Köszönjük, hogy felfedezted fórumunk reklámerejét. Kérjük, tevékenységed legalizálásáért az alábbi formon jelentkezz munkatársunknál forum.index.hu/reklamlink/
Ahogy én tudom, a templomihoz mindkettőtöknek megkeresztelve (és elvileg hívőnek) kell lennie a római katolikus vallás szerint, a papotok jogosan kéri a papírt.
Amúgy meg lehet keresztelkedni még előtte, de gondolom az időbe telik, mert járni kell hittanra, s mifene.
A református egyház csak a házasságot áldja meg, van ahol elfogadják, hogy nincs megkeresztelve az ember - ahogy olvastam.
keress másik templomot / lelkészt / plébánost. Ez a legegyszerűbb módja. Ha ragaszkodsz a Ti plébánosotokhoz, és ő ragaszkodik a keresztlevélhez, akkor sajna muszáj lesz keresztelkedni. Úgy tudom, hogy saját körzetében ragaszkodhat ehhez.
Nekem lenne egy-két ötletem :LOL: Ajjjajjjajjjj, most vigyorgok, mint a tejbetök... Emlékszel a Sonic Empire klipjére, amiben a táncosok gyakorlatilag csavarognak körbe-körbe :D?
Najó, akkor on: van tánctanár barátom (nagyon snájdig, versenytáncos fiatalember), aki szívesen tanít be akár szalagavatóra, akár esküvőre táncokat. Fő profilja a latin tánc (ő abban versenyez), de a szalagavatók miatt teljesen profi koreográfiában, keringőben is.
Egy-két-há' egy-két-há' Hát Kivikém, elképzeltelek... ;-) Még jó, hogy nem stoplis cipőben leszel. :) Vagy de?
Mi is próbáltunk keringeni, de majd még rágyúrunk. A keringőnél nekem még para a ruhahossz... Mi van ha én lépek rá és szépen eltaknyolok? Azon kívül, hogy vicces lesz és röhögni fogok? :-D
Igazából mostanában állandóan megfelelő szertartási és a buli kezdő zenéken (közös, nyitótánc) gondolkodom. Nem akarok szokványost, de valami jót, meghatót, vicceset. :) A kocsiban hallgatok sok cd-t és mindegyiket elképzelem a szertartásra pl. be-/kivonulózenének. Persze még lehet, hogy igazi muzsikusok lesznek, akkor ennyivel kevesebb a gond. Mondjuk nekik is meg kell mondani, melyik zenét szeretnénk. Agyalok. :-)
Na de hogy fontosabb dolgokról is essen szó: tegnap megpróbáltunk keringőzni. :-) Hát, rosszabbra számítottunk. :-))) A végén már úgy is ment, hogy nem néztem folyton a lábaimat, hogy mikor melyik lép. :-)
én spec az otthoni nyomtatóval fogom csinálni, vmi belevaló színes esetleg mintás papírra. van nyomdás kontaktom nyomtatásra-szétvágásra, terveznek is mindenfélét, de semmi részletet nem tudok, ha kell meg tudom adni a mailjét. az biztos h megbízhatóak.
a saját nyomtatáshoz egyébként nem kell vmi nagy kaliberű nyomtató szerintem, egy átlagos 10-20eFt közötti tök megteszi, persze itt most nem 100dbról beszélek, hanem 20ról. és persze ha már van otthon nyomtató. :) a papírral kell vigyázni, mert tegnap ig. fényképet nyomtattam egy fényes papírra ami nem tintáshoz való volt és szépen elkenyődött. :)
Próbáltam e-mailt küldeni a címedre, de visszadobta a rendszer. Ha tudsz adni egy fórumot (e-mail cím, telefonszám), ahol elérhető vagy, kérlek írd meg e-mailben.
Egyetértek Kivivel. Én is szerettem volna megjegyezni, hogy miért egy olyan fórumozó tart kiselőadást a reklámozásról (Brodeck), akinek ez pl az első hozzászólása (vélhetően sokadik nick), illetve miért olyan fórumozó, aki nem szólt még ehhez a fórumhoz hozzá. Szerintem nem korrekt. Ja, a nem létező bemutatkozásról meg már szót sem ejtek...
Ez a fórum azért jött létre, illetve úgy működik, hogy az emberek tapasztalatot cserélnek az esküvői szolgáltatókról. Ilyen alapon bárkinek lehetett volna írni, hogy ne reklámozzon. De ez egyáltalán nem reklám, hanem egymás segítése, hogy ne X hanem Y céget válaszd, mert én X-szel pórul jártam. És még tudok millió másik fórumot, ahol bolt vagy márkanév nélkül nem lehet érdemben kommunikálni, segíteni, ötletet adni.
