A gyöknyelvészet az egyetlen tudományos kiindulási alap, az emberi nyelv kifejlődésének elméletére, hiszen a beszéd az embei értelem bizonyítéka, mégpedig az emberi logika beszéddé fogalmazása miatt. Az ősnyelvnek leíró jellegűnek kellett lennie, amely minden erzékszervre ható tapasztalásokból táplálkozott, nyilvánvalóan egy szűkebb szókincsből kibővűlve, képzetlen alapszavakból - gyökökből képzőkkel és zárhangokkal új szavakat előállítva. A hajlító nyelvek éppen ezért, csak már ebből az alapnyelvből alakulhattak tovább.
A finnugrista a télapóban hitt, egy nem finnugrista meg a Mikulásban. Aztán megismerkedik később azzal, hogy mi a valóság a mi meséinkből és mi az a kevés igazságmorzsa a finnugristákéból.
Egy átlagos óvodás még hisz a Télapóban (Mikulásban stb.),
egy átlagos finnugrista már nem annyira :-P
Sok-sok ezer hozzászólással sem fogod tudni kompenzálni egyetlen normálisan -- tudományos igényességgel -- megírt cikk hatását. Dilettánsként akár 100 évig is győzködheted a laikusokat, csak éppen az impact factor-od továbbra is 0 marad.
Itt a mozdulat hasonló, csak ellentétes. Az egyik egy kifelé hajló (hajító - hajtó - héjtól kifelé eső) mozdulat, a másik egy befelé. Egy távolító és egy közelítő. Ha valami vetemedik, az elválik...
fed [1211 tn., 1372 u.] Ősi, finnugor kori szó, vö. vogul pänt- ’becsuk’, osztják pent- ’befed, bezár (ajtót)’, zürjén pId-’becsuk, bezár’, votják pod- ’ugyanaz’. A szó a finnugor alapnyelvben *pent - ’becsuk, bezár’ alakban élhetett. A finnugor *nt > magyar d szabályos hangváltozásra vö. lúd, véd. Fontosabb származékai: fedés [1372 u.], fedez [1416 u.], fedezet [1416 u.], fedetlen [1585], fedezetlen [1624], fedezék [1837]
vet [1131–1141 tn., 12. század vége] Bizonytalan eredetű, esetleg ősi, finnugor kori szó, vö. cseremisz üe-, wüe-’(magot) vet, elvet’, mordvin vide- ’ugyanaz’. A finnugor alapalak *että- ’dob, hajít, vet’ lehetett. Az egyeztetés hangtanilag több szempontból is kifogásolható. Az ige gyakran szerepel különféle igekötőkkel, és jelentéstanilag nagyon gazdag használatú (vö. elvet, kivet, megvet, összevet). Némely esetben jelentésfejlődésére a kapcsolódó igekötő hatott. A vet gyakori idiomatikus szerkezetekben is, vö. asztalt vet, szemét veti valakire [1372 k.], számot vet valamivel [1416 u.]. Származékaira vö. vetés [1265 tn.], vetődik [1372 u.], vetemény [1416 u.], vetetlen [1495 e.], vetél [1544], vetület [1850], vetít [1858], hozzávetőleg [1829].
Minek nézegeted azt az etimológiai szótárat, ha nem érted? A vet a becsuk, bezárból jön, a vet meg a dob-ból, a hasonló hangalak ellenére továbbra sincs semmi közük egymáshoz. A magyar nyelvben egyáltalán nincs ilyen szabály. hasonló hangalakú szavak jelenthetnek teljesen mást, míg eltérő hangalakok jelenthetik ugyanazt.
fedő, záró mozdulat (a szájban lévő fogaknál is, ahogyan szétfakasztják, szétrepesztik az ételt)
FOG - FOGNI - FOGOLY
-----
MESZ:
fed – ‘takar, leborít, véd’. Származékai: fedés, fedő, fedetlen, fedez, fedezés, fedezet, fedezetlen, fedezék. Ősi örökség a finnugor korból: vogul pent (‘becsuk’), osztják pente (‘beföd’), votják pod (‘bezár’). A szóeleji p ⇨ f hangfejlődés szabályos, lásd fal, fakad, fél, fog stb., hasonlóképp a nt ⇨ d, lásd lúd. Lásd még fedél, födém.
