Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Az ókeresztények még tudták, hogy a Szentlélek Isten női aspektusa:
Fogalmuk sem volt erről.
„Néhányan azt mondják, „Mária a Szent Szellemtől fogant”. Tévedésben vannak. Nem tudják, mit mondanak. Hogyan foganhatna egy nő egy nőtől? …” (Fülöp ev.)
Inkább azt tudták, hogy az arám eredetű szó jelen esetben nőnemű.
Vitatkozhattok itt ti napestig, az igazság megismeréséhez Mindent tudni szükséges.
Van egy talán kevésbé nyilvánvaló, de annál figyelemreméltóbb kérdés, ami Kidatimanta "filozófiájával" kapcsolatosan felmerül - és azt alapjaiban kérdőjelezi meg - nevezetesen, hogy: ha bármely fiú, az anyja szoknyája alá bújik, illetőleg az anyukáját küldi el, azért, hogy rá felfigyeljenek, az mennyire tekinthető s vehető emberszámba? Természetesen semennyire, és látható, hogy az ilyesmi nem a Fiúra vall és, hogy az ilyen "filozófia" mögött voltaképpen az az implicit állítás fogalmazódik meg, mely szerint a Fiú csak egy éretlen kamasz, nem pedig egy igazi, meglett ember. Kitadimanta "filozófiája" éppen ezért a Fiút emberségében lefokozó, lekicsinylő és annak meglett voltát el nem ismerő deviáns spekuláció
Keresztelő János, mint megváltó mi? Tanulj meg szövegértelmezni, és ne bassz szét minden értelmes hozzászólást a faszságaiddal. Ennyit tudok tanácsolni. Meg olvasd el és próbáld megérteni amit írtam Pál teológiájáról.
Pál meg a bandája újszövetséget hirdetett banyeg, ennek bizonyítására való ervelés közben hivtkoznak az ószövetségre, és nem azért, hogy az ószövetséget igazolják, te igen nagyon.... Nem az ó, hanem az új mellett érvelnek, te meg dilettáns ....ként kiragadod az érvelésből a verseket, hogy a fantáziádat kielégítsed. Nagyon gáz amit csinálsz öreg.
És hol a tökömbe beszél ezekben a versekben Pál Jahvéról? Hm? Félreéeted az egészet, kiragadott versek alapján, mint keresztelő János, mint a megváltó esetében. Totális gebasz, fantazmagória.
Nem támasztottad alá baszod. Szétbaszod a témát, semmi mást nem csinálsz. Elolvastad amit írtam a Jézus vagy Pál dolgozathoz? Ha igen, kb semmit nem értettél meg. Ősszevissza fantáziálsz, csak hajtod az összeesküvéselméletedet. Ennyit tudsz.
Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva; 17 És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész! 18 És mindnyájan egyenlőképpen kezdék magokat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem! 19 És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! 20 A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek. 21 Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utcáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide. 22 És monda a szolga: Uram, meglett amint parancsolád, és mégis van hely. 23 Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam. 24 Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat.
Ügy hivatkozik, hogy visszaállítja az Anya (Szentlélek) tiszteletét:
Mt 12:32. „Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.”
Tamás ev. 44. Jézus mondta: „Bárki gyalázkodjon is az Atya ellen, megbocsátást nyer, és bárki gyalázkodjon is a fiú ellen, megbocsátást nyer, azonban ha valaki a szent szellemet gyalázza, nem nyer megbocsátást, sem a földön sem a mennyben.”
ill. ezzel a Szenthátomságot is eredetiben fogalmazza meg: Anya, (Szentlélek) Atya, Fiú.
Mint isteni tanító is megjelenik:
János 14,26 "Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, A kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek."
Lukács 12,12 "Mert a Szent Lélek azon órában megtanít titeket, mit kell mondanotok."
A bölcsesség, tudás női princípium, s ezzel együtt a tanítás is.
A zsidóknál nyilván elképzelhetetlen, nemhogy tanítani, de még tanulni sem volt szabad nekik...(Pál itt is megmutatja melyik oldalon áll...)
1Tim2:12 „A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak,”
1Kor14:34 „A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja.”
1Kor14:35 „Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben.”
"Abban a zsidó társadalomban, ahol az játszódik, egyáltalán nem hat furcsán: a galamb, a karizmatikus személy felkenetését hitelesítő égi hang az isteni megerősítést fejezi ki."
Mindig mindenki figyelmen kívül hagyja, hogy nem zsidó népről, társadalomról van szó Jézus előtti időben, hanem kutya-macska viszonyban álló héberekről/Júda és pogányokról/Izrael.
A galamb az Anyaisten szimbóluma, s mivel a hébereknél vörös posztó volt már az említése is, így nem lehet ezt a szimbólumot ebből a szemszögből reálisan sem értékelni, sem magyarázni.
