Az alkotmánytervezet négy részből áll. Az első fejezet címe még kérdéses: vagy a Nemzeti hitvallás, vagy a Nemzeti nyilatkozat címet viseli majd. Ezt követi az Alapvetés című rész, amely egyebek mellett rögzíti, hogy hazánk neve Magyarország; majd a Szabadság és felelősség címet viselő fejezet következik az alapjogok és kötelezettségek felsorolásával; a negyedik rész Az állam, amely az államszervezetről szól.
(3) Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia és a felsőoktatási intézmények tudományos és művészeti szabadságát, az állami intézmények bevételeivel és vagyonával, valamint a közpénzből nyújtott támogatásokkal való, felelős gazdálkodás érdekében törvényben meghatározott keretek között biztosítja szervezeti önállóságukat.
Hír2:
Százmillió forint átcsoportosítását rendelte el a Makovecz Imre vezette Magyar Művészeti Akadémia létrehozásának támogatására a kormány.
Ez komolytalan. Ki nem szarja le, ki választotta őket, ha egyszer normálisat és elfogadhatót sikerült összehozniuk?! Ez egy érv szerinted a végeredmény ócskaságának bebizonyítása mellett?! Fenét!
Kb ezt a mentalitást tapasztalom más téren is a jobboldaltól. Megjelenik egy cikk, egy írás, akkor elkezdik fikázni azt, aki írta, mert esetleg egyszer olvastak már tőle valamit, ami az ő véleményükkel ellentétes volt, majd elkezdik fikázni a sajtóorgánumot, ami közreadta, ha olyanról van szó, amelyik naponta jelentet meg az ő nézeteikkel ellentétes írásokat. Nem azzal foglalkoznak, hogy mit írt, hanem azzal, hogy ki írta és mibe írta meg. "Hjaaaa XY a Z lapban? Bocsika, ezt nem olvasom el....hihihi...".... és ezek után véleménye van baszki! Nem is akármilyen: markáns és határozott!! Az ész megáll komolyan! És ez az érved most dettó ilyen viselkedést tükröz..... :(
Ebben tökéletesen egyetértünk. Összekeverik - szándékosan - az alkotmányozás 2/3 adta lehetőségét az alkotmányozási kényszerrel. Az előbbi adott, de ez nem jelenti azt, hogy ebből szükségszerűen következik az utóbbi. Pont azért nem, amit te leírtál.
azért mert az akkor politikai élet minden szereplőjének egyetértésével született. most pedig egypárti alkotmányozás folyik. mitn a szép komcsi kádári meg rákosista időkben.
azt se írja elő, hogy nem szarhatunk az asztal közepére vendégségben. oszt a fidesz erre hivatkozva mégis megteszi. egy alkotmány talán fontosabb dolog mint a 300ftos hazug demagóg hiszti.
még ezzel együtt is több legitimitása van mint a mostani egypárti alkotmánynak. senki sem kérte meg őket hogy az országra erőszakoljanak egy a hatalmukat bebetonozó alkotmányt.
új alkotmány kidolgozásának elképzelése is felmerült a rendszerváltó erőkben, de ehhez az akkor hatályos rendelkezések értelmében népszavazásra lett volna szükség"
akkor most miért nem lesz népszavazás ?
Az akkor hatályos rendelkezések szerint. Az ideiglenes nem ír elő ilyen kötelezettséget
"új alkotmány kidolgozásának elképzelése is felmerült a rendszerváltó erőkben, de ehhez az akkor hatályos rendelkezések értelmében népszavazásra lett volna szükség"
" Az Ellenzéki Kerekasztal pártjai ezt a feladatot az új, szabadon választott Országgyűlésre akarták bízni, ezért a jogállam létrehozásához szükséges legalapvetőbb módosítások elfogadásában egyeztek meg a Magyar Szocialista Munkáspárttal. Az átfogó alkotmányreform révén gyakorlatilag így is teljesen új alaptörvény született."
Tévedés. Nem kiegyeztek, hanem megegyeztek a módosításokban. Az ellenzéki kerekasztal és az MSZMP. Kis különbség. Ami nem világos, miért kellett megegyezni velük és miért maradt el ezzel együtt az elszámoltatásuk. Ez azóta is homyályos. Gyanítom nem itt tartanánk. Bár lehet, akkor Orbán Viktorkánk se lenne, akit Szűrös-Pozsgai efftársak melengettek a szárnyuk alatt sok más, azóta "kiváló szaktudású jogásszá" (sicc!) érett egyéniséggel egyetemben. Meg is látszik rajtuk, meg a ténykedésükön.
. Természetesen egy teljesen új alkotmány kidolgozásának elképzelése is felmerült a rendszerváltó erőkben, de ehhez az akkor hatályos rendelkezések értelmében népszavazásra lett volna szükség, amelynek kimenetelét - a még az országban állomásozó szovjet csapatokra is figyelemmel - kétségesnek ítélték. Az Ellenzéki Kerekasztal pártjai ezt a feladatot az új, szabadon választott Országgyűlésre akarták bízni, ezért a jogállam létrehozásához szükséges legalapvetőbb módosítások elfogadásában egyeztek meg a Magyar Szocialista Munkáspárttal. Az átfogó alkotmányreform révén gyakorlatilag így is teljesen új alaptörvény született.
a manyupra tán nem volt állami garancia ? oszt mégis ellopták a Fideszes rákosista férgek. Még a magántulajdon védelmét is kiszedték hozzá az alkotmányból.
"Melyik bankár adja vissza önszántából azt a pénzt, amire rátette a kezét? Egyik sem! "
Jézusom. Te hol tartod a pénzed? Az ágyneműtartóban ?