Sziasztok van valakinél használatban, vagy valaki üzemelt már be ilyet? Mik a tapasztalatok hatásfokra, fogyasztásra és milyen fűtésrendszerhez alkalmazzátok?
Megértünk már egysmást itt a fagázos fórumon, együttérzéssel figyelem nemelső harcodat a...., no de nem mondok semmit, inkább Neked címzem azt alábbiakat, ami nyilván nem Neked szól, remélem nem veszed rossznéven.
Én csak azon nevetek, hogy a mi kis fagázos fórumunk tárgya is kezd TÖMEGÜZLET lenni, mert itt is megjelentek a magukat felkent "szakembereknek" tituláló urak, akik "mivoltuknál fogva" jobban akarnak tudni mindent, és mégha történetesen igazuk is van, ezt is kioktató, fennsőbbséges modorban teszik. Nem indokolnak, érvelnek, hanem kijelentenek. Mert ők csak tudják.
Nem az lenne a fő baj, ha néhányuk "tanáros modorú", hanem ha kiderül, a valódi ok nem a segíteniakarás, az érdeklődési kör, hanem a reklám, méghozzá leplezetlen!
Ja, és ingyenes.
És véleményem szerint tisztességtelen, ezenkívül undorodom is tőle. Az ilyen módszer ezen a fórumon eddig nem nagyon fordult elő! Pedig van egykét fagázosító forgalmazó és szerelő cég a piacon.
A rámenősebbek direktben is ajálnkoznak, hivatkozva szakember mivoltukra, az óvatosabbak valódi kiléte a nickre való kattintás után derül ki azonnal. Reklám a javából! Vadásznak a zöldfülűekre, miközben a többiek fele vagdalkoznak, ezzel is jelezvén, hogy ők a legjobbak.
Tőlük elsősorban nem szakmai INFORMÁCIÓT lehet kapni, hanem többnyire leegyszerűsített sablonokat, gyakran rendreutasításszerű kijelentést. Valódi indoklásra, taglalásra egyszerűen nincs is idejük. Vagy ami rosszabb: a teljeskörű tájékoztatásban gyakran ellenérdekeltek. Például azért, mert ezzel esetleg korábbi saját munkáikat járatják le. (!!) Akár. Meg eleve nem jó, ha a vevő tulságosan tájékozott: kellemetlen kérdéseket tehet fel, akár árak tekintetében is. stb.
Én soha nem szerettem ezt a jólöltözött-marketing tipust. Már fiatal koromban gyanakodva méregettem őket, ennek eredete a különböző műszaki kereskedő és gyártó cégek svédasztalos reklámbemutatóiban keresendő.( a svédasztal persze tetszett)
Messziről látszik, hogy az ilyen szemlélet célja kizárólag annyi tájékoztatás, hogy egy nem tájékozott olvasó elfogadja az illető "szakember" szakmai zsonglőrmutatványát, és adott esetben vevővé váljon, miközben minig ott a reklám is.
Részletesen indokolni, számítgatásokba belemenni, rajzokkal bíbelődni, ( ez különben még akár veszélyes lehet), nem az ő világuk. "touch and go" módon megjelennek, gyors villogás, és már itt se vannak, de hamarosan ismét feltűnnek a horizonton. Látszik, hogy nem azért írogatnak, mert ez az érdeklődési körük, hanem ez az üzletük. Saját fűtésüket sose teszik fel a fórumra, lelkesedés, kudarc, őszinte megnyilvánulás sosincs. Ritkán tűnnek el hetekre hónapokra. Szóval semmi emberi.
A cserépkályha-kandalló fórum igencsak reklámszennyezett, többször került sor moderálásra is. Néha elkeserítő volt látni, hogy ott hogyan vezetik saját akoljukba tájékozatlan, gyakran nőnemű áldozataikat. Hát mégse írhatom be, hogy vigyázz kisány, ne higyj a farkasnak, szakmainak látszó érvekkel a pénztárcádra vadászik. Csak remélni tudom, hogy a fagázosítók nem kápráztathatók el olyan könnyen.
De hogy túlmenjünk az nicknevek mögött rejtőző szemtelen reklámon, olvasnivalóban is lett részünk, idézet:
" Megjegyzem, soha nem segítette elő, egyetlen topicban sem a szakmai megfelelőséggel való használatát a berendezéseknek a fogyasztói vitafórum. Elő csak az segítette, ha gyakorlati szakember is válaszolt a felvetett kérdésekre."