fakad – ‘‹növény› nőni kezd, ‹virág› nyílik’; ‘előbuzog, kiömlik’: forrás fakad; ‘‹személyből erős érzelemmel valami› kitör’; sírva fakad, dalra fakad. Származékai: fakaszt, fakadozik. A fak- tő finnugor eredetű: vogul pakmant (‘megreped’), osztják pakemta (‘felfakad’), finn pakkua (‘megreped’). Az ősi finnugor tő alighanem hangutánzó eredetű, a buggyanó, pukkanó hangot imitálja, amely a kirepedést, kifakadást gyakran kíséri. A -d devervális igeképző. A szóelejip ⇨ f hangfejlődés
fog2 – ‘harapásra, rágásra való csontszerű képződmény a gerincesek szájában’; ‘tárgy peremén kiálló rész’: fűrészfog, kerékfog (fogaskerék). Származékai: fogas, fogaz, fogazat, fogatlan, fogzik, fogzás, fogász, fogászat. Ősi örökség a finnugor korból: vogul ponk, mordvinpev, finn pii (‘fog’). A szóeleji p ⇨ f megfelelés szabályos, lásd fal, fazék, fél stb. szabályos, lásd fal, fazék, fél, fog stb. Lásd még faggat, fekély.
fog1 – ‘kézbe vesz, kézzel tart, kézzel megragad’; ‘zsákmányul ejt’; ‘hat’: nem fog rajta a szó; ‘ért’: fog az agya; ‘‹mosáskor› fest, foltot hagy’. Származékai: fogás, fogat, fogság, fogda, fogdos, fogódzik, fogó, fogós, fogható, foghatatlan, fogócska, fogantyú, fogékony, fogékonyság. Ősi örökség az ugor korból: vogul pugi (‘megfog’). A szóeleji p ⇨ f megfelelés szabályos, lásd fal, fazék, fél stb. Lásd még fogad, fogalom, fogan, fogamzik, foglal, foglár, fogoly.
Ha fel fedsz - fedezel, valamit, akkor leleplezed a kilétét.
Ha megfeddnek, akkor tettlegesen, vagy verbálisan ütlegelnek.
Ha fegyelmeznek, akkor rendszerűen megfeddnek.
A fegyver rendeltetésszerű fedezéket (védelmet) nyújtó és feddő, kettős funkciójú - védekező és támadó eszköz. fegyelmező, páholó, pátyolgató.
A Pólya fed.
A Fátyol fed.
A Folt fed.
A fedd ige korai és valószínűleg eredetibb fegy alakjának származéka -elem névszóképzővel (mint pl. sérelem). Legkorábbi jelentése ennek megfelelően ‘feddés’ volt, ebből lett előbb ‘fegyelmezés’.
FÁTYOL - PÁTYOL: mindkettő fed, takar és egy eredetű.
A fedd értelmű - fegy/fágy elavult önálló szavunk volt, amiből a fegyver, fegyelmez stb. szavunk ered.
fágy (‘rétegesen elrendez’) igéből való -l deverbális névszóképzővel (mint pl. lepel), és így rokona a patyolat szónak is.
Nem mert rengereg szónak van nak különböző eredetű rokon értelmű párjai. Továbbra sem kötelező egy tőről fakadniuk, meg a magyar továbbra sem gyöknyelv.
páhol [1758] Hangutánzó eredetű szó, melynek hangalakja a tompa, nagy felületű ütés zaját jeleníti meg. Korábbi alakja az azonos jelentésű páhog volt [1612]; ma a páhog ’liheg’ jelentésben él a népnyelvben. A szótő összefügg a pohos, puha melléknevek tövével. A szóvégi -l és -g gyakorító igeképző. Ma leginkább az elpáhol igekötős igében fordul elő. Ritkán használatos szó.
páholy [1704] Ismeretlen eredetű. Legkorábbi jelentése ’csűr, pajta; raktár’ volt, ebből alakult ki névátvitellel a mai köznyelvi ’a nézőtéren fallal elkerített hely’ [1830] jelentés a nyelvújítás korában. A ’szabadkőművesek legkisebb szervezeti egysége’ [1872] jelentés a német Loge ’páholy, szabadkőműves-páholy’ tükörfordítása.
páhol – ‘üt, ver’. Hangutánzó szó a pohos, puha rokonságából.
páholy – Ismeretlen eredetű szó.
