágást ezekben és származékaikban: kard, karó, karcz, karczol, kardács, kirakány. 3) Erős vastag rengő hangot ezekben: Karál, karattyol, karicsál, kirakatna. V. ö. KER, KÖR.
Ez csak annyit tesz, hogy a kebel szó jelenthet homorút és domborút is. Ami egyik felén kidomborodik a másikon horpad, homorú...
Öblöset - ( öböl, köpü, kupa, homlok, bendő), begyeset és bögyöset is.
KÖPŰ, KÖPÜ, (köp-ű) fn. tt. köpű-t. Általán am. öbös, öblös, gömbölyü vagy hengerded edény. V. ö. KÖP, elvont gyök. Különösen 1) Vesszőből font hasas, öblös méhkas vagy más hengerded kaptár. 2) Kannaforma öblü, hengerded, alul rendesen hasasabb faedény, melyben a tejfölből vajat csinálnak, vagyis a tejfel zsiros részeit, az úgynevezett irótól elválasztják. Máskép köpülő. 3) A kútnak fa bödöne, mely öböl gyanánt keríti a vizet. 4) Molnár Albertnél köz köpü am. sycophanta, közköpülködni am. filum contentionis ducere. Itt a köpü átv. képes értelemmel bir; valamint t. i. a köpüben zavarják a tejfölt; hasonlóan a sycophanta zavart okoz az emberi társaságban. Olyan forma, mint: minden lében kanál. Rokona a vastaghangu kupa. V. ö. KOP, KÖP, KUP.
KEBESD, falu Bihar m. helyr. Kebesd-ěn ~re, ~ről. E helynév gyaníttatja, hogy hajdan lé tezett kebes melléknév, mely valószinüleg annyit tett, mint köbös v. öbös, t. i. Kebesd am. kebes hely, mint köpösd am. köpös köpüs hely.
BĚGY vagy BÖGY, önálló gyök és fn. tt. běgy-ět. Tömlőféle bőrzacskó a madarak nyaka végén, melybe az elnyelt magok s más keményebb eledelek betakarodnak, s megpuhulnak, mielőtt a gyomorba lemennének. Teli, üres běgy. Teli szedni, megtölteni, megtömni a begyét. Átv. értelemben mondjuk emberről is. Meghányta a begyét (gyomrát). Ördög bujjék a begyébe, mind megette. Innen képes kifejezéssel: begyében van, am. a rajta elkövetett roszat el nem feledheti, meg nem emésztheti, máskép: gyomrában van. Hasonlatképen így nevezik a nők csecsét. Derék begye van. Kiáll, kilátszik kilóg a begye. V. ö. BĚGYĚK, BÜTYÖK.
Mennyiben a begy öblös üreget képez, mely megtelve kidudorodik, s csomódad alakat ölt, alapfogalomban rokon azon běd, böd, bod, běnd, bog, bög, bug, bögy, büty, bogy, bugy, bocs, bucs gyökökkel, melyek származékai valami felfuvódót, gömbölyű, dudorú, csomós testet jelentenek, milyenek: bödön, bodon, bendő, bogács, boglya, bögre, buga, bögyök, bütyök, bögyörő, bogya, bugya, bugyor, bocska, buczkó, buczka, poh stb. Különben alaphangjainál fogva hasonló hozzá a német Bauch, régi felső német puh, buh, szanszkrit pah (vastagszik), honnan bahusz (vastag, pohos), görög παχυς, latin pinguis stb. Legközelebb áll hozzá az emlősök gyomrát jelentő bendő.
Egyáltalán nem zavar, hogy a magyar fényévekkel tisztább gyöknyelv, mint a "germán"?
Az "indoeurópaiakat" már nem is lehet gyöknyelveknek nevezni, annyira régen feladták a fraktálszerkezetet.
Nem tudom most előhalászni, hogy milyen számítások alapján, de legalább 40.000 éve különváltunk az indoeurópaiaktól, bármit is jelentsen az, hogy indoeurópai.