Ez akkor azt jelenti, hogy minden hasznos információt "veretes" gyakorlati szakembereknek köszönhetünk, amikor a fórumot olvasgatjuk? Biztos ez?? Bár időnként kislányos zavarunkban állításokat is meg merünk fogalmazni, de erre is megkapjuk a "helyes útmutatást a tanár uraktól".
Egy esetben igaz is lehet, ha a fórumozók 95 %- át szakembernek vesszük. De az illtő szerintem nem erre gondolt.
És könyvek, ismerősök, Google,(!) stb. sehol?? Sutba vele? Sőt, gondolkodni sem érdemes, egyből a szakembert kell kérdezni?? De továbbmenve, ezek szerint mások hibáiból sem lehet tanulni? Lehetne sorolni.
Az egész fórum ennek ellenkezőjéről szól. Egymást tanítjuk, egymástól tanulunk akarva akaratlanul. Itt nincs tanár-diák viszony. Pláne nem reklámmal megtámasztva.
Nem mellesleg ki mondja meg, ki a szakember? Akire rá van írva? Pl. ha rákattintunk?
Van olyan cserépkályhás nick, amire ha rákattintunk, valami olyasmi jön be, hogy: ..."csak kérdezz bátran".
Pedig sokan közülünk is szakemberek, csak ezt "elfelejtik" direkt módon, és agresszíven reklámozni. Ők is, mint a többiek, csendesen, műszakilag ÉRVELNEK, ötleteket adnak- elfogadnak, többnyire nyilvánosan fényképeket, rajzokat publikálnak, tiszteletben tartják azt a tényt, hogy aki a témakörben nem (teljesen) jártas, attól még lehet kitűnő, akár rokonszakmában dolgozó müszaki szakember.
A szakmai véleményt tiszteletben tartom részemről mindig, mert az ember nem lehet polihisztor (na jó volt olyan, de lehet, hogy az Ő bicskája is kicsorbult volna ezeken a kérdéseken), csak a hangnem legyen megfelelő, és a probléma husssss....
Ezekről a dolgokról sokat tudnék mesélni pár pohár vörösbor mellett szivarfüst ködében, ami az én területemet illeti.
Akkor mondok egy újabbat :-) Én beteszem a nagy hasábokat alulra, és apróbbal (ezek alkarnyiak) mennek a tetejére, és az elején, vagyis az ajtó előtt hagyok egy kisebb űrt, amibe teszem a gyújtóst, de nem szoktam vacakolni fa hasítással, hanem hullámkartont teszek be kb 4-5 tenyérnyit, és azt gyújtom meg. Amikor kinyitom a kazán ajtaját, a csappantyút kihúzom, és indítom a ventilátort. A láng a begyújtáskor hátrafelé áramlik, és amikor már el kezd pattogni a fa, akkor ajtó be, és csappantyú be, mehet a rendes üzem.
Elméletileg azért kellene felülről begyújtani, mert a kazán normál üzemmódban lefelé ég, de aki alulról gyújt be sem veszít semmit, mert a tüzet nem lehet megállítani.
Én is rengeteget vacakoltam vele, ha visszaolvastok mondjuk tavaly ilyenkor én is ezzel bajlódtam. Most kb 5 perc az egész, beleértve a sétát a tárolótól a kazánig.
A nagy hasábokkal kapcsolatban: én ha nem fér be az ajtón, akkor megfaragom egy kicsit fejszével, hogy beférjen, és csókolom. na olyanból egy elég, mert a tűztér aljára gurul elzárva a nyílást, ezért azt meg szoktam "támasztani" kisebbekkel, hogy amíg be nem izzik, addig legyen szabad áramlása. Utána amúgy is csinál magának utat a levegő.
Én mindig úgy fűtök be ,hogy alulra rakok aprófát rakok rá keménypapírt majd gyalult fűrészport meggyújtom a papírt várok egy kicsit és már rakom is rá a hasábokat persze az elején kisebb hasábokat.
Szerintem pedig a fát alulról kell begyújtani, az alsó ajtót nyitva hagyni a felsőt pedig becsukni, ugyanis a tűz 7X gyorsabban terjed függőlegesen mint vízszintesen és akkor még a huzatról nem is beszéltünk. Az sem mellékes hogy alul van a parázs mikor elindítod a kazánt, és az begyújtja a füstgázt.