:)))))))
fátyol – ‘áttetsző, könnyű kelme’. Származékai: fátyolos, fátyoloz, fátyolozott. Eredetére kétféle magyarázat is van. Vagy annak a sok nyelvből ismert szónak köszönheti létét (pl. olasz fazzuolo, román fachiol, szlovák fateľ), amely a latin faciale (‘verítéktörlő arckendő’) szóra, a facies (‘arc’) származékára megy vissza; vagy a nyelvjárási fágy (‘rétegesen elrendez’) igéből való -l deverbális névszóképzővel (mint pl. lepel), és így rokona apatyolat
Mire kell ügyelni a fiakkal, fiókákkal kapcsolatban?
FIGYELNI
FEGYEL(mez)NI
FEDNI
FEDDNI
figyelem – ‘a tudat ráirányítása valamire’; ‘óvatosság’; ‘előzékenység’. Származékai: figyelmes, figyelmez, figyelmeztet, figyelmetlen, figyelmesség, figyelmetlenség; figyel. Vitatott eredetű szócsalád. Mivel a 19. századig csupán a ~ és származékai ismeretesek, ez lehet a család alapja, a figyel pedig utólagos elvonás; ez esetben a ~ a fegyelem alakváltozata. Az ‘odafigyel’ és ‘megfedd’ jelentésköre nem esik messze egymástól, a latin animadvertere ige pl. mindkét jelentést hordozza; továbbá afigy- és fegy- tőalak mindkét szó alakjaiban jó ideig szabadon váltakozott. Más meggondolás szerint mégis, késői felbukkanása ellenére is a figyel ige az alapszó, amely deverbális -m képző révén (mint pl. álom, öröm) lesz ~’; maga a figyel a fülel alakváltozata volna. Ez a nézet kevésbé meggyőző.
fátyol [1250 k.] Olasz, közelebbről északolasz jövevényszó, vö. olasz nyelvjárási faciňla, faciňl, olasz fazzuolo: ’gyapjú- vagy selyemkendő; palást’. Az olasz szó forrása a késői latin faciolum ’kis kendő’, ami a latin facies ’arc’ származéka. Az olasz č > magyar ty hangváltozás szokatlan.
fagy [1405 k.] Ősi, finnugor kori szó, vö. vogul p#l- ’megfagy’, osztják poj ’vastag jégréteg’, p%jät- ’fagy, megfagy’, mordvin palo- ’ég; fázik, megfagy’, finn pala- ’ég, lángol’, palale- ’fázik, fagy’, lapp buolle- ’ég’, buolâš ’fagy’. A finnugor *pala ’fagy, megfagy’ igenévszó lehetett. A szó belseji finnugor *l > magyar gy hangváltozás szabályos, vö. meggy. A rokon nyelvi megfelelők ellentétes ’ég; fagy’ jelentései azzal magyarázhatók, hogy a nagyon hideg és a nagyon forró hasonló fiziológiai érzetet kelt. Szavunk máig megőrizte igenévszói jellegét. Származékai fagyás [1560 k.], fagyaszt [1786], fagyos [1517 tn. (?), 1560 k.], fagyoskodik [1577].
fal2 [1372 u.] ’függőleges síkú épületelem’ Ősi, finnugor kori szó, vö. osztják p%l ’halfogó rekeszték’, finn pato ’gát’, lapp buođđo ’gát, töltés; halfogó rekeszték’. A szó a finnugor alapnyelvben *pa ’ugyanaz’ alakban élhetett. A finnugor szó belseji * hang folytatása a magyarban l, vö. alszik, nyél. A rokon nyelvi adatok szerint a szó eredeti jelentése ’halfogásra alkalmas eszköz’ lehetett, ez a jelentés azonban a magyarban elavult. A ’vesszőfonadékból készült halfogó rekeszték’ jelentésből hasonlóságon alapuló névátvitellel jött létre a ’<kezdetben vesszőfonatból, majd erősebb anyagokból készült > függőleges térhatároló építmény’ jelentés. Hasonló jelentésváltozás követhető nyomon a németben is, vö. német winden ’fon’ > Wand ’fal’. Származékok: falas [1416 u.], falaz [1587]. A falaz származék ’bűnténynél segédkezik, cinkos módon segít valakinek’ jelentése az argóban alakult ki. Hasonló, átvitt értelmű jelentése alakult ki a címszónak a falhoz állít ’sarokba szorít’ és a falból dolgozik ’látszatmunkát végez’ szószerkezetekben.
fiók [1522 tn., 1602] Származékszó, alapszava a fiú fi alakváltozata, -ók végződése kicsinyítő képzőbokor, alaktani felépítésére vö. csimbók. A ’fiú; valamely állat kicsinye, madárfióka’ jelentések az alapszóból levezethetők. A mai köznyelvi jelentések mint ’rekesz; nagyobb intézmény kihelyezett részlege’ jelentések tárgyi hasonlóságon alapuló névátvitellel jöttek létre. Származéka a fiókos [1654]. A horvát-szerb fioka, a szlovák régi nyelvi, nyelvjárási fiok ’fiók’ a magyar szó átvételei.