Legkorábbi emlékek szerint egy Sumér gyászdal galambbalazonosítja az Ég Királynőt, Inannát.
Deimel a „Galamb” szót „Lil-Hal”- ként fejezi ki, ahol a „Lil” magyarul (is) lélek, azaz lelkes értelemmel bír, A Hal=hal-ad alapot adva a Szentlélek szó eredeztetésére.
Hugo Greßmann véleménye szerint persze a keresztelési történet galambja nem egyszerű mesei madár, hanem eredetileg egy istennő testesül meg benne, mégpedig az a közel-keleti galambistennő, akit Babilóniában Istárként, Szíriában Atargatiszként tiszteltek. http://forum.index.hu/Article/jumpTree?a=126917679&t=9003631 (127136)
"Tévedsz. A Szent-lélek egy Isten-i eredetű kifejeződés, de a zsidók számára nem különálló személy volt."
A keresztény teológiának halovány fogalma sincs arról, ki is az a Szentlélek, csak zavaros sületlenségeket olvashatunk róla.
A zsidók számára valójában nem jelentett sokat, sőt, semmit, illetve gyűlölet tárgya volt Aséra személyében, mert ezt akarták a papok elhitetni, de az ő belső használatukra szánt, a kabbala alapját képező Zóhárban teremtőként látjuk viszont, ő Elohim (Él nőnemű megfelelője) az emberek teremtője, az égi Anya, akit Jézus Szentlélek néven illet.
"Elokim - egyszer a fenti építőmester, a fenti anya, másszor az alanti építőmester, az alanti sekhina. [...]
"Ez pedig [az anya] így szólott: "Mivel tehát az ember bűne által éppen az anyához és nem az atyához kapcsolódik, ezért az én képemre fogom őt megteremteni.
Csak az égi anyát illeti meg egy megnevezés, mely Elokim sajátja: "Világosság és Sötétség"
A SEKHINA RÉSZT VESZ A VILÁG MŰVÉBEN c fejezet.
A Szentlélek minden tekintetben Isten női aspektusa, tehát a férfi aspektus egyenrangú párja, sőt...
Az ún. Héber evangéliumban Jézus isteni anyjaként szerepelt.
„…a Megváltó mondja: 'Az imént megragadott engem az én anyám, a Szentlélek, egyetlen hajszálamnál fogva, s átvitt engem a nagy hegyre, a Táborra."
(Origenes, Comm. In Joh. II. 12.)
Az ókeresztények még tudták, hogy a Szentlélek Isten női aspektusa:
„Néhányan azt mondják, „Mária a Szent Szellemtől fogant”. Tévedésben vannak. Nem tudják, mit mondanak. Hogyan foganhatna egy nő egy nőtől? …” (Fülöp ev.)
"Megint a fantázia:-) honnan veszed ezeket? Mert nem a szövegből az biztos. Idézz már páltól olyat, hogy jahve nevét említi!"
Nem a kisujjamból szoptam, erre mérget vehetsz, hanem a Bibliából.
Már citáltam, de újra megteszem kicsit kibővítve. Alább Pál vall magáról, hitéről, vallási hovatartozásáról. Nem tudom kell-e kommentálnom az ő farizeus-hitét, Jahve vallását? Remélem már ebből a három versből félreérthetetlen válaszokat kapunk a kérdésre. Ha mégsem, a továbbiak megerősítik az itt leírtakat.
Csel22:3 „Én zsidó ember vagyok, születtem a czilicziai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó lévén az Istenhez, miként ti mindnyájan vagytok ma:”
Csel 24:14 Erről pedig vallást teszek néked, hogy én [Pál] a szerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint a ki hiszek mindazokban, a mik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva.- Mondja ezt, mint Jézus követője!
fil3:5. Körülmetéltettem nyolczadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus,”
A következő versekben a mózesi (nem a jézusi!!!) törvény tisztelőjét a körülmetélés fontosságának elismerőjét láthatjuk:
1Kor9:9 „Mert a Mózes törvényében meg van írva:” – Nem a jézusi Hegyibeszédben, hanem az Ószövben.
Zsid10:28 „A ki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal;” - Tehát szó sincs arról, hogy a Hegyibeszéd és/vagy Jézus bármilyen tanítása az ő szájából elhangozzék. Sőt, felhívja a figyelmet; ha valaha Jézus tanítását követte volna valaki, felejtse azt el örökre, ha jót akar magának.
Gal5:3 „Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, a ki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani.”
Gal5:11 „Én pedig atyámfiai, ha még a körülmetélést hirdetem, miért üldöztetem mégis?”
Emitt pedig a mózesi-Jahve-szemlélet gyöngyszemét, a fogat-fogért (bosszú) elvét valló Pált láthatjuk:
Zsid 9:22 "És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat."