Alulra teszel vastag hasábot ? Akkor bocs a lámer kérdésért, (mivel egyik üzemeltetési nehézségem a begyújtás), hogy gyújtasz ? Alulra pakolsz gyújtóst, vagy előbb vastag s valahol középre gyújtós, rögtön indítod a ventilátort, vagy megvárod amíg egy kicsit belobban ? Eddig csak alulra pakolt gyújtóssal próbálkoztam bekapcsolt ventilátor mellett, de így sokszor ellobbantja a gyújtós egy részét, s mivel intenzív a levegő áramlása az alsó tűztér felé, így kialszik, ha viszont nem megy a venti, sokszor a füstbe fullad bele a láng.
Megjegyzem, soha nem segítette elő, egyetlen topicban sem a szakmai megfelelőséggel való használatát a berendezéseknek a fogyasztói vitafórum.
Elő csak az segítette, ha gyakorlati szakember is válaszolt a felvetett kérdésekre.
Osztom a véleményét abban, hogy minden megépített fűtésrendszer más. Ezt épp a beüzemelések során megtapasztaljuk, napi szinten.
Sajnos valóban az a helyzet, hogy a nem gyári expandereket nehéz az (úgy gondolom ez jó lesz) tipusú vezérlésekkel kiváltani.
Sajnálom, hogy ezen az oldalon (is) nehezen tűri a fogyasztók egy része a szakmai véleményt, de általában ezt feladják, mikor a gyári szervizekben cseng a telefon.
Köszönjük, igen megvan a keresztünk, és segítünk egymásnak cipelni.. Továbbá senki sem állította, hogy befektetés nélkül lehet az Ön szavaival élve "ÓCCCCCÓÓÓÓÓN" fűteni, csak nem mindegy, hogy mekkora emberi erő ráfordításával és nem mindegy, hogy mennyi idő ráfordításával tesszük azt meg.
Az olcsó rendszer a gáz, csak a belevaló, ami a hőt adja....no az a nem mindegy, hogy mennyibe kerül, és bizony (saját magamra értve elsősorban) nem fűtöttünk mással, mint gázzal, de most már nem akarjuk vagy nem tehetjük, ezért meg kell tanulni használni, adoptálni a helyi igényekhez.
Lehet parádézni, lehet viccelődni és szarkasztikus megjegyzéseket tenni. Továbbá itt amennyire szétnéz a hozzászólók közt, itt nincs forgalmazó, csak aki építi és használja a rendszereket. Ez nem agitációs fórum. Itt a tapasztalatok pro és kontra mennek. Nincs preferált gyártó, csak felhasználó aki az egyik gyártó kazánját a másik a másikét a harmadik a harmadikét használja, vagy tervezi használni. Még szíves figyelmébe ajánlom, hogy például az alant tárgyalt kazán taknyosodás témában egyetlen lenéző hozzászólás sem történt, csak segítő szándékú hozzászólás és kérdés, kazántípus felhasználó függetlenül.
Ez a csertölgy dolog erdésztől van nem az én kútfőmből. Viszont én sokszor akkora hasábot teszek az egész aljára, amekkora csak befér az ajtón (ha nem akkor megfaragom, hogy beférjen). Az szent igaz, hogy a hasított remekül ég és a hasítatlan nehezebben.
Ezek szerint a csertölgy égetésekor több kátrány keletkezik ? Akkor nincs szerencsém, nekem javarészt ezt hoztak idén. Mégegy tapasztalat az üzemeltetésről: a kazán leírása szerint 8-15 cm átmérő közötti hasábokkal lehet elérni az optimális üzemidőt (leégést). Na eddig ebből kifolyólag a felső tűztér felső kétharmadát sokszor felhasítatlan, kéreggel még körülvett hasábokat pakoltam. Való igaz, többször 4-5 óraáig is eltartott, amiíg leégett a fa, de ezen hasítatlan darabok sokáig csak füstölögtek, igazán sohasem gyulladnak be hevesen, inkább csak elízzanak (pár napig úgy gondoltam ez a falelgázisítás lényege). Viszont ilyen körülmények között láthatóan több trutyi (fekete füst) keletkezik, alacsonyabb is a kazánhőmérséklet, gondolom ez is elősegíti a kátránylerakódást. Érdemes legalább félbe hasítani minden kuglit.
