"Oz szerint a bizonyos fanatikus mullahok által Nagy Sátánnak tartott Egyesült Államoknak - a Kis Sátánnak tartott Izraelhez hasonlóan - hosszú és nehéz harcra kell felkészülnie. Eközben sem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy az igazi Nagy Sátán nem a Nyugat, nem az iszlám és nem az arab világ, hanem a gyulölet és a fanatizmus. Legyünk éberek, ne hagyjuk, hogy e két osi elmebaj eluralkodjon rajtunk - figyelmeztet végül Amos Oz." /Népszabadság/
2001. szeptember 11-én valószínűleg véget ért a technológia és gazdaság csodája feletti ámuldozás, az "amerikai álom" - függetlenül attól, hogy az amerikaiak, vagy mi meddig dörzsölgetjük még a szemünket. Mert az igazi csoda nem az, amit a technológiával az ember megteremtett, hanem az, amely magát az embert képessé tette erre. Ez a felfoghatatlan csoda pedig nem tesz különbséget a bunkerlakó és a WTC-apokalipszis bármely áldozata, vagy a bárhol elpusztultak és az életbenmaradottak között. Ahogy a világ a technológia, a gazdaság, az információtovábbítás stb. terén a globalizáció, mint "fejlődés" felé halad, az ember legősibb és legalapvetőbb vonásai is globalizálódnak és kivetítődnek az egész bolygó sorsára.
Az emberi fajról, mint populációról, és annak egyedeiről - leginkább saját magunkról - kellene tehát elgondolkodnunk. Sajnos úgy tűnik, a XXI. században nemcsak maga a gondolat globalizálódik, hanem vele együtt az egyedeiben benne rejlő pszichés zavarok is. Ez a zavarodottságunk pedig abból a gyermekien naiv és megválaszolhatatlan kérdésből gyökerezik, hogy ugyan, mivégre vagyunk ezen a bolygón? Ezen a kérdésen pedig - semmibe vesző tekintettel - ugyanúgy el lehet merengeni akár az afgán hegyek csúcsain a lábunkat lóbálva vagy a homoksivatagok egén repülőket kémlelve, mint ahogy el lehetett volna merengeni a néhai WTC tetején öntelten bámulva a digitális kameránk keresőjébe... Vajon meddig vagyunk képesek halogatni még a legősibb kérdéseken való elmélázásunkat?
Kedves tarsam,meg nem valaszoltal OFF kerdesemre (nem kotelezo) Mert Ciorant kevesen ismerik itt kerdlek ismered-e tarsait:Noica-t,Steinhard-ot,Eliade-t ?
Ez ketsegtelen.Sajnos minden tokeletlen amit engedj-ne engedj tengelyen hatarozunk el.Ilyenkor -legalabb is eddigi tapasztalatom szerint a lenyegeset kell kovetni.A szilogizmusa:
1.A forum a vita helye
2.A vita ellenkezo elvek,hitek,velemenyek kozott van
3.Biztositani kell mindegyik lehetoseget hogy szabadon mondja el amit akar (mondom a legnagyobb boduletet is )
4.A biztositas abban is rejlik ,foleg az ilyen absztrakt mezon mint a nett maga,hogy ne feljen a represzaliatol (a megtorlastol)
5.Az valamenyire az anonomitasal biztositva van de a lelki terrortol attol hogy elmondjak mindenek hogy szembe kerul egy gyulolettel azzal szemben nincs biztositva.
6.Amenyire lehet biztositani ez ellen azt megteszi a hely szabalyzata.Eloirja mindenki szamara milyen kereten belul viselkedhet egy latogatott helyen
7.Megtiltja a szemelyeskedest.
8.Tehat a topicgazda figyelmeben van ez leginkabb de o csak az az ellem ami eszreveheti de nem cselekedhett csak a topicon belul,figyelmeztett,probalkozik a topicot ebbol a szempontbol is emberi meltosagot, ellenfelet szemelyeben tisztelo,vitakepes teruletnek megtartani.
Nagyon nehez ez plane egy olyan aktualis esemeny utan egy ilyen temaju topicba mint a mieink,ahol sok gyanu lehet,erzelmek ,amelyek tudvalevoleg nem targyilagosan vivnak egymassal es az ellenfel mar nem is vitapartner hanem egyesek szemeben maga az ellenseg.