KEBEL, (keb-el) mandsu nyelven: khefeli, törökül kojun); fn. tt. kebel-t v. keblet, tb. ~ek v. keblek, harm. szr. ~e v. keble. Kicsinyezője: kebelke v. keblecske. Gyöke keb rokon öb, köb, csöb, göb gyökökkel; továbbá a děběr csěběr gěbre szók děb csěb gěb gömbölyüt jelentő jelentő gyökeivel, s alakjára nézve olyan, mint: lebel, köböl, öböl. A b szerepe itt különösen: bőség. Sőt gyökének (keb) azonsága a köb gyökkel, kitetszik egy régi költemény következő verséből is.
„A kik magyaroknak pártjokon valának, Azoknak népektől sírok ásatának, És föld köbelében béhomlíttatának – Ellenség testeket hagyják az vadaknak.“
KÖB, fn. tt. köb-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Általán jelent öblös, gömbölyü vagy tömör alaku valamit, melyből köböl és köpczös (köbczös) erednek. Ide tartoznak a köpöly, köpü, köpücze, köpülő szintén öblöset, gömbölyüt jelentő szók.
BE, igekötő, mely a helyre viszonyuló s névmódosító be raggal szoros eszmerokonságban áll, s változás nélkül vékony és vastaghangú igék elé egyiránt jár, pl. bemegy, bemárt. Ellentétes irányban megfelel neki a ki vagy kü, pl. behí a szobába, kihí a szobából; bejő a városba,
KÜLSŐ. Gyöke a bizonyos körön túl távolodó irányt jelentő kü (ki), s minőséget jelentő ü képzővel lett kü-ü, azután küv, mely megvan a küvül származékban, és kül.
ki – ‘‹határozószóként és igekötőként› belső helyről külső hely felé’; ‘kinn’: ég a házad ideki. A feltehető kiv- alapszó (lásd kívül) ősi örökség az ugor korból: vogul kün (‘kifelé’), osztják kim (‘külső rész’). A kiv- tőhöz -é lativusi rag járult, majd a v, mintha csak hiátustöltő volna, kiesett, az -é pedig úgy maradt el, mint az elé ⇨ el, felé ⇨ fel esetében.
KOVÁLIK, (kov-a-al-ik v. kop-a-al-ik) k. m. kovál-ott, htn. ~ni v. ~ani. Mondják némely kopácsos gyümölcsökről, melyeknek héjai feslenek. Koválik a dió, gesztenye. V. ö. KOVAD, KOPAD.
KUVAD, (kuv-ad) önh. m. kuvad-t. Mondják általán oly testekről, melyeknek héjai, kérgei, burkai elválnak. Kuvad a kenyér, midőn héja fölkel, s belül üreg támad. Kuvad a ház oldala, midőn tapasza fölreped és elválik. Nem más, mint a kopad, kovad, köved, köpedszók módosulata. A székelyeknél egy jelentésü guvadszóval is. Egyébiránt V. ö. KOPAD, KÖPED.
Kallantyú, kalimpál... (kalapállal rokon lengő mozdulat). Kaland... Kalap szavunkban is ez az ide-oda pályán végzett mozgás az értelmezés kulcs. Meggyőződésem, hogy a kolbász (kolbászol) szavunk is a kanyargásáról vette a nevét.
"A „kapus” szó éppen olyan magyar, mint a „dombo(s)”! Azt pedig, hogy keletről érkezett a Kárpát-medencébe, még a Magyar etimológiai nagyszótár is elismeri: „Kapu -- Ótörök eredetű szó: türk, ujgur, csagatáj kapug, oszmán-török kapi, kun kabak, ezek a kap- (‘bezár’) igető származékai.” Szentkatolnai Bálint Gábor ezt úgy pontosítja, hogy „nem az oszmán »kapa-k» (fedő) , hanem a mandzsu ka-, хa-(bezárni), tamil kâ- (őrizni, védeni, megtartani) igék”
----
Magyarul:
kap igében alapfogalom a távol tárgy utáni nyulás, hajlás, görbülés, e szerént tiszta eleme a hajlást, görbülést jelentő ka. Származékai: kapcs, kapcsol, kapzsi, kaptár, kapos, kapdos, kapaszkodik, kapat, kaptat, kapoz, kapós stb. ikerítve...
