Én meg inkább azt mondom, hogyha szükség van erre, akkor csinálják inkább itt, ebben a topikban, minthogy más "szakmai" topikban tegyék. Végülis ennek a topicnak éppen nem véletlenül "Aréna" a címe. Eresszék ki itt a gőzt, és csak az eszükkel jöjjenek át oda, ahol érdemben társalgunk.
Pedig a kronológia nagyon nem mindegy. Mert ha én berohanok a házadba, felborogatok mindent, és Te ezek után eljösz hozzám, megkérdezni, hogy miért tettem, esetleg szólsz, hogy nem kellene ezt tennem a jövőben, és ekkor én kirugdoslak az ajtón, majd feljelentelek birtokháborításért, igenis nagyon fontos tisztázni, hogy indult a dolog. Lehet magadat fölé helyezni az ilyen pitiáner dolgoknak, hogy egy rég működő fórumba berontanak páran a választási kampányban, a sajtóban mindenfélét leírnak az itteni párbeszédről, megpróbálják lejáratni a fórumot az összes eszközzel, ami a rendelkezésükre áll, majd ők akarják meghatározni még azt is, hogy nevén nevezhetem-e amit tesznek. Van itt két olyan fórumozó, akik szerint ez a fórum arra sem jó, hogy olvassa valaki. (Persze attól még bőszen írogatnak is ide. Igaz, azt, hogy olvassák is, még nem sikerült kimutatni...). Ezt a véleményüket ki is nyomtattatták. Majd visszajárnak ide kavarni. Nem arcátlanság ez szerinted? Miért kellene eltűrnünk szó nélkül, hogy ők határozzák meg, hogy mit szabad itt és mit nem? Ha lenne bőr a képükön, már rég nem írnának ide semmilyen néven. Én nem tartom méltónak pl. a lapjukat arra, hogy ott bármilyen gondolatom megjelenjen.,(Tiltakoztam is ellene, mégis megtették, hogy idéztek ott tőlem, hogy milyen hazug kommentárral, hogy aki érti a magyar nyelvet, az épp az ellenkezőjét olvashatta ki a szavaimból, mint amivé ott próbálták ferdíteni, az nem zavarta őket.) De én magam oda nem írok, mert ha egyszer egy helyet rossznak tartok, akkor nem járok oda. Még akkor sem, ha valaki meg akarna bízni ezzel. Szóval lehet, hogy ők nem ismerik a saját arcátlanságuk határait, de kikérem magamnak, hogy kabátlopási ügybe keverjenek, amikor az én kabátomról volt szó!
Bocsáss meg, de már régóta nem tudom követni a Ti párviadalotokat. És nem is érdekel a kronológia. Nem számít, ki ütött vissza először. Ha magadat látnád kívűlről, Te is így látnád ... Mert megbocsáss, sok alkalom van, hogy csendben maradhatnál, de csak azért is odaszálasizol ... Hogy ilyen sok időtök van klaviatúrát koptatni, az egy dolog. De hogy értelmes párbeszédektől veszitek el a terepet, az gondolkodó emberhez méltatlan. Pontosan ez az a viselkedés, ami elidegeníti az embereket a közügyektől.
Legyetek oly jók és türtőztessétek magatokat. Szépen kérem.
Ha ott valaki nekiállt pufajkásozni, annak mit lehet válaszolni? Akinek mindenki komcsi, aki nem szélsőjobbos? Mellesleg igen, ha nem is tetszik egyeseknek, én mindig is néven fogom nevezni a fasiszta kijelentéseket is, mert nem hívhatom rózsabimbónak, ami fasizmus. Ha valakit sért az "fasiszta" jelző, a megoldás nagyon egyszerű: ne tegyen ilyan kijelentéseket, amit csak fasiszta nézeteket vallók szoktak. Mellesleg én ott nem írtam le a fasiszta szót, csak egy méltatlan vádra vágtam vissza, kissé jobban visszanyúlva az időben. Érdekes módon havas úr helyett egy másik nick válaszolt, úgy tűnik, őt bántotta valamiért a dolog... Pufajkásozni lehet. A fasizta jelzőért meg még az is megsértődik, akire nem mondtam. Holott ha elolvasod a minap ajánlott linken lévő meghatározását a fasizmusnak, döbbenetesen sok azonosságot lehet megfigyelni az ott írtak, a Mussolini által megfogalmazott definíció, és egyes személyek nézetei és tevékenysége között! Akkor hogy nevezhetem a szocializmussal, liberializmussal, demokráciával és individualizmussal szembeni jobboldali egységfrontot? Milyen megnevezést engedtek meg nekem, hogy az ilyen megnyilvánulásokra használjam? (A múltkor egy esetben lehet hogy tévedtem, mert egy szociáldarvinista kijelentést inkább nácizmusnak, hitlerizmusnak kellett volna neveznem, nem fasizmusnak, mert valóban a fasizmus hitleri irányvonalát képviselte az illető azzal a kijelentésével, méltó eszmei utódaként Mengelének.)