Ilyen ratio folytan a minimalis lehetosegre koncentralunk:a sertesek szerzoinek figyelmeztetese es a legrossabb esetben a topic higeniajanak megtartasa eredekeben a topicgazda javaslatara vagy a moderator sajat elhatarizasara ,a torles.
Ilyenkor meg az is lehet hogy azt torlik akinek az allitasaval egyett erthetunk vagy legalabb is elfogadhato az elve de UGY adja elo hogy masokat sert.
A topic nem egyik fel allitasainak exklusziv alatamasztoja hanem az ellentmondas tukrozoje,igy igazad van zsoltu abban hogy bizony nem mindig az igazsag tukre.
Gondolom az allandoan ismetelt magyarazatom azzonban nem hasznal a mar eleve nem vitara hanem harcra kesz hozazszoloknak.
"Kijelenteni azt: inkább egy ilyenfajta rezsim felé hajlok, mint egy olyanfajta felé, épp annyit tesz, mint hullámokkal sodródni; pontosabb volna azt állítani: jobban szeretem ezt a rendőrséget, mint a másikat. Végül is a történelem a rendőrségek osztályozásából áll; miről értekezik a történész, ha nem arról az elméletről, hogy az emberek a történelmi korszakok során egymásból zsandárokat faragtak?" /Cioran/
Ezt mondja az FBI.
De ha ezt én szervezem meg akkor, a te adataidat felejtem a repülötéren.Söt a te adataidat hagyom mindenfelé.Čs félrevezetem a CIA-t.Mert a CIA az aki engem az Osama bin Ladint kiképzett!.Čs hamis lopott utlevelet használok.čs hidd el hogy nem tudod hogy kik voltak a teroristák.Čs még a CIA sem tudja.Koncepcios per az egész.Bünbakk kell az egyik oldalnak agresszor kell a másik oldalnak.
Nekünk meg isten aki megkegyelmez.
Ehhez tedd még hozzá, hogy az eltéritett gépekről mobiltelefonjaikon hazatelefonáló utasok is egybehangzóan arabokról beszéltek. Tekintve, hogy akkor már tudták, hogy meg fognak halni, nem valószinű, hogy akárki is rá tudta volna venni őket hogy hazudjanak. Persze araboknak TŰNŐ egyének is lehettek. Továbbá a Pennsylvániában lezuhant gép feketedobozának hangfelvételein arab beszédet lehet hallani. És állitólag az eltéritők kiléte ismert, egyiptomiakról és szaud-arábiaiakról lenne szó. Ezt mondja az FBI.
Nekem azt jelenti amerika, hogy ott a szólás szabadság nem szólam, refrén, propaganda, hanem konsztitúcionális jog. Olyan erös rendszer, hogy mindenféle kritikát kibír.
Most kapott egy pofont, egy rettenetes nagyot ami ébresztö is, méföld kö is.
Te meg vigyázzzzz....vigyázzzzz....vigyázzzzz....itten. Ha nem vagy a bandában leköpik a cipöd.
Búcsúzom.
"Ami a bátorságot illeti (és ez morálisan semleges erény), bármi elmondható a csütörtöki mészárlás elkövetőiről, csak az nem, hogy gyávák voltak" -- írja Susan Sontag amerikai esszéíró a szeptember 11-i terrortámadásról a New Yorker legutóbbi számában. Sontag az USA-közbeszéd egyoldalúságát kritizálja.
Alig van valami kapcsolat a múlt csütörtök szörnyűséges adagú valósága és az önelégült, nyáladzó badar beszéd, a leplezetlen fortély között -- mellyel a közszereplők és a tévékommentátorok házalnak -- és ez a szétválódás ijesztő és nyomasztó. A hangok, melyek arra szerződtek, hogy az eseményt kövessék úgy tűnik, kampányban fogtak össze, hogy a közönséget infantilissá tegyék.
Hol van a beismerés, hogy ez nem "gyáva" támadás volt a "civilizáció" vagy a "civilizáció", vagy a "szabadság", vagy az "emberiség" vagy a "szabad világ" ellen, hanem a világ önjelölt szuperhatalmát támadták meg, és bizonyos amerikai szövetségkötések és akciók miatt fogtak az egészbe bele? Hány polgár tájékozott a folyamatban levő iraki bombázásról, melyet Amerika művel? "
Most en vagyok teljesen a Te velemenyeden es a Toled leirt szabalyokat en is magamenak erzem.