Kapun, lehet kopogni és be is lehet csukni azaz csapni a rovarok csápjaikkal csapkodnak, rögzítve mint a kapuszárny. Rokonai a hellen κοκλω, a latin cingo, a szanszkrit kuç, kucs.
A Keménységet jelző hangutánzó "K" hangból alakult ki a kopogás. Ahogy oda koppintották a követ, az +"l "hanggal jelezték a hajlítást. Tehát aki meglendíti a kezét, az kapál, kalimpál, kalapál. Ugyanezt el lehet játszani "cs" kezdőhanggal, amely más felülettel érintkező hangot utánoz. Csap, Csobban, Csupaszt stb. Ha pedig a "susogást, suhintást" jelző "s" hangutánzó kezdettel indítjuk a szót, akkor megkapjuk a supál, suprikál, hangalakokat.
Ha "r" gyakorítóképzővel látod el, akkor megkapod a korbácsol, kavar, csorgat, csavar, suprikál stb. alakokat. Mind rokonértelmű, hajlítással, ismétlő mozgással kapcsolatosak.
Nem azonos a hangutánzó gyök és a "Go" kerekdedség gyöke.
Az azonos alakúság korántsem jelent azonosságot.
A hasítás gyökével szintén vannak kételyeim.
Elég nyögvenyelősen lehet a "gömbölydedséggel" összehozni. Sokkal több bizonyíték kellene, hogy az elhajlás fogalomkörével ténylegesen össz lehessen hozni. Milyen képzet van mögötte?
GYILOK, (1), (gyil-ok, régiesen: dilk, dilok, gyolk, gyalk; rokonságai azokon kivül, melyek gyal gyök alatt megérintettek, példaul a szanszkrit dal[vág, hasít], közelebbről a hellen δολων, latin dolon [tőrös bot], telum, angol-szász tholigen (gyilkolni), a német Dolch, dán, svéd dolk, lengyel, cseh tulich stb.); hangugrató főnév, tt. gyilkot, tb. gyilkok. 1) Két élű, hegyes, szúró fegyver, vagyis tőr, melyet rendesen elrejtve szokás viselni, vagy véletlen megtámadások elleni védszerül, vagy alattomos öldöklés biztosabb végrehajthatása végett. Gyilokkal látni el magát. Gyilkot rántani. Gyilokkal szúrni. Gyilkot döfni valaki szivébe. 2) Átv. ért. a lónak torkában nőni szokott veszedelmes csomó.
GYU, GYÚ, elvont hangutánzó gyök, mely a gyúl, gyújt, gyúr igékben és ezek származékaikban él. Közel áll a gyapv. gyop gyökhöz is. Értelmére s rokonságaira nézve, l. GYUJT, GYÚL és GYÚR.
GYAL, elvont gyök. 1) Hangutánzó a gyal-ú, gyalúl szókban, s rokon vele ez értelemben a szanszkrit dal (hasít), latin dolo (gyalúl), goth dailia, franczia tailler, német theilen stb. A törökben pedig jol, am. út, gyalog út, s joldsi am. utazó. 2) Rokon vele a magyar al (alsó), s a láb gyöke la, (= le), t. i. a lábnak egyik tulajdonsága az alantiság, mint fej-é a fenség, második pedig a testet hordozó mozgás, járás; az elsőre vonatkoznak az ilyek: hegyláb, szőlőláb, azaz hegy alja, szőlő alja, másodikra lább, lábbad, lábbadoz. A finn nyelvben is az al számos származékokban alantiságot jelent, melyből előtéttel jalka = láb, gyalog. Továbbá kellään am. gyalázok. Innen 3) jelent alacsont, alant járót, kicsit, honnan: gyalog, gyaláz, (kisebbít) és ezek származékai erednek, s megvan a szanszkrit khaul (sántít), hellen χωλος, latin claudus szókban. Az arabban dsala am, menni, járni. 4) Megvan több helynevekben is.
