Nagyon az elején vagyunk a dolognak. Vegyétek rendszeresen a Turista Magazint, s abból sokat megtudhattok majd.
Alapból egy gyalogos teljesítmény körtúra lesz Lovasberényből a szőlőhegyen át Nadap felé, s vissza. Érinti a köveket is. A topik alaptémája forr még, mert mint tudjuk, a jó bornak is kell idő.
Ha szükség lesz rá, egyszer majd kérni fogok tőletek valamit.
Fenntartásaim vannak a térképekkel. Ha megnézed mégegyszer a képet, a keszthelyi vonal rossz oldalról van bekötve,
A keszthelyi vonal Balatonszentgyörgy Fonyód felöli oldaláról indult.
Ezzel a térképpel meg az a bajom, hogy a közút a vasút bal oldalán halad, és a Zala hidak is fordítva vannak mint most.
Lehet, hogy amikor az új hidat építették nemvolt hely közvetlenül a régi mellett.
Kérdés, miért nem szerepel legalább a terv az 1908-as térképen.
Akkoriban a tervezett létesítményeket nem tüntették még fel, mert nem is ismerték. Csak a várostérképeken vannak rajta a tervezett utcák, terek, ott sem mindegyik, mert telekfelosztási terv már volt.
Jók a képek a Nagyatád és Barcs vonalról, megnéztem mindet. Viszont az a 275-ös, egyszerűen ottmaradt? Nem kezdtek vele semmit? Ott áll az erdő közepén? Megvan még? Nem eladó véletlenűl? :-))
Bocs, csak hirtelen ennyi kérdés merült fel bennem..
Sziasztok!
Nyomdász!
"Más. Remélhetőleg - a jelek szerint - a lovasberényi pályán tavasszal fog történni valami. Május 17, vagy 18-ra ne csináljatok programot máshová. Minden március közepén, végén dől el."
Ha már ennyire felcsigáztál minket, mit lehet erről hallani?
A szüleim arra laknak. Egyre ritkábban járok vonattal haza Pestről. Komoly a dolog? Kezdjek el vonatozni Miskolc-Nádaska között.
Most alakult meg, vagy át a Galyasági Szállásszövetség (zömében a Bódva-folyó jobb partján lévő települések érintettek), több olyan szállással, melyen egész iskolai osztályok elférnek. Na ezek hogy mérgelődnének, ha lenne netük, meg olcsó telefonjuk.
Más. Remélhetőleg - a jelek szerint - a lovasberényi pályán tavasszal fog történni valami. Május 17, vagy 18-ra ne csináljatok programot máshová. Minden március közepén, végén dől el.
-ny-
Ha már a térképészeket kritizáljuk:
Az utóbbi időben több olyan autóatlasz jelent meg, amely új vasútvonalat jelez. Olyat amely nincs és várhatóan nem is lesz. Nevezetesen a Pincehely és Tamási között vonatpótló autóbuszjáratnak rajzoltak vasútvonalat. Természetesen úgy, hogy a valóban létező Keszőhidegkút-Gyönk és Tamási közötti vonalat átkanyarították Pincehelyre. Valószínüleg a menetrend alapján tették ezt, figyelmen kívül hagyva a "vonatpótló autóbusz" jelzést.
"Az egyik a Keszthelyi, a másik a Sármelléki (Zalaegerszeg?). Azóta valószinűleg nyomvonal-korrekció történt."
Fenntartásaim vannak a térképekkel. Ha megnézed mégegyszer a képet, a keszthelyi vonal rossz oldalról van bekötve, így az sem csoda, hogy a sármelléki vonal nyomvonala sem jó. Az alábbi 1908-as térképen úgyan még nyoma sincs a sármelléki vasútnak, viszont az jól látszik hogy ott nem mehetett ahol a másik térkép mutatja.:
Ezzel a térképpel meg az a bajom, hogy a közút a vasút bal oldalán halad, és a Zala hidak is fordítva vannak mint most.
A sármelléki vonal 1910-ben már üzemelt, ezt motatja a következő 1910-es vasúti térkép részlete:
Kérdés, miért nem szerepel legalább a terv az 1908-as térképen.
Dr Mihailich Győző: A XIX. és XX. századbeli magyar hídépítés története 92. old.:
"Az 1948-ban a forgalomnak átadott új híd főtartója a medernyílásban igen tekintélyes, 147,2 méter támaszközű Langer-tartó merevítőgerendás ív. Az ártéri részen egy háromnyílású, pályafenntes folytatólagos többtámaszú, tömörtartós szerkezet épült. A támaszközök: 73,05 - 91,15 - 73,95 méter."
Hát, ebből azt veszem ki, hogy két külön szerkezet. Az elsőt eltaláltad, a második négytámaszú.