Ha azt valaha is felfedezted hogy ennek nem felelek meg nagyon sajnalnam,mert nem szeretnek vizet predikalni es bort inni.
De en is ember vagyokes lehet hogy neha a partner stilusat veszem at.Kar lenne.
Szia Tiborcsik,azzert nem mert arrol sokan irnak.Ugye nem veszed Te is valami sotet intencionak a topicot.Az igazsag hogy most eppen globalizaciot lehet eszre venni a terrorismusban is,.De ez termeszetes.Ha a vilag globalizalodik globalozalodik a terror is.Ezt ugy ertem hogy csoportok akiknek nincs ugyanolyan erdekuk ,de terrorizmust hasznalnak ervnek,szovetkeznek (meg olyanok is akik ellenkezo celokal mennek harcba) azok ellen akik a terrorizmust ki akarjak irtani.Szoval az erdekuk elsosoraban igy nem az ellenseg hanem maga a terror megvedese...Igy gondoltam akkor mikor a topicot nyitottam de persze varom a kritikat az ellenveléemenyt is.
Utoljara szeretnek errol Veled vitatkozni (mint latod meg mindig nagy V-el orim Nevedet..):
-nem en torlok hanem a moderator de en javasolok ha ugy erzem nem megy tovabb a dolgokat egy bizonyos mederben tartani ami mindenkinek megengedje a hozzaszolast,
-Neked is es mindenkinek aki a Te velemenyeden van,termeszetesen
-ha lered akkor megnevezemn azzoknak a hozzaszolasaimnak a szamat amelyben nem csak a Ti velemenyeteket eges reszleteiben osztom hanem azzon tul is,maskor ,mes aspektusikban a masik oldalaet.Ez nem taktikai okokbol hanem mert en ezt igy erzem.Persze ez is CSAK EGY velemeny mint a tobbieke.
-a KICSIVEl TOBB MINT EGY velemeny sulya csak akkor van mikkor a topicot velemenyem szerint minttopic gazda tamadas eri (ez nem a repulogepekke hanem anyazas,gyanakodas es masok pocskondiazasa vagy az o sajat velemenyuk ervek nelkuli inkabb szemelyes modin valo ledorombolsa.Akkor meg teszem azt amit tolem az index haziogazda kovan,figyelmulbe ajanlom a textusokat es ok hataroznak felette.Megteszik ezt maguktol is mert joguk van hozza.Igy kitiltottak Arato Tibort is akinek hozzaszolasat mert nem voltam otthon nem is lattam.
-Gynakvasod (hogy ne mondjak erosebb szavakat ) tipikus mikor azt hiszed hogy rendezni szeretnenk a topicot valahogy es megrendelnenk valami hamis nickeket szolasra.Ez a rosszakarat.Ha mas topicokban is beneztel es olvastal tolem akkor tudod semit sem utalok jobban mint a tobb nickezest,mert az a partner felrevezetese.
-veled szembeni problemam ugy latom orokos marad:legnagyobb ressze annak amit irsz tolem is valalhato,ha nem akkor is egy informacio,komoly valasz
-AHOGY fogalmazol es amiket feltetelezel es ahogy azt teszed az nemvalo a hozzaszolasaidhoz es ugyanabba a sorba tesz mint a sok ucvolto derviset itt aki csak a sajat maguekat szajkozzak.Ez peddig nem a helyed.Nem tudom mennyire fuzodik ez az eleted tortenetehez (ami lehet egyfelekepen ha ugy lenne sdajnalatos) de mindenutt ellenseget,majdnem azt irtam osztalyellensyeget latsz.Boztositlak hogy en nem vagyok es a legtobbunk sem.Azzok sem akik valamiert rossz szemmel nezik Amerikat.
-Megengeded hogy masnak mas velemenye legyen mint Neked ? Hogy arrol legyen rossz velemenye (igazsagtaklanul vagy igazsagosan ) amit Te szeretsz ? Valaszolj neki ervekkel de ne a szemelyiseged tamad meg azzal hogy o milyen minosegu ha nincs Veled egy velemenyen..Erre mondtam hogy meg nem tanultad meg a szolasszabadsag muszalyat,a kellemetlen resszet annak amit mi mindnyajan szeretunk,abban a resszben mikor mi hasznaljuk (nem szeretjuk jha mas tesszi ezt)
Innen odaig hogy ezt ravaszul csinaljuk es hogy hamisan csinaljuk es hogy ellensegesen csinakljuk az egy hosszu ut.Mindenki nehezen birja a masik ellentetes velemenyet,de megtanulkja turni vagy ha nem hat ellene szolni.A szitkozodas az nem erv.Ezzert juzdok en semmi masert es ezt is mint e topic atyaa.szulloje.