Ahonnan meg az egész kiindult: Én türelmesen várom az új városvezetés intézkedéseit, hogy jobb lesz-e a város attól, amit ők végeznek. De van, amivel szemben nem lehet türelmesnek lenni: ha a polgármester felelőtlen, indulatkeltő kijelentéseket tesz, és még csak hajlandóságot sem mutat, hogy elnézést kérjen, amiért elragadtatta magát. Sőt, még meg is erősítette később! Hogy tehet olyat egy magát felelősnek tekintő vezető, hogy egy egész testületet tisztességét megkérdőjelezi, ráadásul úgy, hogy ezzel önbíráskodásra is példát mutatna?! (A később, kérdésemre adott válaszában.) Mit várhat a város a legmagasabb szintű vezetője által teljesen elutasított rendőrségtől? Milyen lehet a motiváltsága a rendőrnek Érden, ha ezt kapja a polgármestertől a munkájáért elismerésül?
"Azt már október óta tudjuk, hogy rajtad kívül senki nem ért a pénzügyekhez Érden. " Látható, ez fáj Neked. Esetleg úgy gondolod, Te jobban értesz hozzá? Az, hogy netán pénzt kapsz érte, nem feltétlenül jelent hozzáértést.
És erről a beírásodról mi a véleményed?
" havas úr válasz | vissza a topikba 2006.05.04 18:59:17 (2675) te egy rendes ember vagy. Előzmény: otterlo (2672)" Két választás Magyarországon c. topikból idézet.
Az a 3.8 milliárd szép nagy szám. De nem lehetett olyan veszélyes, ha év végére minden számlát ki lehetett fizetni. És lehet fényezni a Közgyűlést, hogy az ő intézkedéseinek köszönhető, hogy ki lehetett fizetni, de szerintem meg annak köszönhető, hogy a város működőképes, és vannak bevételei, méghozzá olyan bevételek, amiket végső soron mi, adófizetők hordunk össze a mostani Közgyűlésnek is. Tessék a hibákat feltárni, de az öndicséret igencsak büdös, testületi szinten is!
Én értem, te is érted, csak Te megpróbálod elmismásolni a hibákat, úgy tenni, mintha tényleg a 3,8 milliárd hiány helyett 1,5 milliárd többlet lett volna a kasszában. Ennél ordasabb hazugságot nem hallottam az utóbbi időben.
Harkay úr valószínűleg jó szakértő, de aki olyan förmedvényt állít elő, mint a fehér könyv, azzal szemben kétségeim vannak. Olyan förmedvényt, amiben csak a várható kiadások szerepelnek, de a bevételek nem.
Nem lehet mindenki idióta, mint te, aki úgy teszel, mintha nem tudná, ki kicsoda itt. Persze nekem nem árt, ha úgy tüntetsz fel, mintha bármelyik párt vagy polgármester híve lennék, csak téged fog mindenki körberöhögni érte. :o))
Persze lehet más lehetőség is. Ha valaki egy ennyire rossz szerződést köt, az vagy nem azok érdekeinek képviseletében érdekelt, akiket képvisel, vagy idióta. Melyik jobb? Vagy szerinted itt minden tökéletes?
Ki játszott össze, kivel? Ti rögtön el is hiszitek, ha itt azt mondták. Ugyanúgy el fogjátok hinni, hogy Harkai és TMészáros összejátszik. Mert ugye hogy összejátszik, az kétségtelen.
Akiknek legfőbb ellenségük a liberalizmus, ajánlom figyelmébe: "Mussolini defined fascism as being a right-wing collectivistic ideology in opposition to socialism, liberalism, democracy and individualism. Fascism Ami mostanában a világban történik (és itt most nem is Magyarországra gondolok inkább, hanem pl. az USA-ra), érdekes megvilágításba kerül, ha ezt átgondoljuk. Márpedig ha valaki tudta, mi a fasizmus, Mussolini bizonyára az.
Nem az a baj, ha sokat fizetnek valakinek, hanem ha nem dolgozik meg érte. Az előző garnitúra úgy tűnik, bármennyit is fizetett, az kidobott pénz volt.
