A világűr nem üres kutatási adatok szerint 1 köbcm, világűr átlag öt részecskét tartalmaz, ezt 1köbmm-es cső formájú tér gyanánt vizsgálva 1m. hosszú térrészben öt részecskét találunk. Vizsgáljunk most részecske átmérőjű világűr teret fényévnyi hosszban, tegyük fel, ha ebbe egy részecske esik, (most nem akarok nagy számokkal bíbelődni) akkor 12 milliárd fényévnyi hosszú térrészbe a valószínűség szabályai szerint 12 részecskét találunk. Ennyi részecskén küzdi át magát az a foton amelyik ilyen messziről érkezik hozzánk. A felkelő és a lenyugvó napból szemünkbe érkező fény valószínűleg ugyan ennyi részecskén verekedte át magát, mivel a sűrű légrétegen ferdén jutott el hozzánk.
Nem írtam, hogy nem jó, csak azt, hogy ugyanolyan jó. Az univerzum tágulása az objektumok távolodásban nyilvánul meg. Így a tágulás távolodás is. Ugyanakkor nem minden távolodás oka a tágulás.
A 1493 hozzászólásom második bekezdését visszavonom, annak semmi alapja nincs.
Nem keverem, hanem megkülönböztetem. Az állomásról kifutó metró távolodik. Az univerzum (téridő) tágul. Emiatt a galaxisok is távolodnak egymástól. Oly mértékben távolodnak, ahogy az iniverzum tágul.
Valóban a kétirányú eseményhorizont különbözik az egyiránytól. Az univerzumból kilépő objektumok mindenesetre nagyon hasonlóan viselkednek a fekete lyukba eső objektumokhoz.
Korábban írtam, hogy statikus univerzum esetén az eseményhorizont mérete az átlagos anyagsűrűségtől függ. Nem reagált senki, pedig nem ártana szólni, ha tévednék. Ez esetben viszont a horizont mérete nem függhet kizárólag a horizont változási sebességétől.
Ugyanis 2 megaparszeken már 146 km/s a tágulástávolodás sebessége, 4110 megaparszeken meg fénysebességű. Vagyis a távolsággal egyenesen arányosan nő a tágulásitávolodási sebesség is.
Látom, továbbra is kevered a tágulást és a távolodást...
de biztosan nem úgy értelmezendő, hogy "minden Mpc távolságon 73 km/s sebességgel nő a tér tágulása", mert ez így zagyvaság.
Szerintem nem akkora zagyvaság. Ugyanis 2 megaparszeken már 146 km/s a tágulás sebessége, 4110 megaparszeken meg fénysebességű. Vagyis a távolsággal egyenesen arányosan nő a tágulási sebesség is.
"Az univerzum eseményhorizontja felé tartó csillagok . . ."
A kozmológiai horizonton belül lévő objektumok csak azokban az időszakokban közelednek a horizonthoz, majd lépik át kifelé, amikor az Univerzum épp gyorsuló tágulásban van (az infláció, és a jelenkori gyorsulás). Az összes többi lassuló korszakban (a sugárzás dominálta majd a tömeges anyag dominálta időszakokban, vagyis kb. 100 ezer évtől kb 6 milliárd évig) fordítva történt, vagyis épp a horizonton kívüli objektumok léptek be a horizonton belülre. Mert az eseményhorizont nem állandó távolságra van, hanem az Univerzum korával arányosan, fénysebességgel távolodik, így ma épp 13,7 milliárd fényévre található.
A tér tágulása a fénysebességet meghaladó sebességgel távolítja azokat az égitesteket, amelyek elég távol vannak tőlünk. Annál nagyobb sebességgel, minél nagyobb a távolságuk, erre nincs felső korlát. A kozmológiai horizont ezért nem is úgy működik, mint egy fekete lyuk körül kialakuló eseményhorizont. Például a tér tágulása során mindkét irányban átléphetik az objektumok. Jobb hát a nevében is megkülönböztetni, szokták még részecskehorizontnak is nevezni.
"Ez tudtommal nem így működik. Minden Mpc távolságon 73 km/s sebességgel nő a tér tágulása, tehát 300000/73 ~ 4110 Mpc távolságon már fénysebességű a tágulás."
Könyörgöm! Ne keverjük a fogalmakat!
A "tágulás" egy SOK PONTBÓL ÁLLÓ KITERJEDT RENDSZER általános méretváltozása.
A "távolodás" pedig EGY PONT mozgása egy MÁSIK PONTHOZ rögzített vonatkoztatási rendszerben mérve.
Ha közönséges kinematikai sebességekről értekezik valaki, az csak két pont viszonyában létezik, és ekkor lehet m/s-ban mérni a mennyiséget. Egy kiterjedt táguló rendszerben viszont minden lehetséges pontpár különböző sebességgel távolodik egymástól, így pedig a tágulást semmilyen módon nem jellemezheted m/s-ban mért adattal!
Nem mellékesen, a tágulás "sebességének" is nevezhető Hubble-állandó jelentése vagy
- 1 megaparszek távolságban lévő pontok egymástól 73 km/s sebességgel távolodnak,
Ez tudtommal nem így működik. Minden Mpc távolságon 73 km/s sebességgel nő a tér tágulása, tehát 300000/73 ~ 4110 Mpc távolságon már fénysebességű a tágulás. Mivel azonban a Hubble konstans nem állandó, így ez a képlet csak durva közelítés.