-halom meg Ragika meg Ragoka meg ropopo--nem tudom hogy eleg hosszu szabalytalitasi listaval rendelkeznek a magyar legtobb netten ,kitiltva nem politikai hanem psihologiai okokbol...reszletekkel nem szolgalhatok mert nem akarom szemelyi jogaikat bantani.
T.DAttis
>”De hogy magyarázzam meg az érdektelenséget
Egy sarkított hülye példa. Győr Sopron megyében történik egy közúti baleset, sok sérült van, de tudom ismerősöm, hozzátartozóm nem járt épp arra, innen Bp-ről, hol érdekel ki sérült meg a balesetben. New York meg 6000 km-re van
A terrortámadással kapcsolatban meg annyi, hogy én inkább azon aggódnék, hogy itt Európában mi várható (szept 22-re mondták lesznek újabb támadások ezúttal világszerte nem csak "in the USA")
Épp tegnap hallottam, hogy a NATO brüsszeli központja ellen akarnak elkövetni valamit. „<
nos most jön a bökkenő valószínű nem fognak a terroristák Brüsszelben robbantani, azért mert "Győr Sopron megyében történik egy közúti baleset" eddig érthető, nos azért kell odafigyelni!
"Ha már a vallásosság szóbakerült, akkor a nagyon is vallásos (protestáns) USA, miért kiállt bosszúért"
nem kiált bosszúért csak szeretné elkerülni (úgy mint én is) a hasonló katasztrófákat és esetleg az iszlám világuralmat.
Nekünk európaiaknak kell összefognunk!
Amerika a globalizációval az arabok az iszlámmal világhatalomra törekednek! Nem kell nekünk a miki egér kultúra, sem a csadoros nők!
Ahogy nincsen egyedül üdvözítő rendszer (filozófiai, vallási)ugyanúgy nincsen egyedül üdvözítő ideológia sem. Sőt, az ideológia sajátja mindig bizonyos vakság. Teljességre törekszik, de mindig magával hurcolja önellentmondásait is. Teljességre törekszik, ezáltal kirekeszt bizonyos igazságtartalmakat. Bár lehet mondani, hogy a liberális ideológia egy nyitottabb rendszer, mint a szélsőjobbé, de ez, hogy nyitott nem jelenti imperatívuszként, hogy az igazságtartalma abszolut. Különösen igaz lehet ez a mindennapi politika terén, ahol már az ideológia úgymond eldologiasodik, és egy technikai, instrumentálisabb világ része lesz. Ezáltal belevetett lesz magába a létezésbe, ill. a létezés létformáiba, így az ideológia csak egy dologgá válik magának az instrumentális észnek a nevében. Igazságtartalma ekkor már nem szabad. Csak egy a dolgok, és létezők sokféleségének világában.
Aláírom amit írsz, és értem.
És még egyszer hansúlyozom, iszonyú ami történt és sajnálom az ártatlan áldozatokat.
De hogy magyarázzam meg az érdektelenséget
Egy sarkított hülye példa. Győr Sopron megyében történik egy közúti baleset, sok sérült van, de tudom ismerősöm, hozzátartozóm nem járt épp arra, innen Bp-ről, hol érdekel ki sérült meg a balesetben. New York meg 6000 km-re van
A terrortámadással kapcsolatban meg annyi, hogy én inkább azon aggódnék, hogy itt Európában mi várható (szept 22-re mondták lesznek újabb támadások ezúttal világszerte nem csak "in the USA")
Épp tegnap hallottam, hogy a NATO brüsszeli központja ellen akarnak elkövetni valamit. No ez már aggodalmasabb számomra mivel szüleim ott dolgoznak, mármint Brüsszelben, igaz, hogy a NATO központtól távol, de egy atompuki esetén tök mindegy milyen távol vannak.
És ki tudja mire készülnek a terroristák.