Sőt, ha meg már reklámról beszélünk, akkor jogosabb lett volna az önmagát valóban reklámozó vőfélyt vagy zenekart lecseszni.
Ha meg személyes ellentéted van a másikkal, azt intézd el privátban légyszíves. Köszönjük a megértést.
Mindegy, részemről vége, lezártam, nem szeretnék erről többet vitatkozni.
Itt mi segítünk egymásnak, ajánlunk jó helyeket, legyen az étterem, ruhakölcsönző, vagy egyéb szolgáltató. Itt ez a szokás. Te még lehet hogy ezzel nem vagy tisztában.
A Lehet u. elején (Lehel tér mellett) van egy meghívókkal fogalkozó cég, 200 forintól egész pofás meghívókat lehet kapni. Nagy a kínálat, több mint ezer meghívóból lehet válogatni.
Magyarázd el, kérlek, mi köze a friss regisztrációmnak a fórum szabályzatához, meg hogy hány napig kell "érlelnem" ahhoz, hogy arra hivatkozhassak egy kommentben.
Na, az oldalukon találtam pár fotót. A színösszeállításunk nekünk is ilyen lesz, csak az ekrü szinű meghívón vastag sötétbarna (illetve királyaranynak vagy minek nevezte a hölgy) szaténszalag lesz, benne egy kis kristály. És négyzet alakú az egész, belül ilyen fényes, csillámporos papír, vagy azt is minek nevezik. Mintha gyöngyházfényű lenne. Jobban nem tudom elmondani. :-) A betű sötátbarna lesz, valami shelly típusú... jaj, annyira bonyolult. Na, mindegy, megláttam, és tudtam, ez lesz.
Hogyne, majd teszek fel képet, ha megkaptuk, és le tudom fényképezni. Nekem nagyon tetszik. Az a másik cég meg szerintem le is húzhatja a rolót. Egyébként a just married-ék ők, egyszerűen megbízhatatlanok.
Hát, a meghívók ára szép volt... 740 forint egy darab. Mi ötvenet rendeltünk, mert nálunk se mindenki kap egy meghívót, hanem családostól kapnak, de vannak olyanok is, akik ketten jönnek, és nekik is külön meghívó kell. ja, ebben már benne van az emlék nekünk is, illetve még esetleg egy-két plusz meghívó időközben. Összes 40 ezer forint. Tudom, tudom, nagyon drága... sokat is gondolkodtam, de aztán úgy voltam vele, hogy egye meg a fene, ha itt rendelek meghívót, akkor max. egy ötezressel lett volna még olcsóbb az egész. Az ültetőkártyát viszont én fogom csinálni. Isten őrizz, hogy arra is ezreket adjunk ki, pedig ajánlották a figyelmembe.
és mennyibe fáj egy ilyen, ha már informáljuk egymást?
mi biztos magunknak gyártjuk le és díszítjük, igaz nekünk nem kell 100++ db, csak kb. 20, mert egy család egyet kap. vagy ezt nem így szokták? ilyen mennyiségnél aza jó, h lehet személyesen fogalmazni, nem kell általános szöveg.
Most látom, hogy nincs zenészetek. Milyen jellegű zenét keresel? A bulira, vacsi alá, vagy a szertartásra? Utóbbi kettőhöz talán nem rossz: www.myspace.com/testore
Én tegnap rendeltem meg a meghívóinkat, illetve választottam ki azt, amelyik tetszik. A Kadonál rendeltem, ők kint voltak a kiállításon is, nagyon tetszettek a meghívóik. A másikat, amit kinéztem, a kis rózsás, azt hagytam, mert egyszerűen megbízhatatlannak tartottam őket. Még mindig nem voltak képesek egy hónap után az egyetlen egy mintameghívót elküldeni. Amit most választottam, ekrü színű, négyzet alakú, oldalán vastak barna szaténszalag, rajta kis masnival, benne egy kis szem kristály. Sajnos a neten nem találtam róla képet, így nem tudok feltenni.
Olyan helyesek ezek a vigyorgósak!:) Valami ilyet szeretnék én is majd. A barátnőm szülei gyártottak a 25. évfordulójukra vicces "esküvői" meghívót, azon is valami ilyen stílusú rajz volt. Remélem, vőlegényem is beleegyezik...vagyis, abba, hogy érdekes legyen a címlap, ne két karikagyűrű, vagy más sematikus cucc legyen rajta...arany véséssel...brrrrr!!! Rühellem az ünnepélyeskedést!
erről mit tudtok, van tapasztalat? téma: több tanú is lehet az esküvőn, mint egy-egy. http://www.origo.hu/itthon/20060731harom.html
az anyakönyvvezető azt mondta nekem is telefonon, h csak egy lehet, mert egy hely van az anyakönyvben amikoir rákérdeztem, mondtam neki, h olvastam vhol, majd megnézem.