En nem tudom, hogy kinek ki a barátja. Azt sem, hogy Harkay úr milyen szakértelemmel rendelkezik. Azt viszont állítom, hogy az adott helyzetben (hozzáértők hiányában), nem volt a polgármesternek más választása, mint szakértőket bevonni a helyzet feltárásába és a kivezető út, alternatívák kidolgozásába.
A FIDESZ-nek sincs, ezért bízta meg a polgármester Harkay Zoltánt, barátját, havi 2.5 millió forint szakértői díjat fizetve neki ill. a cégének. Persze ez nektek nem baj, csak az ÉTV ügyben volt baj a havi 100 ezer forint szakértői díj.
"... Ciki volna kimondani, hogy a jelenlegi MSZP frakcióban sincs senki, aki értene az önkormányzatok pénzügyeihez. ..."
Nem értem, miért lenne annak relevanciája, hogy erről nekem mi a véleményem. De ha csak ennyi kell a nyugalmadhoz, ám legyen: nem ismerek olyat az MSZP frakcióban, aki igazán értene az önkormányzatok pénzügyeihez. Mint ahogy a FIDESZ-KDNP és az SZDSZ frakcióban sem! De ami még sajnálatosabb, a hivatali apparátusban sem, a pénzügyi osztályvezető kivételével (lehet, hogy a beosztottai között találhatók önkormányzati pü.-i szakemberek, de őket, a munkájukat tényleg nem ismerem).
Az informátoraidat pedig tényleg jobban válogasd meg. Az én híreim szerint ugyanis már túlesett az általad megnevezett helyi pártszervezet a tisztújításon - és nincs új elnök. Gondolom megnyugodtál a jövő tekintetében, ami ki tudja mit hoz Neked ....
Jajj, de buta vagy! Nem tudod, hogy mi 4 évig az előző vezetésnek nyaltunk itt egyfolytában? Nem tudod, hogy az összes problémafelvetés a mostani közgyűlés fideszes tagjaitól származott, no meg az Érdi Lap volt az egyetlen médium, amelyikben bármiféle kritika volt olvasható az előző vezetés munkásságáról? Ők kezdték piszkálni az ÉTV és a sportcsarnok ügyet is. Te ezt NEM TUDTAD????? :o)))))
Nem hiszem, hogy otterlon múlt volna - vagy bármiféle befolyása lett volna -, hogy milyen az MSZP frakció összetétele. Sokkal inkább múlt Döcsakovszky Bélán, ezért ellenzékben is vannak. Azt sem hiszem, hogy otterlonak érdeke lenne ezt tusolgatni, vagy akárcsak érzelmi alapokon tenné ezt. Szerintem - bármennyire jólértesültnek akarod itt eladni magad időről időre - rosszak az informátoraid.
Aha. Most már értem - nem ránk gondolt, mint ellenzékire :-) Mint ahogyan nem is vagyunk azok, s lehet, hogy én vagyok kicsikét paranoiás :-)
Akkor biztosan nem tudja, hogy az ÁSZ előre meghatározott ütemterv szerint dolgozik és egészen biztosan nem októberben határozták el, hogy Érdet ellenőrizni fogják, hanem előbb, mert ellenkező esetben túl gyors lenne az átfutás. Sajnos, nem ellenőrizték korábban, pedig jó lett volna, ki tudja, érvényben lenne-e még jelenleg is a sportcsarnok-szerződés, amely ugyan per alatt van, mégis felépült, vagy az ÉTV üzletrész-átruházás, amely ugyancsak perek alatt van, ennek ellenére mindenki úgy tesz, mintha rendben lenne, pedig nincs, stb. Az ÉTV-ügy azért is kiemelt figyelemre tarthatott volna igényt, mert annak az ügynek minden részlete aggályos: az üzletrész-átruházás és taggyűlési határozatok jogszerűségétől kezdve az üzemeltetés közbeszerzéséig, minden részlete (az is, amit a múltkor említettél: a szerződéskötés időpontjában érvényes vízdíj).
Apropó, mire és hogyan ment el az a néhány százmilliócska, amit nem kellett az alapba helyezni? És vajon lesz-e miből - adott esetben - visszafizetni?
Otterlo persze még mindig kussol. Ciki volna kimondani, hogy a jelenlegi MSZP frakcióban sincs senki, aki értene az önkormányzatok pénzügyeihez. Vagy aki pedig ért hozzá, az tudatosan ferdít. Miért is bántaná őket? Nemsokára új elnök lesz, ki tudja, mit hoz a jövő?!