Amúgy meg én valóban keresztény (ha nem is túl jó), magyar vagyok de még nem családfenntartó
Ha már a vallásosság szóbakerült, akkor a nagyon is vallásos (protestáns) USA, miért kiállt bosszúért, miért engedheti meg ő magának, hogy elmegy Afganisztánba és gyilkol, valószínűleg ártatlan polgári lakosságot
Ha olyan szuper az amcsi felderítés (műholdas, stb), miért nem csak a terrorista kiképző központokat támadják, milyen jogon támad egy államra az USA.
Ezenfelül a fő bűnős felkutatása elfogása és elítélése lenne a fő cél, nem halomra bombázni országokat (ugyanis már nem csak Afganisztánról beszélnek).
Kedves mindenki! Ahogy végigolvasom a topikokat, szégyenlem magam a honfitársaim miatt. Természetesen Amerika sem tökéletes, sőt sok rossz tendenciát is hordoz magában ez a kultúra. De nem kellene pont ezt az alkalmat felhasználni, hogy elkezdjetek fröcsögni.
Mégegy:
Nemrég felvetettem néhány lehetőséget, hogy ne biztos, hogy arab nemzetiségű a merénylet szervezője, erre annyi választ kaptam, hogy:
1. Az arabokra jellemző az öngyilkos merénylet (ha más körökből jön az irányítás, arab fanatikusokat akkor is meg lehet győzni)
2. Amikor felvetettem lehetőségként, hogy esetleg belüről is jöhetett a támadás, azt hiszem az egyedüli válasz az volt, hogy ezzel úgy látszik divat humorizálni. Én ezt nem tartom megfelelő ellenérvnek, bár lehet, hogy csak nem értem, mert nem vagyok elég intelligens.
Ennyit a bizonyított tényekről, és a Végtelen Igazságról. Bin Ladent nyugodtan nyírják ki a tetteiért, de ne ezért, mert ezt nem tudjuk, hogy ki csinálta.
És kötve hiszem, hogy van itt olyan ember, aki nem ítélné el teljes szívéből ezeket a gyilkosságokat. Aki azt hiszi, hogy valaki, aki az indokokat Amerikában IS keresi, az nem érezhet részvétet, az nem sok IQ-val rendelkezik - szerintem.
Szóval nem hiszem hogy az Amerika ellen szóló hangok megalapozatlanok (bár persze van ilyen is- és persze a másik oldalról is), és csak az állam befeketítése a céljuk...
Már megint csak elvi kérdés, nem bántani akarlak:
1. Milyen más nagyhatalomnál korrektebb az USA?
2. Kisebb hibának minősül-e terroristákat kiképezni idegen államok civiljeinek mészárlására?
3. Melyik terroristacsoport kíván világuralmat, és ha van ilyen, akkor magyarázd meg, hogy miből jutottál erre a következtetésre.
4. Hitlert csak hangulatkeltésből kevered bele a dologba, vagy csak más gonosz nem jutott eszedbe.
Hogy őszinte legyek nem vagy szimpatikus nekem, de ezeket a kérdéseket nem azért teszem fel (hiszed, vagy nem), mert én utállak téged, vagy az USÁ-t, hanem mert kiváncsi vagyok, hogy milyen úton jutsz el a véleményedig. Csak azért érdekel, mert valószínűleg én ugyanazt látom, mint te, de mégis más véleményen vagyunk.
A kérdéseim alapján bárki nyugodtan vádolhat őrültséggel és Amerika-ellenességel, de én tudom, hogy se őrült, se abszolut USA-ellenes nem vagyok, és aki ezt mondja, azért teszi, mert nincs jobb indoka. És nem szeretem, hogyha valaki nem isteníti Amerikát, az kapásból terroristának vagy minden logika és értelem nélkül össze-vissza kommunista-ÁVÓs-nácinak van titulálva (Dear Mr. palocz). Ez valószínűleg az érvelési technika kifejletlenségét jelenti, bár fejet hajtok annak, akinek több cikke is megjelent dél-Amerikában, mert ez valószínűleg azt jelenti, hogy az illető jobban megtanulta a történelem leckét.
Summa summarum nem hiszem, hogy ellenségként kéne viselkednünk, csak azért, mert van aki úgy érzi, hogy az USÁ-nak van szerepe az előzményekben, és van aki szerint nem. Egy dolog a gáz, ha valaki nem tud mit mondani, és elkezdi a másik szóhasználatát, politikai beállítottságát, stb. pocskondiázni. Az ilyen ember EGYSZERŰ. Nem bántásként. Szerintem ez tény. Na jó éjszakát, aludjatok jól!