Jelentése: a fiókákat igyekszünk fedni, védeni, pólyálni takarni, pátyolgatni!!!!
Patyolat
Fátyol
Palástol
Pólya
Falaz
Fiók
fágy (‘rétegesen elrendez’)
FEGY (ELMEZ)
FEGY-VER
A palást,pázsit, pást szó is a fedéssel és elválasztással van kapcsolatban. Nem idegen eredetű, csak nemzetközi.
fegyelem – ‘közösségben fenntartott rend’; ‘rendszeresség, mértéktartás cselekvésben, magatartásban’. Származékai: fegyelmez, fegyelmi, fegyelmezetlen, fegyelmezetlenség. A fedd ige korai és valószínűleg eredetibb fegy alakjának származéka -elem névszóképzővel (mint pl. sérelem). Legkorábbi jelentése ennek megfelelően ‘feddés’ volt, ebből lett előbb ‘fegyelmezés’,majd maga ‘a megkívánt rend’ értelme. A nyelvújítás korában a kikövetkeztetett fegy- tőből alkották a fegyenc szót, majd összetételek első tagjaként a büntetés-végrehajtás jelentéskörébe illesztették: fegyház, fegyintézet, fegyőr. Lásd még figyelem.
patyolat – ‘finom fehér lenvászon’: patyolatfehér; ‘‹melléknévként› tiszta fehér, hibátlan, makulátlan’: patyolat bőr. Vitatott eredetű szó. Vagy deverbális névszói származék a pátyol igéből, amely esetben a pólyáláshoz használt fehér vásznat jelentette, vagy a fátyol szóból ered.
FAL, (1), fn. tt. fal-at. Szilárd, tömör anyagból, különösen kőből, téglából, gerendákból stb. öszveillesztett, rakott épitmény, melynek magassága aránylag jóval nagyobb, mint szélessége, s valamely térnek keritésére, elzárására, elválasztására szolgál. Főfal, mórfal, téglafal, sápfal, sövényfal, fenékfal, utczafal, kerítésfal, olaszfal. Négy fal, négy szem közt sok történik. (Km.) Falra borsót hányni. (Km.) Falra mászni. (Km.) Falat rakni, vonni, vakolni, meszelni. Azért nem verem falba fejemet. (Km.) Nem hagyja magát faltól (km.), azaz nem huzódik fal mögé, mint a rosz tanuló vagy rosz harczos. Átv. ért. akadály, elválasztó eszköz. Lerontani a falakat, melyek gátolják honi iparunkat. Származékai: falas, falaz stb. A fel szóval azonos, egyébiránt rokonnak tekinthető vele a szanszkrit val vagy vall (fed, tart, támaszt), latin vallus. Lehet vál is, mintegy: választó.
fiú – ‘hímnemű gyermek’; ‘valakinek a fiúgyermeke’: fia, fiam. Származékai: -fi, fiús, fiacska, fiúcska, fiadzik, fial, fiúcska, fiúsít, fiúzik. Ősi örökség a finnugor korból: votják pi, cseremisz pi, mordvin pijo, finn poika, észt poeg (‘fiú, fia)’. A szókezdő f szabályos fejlemény (lásd fa, fazék stb.); a fiú–fia alakpár a bíró–bírák, borjú–borjak stb. tőtípust idézi. Lásd még férfi, férj, fiatal, fickó, fiók, fióka, fivér, iafia, ifjú.
fiók – ‘asztal vagy szekrény kis ládaszerű, kihúzható része’; ‘nagyobb intézménynek helyi részlege’: bankfiók. A fiú kicsinyítő képzős alakja, azonos a fióka szóval, s korábban vele azonos értelemben is használták. A ma általános konkrét jelentés a korábbi ládafia, asztalfia alakok kicsinyített ládafiók, asztalfiók változatainak második eleméből önállósult.
fal1 – ‘‹mohón› eszik’; ‘nagy mennyiségben, gyorsan fogyaszt’: falja a könyvet, falja a kilométereket. Származékai: falás, falat, falatozik, falatozó, faldos, falánk, falánkság. Ősi uráli örökségünk: vogul, osztják pól, finn pala (‘falat’), szamojéd pálle (‘felfal’). A szóeleji p ⇨ f hangfejlődés szabályos, lásd fazék, fél, fog stb. Lásd még falka, foldoz, folt.