GYÖK, fn. tt. gyök-öt. Vagy egy eredetű a köznépies gyön, gyün (jön v. jő) igével, vagy a göcseji, s némely más vidéki tüke (tőke) tájszóval, valamint a közdivatú csög, csök, tőke szókkal is, a midőn valamely csomót, göcsöt, göcsöst jelent.
DUG, áth. m. dug-tam, ~tál, ~ott. 1) Töm, valamivel bizonyos hézagot becsinál. Csapot a hordóba dugni. Száját kendővel bedugni. Dugd be a szádat. Lyukat bedugni. 2) Rejt, elrejt. Hová dugjam a pénzemet? Eldugni a lopott jószágot. Dugd az ágy alá. 3) Tol, nyom. Kezét zsebébe dugni. Fejeiket öszvedugták. Valamit kidugni az ablakon. 4) Titkon, alattomban ad valamit. Az anya pénzt dug a gyermeknek az apa tudta nélkül. és akarata ellen. Némely palóczok szójárása szerént: gyug, gyuk. Rokonok vele a latin tego, német decken, stecken, ducken, szanszkrit sztagh, finn tukin (dugok), tuket (dugacs), tuko (dugó), magyar tok stb.
TÖRZSÖK, (törzs-ök) fn. tt. törzsök-öt, harm. szr. ~e. A nyelvszokás különféle rokon értelemben használja. 1) Am. a fának a föld fölötti dereka, tökéje, vastaga, melyből az ágak kinőnek (ágak nélkül értve). A törzs gyöke tör, melynek megfelel a derék régiesen darék főnév gyöke der vagy dar, továbbá a torol ige gyöke: tor; innen egészben véve is rokon torzs szóva
GYÜ, részint gyökelem, részint elvont gyök, 1) hangutánzó, melyből gyügy kifejlettebb hangok és származékaik: gyügyög, gyügyögés, gyügyögő, gyüge, továbbá: gyül, s ettől ismét gyülöl, gyülölség stb. eredtek. 2) egy a gyö, gyo gyökelemekkel, a menynyiben ezek öszvenyomódást, egy tömeggé alakulást vagy alakitást jelentenek. 3) A gyümölcs, gyűr, gyűrű szókban nem egyéb, mint meglágyított gö, gü, go, gu, s ily értelemben kerekdedséget, gömbölyüséget, gömbölyűre csavarást vagy csavarodást jelent. 4) A gyűl, gyüjt igékben és származékaikban alkalmasint am. jű, azaz jő v. jön, tájdivatosan: gyű, gyün v. gyön, törökül gel-mek. Így váltakoznak tájejtés szerint: jer, gyer, jó gyó, hajma hagyma stb. is.
suprikál – ‘virgáccsal ver’. A hangutánzó nyelvjárási supál (‘páhol’) származéka gyakorító -r képzővel (mint topog–toporog); a szintén élő suprálból a ~ játékos képzéssel keletkezett (mint babrál–babrikál). Nyelvjárási szó.
v. GULY, elvont gyökök, melyekből gula, gulács, gúla, gulya stb. származnak. Jelentése, mint a többi gu gyökelemből eredett gyöktársainak, kanyarodás, körültekerés, vagy tekeredés, forgás, gömbölyüség. A héber v. , a hasonló hangzatú arab szóval együtt am. körüljár, kereng, innen: kor, nemzedék, és egyik arab származékban sereg; megegyezik vele a magyar gula v. gulya főnév; továbbá: am. dörzsöl, ledörzsöl; kopaszít, meztelenít, foszt, és am. nyír, lenyír; mindkettő megegyezik a magyar gulács, gulya (guja) melléknevekkel; végre ide tartozik: , am. kanyarít, tekerít, hengerít; továbbá, vastag, nagy, méltóságos, dicső (volt), ennek pedig gúla (pyramis, olaszul gúglia), felel meg a magyarban."