Egy kérdés azon Atmos tulajokhoz, akiknél a "kazánköri" szivattyút a kazán füstgáztemosztát (is) kapcsolja. A kazán ténylegesen csak akkor kapcsolja a szivattyút, amikor a ventilátor is megy, vagy akkor is bekapcsolva tartja a szivattyút, amikor túlhevülés miatt a ventilátort már lekapcsolja ? (A második eset jóval biztonságosabb volna)
Itt leginkább a rendszerek reszelgetése történik és nem a rendszerek megépítése, csak igen kis hányadban történik úgymond rendszerépítéssel kapcsolatos diszkusszió. Továbbá engedelmével megjegyezném, hogy a rendszertulajdonosok igen nagy része beköttette hivatalos forgalmazóval átvetette, mivel mindezek nélkül nincs garancia. A rendszer építés elsősorban használt kazánok esetében fordul elő, és azok nagyon nagy része is a már megépült rendszerek alapjaira helyeződik.
Olvastam más hozzászólásait is más fórumokon, és igen a pénz beszél, vagyis nem mindegy, hogy mivel fűtünk és mennyit.
Továbbá elektromos vezérlésekkel kapcsolatban: a piacon kapható nem integrált vezérlések gyakorlatilag ilyen összetett feladatra nem állnak rendelkezésre, az integráltak pedig nagyon drágák (már megint ez a pénz kérdés sicc), de a reszelgetés egyik része pont az, hogy hogyan tudjuk egy externált megoldással jobbá és elsősorban egyszerűbbé és kényelmesebbé tenni a rendszereink működését.
Ezen rendszereknél nincs két egyforma beállítás. így a tapasztalatok megosztása igen fontos.
Szerencsére itt nem lehet mutogatni, mint a pelletes topicban, hogy ki milyen pelletet forgalmaz, és mennyire dohos, vagy poros, vagy akad el a csészében meg a csiga is beszorul tőle, és mennyire töketlen a vevő, mert nem olyat vett...amilyet, és nem onnan ahonnan.
Nem kell nagy becsben tartani a fát, tavaly ősszel frissen vágott fát tüzeltem, és nem volt semmilyen kátrányosodásom, ez természetesen nem minden esetben igaz, mert nem mindegy, hogy milyen fáról van szó (itt jegyezném meg, hogy az alacsony csersav tartalmú fák esetében a kátrányosodás igen magas, pl csertölgy). De ha veszed a fáradtságot és visszaolvasol, akkor láthatod, hogy nem elég a száraz fa, az üzemi hőmérsékletet is meg kell oldani. Ha a kazán hőmérséklete 60 fok C körüli, az még nem azt jelenti, hogy a visszatérőn is annyi, ami lecsapódást jelent, mivel a harmatpontot elérheti viszonylag könnyen. Ugyanúgy a kéményben lejátszódó folyamatokra is hatással van.
Itt elsősorban a hatékony fűtés a lényeg, és nem az, hogy a Totya kazánodban van-e kátrányosodás vagy sem. A Totya esetében a magas füstgáz hőmérséklettel nagyobb veszteség is keletkezik.
A négyutas szelep és a puffer közötti különbség: ahol puffert használunk, ott a kazán a begyújtástól a teljes leégésig maximális hőmérsékleten (90 fok C körül) ketyeg, ami megakadályozza a kátrányosodást és nagyobb hatásfokot eredményez, és nem utolsó sorban tárolja az elkészített meleg vizet a későbbi felhasználáshoz. Nem egy aspektus a kettő, és dinamikailag sem azonos a két megoldás.
Nem tudom Neked miért nem jön össze a faelgáz kazán.
Itt ezen a lapon is azt vélem felfedezni, fogyasztói részről melyek a többi hasonló témát áthatják.
Megvenni, a nem is olcsó faelgázosító kazánokat, és mint egy normál melegvizes kazánt bekötni!
Hát ez így bizonyára nem megy. Mert ha a gyártó által előírt játékszabályokat nem tartjuk, akkor a berendezés nem fogja tudni azt a produkciót, amit a gyártó kínált.
Természetesen, elismerve a gépészek "mindenttudóságát", de sajnos úgy kötnek be kazánokazt, hogy vagy teljesen figyelmen kívűl hagyják az előírt szerelvények beépítését, illetve el sem olvassák a szakik, hogyan is kellene megoldani.
A másik pálya ezeknél a kazánoknál is, az elektromos vezérlés kialakítása. ezeket a vezérléseket, azok kötését a gépészek (tisztelet a kivételnek) nem tudják sikeresen megoldani. Hagyni kellene ezeket a végmunkálatokat az üzembe helyezőkre. Talán azok kicsit könnyebben veszik az eféle akadályokat.
És végezetül a tüzelő anyag. Ezek faelgázosítók, rendesen leírt minőségű fűtő anyaggal dolgoznak.