Nyilvan. Ezert emlitettem Karlsruhet. A ket "feszultsegvalto-kapu" szerencses modon elhelyezheto ugy, hogy az a varoson belul kozlekedo jaratok szamara nem is letezik, pontosabban az eszaki es deli vegallomasuk mellett lehet.
Minek? Dízeljárművek nem közlekedhetnek a városban?
a szerkezet folyamatosan megy át az ív nélküli részbe, vagy pedig a pillér felett van egy megszakítás, két független alátámasztása (saru) van.
Szerintem két független álátámasztása van. Este felteszek egy másik hídról készült rajzot, hacsak nem tiltakoznak addig sokan. De akkor elküldöm ímélben.
Miskolc: Miskolcra jól jönne egy LRT típúsú jármű. Ez képes lenne nagyvasúti pályán, és lakott területen is menni. De ezt kisebb feszültséggel célszerű üzemeltetni. Belvárosba nem való a 25 000 volt. De dízeles vonalak fölé ki lehet húzni HÉV-es tyúkbelet. Ld. Esztergom.
Ez a tény eléggé belakvar a doglgokba. :(
A szegedi hídnál azt kell megvizsgálni - mert a képről nem tudom kivenni -, hogy az ív jobboldali mederpillérénél a szerkezet folyamatosan megy át az ív nélküli részbe, vagy pedig a pillér felett van egy megszakítás, két független alátámasztása (saru) van. Szerintem ez a valószínűbb. Ebben az esetben a bal oldali hídrész Langer-tartós, a jobb oldali rész pedig egy kéttámaszú gerinclemezes gerendatartó.
Mi a racionalis oka annak, hogy a balassagyarmati vonatok a 80a-son jonnek be a fovarosba? (Kiveve azokat, amik Vacon at jonnek.) A 71-esen at valamivel rovidebb lenne az ut. (Sejtem, hogy deltat is kellene epiteni...)
Deltát nem feltétlenül, hiszen most is mindkét végén motoros Bz jár, ha jól tudom. Bár az kétségtelenül sokat javítana a menetidőn.
Inkább az egyvágányú, és csúcsban talán kicsit zsúfolt 71-es vonalnál érzem a gondot.
De azon se lepődnék meg, ha másnak még eszébe sem jutott az ötlet (mint ahogy nekem sem). Egyébként teljesen jó felvetésnek tartom.
Idézet a "Mecseki séták és kirándulások", 1959. kiadványból:
"Induljunk reggel, vonattal Pécsvárad felé. A vicinális kanyargások között megy végig a hegy lábánál, s lassúságával időt enged, hogy apróra megnézhessük a zöldellő réteket, a kicsiny bányászfalvakat, Somogyot és Vasast, Hosszúhetényt, a mögöttük sötétlő erdős hegyeket. S közben mennyi új létesítmény! Hosszúhetény már kezd bányavárossá nőni. A vasas-hirdi állomáson rakják vagonba a Mecsek egyik nevezetességét, a fonolitot, (hangkő), melyet hazánkban csak a Kövesdi hegyen találunk meg.
Egy órai út után kiszállunk Pécsváradon. Az állomásépület előtt jelzőtábla mutatja, hogy balra a sárga sáv...stb."
Hát, igen! Ez az, ami már nem a mai kor emberének való. Akárhogy is szeretnénk. Szerintem sokat vesztünk vele...
Valószinűleg az volt. Ugyanis a kisvasutak fekete vonalát onnan lehetett megkülönböztetni a nagyvasutaktól, hogy nem voltak jelölve az állomások (pl. a végállomás sem).
De looksharp ezt biztos jobban tudja, majd ő pontosit.
"Játsszunk olyat", hogy valaki mutat egy képet (mondjuk én), és valaki mesél róla (mondjuk looksharp) olyan vicinális mesét, ami érdekel másokat is (mondjuk a topic-tagokat).
Akkor kezdem: [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
kktt írta:"Csak a 8ason menet közben nézegettem, és csak sejtéseim voltak hol lehetett"
Vajon hogyan biztosították ezt az útátjárót? (nem láttam semmiféle biztosítási maradványt..)
Talán akkor még nem is létezett ez a 8-as és Vashosszúfalu vagy Hosszúpereszteg felé vezető út volt csak meg?
Sziasztok!
"(Én is ezen néztem meg, hogy pl. hol metszette a 8-as utat...)"
Azt még mind a mai napig látni, sőt földútként üzemel. Ha letérsz rajta bármely irányba, a még meglévő állomásépületekhez el is tudsz jutni. A nyáron bejártam a környékét, de már évekkel ezelött is látni lehetett még az egykori 8-as keresztezőpontot.