Vesd össze az ószövetségi (Jahve) megfelelőjével. Egyértelmű a folytonosság a szellemi azonosság:
Zsolt 58:11-12. „Örül az igaz, mikor látja a bosszúállást; lábait mossa a gonosznak vérében. …bizony van ítélő Isten”
És mindkettőt vesd össze Jézussal:
Mt 18:21-22. "Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is."
Övé a megváltás elméletének kétes dicsősége is, ami a mózesi „erkölcs” (más vigye el a balhét helyettem) továbbélését biztosította.
Ezek után ki az aki kétségbe vonná Pál Jahve-hitét?
Akkor ezt is támassza alá. Mondtam már, hogy nem válaszolgatni írtam ide, hanem a Jézus vagy Pál dolgozathoz tettem hozzá valamit. Olvasd el, mert sztem még nem vettél fáradtságot rá.
"Tehát ateista lettél. Szerintem a Bibliát is félre teheted nyugodtan."
A saját megszűnt hitem szempontjából már nem érdekel a Biblia.
Viszont, hogy megmutathassam, hogy a "hívők" 90 %-a mennyire képmutató és haszonleső, arra tökéletes.
A benne lévő erkölcsi mondanivaló most is érdekel, de mint hit, már nem.
A hit nem több mint egyszerű placebo hatás. Nincs benne az, ami miatt a hívő hisz benne. Persze a hívő ezt nem tudja, ezért hisz benne.
(Egyébként, ha mégis lenne isten és a mennyország, akkor oda csak az ateista nagyon jó emberek kerülhetnének be. Egy vallásos soha, mert a hite miatt haszonleső lett. Nem azért cselekszi a jót, mert jót akar tenni a másik emberrel, hanem magának akarja a jót. Örök életet akar, és százszoros jutalmat. Csak a valódi (és nem színlelt), ateizmussal lehetne bizonyítani, hogy valaki tényleg a másik ember segítése miatt akar jó lenni. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy én emiatt lettem ateista, téved. Mert ateista ugyan lett belőlem, de jó ember nem.)
Megint a fantázia:-) honnan veszed ezeket? Mert nem a szövegből az biztos. Idézz már páltól olyat, hogy jahve nevét említi! Persze hogy hitető, ez nem kérdés, de nem azért amiért te gondolod.
Kita egy csomó állítását bilbiai (vagy más korabeli) szövegekkel támasztotta alá!
Tőled is ezt várnánk, mert jelenleg csak öntelt vagdalkozást látunk tőled!!
Cáfolj, vagy támassz már alá valamit, amivel nem értesz egyet Kitával, valami korabeli magyarázattal, vagy globális elvvel!!
Tévedsz. A Szent-lélek egy Isten-i eredetű kifejeződés, de a zsidók számára nem különálló személy volt.
Persze, hogy nem különálló személy!! Mert a zsidók patriarchális vallásában nem lehet ettől eltérő isteni személyiség, akkor hogyan is lehetne náluk különböző!!
De ez csak a zsidóknál van így, az előttük ott lakó kánaanitáknál apa-anya-fiú hármas alkotta az isteni többest, ahol a szentlélek az anya, s amire Jézus hivatkozik!!!
A Galamb nem zsidó jelkép, náluk az Istennő tiltott fogalom, így minden attribútuma is az. A galamb sokkal ősibb, "pogány" Istennő szimbólum, s ennek megfelelően a Szentlélek - mint (Isten)Anya - megszemélyesítője is.
A mennyei kijelentést a targumokban, illetve a rabbinikus irodalomban a következő formula vezeti be: „egy hang jött/hallatszott az égből/a mennyből”. A Rúách HáKódeshez hasonlóan gyakran galamb vagy gerle képében is megjelenik, de ha nincs látható megnyilvánulás, a zsidó hagyomány gyakran akkor is úgy tartja, a bát kól úgy búg, mint egy galamb.
„És leszálla őreá a Szent Lélek testi ábrázatban, mint egy galamb, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, tebenned gyönyörködöm!” (Lk 3:22) Ezt a jelenetet mind a négy evangélium feljegyzi. Abban a zsidó társadalomban, ahol az játszódik, egyáltalán nem hat furcsán: a galamb, a karizmatikus személy felkenetését hitelesítő égi hang az isteni megerősítést fejezi ki.
Ami ezzel kapcsolatban figyelemreméltó: Jézus az Anya, s ezen keresztül a nő szerepét, tiszteletét kívánta visszaállítani, s ezért teszi egyenrangúvá, sőt mindenek fölé a Szentlelket, az (isteni) Anyát:
Tévedsz. A Szent-lélek egy Isten-i eredetű kifejeződés, de a zsidók számára nem különálló személy volt.
Megint a fantázia:-) honnan veszed ezeket? Mert nem a szövegből az biztos. Idézz már páltól olyat, hogy jahve nevét említi! Persze hogy hitető, ez nem kérdés, de nem azért amiért te gondolod.