Az univerzum eseményhorizontja felé tartó csillagok, vagy akár a háttérsugárzást kibocsájtó plazma mindig látható marad számunkra, de a fényük frekvenciája állandóan csökken, és így gyengül. Ez az eseményhorizont hasonlatos a fekete lyukak eseményhorizontjához, ahol szintén lelassulva a horizontra fagyva látjuk a lyukba eső objektumokat. Maguk az objektumok viszont erről az észlelésünkről mit se tudnak, számukra a saját idejük normálisan telik, de ezt mi soha nem fogjuk látni, ha már elérték az eseményhorizontot. Amilyen sugárzást az objektum kibocsájtott a horizont eléréséig, végtelen időre széthúzódik, és ebből kapunk mi véges részt.
"Ha a lokális mozgások hatását (a sajátunkat is) leszámítjuk, az égbolt több tizedes jegyre homogén.
(kicsit alábecsülöd a kozmológia eredményeit, különösen ha azt veszem, hogy kb. egy 10-12 éves gyerek tudásanyagával és fizikai ismereteivel rendelkezel)"
Kötözködésed téged minősít.
A homogén háttérben a látható fényforrások helyén maradnak e infravörös sugárzók, ez a kérdésem.
Ennek a kérdésnek a téma szempontjából van jelentősége.
Ha a tértágulás elég erőteljes, van utalás amalyben fény sebességet meghaladónak nyilvánítják, akkor a távozóban lévő fények eltűnése minősítő jellegű lehet.
Mit értesz "most" alatt? A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás forrásainak tekinthető elektromos töltések nagy része nem váltott át infravörös forrássá, amelyek meg igen, azok sugárzása jól megkülönböztethető a háttársugárzástól. A sugárforrás tehát nem lehűlt, hanem eltűnt, mivel a szabad töltések nagy része atomokba kötődött, azok meg már nem sugároznak. De nem is nyelnek el sugárzást, ezért lett átlátszó az univerzum - amikor kora nagyjából ezrede volt a mainak.
Az eddig mért legnagyobb z faktort a GN-z11 galaxis esetében mérték. Ez infravörös, a frekvencia tizede a látható fénynek.
Milliószám mérték a vöröseltolódást, adatbázisban elérhető.
Ha a lokális mozgások hatását (a sajátunkat is) leszámítjuk, az égbolt több tizedes jegyre homogén.
(kicsit alábecsülöd a kozmológia eredményeit, különösen ha azt veszem, hogy kb. egy 10-12 éves gyerek tudásanyagával és fizikai ismereteivel rendelkezel)
Látom nagyon szemmel tartasz, nem baj. Arra nem válaszoltál te sem, hogy a most éppen kialvóban lévő, (a távolodás miatt lekapcsolódó "lámpácskák") átváltanak e infravörös forrássá? Ha igen, ennek milyen az eloszlása?
"Ezek intenzitása legalább hat égtáj felé össze lett e már hasonlítva?"
Ezt már kérdezted korábban is, és meg is kaptad rá a választ.
De akkor elmondom újra én is.
Nem csak "hat égtáj" felé, hanem sokkal finomabb térszögfelbontásban, és nagyon finom hullámhosszfelbontásban kimérték, és csak 10-5 nagyságrendű relatív eltéréseket tapasztaltak.
Továbbmenve, ezeknek az apró eltéréseknek a mintázatából is több alapvető ismeretre tettünk szert, így például ebből tudható, hogy bár az égitestek okoznak kisebb-nagyobb helyi görbületeket, sőt olyan óriásiakat is, mint amilyeneket a szuper-masszív fekete lyukak, ám nagy léptékben az Univerzum tere mégis közel sík. A CMB apró foltosságának mintázata ma kb. 2% pontossággal igazolta ezt.
Köszi, közben kaptam kimerítő válaszokat, (azokat pihenem ki éppen).
Most már csak az a kérdésem, hogy a látóhatárunkon a látható vörösön túl jutott objektumok, (ha már minden fénnyé változó elektromágneses sugárzásuk is túl van ezen), infravörös sugárzási periódusba kerülnek e? Ezek intenzitása legalább hat égtáj felé össze lett e már hasonlítva?
Ebben a kérdésben én kissé bizonytalan vagyok. Azt gondolom, az univerzum eseményhorizontjának mérete (statikus univerzum esetében) az univerzum átlagos anyagsűrűségétől függ. Az univerzum tágulásának-zsugorodásának dinamikájának szintén vannak hatásai erre, de a kettő viszonyát nem tudnám meghatározni.
"amikor átlátszóvá vált az univerzum, mekkora volt az "univerzum eseményhorizontja" valamely hidrogén atom számára? Azt bizonyosan állíthatjuk, hogy elegendően nagy ahhoz, hogy a jelenleginél sokkal több anyagi részecske férjen a látható univerzumba, mint ma, hiszen az univerzum tágulásával a látható univerzumba foglalt anyagmennyiség csökken."
Nem állíthatjuk biztosan. Az illeszkedő tágulási modelltől függ. Ha pl. azóta állandóan gyorsult volna a tágulás, úgy, mint Italo Calvino Kozmikomédiájában, akkor igazad van. A másik szélső eset, hogy mindig lassul a tágulás - sőt akár összehúzódásba megy át - akkor ma látnánk minden korábbinál távolabb.