fal2 – ‘ház vagy helyiség oldalait határoló felület’. Származékai: falas, falaz, falazat. Ősi örökség az ugor korból: osztják pol (‘halfogó rekeszték’). A rokonnyelvi megfelelők vesszőfonatos halászati eszközöket jelentenek. A szó előbb a sárral kitapasztott vesszőfonadékra mint kezdetleges házfalra vonódott át, majd felvette mai, általánosabb jelentését az épülethatároló felület anyagától függetlenül. Hasonló jelenséget találunk a német Wand (‘fal’) esetében, amely a winden (‘fon’) ige származéka.
pulya [1525 k.] ’gyermek’ Bizonytalan eredetű, talán román jövevényszó magyar nyelvi képzéssel, vö. román pui ’csirke; állat kicsinye, fióka; sarj, hajtás; kisgyerek’. A román szó a népi latin *pulleus, *pullius ’kölyök, csikó’ főnévre vezethető vissza, ami a latin pullus ’állat kicsinye; csirke; csikó’ folytatása. A szó eredeti hangalakja *pul’ lehetett. A szóvégi a vagy kicsinyítő képző vagy pedig megszilárdult birtokos személyjel. A képzőre vö. anya és apa szavainkat. A pulya elsőként a melléknévi ’kicsiny, apró’ jelentésben adatolható, mely névátvitellel alakulhatott ki az eredeti ’gyermek’ jelentésből. A pulya főnévi ’gyermek’ jelentése [1565] elsősorban nyelvjárásainkban használatos, de a köznyelv is ismeri.
pulyka [1589–1591] Származékszó, a hangutánzó eredetű puly állathívogató szó [1817] -ka kicsinyítő képzős alakja.
A pulyka házi tenyésztése Közép-Amerikából terjedt át Európába a 16. század első felében.
puli [1765] Bizonytalan eredetű. Talán német jövevényszó, vö. felnémet pu’q ’uszkár’. Ez a német Pudelhund ’uszkár, egy fajta göndör szőrű kutya’ összetételre vezethető vissza. Végső forrása azonos pudli szavunkéval. Az ’uszkár’ > ’puli’ jelentésváltozás a két kistermetű kutyafaj külső jegyei, a hosszú, gubancolódásra hajlamos, legtöbbször fekete színű szőrzet hasonlósága alapján jöhetett létre. A puli valószínűleg nyugatról kerülhetett hozzánk a 18. században főként pásztorkutyaként. A kutya német eredetére utal a nyelvjárási ëstreiber ’puli’ (tulajdonképpen ’ausztriai’) elnevezés. A ma jellegzetesen magyar kutyafajtaként ismert puli elnevezését a német és az angol is a magyarból kölcsönözte. Az átvételre vö. német Puli, angol puli: ’puli’. A horvát-szerb pulin ’magyar pásztorkutya’ szintén a magyar szó átvétele.
Egy nyíratlan uszkárt nem tudsz megkülönböztetni egy pulitól.
puliszka [17. század vége] ’kukoricakása’ Bizonytalan eredetű. Talán latin jövevényszó magyar képzéssel. A tőre vö. a latin puls ’sűrű pép, kása’ vagy a latin pollis ’liszt’ főnevet. A latin szó indoeurópai eredetű, vö. görög póltoz ’kása’. A szóvégi -ka talán kicsinyítő képző. A puliszka szó az erdélyi kollégiumok diáknyelvéből kerülhetett a magyarba. A nyelvjárások és a köznyelv határán álló szó.
pulyka – ‘nagy testű házi szárnyas’. Alighanemállathívogatópuj, puly, pul szavakból alakult kicsinyítő képzővel (mint a csirke is); kevésbé valószínű, hogy a páva lett volna egy hasonló képzés alapszava.
Francokat. Ugyanaz, mint a fia. nincs hallásod? :))))))
Ez egy sima nyelvjárási változat! Semmi köze hozzá mi? Ez a szókincs árulás!!!!!!
PULYA, (puly-a) mn. tt. pulyá-t. 1) Törpe, pogonya, tömpe, kutak, kicsinded (Szabó D.); különösen Bodrogközben így nevezik a gyermeket mintegy tizenkét éves koráig, midőn már gyerkőcze válik belőle. 2) Szatmári tájszólással am. elkényeztetett.