Dr. Aradi Éva: A fehér hunok vallása indiai források alapján
"Mihirakula pedig hun szóval Mihira-gula, ebbõl a Mihira a perzsa Napisten, de a Gula hun név, Koszmasz Indikopleusztész említi, hogy a hunok utolsó indiai nagykirálya Gollasz, vagy Gullasz volt. Az -sz végzõdést minden görög szerzõnél el kell hagyjuk, mert ez görög sajátosság, így marad a Golla, vagy Gulla név, s ez Stein Aurél szerint is Mihira-Gula neve. Koszmasz szerint ez a szó virágot jelent, tehát Mihira-Gula nevének jelentése: a „Napisten virága”. 6/ Ebbõl a Gula névbõl alakult ki a ma is uralkodó mewári /udaipuri/ maharánák családneve, mely 1400 év óta a különbözõ változatokban fordult elõ: Guhil, Guhilot,Géhlot. /Még az is elképzelhetõ, hogy a honfoglaló magyarok gyula szava is innen jött/."
"A gyula meg gyilkos, aki az ellenséget legyalulja."
----
Pontosan és még több is! PL. összegyűjti és felgyújtja, felszítja a tömegeket.
Hogyan is gyúltottak valamit lángra az őskorban? Addig gyúrták-gyűrték-gurították ( r - gyakorító képző) - dörzsölték össze a fadarabokat, a gyu-anyagokat, ameddig meg nem gyulladtak.
GYÚR, (gyu-or v. gyo-or) áth. m. gyúr-t. E szó inkább a gyűl, gyűjt igékkel, legközelebb pedig gyűr igével rokon, de némi eszmerokonságban áll a túr igével is. Értelme am. valamely lágy, hajlékony, szivós, ragadós testet nyomkodva öszvevissza forgat, egy tömegbe ver, dagaszt. Tésztát gyúrni. Tapasznak való sárt gyúrni. Hamut agyaggal öszvegyúrni. A kenyérnek való tésztát kézzel vagy lapoczkával gyúrni. Szélesb ért. tipor, nyomdos, gyűr. Elgyúrni az apró csimotákat. Öszvegyúrni az ágyat. Az utcza sarát gyúrni.
gyalu – csuvas *jilig, jilag szabályos származéka; ennek csupán közvetett bizonyítéka, hogy más török nyelvekben (baskír, tatár, kirgiz) létezik az ennek hangtanilag megfelelő jisi- vagy zsisi- (‘dörzsöl, gyalul’) igető. Más vélekedés szerint ugorkori örökség: vogul jarga (‘gyalul’), feltehető későbbi r ⇨ l hangváltozással. Mindkét magyarázat nélkülözi a meggyőző erőt.
Csaba királyfi, nevében egy leszármazási vonalat képvisel, nem feltétlenül egyetlen személyt.
"Pártusban šuβán, perzsa nyelven šupān és šubān lett; iráni čupan, új perzsa čōpan, a šubān variánsával, szokásos š- helyett č - váltással. Ó-iráni ašurpan / aszurpan - vagyis "nagyúr"
A szövegben a néveredet megítélése téves lehet. A kabakból ugyanis egyáltalán nem következik a butaság, ellenben a leírt fajra jellemző tulajdonsággal rokoníthatóak a "Csáb-Csábul" és "Kába-Kábul", "Kavar-Kavarog", "Suvar-Csavarog" szavaink és származékaik.
